magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Róth András Lajos: Hubbes Éva


Aki szándéka ellenére lett (jó) könyvtáros. Jelen sorok íróját még csak az elemi iskola második osztályába íratták be, amikor a fiatal, húszas éveiben járó, sepsiszentgyörgyi származású Hubbes Éva a székelyudvarhelyi – ahogy akkoriban nevezték – Dokumentációs Könyvtár könyvtárosa lett. A megnevezés ellen õ maga és Jakó Zsigmond professzor úr is tiltakozott, hogy miért, azt a továbbiakban megtudjuk. Személyében olyan embert találtak, aki (elõ)képzésénél fogva egy mûemléktípusú könyvtárban a legmegfelelõbb volt. Rendelkezett (mûvelõdés)történeti, irodalmi és (latin, német) nyelvi ismeretekkel, ilyen irányú kutatási hajlammal, a könyvtár kulturális (és egységben való megõrzése) fontosságát (világi, egyházi, tudományos, helyi és központi vezetõk szempontjából egyaránt) felismerõk bizalmával. Ezen bizalomnak és elismertségnek köszönhetõ az is, hogy amikor a kolozsvári Egyetemi Könyvtár egykori vezetõjének, Tóth Kálmánnak a fennmaradt hagyatékát kellett megmenteni, akkor Jakó Zsigmond azt a megbízható Hubbes Éva könyvtáros által vezetett, biztos pontnak tekintett székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárba szállíttatta.

Hubbes Éva, aki régészként szeretett volna dolgozni, egy merõben teljesen más közegben állta meg a helyét és nem is akárhogyan. Pályája egy évfordulós kiállítás – A székelyudvarhelyi pedagógiai iskola könyvtárának ritkaságai és érdekességei – még muzeológusként végzett megszervezésétõl a könyvtár történelmi anyagának helyreállításán, használhatóvá tételén túl, annak tudományos feldolgozásáig terjedõen ívelt és egészen nyugdíjazásáig tartott – mondanám hirtelen –, ha nem jutna eszembe azutáni fontos szerepe az információk cseréjét, javító szándékú kiigazításait, önzetlen szellemi és erkölcsi támogatását, kutatási témák szorgalmazását illetõen.

A könyvtár rendezési és mûködési elveinek tisztázása és meghatározása után, a használható leltárkönyvek, a haszonnal forgatható történeti katalógus – idõt, fáradságot, nagy szakértelmet és odaadást igénylõ – helyreállítása mellett, szerepének és szorgalmi feladatnak tartotta az elkallódástól megmentendõ Székelyudvarhely egykori iskolái történeti anyagának begyûjtését, rendszerezését és az egyre inkább megnövekedõ érdeklõdést kielégítendõ (saját) adatbázis létrehozását, mely munkájának mai napig is élvezõi vagyunk. Ezen kutatómunka során születhettek meg olyan tanulmányok, amelyek az udvarhelyi idõszaki sajtótermékek teljes listáját, elérhetõségét, a református kollégium történetét, tanárai és a helyi értelmiség munkásságára vonatkozó ismereteket tartalmazták. Hogy ez milyen minõségû munkát jelentett, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Székelyudvarhelyre vonatkozó szócikkének zöme az õ tollából származik. Vagyis úgy gyûjtött, épített adattárat a számítógép korabeli hiányában is, hogy az példaértékû lehet napjaink számára, és azt is értésünkre adja, hogy az ilyen munkához nem annyira digitális infrastruktúrára, mintsem inkább (követendõ) helytállásra, szorgalomra, elkötelezettségre, emberi kitartásra van szükség. Az egykori, a szó legszorosabb értelmében vett, nagyon kézmûves módon, levélbeli kapcsolatokon keresztül szervezett és lebonyolított tudományos munka születésébe, fenntartásának lehetõségeibe csak az tud betekinteni, aki veszi a fáradságot és beleolvas Hubbes Éva több kötetre és több tucat korabeli tudósra, kutatóra, érdeklõdõre kiterjedõ levelezésébe. Ezekbõl a személyére jellemzõ alaposság, pontosság, a tudományos igény, a határidõk betartása, a megszólítottak tisztelete, a segítõkészség szûrhetõ le. Megjegyzendõ, hogy ezek a levelek sohasem az intézménynek voltak címezve, hanem személyesen a könyvtárosnak – Hubbes Évának, akitõl a kérdések megoldását várták s kapták minden esetben. S nem véletlenül jutnak eszembe azon mai, modern technikával élõ jobb könyvtárak honlapjai, ahol a gépi lekérdezés mellett fenntartják az élõ könyvtáros megszólításának lehetõségét is, ugyanis személye egybeolvadt a könyvtárral magával. A helyi irodalom- és mûvelõdéstörténeti ismeretek lábon járó lexikonja, akit bármikor bátran lehet(ett) kérdezni. Munkássága ezáltal nemcsak szûkebb pátriája, hanem az egyetemes magyar kultúra részévé is válhatott, akárcsak az Országos Széchényi Könyvtárral történõ együttmûködése során, a kollégiumi könyvtárban felhalmozott és évszázadokon át megõrzött régi magyar könyveknek, a Régi Magyarországi Nyomtatványok köteteibe besorolt, gyakran  unikumnak bizonyuló tételei is. Az már csak idegesítõen fájlalható, hogy az 1970-es évektõl folytatott, a romániai nemzeti mûkincsek számbavétele és feldolgozása érdeké-ben kifejtett aprólékos és fáradságos, Bukarestbe számítógépes feldolgozásra felküldött munkája, mint több más és mások által is beküldött hasonló hiábavaló munka, értékesítés nélküli elfekvõ anyag maradt, ha egyáltalán megmaradt. Ennyit az emberi munka akkori, de sajnálatos módon máig érvényes, hazai értékelésérõl!

Hubbes Éva ilyen körülmények között is a maga, a magunk malmára hajtotta a vizet, létrehozván egy olyan helytörténeti és tulajdonosi cédulakatalógust, mely további mûvelõdéstörténeti kutatásokra ösztökélheti a fiatal kutatókat. Egy interjújában Hubbes Éva a kutatómunka lehetõségeirõl faggatva fejti ki a módszere lényegét: „a napi munka adta lehetõség kihasználása az adatgyûjtésre, az állandó cédulázás”, akár az íróasztalfióknak is. Ez tette lehetõvé, hogy oly mûvelõdéstörténeti tanulmányok, kiadványok születhessenek, melyek saját nemzeti kultúránk történelmi fontosságára irányította és irányítja a tudós szakemberek figyelmét. A tudományos munka mellett nem kerülte el a figyelmét az állandó és következetes ismeretterjesztés sem, számtalan hely- és mûvelõdéstörténeti közleményt jelentetve meg.

A 16–19. század mûvelõdés- és helytörténete, a nevezett idõszakhoz köthetõ neves személyiségek (Vásárhelyi Gergely, Bod Péter, Árva Bethlen Kata, Orbán Balázs és Benkõ Ferenc) élete és tevékenysége így vált ismertté a szélesebb érdeklõdõ közönség számára is (Székelyudvarhely egykori nyomdái és kiadványaik; Benkõ Ferenc egyetemjárása; Bod Péter egykori könyvtára és annak maradékai Székelyudvarhelyen; Bod Péter, a historia litteraria mûvelõje; Gondolatok a könyvtárban Orbán Balázsról).

Egyvalamit nem említettem még, ami mellett nem mehetünk el közömbösen. S az ünnepeltünk kirívó szerénysége, amellyel akkor is élt, amikor ismeretei birtokában sokak tudományos révbejutását segítette a háttérbõl, önzetlenül, közvetve vagy közvetlenül, másolatok, magyarázatok, értelmezések, bibliográfiai adatok átadásával, tájékozatlanok irányításával, olyanokét, akik siettek azt neki megköszönni, és olyanokét is, akik errõl megfeledkeztek, vagy akár visszaéltek vele. Nem vágyott tudományos babérokra, csak a jól és igényesen elvégzett munka sarkallta. Ezt a kolozsvári kutatók – de nemcsak õk – tudják a legjobban.

Három évtizedes tudományos szolgálata elismeréseként kérem, fogadja a 2011. év Monoki-díját.

Kívánom, hogy örvendeztesse meg a szakmát munkájáról szóló újabb és újabb beszámolókkal. Ehhez kívánok neki magam, a szûkebb és a teljes szakma nevében egészséget valamint folyamatosan megújuló erõt, energiát.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
EMKE-LAUDÁCIÓK rovat összes cikke

© Művelődés 2008