magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Muzsnay Árpád: Dávid Lajos


Egy olyan, immár tíz esztendeje fennálló és a jelenlegi Máramaros megyén messze túl sugárzó mûvelõdési intézmény létrehozóját, profilja alakítójának tevékenységét ismeri el és díjazza ma az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület, akirõl mindig és mindenki csak elismeréssel beszélhet.

Dávid Lajos és a nagybányai Teleki Magyar Ház összeforrt, egyetlen, egymást feltételezõ fogalommá vált mindannyiunk számára.

A Kárpát-medence magyar kulturális életét jól ismerõ és kitûnõ realitásérzékkel segítõ Illyés Közalapítvány 2001-ben hozott döntésének és anyagi támogatásának köszönhetõ, hogy a nagybányai magyarság megkezdhette mûvelõdési és társadalmi élete önálló otthonának kiépítését Teleki Sándor Zazar-parti egykori lakóházában. Nem volt könnyû feladat és irigylésre méltó folyamat az épület megmentése, felújítása, tulajdonjogi kérdéseinek rendbetétele, mint ahogy az sem volt küzdelemmentes, ahogy éveken keresztül, a növekvõ gazdasági válság idején a biztos anyagi támogatások hiánya közepette mûködni tudott. Megszállott munkára, hitre volt szükség, Dávid Lajos bátorságára és elkötelezettségére ahhoz, hogy beinduljon az élet, megteremtõdjék a bizalom, melynek köszönhetõen évrõl évre bõvülhetett a Ház tevékenysége, s az ottani mindennapok minõségi munkájának és változatos programjainak köszönhetõen a mai Nagybánya és térsége mérvadó létesítményévé, meghatározó mûvelõdési és társadalmi intézményévé tudott válni.

A magyar iskolaügy szempontjából páratlan jelentõségû Schola Rivulina, a Nagybányán megalakult s máig ható világhírû festõiskola, vagy Lendvay Márton, a színész, Tersánszky Józsi Jenõ és Németh László írók, a Mátyás királyt kis híján Nagybányán világra hozó Szilágyi Erzsébet, avagy Petõfi emléke (hogy csak néhányat soroljak történelmünk és kultúránk nagybányai kötõdéseibõl) minõségi tevékenységet követelnek mindazoktól, akik e városban mûvelõdéssel foglalkozni kívánnak.

Az alig száz esztendeje még többségében magyarok lakta kisvárosnak a szocializmus évei iparosításával felduzzasztott lakossága ma már 20 százalékban sem magyar. Itt kellett összefogni a sok vegyes házasság miatt is meggyengült, magát árvának tekintõ magyarságot, s egy olyan intézményt létrehozni, mely fokozatosan kultúránk ottani védõ bástyájává válhatott.

Dávid Lajosnak a Teleki Magyar Ház mûködésével kapcsolatos két évvel ezelõtti beszámolója néhány sorát fontosnak érzem idézni, hogy a kis iróniával magát korunk kultúra-kötéltáncosának nevezõ szervezõ hogyan vallott arról a sikeres közösségteremtõ munkáról, erõrõl, megnyilvánulásról, mely Nagybánya magyarságának jellemzõje lett. Tegyük hozzá, ami Nagybányán nyílt titok és elismert tény: mindez neki köszönhetõen.

„Nem áll mögöttünk – írja – sem párt, sem nagyvállalkozás, nem küldi számunkra rendszeresen az amerikai nagybácsi, de még a nagybányai sem a havi apanázst, nincs titkos forrás – sem alapítványi, sem állami, sem magán –, amelybõl bõségesen, de legalábbis kiszámítható rendszerességgel folyna hozzánk a pénz, amelyre minden körülmények között számítani lehetne, s amelybõl, ha egyebet nem is, de az épület fenntartásának költségeit, a rezsit fedezni lehetne. A »nagylelkû támogatók« elképzelt hatalmas összegû adományai a valóságban a Házat szeretõ, a Házat fontosnak tartó, a Ház programjait látogató segítõkész emberek fillérjeibõl adódnak össze.”

Az elmúlt éveket számba véve megmaradásuknak, mûködésüknek egyetlen titka a példás szervezésnek köszönhetõen kifejtett, a mindenkihez szólni kívánó és tudó sok és változatos rendezvény.

Kiállításoknak, gyermekprogramoknak, nyáridõben táboroknak, hagyományõrzõ rendszeres rendezvényeknek – így a kézmíves szombatoknak és táncháznak – ad helyet a Ház, s a mindig barátságos, magatartásával, emberekhez való viszonyával a közös nevezõre jutásra törekvõ Dávid Lajosnak érdemeként közel 20 civil szervezet tekinti a volt Thököly utcai épületet otthonának, s képes egymást segítve dolgozni a közért. Így jó értelemben vett civil központként mûködik a Ház.

Messze túl Nagybányán ismertek az általa szervezett farsangi bálok, a nagybányai Fõtéri Fesztiválok, vagy az évenként májusi hónapban megrendezésre kerülõ Teleki Napok. Ez utóbbin tavaly mesemondó estre, képzõmûvészeti és történelmi kiállításra, borkóstolóra, tudományos tanácskozásra, népzenei koncertre egyaránt sor került. E változatos és nívós programok egyeztetése, nem utolsósorban a lebonyolításához szükséges anyagiak elõteremtése – túlzás nélkül állíthatjuk – emberfeletti munkát kíván a Ház vezetõjétõl.

A mindennapjaink mûvelõdési életét igényesen szervezni igyekvõk tudják igazán értékelni a most Kun Kocsárd-díjjal jutalmazott társukat. Értik meg s méltányolják: mit jelent állandó anyagi gondokkal küzdve egyik rendezvényt a másik után színvonalasan megszervezni.

Mert más fizetségre, mint a köz megbecsülésére, nem számíthat.

Kedves Lajos! Vedd át úgy az EMKE idén neked ítélt Kun Kocsárd-díját, mint a közmegbecsülés egyik megnyilvánulását!

Maradva a tõled vett (számomra frappánsnak tûnõ) hasonlatnál: kötéltáncosként nyújtsa ez az elismerés a védõháló, a segítõ odafigyelés érzetét. Mindannyiunkat gyönyörködtetõ további sikereket kívánok!

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
EMKE-LAUDÁCIÓK rovat összes cikke

© Művelődés 2008