magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Benkő Levente: Moyses Márton emlékére


Február 13-án múlt 41 éve annak, hogy a kommunista párt brassói székháza elõtti téren felgyújtotta magát Moyses Márton. Õ volt az, aki a cseh Jan Palachot és a budapesti Bauer Sándort követte, a román Liviu Babeºt pedig megelõzte az önkéntes tûzhalálban. A néhai kolozsvári bölcsészhallgató Moyses tette annak idején sokkolta Erdõvidéket, de Palachhal, Bauerrel, illetve Babeºsel ellentétben halálhíre nem járta be a nagyvilágot.

Moyses Márton 1941. április 20-án született Sepsiszentgyörgyön. A Moyses család felmenõi mindkét ágon brassói illetõségûek. Édesapja, idõsebb Moyses Frigyes a Háromszék (ma Kovászna) megyei Nagyajtán volt adótisztviselõ, amikor 1928-ban feleségül vette Péterfi Piroskát. A Moyses házaspár Brassóban, majd 1940-ben Sepsiszentgyörgyön dolgozott, az õ házasságukból született Moyses Márton, valamint bátyja, ifjabb Moyses Frigyes sportszakíró, nõvére, Moyses Piroska, illetve húga, Moyses Éva.

A család hazaköltözött Nagyajtára, Moyses Márton az elemit ott végezte el, majd 1955-tõl Baróton a Magyar Tannyelvû Vegyes Középiskolában folytatta tanulmányait. Amikor a magyar forradalom kirobbanása másnapján, október 24-én a helyi pártszervek nagygyûlésre hívták össze a baróti gimnázium tanárait és diákjait, mondván, hogy Budapesten ellenforradalmi banditák és fasiszta elemek törnek-zúznak, Moyses közbeszólt: „Miért nem mondják meg az igazat, hogy Budapesten forradalom van?”. A diákok ugyanis titokban rádiózva értesültek a budapesti fejleményekrõl. A versírással is próbálkozó, és igen jó tanulmányi elõmenetelû Moyses Márton 1956. november 8-án három diáktársával, Bíró Benjáminnal, Józsa Árpád Csabával és Kovács Jánossal a Baróttal szomszédos Ágostonfalváról Érmihályfalváig vonatozott, hogy a román–magyar határon átszökve a szabadságharcosokhoz csatlakozzon. Bíró és Józsa átjutottak a határon, de csak Debrecenig értek, ahol magyar családok fogadták be õket, de ahol az ÁVH 1957. március 14-én letartóztatta, majd 18-án – Józsa emlékei szerint éppen a nemzeti ünnepen, azaz március 15-én – visszaadta a Securitaténak. A nagyváradi katonai bíróság tiltott határátlépés vádjával mindkettõjüket 3–3 évre ítélte. Moyses és Kovács azonban eltévedtek a határzónában, és visszatértek Nagyajtára, illetve a baróti gimnáziumba. A hiányzás azonban nyilvánvaló volt, emiatt – mint negatív példát – Moysest ki akarták rúgni az iskolából, de képességeire, valamint árvaságára való tekintettel 1956 novemberében áthelyezték Marosvásárhelyre, ahol a Bolyai gimnáziumban érettségizett 1959-ben. 1960-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeº–Bolyai Egyetem bölcsészkara magyar irodalom szakán, november 22-én azonban az egyetem padjaiból elhurcolta a Securitate. Letartóztatásakor négy versét találták meg nála, ezek: Szomorú beszéd magamról, Beszéd meg-meggyilkoltakhoz, Igaz emberséggel ölni, Holnap forradalom. A kihallgatások a Securitate marosvásárhelyi fogdájában 1961. március 25-ig tartottak.

A Securitate kihallgatási jegyzõkönyvei szerint Moyses beszámolt a sikertelen határátlépési kísérletrõl. De azt is elmondta, hogy a romániai népi demokratikus rendszer nem biztosítja a kisebbségek jogait; többször bírálta a kormányt, illetõleg kormányzási formát, mert a vezetõk ugyanúgy kizsákmányolják a munkásokat és a földmûveseket, mint a korábbi rendszerben; a munkáspártok politikája tulajdonképpen a tömegek terrorizálásának a politikája; a munkáspárt nem képviseli a munkások érdekeit; a sajtó és a rádió pedig nem tükrözi a valóságot.

Moyses Márton tárgyalása 1961. július 13-án volt Marosvásárhelyen. A kolozsvári katonai törvényszék másnapi, július 14-i határozatában „a társadalmi rend elleni cselszövés” vétkéért Moysest elsõ fokon hét év szabadságvesztésre, öt év jogfosztásra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Moyses – testvérhúga, Éva által fogadott ügyvéd révén – másnap, július 15-én fellebbezett, orvosi vizsgálatot és az ügy újratárgyalását kérve. A kolozsvári katonai törvényszék 1962. június 28-án tárgyalta újra Moyses Márton ügyét, kétévi szabadságvesztésre és háromévi jogfosztásra ítélve õt. Moyses napra letöltve a büntetést 1962. november 21-én szabadult.

Moyses Márton kálváriájának azonban még nem volt vége. Egyetemi tanulmányait nem folytathatta, állami munkahelyre nem mehetett, bekényszerítették õt a nagyajtai termelõszövetkezetbe napszámosnak, ahol 1963-tól 1969-ig dolgozott. Mély hallgatásba burkolódzott, sokáig senkivel nem beszélt, még a testvérével, Évával sem. Állandó megfigyelés alatt tartották, matematikai dolgozatait, a nem euklidészi mértannal, valamint atomfizikával kapcsolatos megjegyzéseit, illetve találmányainak terveit formai okokra hivatkozva rendre elutasították, a Magyar Tudományos Akadémiának pedig kicsempésztette néhány, a fizikával kapcsolatos feljegyzését. Mindezek ellenére az 1960-as években a népköltészet még õrzött darabjait gyûjtötte össze Nagyajtán, ezzel kapcsolatos levelére a Kolozsváron megjelenõ Korunk – személy szerint Balogh Edgár akkori fõszerkesztõ-helyettes – Moyses halála után egy évvel válaszolt. 1969 októberében a Szovjet Kommunista Párthoz intézett – minden valószínûség szerint kéziratban maradt, tehát elküldetlen – levelében kifejtette, hogy Erdély történelme mind Magyarország, mind Románia történelmének része, amelyet a két ország szakembereinek közösen kellene megírniuk, hogy mindkét ország ifjúsága ennek szellemében – értelemszerûen ismeretében – nevelkedjék. Ugyanabban a levélben a politikai határok megszüntetése mellett érvelve úgy fogalmazott: „A román és a magyar nép európai sorsa közös. Megeshet, hogy a történelmi események konföderáció létrehozására kényszerítik a két népet”.

1969 novemberében és decemberében kétszer is kérte a Kovászna megyei törvényszéktõl, hogy helyezzék vissza jogaiba, azaz rehabilitálják. Terve szerint ugyanis Brassóban vállalt volna állami munkát ahhoz, hogy a brassói egyetem esti tagozatán elvégezze a matematika szakot. Rehabilitálása ügyében 1970. február 4-én még megjelent a sepsiszentgyörgyi bíróságon, amely február 25-én megszövegezett és 27-én postázott határozatában visszahelyezte jogaiba, azaz rehabilitálta õt. Az ítélet február 14-én lépett hatályba, azonban egyetlen nappal ezt megelõzõen a mellõzöttséget már nem bíró Moyses Márton a brassói pártszékház elõtti téren sáljával egy fenyõfához kötözte, benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát.

1970. május 15-én halt bele sérüléseibe, május 17-én temették el Nagyajtán.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008