magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Oláh-Gál Róbert: Réthy Mórné Finály Etelka


Adalék a Finály család történetéhez

Érdeklõdéssel olvastam Orbán István értékes, alapos és érdekes írását Finály Henrikrõl és a Finály családról a Mûvelõdés júliusi számában. Nagy tisztelõje vagyok a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem egy másik kiválóságának, Finály Henrik sógorának, Réthy Mórnak. Ezért engedtessék meg nekem, hogy a következõ kiegészítéseket tegyem: Finály Henrik zsidónak született, késõbb, felnõttként vette fel a római katolikus vallást. Réthy Mór Finály Henrik húgát, Finály Etelkát vette feleségül, és Finály Henrik volt Réthy házasságkötésének az egyik tanúja. Réthy Mórról több helyen is megemlékeztem, így most néhány szóban csak feleségérõl, Etelkáról írok, annál is inkább, mert a Házsongárdi temetõben pihen, sírja fellelhetetlen. Réthy Mór legnagyobbik fia, Réthy Oszkár azt írja, hogy Etelka és Zsigmond együttes sírja közel volt Finály Henrik sírhelyéhez. Viszont Finály Henrik sírkövét a mai Házsongárdban átköltöztették a Lutheránus temetõ bejáratához – írja Réthy Oszkár a Réthy Mór (1846–1925), Budapesten, 1940-ben a Réthy-utódok számára készített kézirat 7. lapján.

Ez a törékeny, finom és szép lélek megérdemli, hogy õrá is emlékezzünk. Árván, törékenyen ment férjhez Réthy Mórhoz. Réthy Mór zsidó vallását élete végéig méltósággal megtartotta, bár akkor a gyors és sikeres karrier érdekében elõnyösebb lett volna, ha kikeresztelkedik. Finály Etelkával igazi szerelmi házasságuk volt. Házasságuk után nevezték ki Réthyt Körmöcbányára középiskolai tanárnak, majd Eötvös Loránd javaslatára Trefort Ágoston kultuszminiszter Göttingenbe és Heidelbergbe küldte tanulmányútra. Heidelbergbe magával vitte fiatal feleségét is. Réthy Mór élete végén úgy emlékszik vissza a Heidelbergben feleségével eltöltött 1873-74-es tanévre, mint élete legszebb idõszakára.

A ma Budapesten élõ Réthy-utódok rendelkezésemre bocsátották Finály Etelka heidelbergi naplótöredékét, amelyet férje, Réthy Mór, az erdélyi modern matematikai kutatások megteremtõje, a doktorátusi évei alatt írt.

 

Finály Etelka heidelbergi naplótöredéke

Heidelberg, 1874. március 22., este 19.

Ma van a dicsõ porosz király, Vilmos születésnapja. Isten tartsa meg sok-sok évig jó egészségben, Ámen.

Reggel 8 órakor az a zene ébresztett fel, ami számomra Németországnak ezt a nagy napját hirdette. Mivel a csendes Heidelbergben még sohasem ébredtem dobszóra, megkérdeztem Gretchent, a szolgálólányt, hogy minek köszönhetjük a zenét. Õ azt mondta, hogy ma van a császár születésnapja, és ezért az egész város ki lesz lobogózva.

Ma kora reggel bosszankodtam egy keveset. Azt kérdezed tõlem, kedves mama, hogy miért. Már három napja vagyok ebben a lakásban, és az nagyon kényelmetlen, hogyha a lány sokáig nem jön takarítani. Gyorsan felkelek, felöltözöm, hajamat bekötöm a kék-sárgakockás kendõvel. Kimegyek az elõszobába, behozok a szobába, mondjuk 3 seprût, kinyitok minden ablakot, amely a fõútra néz, és magam kezdem a szobákat felseperni. Már majdnem kész vagyok, amikor Gretchen végre megjelenik egy negyedik kis kézi seprûvel és a szemétlapáttal. Mindketten takarítunk, és mivel Gretchen némileg elnézést kér, hogy ilyen késõn kelt föl, és csak most jön, kérdezõsködtem tõle a zene okáról. Végre a por eltûnt, mindent tisztára mosok, és becsukom az ablakokat. […]

Móriccal az elsõ szobában reggelizünk. Majd elmosom a kávés csészéket, felöltözöm és nekiállok horgolni. Így ülök körülbelül fél órát, majd kimegyek a konyhába, fát hozok, valamennyit a tûzre vetek, és felteszem a savanyú káposztát a tûzhelyre. […] Veszek egy kevés tejet, néhány szem mazsolát, egy kevés cukrot és lisztet, majd mindezt összekeverem, […] és megsütöm a császármorzsát. Újra bemegyek a szobába, és rendbe teszem az asztalt.

Végre behozom az ételt!

Mivel jelenleg csak hat tányérom van, amibõl három tálként szolgál, ezért elõször a tésztát fogyasztjuk el, majd a levest, a végén a húst és a káposztát. A mi kedves jó Móricunk ma valamelyest lehangolt, mivel sem Pestrõl, sem Göttingából nem jön a várva várt hír a remélhetõleg megjelenõ „Elhajlási jelenségek”-rõl. Én sem vagyok egyáltalán megelégedve, ám ezt lehetõleg titkolnom kell, hogy õt felderítsem, ezért azt mondom: „Csak türelem, kedves Móric”.

Ebéd után mindent elrakok. Móric lehever a szófára, letakarom egy pléddel, és szomorú szívvel a konyhába megyek. Ott elmosom az edényt, sikerül elraknom, és bemegyek a szobába.

Móric fel-alá járkál. Most egy kicsit álmos vagyok, az ablak mellé ülök, és meg akarom nyugtatni férjuramat, ami õt még jobban lehangolja. Végül azt mondja Móric, hogy menjünk ki. Nincs ehhez kedvem, de nem mondok nemet, hanem gyorsan felöltözöm. Alig kezdek el toalettemmel foglalkozni, mikor Herr Lensch megérkezik, én a hálóba menekülök.

Akkor jut csak az eszembe, hogy minden ruhám az elsõ szobában van.

Valamit felveszek, és megpróbálom mindkét urat rávenni, hogy menjenek át a másik szobába. Amilyen gyorsan csak tudok, átöltözöm. Móric mindig azt kívánja, hogy az új bársony kabátom vegyem fel, így történik ez most is. Megpróbáljuk Herr Lenscht rávenni, hogy jöjjön velünk; az ajánlat elfogadva.

Most végre az utcán vagyunk. Elmegyünk a Neckar folyóhoz, itt mindenki fizet egy krajcárt, így mi – mellesleg a pénz jóvoltából – átkerülünk a vízen. Onnan megyünk a szomszéd faluba, amit Hahnschussheimnek hívnak, ott találtatik egy jó Studenten-Mütterchen. Ott iszunk egy jó kávét, személyenként hat krajcárért. Ezután hazamegyünk.

Isten segedelmével szerencsésen hazaérve, újra felveszem az otthoni ruhámat, egy kefével a jó ruhámat kipucolom, és mindent elpakolok. Csokoládét fõzök. Közben megjön Herr Assistent Poske. Móric sakkozik vele, közben csokoládét iszunk.

Újra elmosom a csészéket, leülök horgolni, ezalatt Móric dolgozik.

Egyszer csak egy erõs hang hallatszik az utcáról: – Mór, Mór! A külsõ hangokat Móric is meghallja. Odamegy az ablakhoz, felismeri Herr Lenschet, aki délután is itt volt, és aki õt barátilag egy sörre hívja. De Móric nem akar menni, az asztalhoz ül, dolgozni akar.

Ahogy ránéztem, éreznem kellett, hogy mégiscsak menni volna kedve. Erõt vettem magamon, és azt mondtam: „Ha akarsz, akkor menj”. Egy pillanatig gondolkodott a dolgon. Mondom: „Gyorsan kell határoznod, különben nem éred utol az urakat”. Ó, igen – mondja Móricom –, láttam õket balra menni. Nagyon természetes ez számára, kétségen kívül társaságra lel. Röviden szólva Móric elmegy.

Házasságom óta elõször érzem, hogy nyugalmamat meg tudtam õrizni anélkül, hogy õ látta volna, hogy ez milyen erõfeszítésembe került. De most elszorult a szívem: ma vasárnap van, az egész lakásban egyedül vagyok Istennel… Bezárom az összes ajtót, elkezdek imádkozni, és természetesen sírni is. Az idegenség teljes súlya egyszerre a szívemre nehezedett.

Akkor jött egy jó ötletem: leírom ezeket a sorokat. Lehet, hogy senki sem fogja elolvasni vagy megérteni. Legyen minden úgy, ahogy a Mindenhatónak tetszik: mától fogva nem akarom nyugalmamat sohasem elveszíteni, és hitvesem jogait sem akarom csorbítani önzésemmel. Csak sikerüljön. Ámen!

Ritkán akarok írni, mivel jelenlegi életmódomban csak csekély változást várok. Lányod, Etelka

(Németbõl fordította: Jakab Mátyás György, Réthy Mór dédunokája)

 

Réthy Mórt, a Heidelbergben szerzett doktorátusa után Trefort miniszter azonnal kinevezte a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre, a mennyiségtani fizika (ma elméleti fizika) tanszékére professzornak. Réthy Mór feleségével Kolozsvárra költözött, ahol a Kossuth Lajos (ma 1989. december 21. sugárút) 24. számú házban béreltek lakást, és a Hójában egy kertet vásároltak. Kolozsváron született négy gyermekük: 1875-ben Oszkár, 1877-ben Zsigmond, 1879-ben Lajos és 1881-ben Gabriella. Zsigmond az elsõ világháborúban megsebesült, és a kolozsvári katonakórházban hunyt el, a Házsongárdban pihennek hamvai. Oszkár egyik unokája ma a Francia Tudományos Akadémia rendes tagja. Etelka 1883. március 26-án szerencsétlen szülés közben hirtelen elhunyt, és Kolozsváron temették el. Réthy Mór késõbb újranõsült, de több gyermeke már nem született. 1886-tól kinevezték a budapesti Királyi József Nádor Mûegyetemre, és visszaköltözött Erdélybõl az Anyaországba. De a szeretett feleségét, négy szép gyermekének anyját, hõsi halált halt fiát örök idõkre Erdély földjének hagyta.

Köszönetet mondok a Budapesten élõ Réthy-utódoknak, különösen Rupp Máriának és Jakab Mátyásnak, akik önzetlenül a rendelkezésemre bocsátották a családi iratokat és emlékeket.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008