magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Csomafáy Ferenc: Kardvillogástól a tudományos felfedezésig


A Kolozsváron 1931. szeptember 23-án született Uray Zoltán a biológiatudományok területén rendkívül értékes tevékenységet fejtett ki. A német nyelvû elemi iskola után (1938– 1942) szülei a nagy hírû református gimnáziumba íratták be, ahol 1942-tõl 1950-ig tanult. 1950 és 1955 között elvégezte a Bolyai Tudományegyetem Biológia Karát, majd 1970-ben Eugen Pora akadémikusnál megvédte a biológiatudományok doktora címet. 1971-72-ben a Rákellenes Világszövetség ösztöndíjasaként a stockholmi Karolinska Egyetem Sugárbiológia Karán tanult tovább.

Hûséges természetére jellemzõ, hogy egész életében két munkahelye volt. A Kolozs megyei kórház nukleáris gyógyászati laboratóriumában 1955-tõl 1969-ig biológusként dolgozott, majd a kolozsvári Onkológiai Intézet izotóp-laboratóriumában fõmunkatársként vonult nyugdíjba 1997-ben.

Hat tudományos társaság tagja. A Román Akadémia kolozsvári fiókintézetének 27 éven keresztül volt a titkára, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) választmányi tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztályának külsõ tagja. Vendégkutatóként többször is dolgozott a budapesti Sugárbiológiai Intézetben, a Szegedi Orvostudományi Egyetem izotóp-laboratóriumában, a Karolinska Egyetemen és a Freiburgi Egyetemen.

Hét onkológiai és két sugárbiológiai témájú szakkönyve jelent meg román nyelven. Külföldi szaklapokban, német, angol, francia és magyar nyelven 32 dolgozat fõmunkatársa és munkatársa. Jelenleg is szorgalmasan dolgozik, célja egy magyar nyelvû sugárbiológiai kézikönyv megírása és kiadása A sugárbiológia kézikönyve címmel. Szakmai elismerésként az MTA 2005-ben Arany János-díjjal, 2006-ban az EME Mikó Imre-díjjal, 2009-ben pedig Mikó Imre-emlékéremmel tüntette ki.

Amikor felkerestem, éppen cikket írt a Korunknak. Mert úgy érzi, hogy bõven van, amirõl írnia, ráadásul nem csak a tudomány területérõl, hanem arról az érdekes korról is, amelyet megélt. Gyermekként szemtanúja volt például a nácizmus kialakulásának, majd a második világháború borzalmainak, átélte a majdnem 50 éves, szocializmusnak nevezett korszakot, amely ráadásul számukra nagyon keservesen kezdõdött, mert édesapja gyönyörû villáját és asztalosmûhelyét államosították, a családot pedig egyszerûen kidobták az utcára. Édesapja ezt nem tudta kiheverni, a kálváriába belerokkanva meghalt.

Uray Zoltánt a sport segítette át ezen a nehéz, sok megaláztatással járó idõszakon. 15 éves korában vívni kezdett, 17 évesen pedig bekerült a román ifjúsági válogatottba. 18 évesen országos bajnok lett, 19 éves korában már bekerült a felnõtt válogatottba. A sportban is kibontakozó tehetségének hála, anyagi szempontból nem kellett nyomorognia.

Állítja, szerencséje volt az életben. Mestere az az Ozorai Schenker Lajos volt, aki csodálatos nevelõként fegyelemre, tisztességre, becsületre tanította növendékeit. Tõle tanulta meg, hogy a pontosság és az udvariasság igen fontos értékek. Amikor Uray Zoltán korosztályos országos bajnok lett, örömmel dicsekedett mesterének, aki viszont annyit mondott: „Rendben van, öltözz át, tovább kell dolgozni, keményen. Mert csak a komoly munka hozhat eredményeket”. Ezt a nevelõi bölcsességet Zoltán örökre megjegyezte. 1952-ben részt vett a Helsinki Nyári Olimpiai Játékokon, majd az azt követõ világbajnokságon. Elvégezte ugyan a vívómesteri kurzust, de ez a pálya nem elégítette ki õt. Nem maradt a sport területén, és egy páratlanul szép és érdekes szakmát választott magának, amely hozzájárul az emberek szenvedéseinek a megkönnyítéséhez, és bizonyos esetekben a gyógyításához. Biológus lett.

számára a biológia világa ugyanis izgalmasabbnak, érdekesebbnek bizonyult. A laboratóriumok csendjében, a tudomány világának változatosságában sok örömet lelt. Vívótársa, a Magyarországon végzett Szántai János biológus bevitte a kórház laboratóriumába, s ez meghatározó volt számára. Szántai a Budapesten tanult módszerekkel, tudással és hozzáállással példaképe lett a fiatal Zoltánnak. Szántai János munkatársa lett annak a – szintén volt vívó – Holán Tibor radiológus egyetemi tanárnak, aki Kolozsváron megalapította Románia második nukleáris orvos-gyógyászati laboratóriumát. Nem volt mindennapi az a csapat, amelyik itt összeállt, hiszen a kollégák, egykori sportolótársak nemcsak a felkészültségben, de gondolkodásban is közel álltak egymáshoz. A kutatás izgalmas világát még érdekesebbé tette, hogy több egyetemi tanár fordult hozzájuk kísérletezéseik alkalmából. Fiziológusok, fiziopatológusok, sebészek és belgyógyászok keresték meg õket, hiszen a Holán doktorék kutatómunkája az egész orvosi kar gyógykezelési munkájával kapcsolatos volt. Az izotópokkal való kezelés új utat nyitott, újdonságot hozott. Uray Zoltán Pálfy professzortól tanult meg állatokat operálni. Amikor tíz év múltán a Holán-iskolából Uray Zoltán felkerült az Onkológiai Intézetbe, ott elcsodálkoztak, hogyan tud bánni a kísérleti egerekkel, patkányokkal. Abban az idõben a kolozsvári onkológia-kórház Románia egyik legkorszerûbb intézete volt. Chiricuþã professzor – a létesítmény névadója – katonai fegyelmet tartott az intézetben. Az Onkológiai Intézet a budapesti vagy párizsi intézettel vetekedett. A nukleáris orvos-gyógyászati laboratóriummal, két kobaltágyúval, radioterápiával, röntgen-készülékekkel, hatalmas állatházzal ellátott létesítményben Uray Zoltán az izotópokkal foglalkozott. Azt mondja: „Hiába vannak ragyogó ötleteid, ha nincs egered és nincs, amivel besugarazd õket. Nekem óriási szerencsém volt. Az ember élete attól függ, kikkel kerül kapcsolatba. Ioan Baciu professzortól, az Orvostudományi Egyetem késõbbi rektorától, Holán Tibortól, Szántai Jánostól tanultam, ennél jobb kezdést elképzelni sem lehet. Státusszimbólumot jelentett, hogy a doktori dolgozatomban két fejezet radioizotópokkal foglalkozott. Akkoriban ez olyan volt, mint ma a molekuláris biológiai módszerekkel való kutatás”. Úgy látja: a tudomány hatalmas léptekkel halad a maga útján, de ehhez olyan infrastruktúra kell, amely lehetõvé teszi a szakemberek kísérletezõ kedvének megtartását, a fejlesztést és fõleg a munka finanszírozását.

Uray Zoltán szerint karrierjük csillogtatása érdekében sokan tudományos turpisságokat követnek el. Errõl írt egy cikket, amelynek címe: Gondolatok a tudományos kutatás néhány etikai kérdésérõl – Csalások, hamisítások, plagizálás és elfogultság a tudományos kutatásokban. Írásában nem csak a saját tapasztalatait használta fel, hanem jó néhány iratcsomónyi adatot is öszszegyûjtött, amelyekbõl kiderül, hogy milyen hihetetlen csalások és szélhámosságok vannak a tudományban; éppen azért, mert a tudomány ma már 99 százalékban anyagi, társadalmi elõnyöket, karriert jelent. Ezért pedig sok ember hajlandó „kicsit javítani” az eredményein. Könnyíti ezt, hogy ma már minden valamire való felfedezés olvasható a világhálón. „Ez azt jelenti, hogy azon a szakmai területen, amelyen dolgozol, otthon kell lenned. Ennek és a szerencsémnek köszönhetem, hogy a világon elõször én közöltem az antidepresszív anyagok sugárvédõ hatásáról” – mondja Uray Zoltán.

– Az 1989-es események után a hazai magyar kutatók mennyire tudtak élni a lehetõségekkel?

– Akiknek a magyarországi kutatóhelyekkel már megvoltak a kapcsolataik, kaptak is megfelelõ ajánlatokat. Minden hónapban egy-egy kutatót fogadtak, én is kaptam ilyen lehetõséget. A kolozsvári Onkológiai Intézetben a kollégáim nálam iratkozhattak fel a budapesti és a szegedi kutatólaboratóriumokban való tevékenységre. A névjegyzékeket összeállítottam, megjelöltem, hogy ki mivel foglalkozik, és a leveleket elküldtem: mikor tudjátok õket fogadni? Három-négy évig olajozottan mûködött, majd lelassult. Igazgatócserék jöttek, és a kezdeményezés úgy alakult át, hogy mindenki önmaga rendezte ilyen természetû dolgait, mindenki megkereste és megtalálta a maga kis kapcsolatait. A legjobb embereim elhagyták az országot, és ma már komoly tisztségeket töltenek be külföldi tudományos intézetekben.

– Az erdélyi magyar kutatók számára szerinted mit jelentett az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraalakulása?

– Nagyon sokat. 1989 elõtt 110 dolgozatom jelent meg idehaza, de csak kettõ magyarul, a Marosvásárhelyen megjelenõ Orvosi Hírmondóban. A többi mind románul jelent meg. A jobb dolgozatok angolul, németül és franciául is megjelentek. Tehát az EME újraalakulása elõtt magyar tudományos élet jóformán nem volt mifelénk. Ezt az állapotot mozdította ki a holtpontról az EME újjáalakulása. Bár az is igaz, hogy bizonyos fokú tudománynépszerûsítés azért volt, amit népi egyetem címen zárt körben mûveltek. Minden hónapban volt egy magyar elõadás, és a nép is eljött ezekre az elõadásokra. A nagy öregek azonban kihaltak vagy visszavonultak, az utánpótlás pedig nem viselte annyira a szívén azt, hogy legyen egy magyar nyelvû szellemiséget képviselõ iskola. Ma már Kolozsváron is vannak olyan napok, amelyeken négy-öt kulturális jellegû elõadást lehet meghallgatni. Sajnos, a diákság nem jár ilyen jellegû elõadásokra. Õk ugyanis abból indulnak ki, hogy az egyetemeken és a világhálón mindent megkapnak. A tudományos elõadásoknak sajnos keményen betart az internet.

– Kolozsváron ma már két egyetemen, a Babeº–Bolyai Tudományegyetemen és a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen is lehet magyar nyelven tanulni és diplomát szerezni. Ennek meglesznek az eredményei. Te mit lépnél annak érdekében, hogy az Erdélyben felhalmozódott tudás a világban élõ ifjúsághoz is eljusson?

– Ez az egyetemi oktatóknak a feladata. De ehhez komoly anyagi támogatás kell. A civil egyesületek, szervezetek szintén sokat tehetnének ennek érdekében. De az ifjúság részérõl is szükséges a nyitottság, ami már a neveléstõl is függ. Rajtunk és rajtuk áll minden. 




vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008