magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Lupescu Radu: Asztalos Lajos


A Kõváry László-díj átadásáról lévén szó, engedjék meg, hogy a neves erdélyi történésztõl származó idézettel kezdjem laudációmat: „Hogyha e század magát nem képviselheti történeti becsû mûépítményekkel, legalább emeljen csarnokot a múlt kincseinek, mely mentesítsen, amit lehet, az enyészet tipró lába alól”.

A történet egy jómódú család párizsi házában kezdõdött, nem sokkal a nagy gazdasági válság után. Asztalos Lajos e családba csöppent bele, amikor az apa eldöntötte, hogy vissza fognak költözni Erdélybe. A karácsonyt már itthon töltötték. Asztalos Lajos számára lényegében Erdély, Kolozsvár lett a szülõföld. Ezzel folytonos konfliktus vette kezdetét a román hatóságokkal, amely apa és fia számára egyaránt rengeteg kellemetlenséghez vezetett. Személyes vallomás vagy költõi képzelõerõ lenne szükséges ecsetelni, mit jelenthetett az iskolai rendszerbõl való kizárás egy tanulni vágyó, érdeklõdõ természetû fiatalember számára. Késõbb nem csak a kommunista rendszer gorombaságával szembesült, hanem a fiatalkori reményteljes célkitûzések felhagyására kényszerült, és megélhetését nem szellemi, hanem kétkezi munkával volt kénytelen biztosítani. A kilátástalan nehézségek ellenére azonban mindig akadtak fogódzópontok, amelyekbe kapaszkodva szellemi értékeket tudott teremteni.

Az eszperantó nyelv romániai divathulláma kaput nyitott számára hasonló érdeklõdésû emberekkel való eszmecserére, irodalmi érdeklõdésének mûvelésére és újabb nyelvek tanulására is. Ezt követte a spanyol, portugál, francia és végül a galegó nyelv elsajátítása. Az 1960-as évektõl a felsorolt nyelvek irodalmából készült vers-, elbeszélés-, regény- és népmesefordításai jelentek meg a romániai, magyarországi, felvidéki, délvidéki lapokban, kötetekben. Így született meg galegó nyelven Madách Imrének Az ember tragédiája címû drámai költeménye, amelyet a frankfurti könyvvásáron is bemutattak. A komoly irodalmi mûvek mellett azonban a népmesék világa is éppen úgy lekötötte. Közel egy évtizedig kalotaszegi népmeséket gyûjtött, fordításaival, gyûjtésével pedig a népszerû Nagyapó mesefája sorozatot gazdagította.

Irodalmi érdeklõdése mellett városának, Kolozsvárnak a múltja is lekötötte. A helytörténeti kutatás már a 19. század vége óta igen sokrétû volt. Részt vettek benne neves szakemberek, tanárok és más helyi értelmiségiek. Minden településnek megvolt a maga helytörténésze, nagyobb városoknak pedig helytörténészi közössége. Nem volt ez másképp Kolozsvár esetében sem, ahol a levéltári forrásokat olyan neves történészek tárták fel, mint Jakab Elek, Kelemen Lajos, Szabó T. Attila, Jakó Zsigmond és Kiss András. Sok esetben azonban a tudományos kutatás eredményeinek a népszerûsítése különféle akadályokba ütközött, az információáramlás szinkópáinak feloldására pedig más emberekre volt szükség. Ebben a kontextusban Asztalos Lajos munkássága figyelemre és tiszteletre méltó. Könnyûszerrel hidalta át a tudományos kutatás és népszerûsítés között tátongó szakadékot, jelentõs szolgálatot téve a helytörténeti kutatásnak.

Tudománynépszerûsítõ tevékenységét Kolozsvár iránti határtalan szeretete és a történeti kutatás iránt tanúsított folytonos érdeklõdése motiválta. Kolozsvár történetével foglalkozni igen komoly kihívás. Történeti forrásokban és eseményekben gazdag, a magyar történelem szempontjából reprezentatív történetrõl van szó, amelyben mindenki megtalálja a maga kedvenc korszakát vagy kedvenc hõsét. Ugyanakkor olyan történet, amely rengeteg meglepetést tartogat kutatói számára, sok benne az ismeretlen vagy vitatható epizód. Megannyi veszélyes csapda, amelybe könnyen belesétálnak még a szakavatott kutatók is. Asztalos Lajos egyik érdeme, hogy nem csak a nagy klasszikusok mûveibõl merített, hanem napirenden van a legfrissebb tudományos publikációkkal, hajlandó elfogadni az újat még akkor is, ha ez ellenkezik az évszázados kolozsvári kutatások hagyományával, és mûveibe beépíti a friss eredményeket.

A korábbi évtizedekben igen komoly támadás érte a város történetét. Buldózerekkel és pennával egyaránt rombolták. A Pata utca szomorú sorsa leselkedett Kolozsvár megannyi fertályára. Sok esetben tehetetlenül néztük ezt a folyamatot, de igyekeztünk menteni a menthetõt. Ez a gyûjtõmunka sokunk szívében reményt jelentett, kötõdést ahhoz, ami egykoron körülvett minket. Kolozsvár történetének egy kis szeletét próbáltuk átmenteni az utókorra. Van, akinél ez hobbi maradt, és van, akinél szenvedéllyé vált. Asztalos Lajos ez utóbbiak csoportjába tartozik, akinek munkássága kitartó érdeklõdésérõl tanúskodik a város története iránt. Otthonában minden bizonnyal igen gazdag fotótár, tervtár és régiségtár tanúskodik errõl a gyûjtõszenvedélyrõl, és talán nem ártana egyszer kiállítást rendezni a magángyûjteményekbe szorult Kolozsvár történetérõl.

Asztalos Lajos azonban nem csak gyûjtött, hanem adatait és ismereteit közkinccsé tette és teszi mind a mai napig. Kutatásainak, gyûjtésének lényegi adatait a rendszerváltás elõtt nem publikálhatta, 1989 után azonban megváltozott a helyzet, rendkívül gazdag ismeretanyaga révén az olvasóknak szinte családtagjává vált. Olyan munka ez, amire senki nem vállalkozott, pedig Kolozsvár polgárainak igen nagy szüksége van rá. Az ördög mindig a részletekben lakózik. Ezekbõl a részletekbõl épül fel Kolozsvár valódi története. Azonban nem csak a magyar olvasóközönség felé jó nyitni ilyen jellegû helytörténeti írásokkal, hanem a román lakosság felé is. Nem tudjuk, ki fog vállalkozni erre a lépésre, de mindenesetre Asztalos Lajos olyan hagyatékkal tisztelte meg az utókort, amit a román olvasóközönség számára is érdemes lenne közkinccsé tenni.

A sajtóban megjelent írásai végül könyvekbe, monográfiákba nemesültek. A hetvenes évek közepétõl végzett gyûjtésének egy része így került publikálásra a Kõbe írt Kolozsvár címû kötetben. A Lõwy Dániellel és Demeter Jánossal együtt kiadott kötetrõl nyugodtan el lehet mondani, hogy a Kolozsvár történetérõl megjelentetett mûvek egyik referenciaterméke. A másfélszáz emléktábla megannyi jele a város történetének, sokszínûségének, neves embereinek, az emléktáblák szövegének közlését pedig a tudományos forráskiadás szintjére emelték, amiben további 11 szakember segédkezett. 

Nyolc évvel késõbb újabb kötetet szentelt a városnak: Kolozsvár. Helynév- és településtörténeti adattárát. Sajátos jellegû kézikönyv, amilyennel kevés város büszkélkedhet. Nem rideg adattár, hanem további búvárkodásra csábító történeti, mûvészettörténeti összefoglalókat, etimológiai fejtegetéseket tartalmazó alapos munka. A 19. században ezeket még statisztikai mûveknek nevezték, amilyennek Kõváry László is tekintette Erdély régiségeirõl és történelmi emlékeirõl írott mûvét. Ez irányú gyûjtése folyton gazdagodott, ami újabb és újabb kiadások közrebocsátására serkentette. Úgy tûnik Asztalos Lajos is hasonló sors elé tekint, az újabb kiadáshoz pedig egészséget és kitartó munkát kívánunk. Az EMKE nevében is gratulálok a Kõváry László-díjhoz.


vissza a kiadáshoz
minden cikke
EMKE-LAUDÁCIÓK rovat összes cikke

© Művelődés 2008