magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szatmári László: Tallózás Magyarfülpös múltjában (2.)


1502-ben Magyar- és Szászfülpös egészbirtokok a Harinai Farkas család tulajdona, november 25-én a kolozsmonostori konvent elõtt egyik részrõl Harinai Farkas János, másik részrõl a nõvérét, néhai Farkas Tamás leányát, Margitot feleségül vevõ Bikali Bikly János a jegyzõkönyvben részletezett birtokok, továbbá arany- és ezüstmarhák, ruhák, házi felszerelési és díszítési tárgyak, lovak, nyájak és szolgáik, a Farkas Tamástól a fiatal házaspárra végrendeletileg hagyott radnai arany- és ezüstbánya közös használatát illetõen lépnek szövetségre és egyezségre (confederationem et compositionem) egymással. „Ha a házastársak nem kívánnának együtt élni – szögezik le a megállapodásban –, külön mehetnek ugyan lakni, de a vagyon szétválasztása nélkül. Azt a familiárist, aki a felek között ellentétet szítna, eltávolítják a birtokokról, melyeknek jövedelmét közös akarattal kijelölendõ, a feleknek egyaránt számadással tartozó egyetlen familiáris szedi be és kezeli. Egyik fél magtalan halála esetén a másik fél örököl mindent. Az egyezség megszegõje hatalmaskodás miatti bajvesztésen maradjon” (A kolozsmonostori Konvent 221–222). Három esztendõ múltán, 1505. augusztus 23-án, Tordán tartott közgyûlés (generalis congregatio) alkalmával a korábbi megállapodásuk nyomán támadt pereskedésükben egyeztek ki egymással a szerzõdõ felek (A kolozsmonostori Konvent 254–255). A néhai Farkas Tamás lánya, Margit, Bikali Bikly János felesége az apai javakból neki járó leánynegyed fejében megelégszik Szászfülpös, Tancs, Szentandrás és Újfalu Kolozs vármegyei egészbirtokokkal, azzal a kikötéssel, ha Bikly vagy felesége magtalanul halna el, a nekik most átengedett birtokok visszaszálljanak Farkas Jánosra és utódaira. A megegyezés értelmében Bikly biztosításként birtokában tartja Farkas János Magyarfülpös nevû egészbirtokát, amíg ez eleget nem tesz a fogott bírák végzéseinek. Jó ráérzéssel feltételezte 1859-ben Nagy Iván a Magyarország családai címû, a családkutatók számára ma is alapvetõ forrásmûvében, hogy a Bikly család e házasság útján jutott Szászfülpöshöz (Nagy I. 1859. 53–56.) – és a Bikly család utóbb Harinnai Biklynek írta magát.

Az oklevelekben 1626-tól feltûnõ Farna Mihály, Gyalu vára udvarbírája és várnagya (provisori et castellano castri) feltehetõen azonos az 1535-ben említett Magy[ar]phylpes-i Farna Mihály királyi udvari emberrel, s rokon lehet azokkal a Farnákkal, akik 1552. április 15-én Harinai Farkast tiltják Magyarfülpös elidegenítésétõl (A kolozsmonostori Konvent 738).

A Harinai Farkas család részt vett a Báthory István elleni szervezkedésben. Erdély fejedelmi trónjáért a késõbbi lengyel királlyal rivalizáló Bekes Gáspár oldalára álltak, annál is inkább, mert rokonsági viszonyban álltak, Bekes 1567. november 30-án Harinai Farkas leányát, Annát (mh. 1573) vette feleségül. Bár 1571. május 25-én a gyulafehérvári országgyûlés egyhangúlag választotta fejedelemmé Báthory Istvánt, Bekes trónkövetelõként lépett fel, és császári támogatással harcba szállt az új erdélyi fejedelemmel, de Kerelõszentpálon csatát vesztett (1575. július 10.) és jogfosztottan menekülnie kellett. Harinai Farkas János (mh. 1589 e.) sógora, Bekes Gáspár oldalán részt vett a Báthory István elleni támadásban, a kerelõszentpáli csata után fogságba esett. Késõbb testvérével, Miklóssal együtt kegyelmet kaptak, de birtokaik a kincstárra szálltak, visszaszerzésükért egész életükben hiába harcoltak. Így még 1585-ben is tiltakozik Harinai Farkas Miklós, testvére, János nevében is birtokaik eladományozása miatt, tiltja „Calna-i Bornemizza Jánost és Györgyöt, Ebesffalwa-i Apaffy Miklóst, Horwath Kozmát, Abosffalwa-i Radwanczy Mártont (egregii), Lona-i Kendy Sándort és Ruzka-i Dobo Ferenc feleségét: Kereczeni Juditot (magnifici)” Kolozs, Belsõ-Szolnok, Doboka, Torda, Küküllõ vármegyei jószágaik megszerzésétõl, Báthory István lengyel királyt és Báthory Zsigmond erdélyi vajdát eladományozásuktól, a hiteleshelyeket pedig ez ügyre vonatkozó oklevelek kiállításától (Az erdélyi káptalan 1559). Báthory Zsigmond 1585. március 17-én élete végéig Kendi Sándornak enged át árenda fizetése nélkül több Belsõ-Szolnok, Doboka és Küküllõ vármegyei birtokokon lévõ részjószágok tizedeit, Philpes-en pedig a tized felét (Az erdélyi fejedelmek 191–192). 1589-ben Magyarfülpösön Radvanczi Márton ítélõmester és Kendi Sándor birtokos, különbözõ szomszédos birtokbeiktatások alkalmával az õk jobbágyai jelennek meg tanúkként (Az erdélyi káptalan 232–235). Radvanczi Márton ítélõmestert „fejedelmi elõdeinek, majd neki fõként tisztségében teljesített szolgálataiért” Báthory Zsigmond 1589. március 18-án megerõsíti tulajdonában, férfiutódainak, azok hiányában pedig leányainak, illetve örököseiknek új adományként örökjogon adja haszonvételeikkel, tartozékaikkal és a bennük levõ királyi joggal együtt Magyarfülpös birtok felét és az ottani nemesi udvarházat, amelyeket elnyerésük óta békésen birtokol (Az erdélyi fejedelmek 274).

Magyarfülpösnek 1332-ben plébániatemploma van, papja, Pál (sacerdos de Philpus, Maiori Philpus) ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint 20 régi banálist, majd 15 dénárt fizet, 1333-ban 3 régi és 15 kicsi banálist, 1334-ben 5 régi banálist és dénárt, majd 1 garast és 1 régi banálist, 1335-ben 10 dénárt (Léstyán F. 2000. I. 165).

A falu egyik fele – az újabb rész – az országút hosszában; a másik – a régebbi – az országúttól északra, benn a szõlõhegyek alatt fekszik. „Régente a falu közepén állott a templom – írja Zilinczki Pál lelkipásztor az 1891-es református Névkönyvben –, az úgynevezett Kórodvár alatt feküdvén a falu, de már régi idõtõl fogva, s fõleg az 1850-es években, a mezõségi országos út megnyitásával, inkább az út közelébe húzódnak a lakók, s így mind távolabb esnek a templomtól” (Zilinczki P. 1891. 43). A mai templomot, gótikus elemei alapján a 15. századra teszi a szakirodalom, egy korábbi templomra épülhetett, annak alapfalait örökölhette. Csúcsíves elemeibõl megmaradtak a 6,5x10 m alapterületû hajó és a nyolcszög három oldalával záruló szentély támpillérei, a diadalív, a hajó déli ajtajának kõkerete, a hosszszentély északi oldalába illesztett, mûvészi faragású, gótikus és reneszánsz keretelésû szentségfülke (Balogh J. 1943. 267). Ablakai eredetileg mérmûvesek voltak; a jobb világítás érdekében 1879-ben szélesítették az ablakokat, kõbõl faragott kereteit, kõrácsait eltávolították. A szentélyhez az északi oldalon kapcsolódó sekrestyét és a szentély boltozatát szintén ekkor bontották le. Legfõbb kincse a templomnak a 17. századból származó, változatos és ízléses motívumokat tartalmazó, díszes mennyezetfestménye volt, mely 1913-ig a csúcsíves kis templom hajóját díszítette.


A kazettás mennyezet 1898-ban keltette fel Deák Lajos Maros-Torda megyei tanfelügyelõ figyelmét, aki gondoskodott a minták lerajzolásáról, s a felvételezést eljuttatta az Erdélyi Múzeum Régiségtárának. Kelemen Lajos az Erdélyi Múzeum, majd az Erdély hasábjain ismerteti a felfedezést, a Lyka Károly szerkesztésében, Budapesten megjelenõ Mûvészetben is jelzi a téma fontosságát, a jelentõs emlék alapos feldolgozására azonban csupán 1944-ben került sor, a magyarfülpösi református templom mennyezetfestményeirõl írt tanulmányt szintén Kelemen Lajosnak köszönhetjük (Kelemen L. 1898. 612–614., Kelemen L. 1899 50–59., Kelemen L. 1907. 4. 274., Kelemen L. 1944. 119–125).

A mennyezetfestmények a templom hajóját hosszában 9, szélességében 6, összesen 54 négyszögtáblán díszítették. „Csupán a nyugati sor 6 négyszögén van egyszerû pikkelydísz, s a mennyezet közepén 2 feliratos tábla – írja Kelemen Lajos.– A többi rendkívül változatos. Festõjük a 46 négyszögön legalább negyvenféle mintát használ, melyekben igen sok a magyar motívum s éppen ez az egészben a túlnyomó. Közülük némelyik meglepõen szép. Van ott mindenféle beosztású négyszög. Van átlós, középvonalas, hullámos; némelyik négyszögben a festõ a virágot magyarosan cserépbe ülteti, másikban a szép virágdíszítményt kar nyújtja elõ, s van olyan is, amely kehelybõl nõ ki. Virágai közül gyakori a szegfû, tulipán és rózsa. Kacsokat és indákat is bõven találunk. Uralkodó szín a piros és zöld; elég sûrûn fordul elõ azonban a kék és sárga is. Általában nem a színezés szépsége adja meg a mennyezet értékét, mert éppen ez sikerült a leggyengébben, hanem a minták teszik az egészet változatossá és becsessé. Ezekben egyszerû festõjük roppant leleményes.”

A mennyezet 1642 novemberében készült, midõn a templomot kiigazították. Ezt a két középsõ tábla mondja meg, melyek közül az elsõ szélén ott van a pap neve: MINISTER ECOLESIE VALENTINVS. A kazetták feliratainak tanúsága szerint a templomot megromlott állapotából Isten jóságából Gáspár Miklós javíttatta ki 1642. november havában, I. Rákóczi György fejedelem és felesége, Lórántffy Zsuzsanna segítségével, midõn ezek s fiaik: II. Rákóczi György és Zsigmond uralkodtak (így!) Erdélyben. A felirat a mennyezetfestõ mester nevével végzõdik, így bizonyosak lehetünk, hogy e festmények alkotója Johannes Mensarius, azaz János asztalos.

(I. tábla)

MINISTER ECOLESIE VALENTINVS / In NOmine / Sacro sanctae in dividuae Trinita- / tis Anno a paratu virginis M:[illesimo] sex:[centesimo] / 42 in mense novemb[ri] ex pristina de- / solacione cum omni[bus] ex ruinis Dei boni[ta]te restau: / ratum / per gene[rosum] dom[inum] Nikol[aum] Caspar Templum [hoc]

(II. tábla)

Auxilio primogeniti subsid[i]o exte: / nso illustris[si]morum domini domini Georgii / Rakoczi, Dei gratia principis Tran- / silvaniae etc. … et dominae dominae / Susannae Lorantffi principissae / cum iidem duobus filiis Georgio et ju- / niore Sigismundo Rakoczi foeliciter re- / gnarent. / Omnis quis invocaverit nomen domini salvus erit / Joel cap. 2. / JOHANNES MENSARETJS / 1642

A jó ízlésû, biztos kezû mesterrõl azonban nevén kívül semmit sem tudunk, Kelemen Lajos feltételezi, hogy János asztalos a Magyarfülpöshöz legközelebb esõ magyar céhes város, Marosvásárhely asztalosmesterei között szerepelhetett. A kazettás mennyezet az 1913. májusi nagy tornádónak lett áldozata, az épen maradt táblákat eladták a budapesti Iparmûvészeti Múzeumnak, a templomnak a 17. századi asztalos festõdíszítményekbõl a János asztalos jó ízlésére s ügyességére valló nyugati karzat feljárója deszkaoldalának szép hullámos tulipándísze, s feltehetõen a déli ajtószárny hátára festett magyar ruhás alak. A ruházat színei megegyeznek a mennyezet uralkodó színeivel, s mert ekkorra utal a ruházat jellege is, Kelemen Lajos feltételezi, hogy ezt is 1642-ben festették, s az is elképzelhetõ, hogy a kép Gáspár Miklóst vagy akár magát a mennyezetfestõ asztalost ábrázolja (Kelemen L. 1899b 253–254). A magyar ruhás férfialak rövid leírását Kelemen Lajos adja: „Háromnegyed profilban jobbra áll, s nincs egy méter magas. Lekopott fejének csak körvonalai ismerhetõk meg, de hátraomló, hosszú, barna haja épen maradt s a lapockákig ér le. Még épebb a ruházat; csak a színek halványodtak. A dolmány hosszú, gallértalan, szennyes-zöld színû és testhez álló. Lefelé szûkülõ ujjai a kézcsuklókig érnek. Világos piros öv szorítja a derekhez, s az övön felül a nyakig 12 gomb zárja a mellen össze, míg azon alól gombok nincsenek. Világos piros a szûk magyar nadrág is, mely a kissé vékony lábszárakra szorul reá, a térden jóval alól érõ csizmák pedig sárgák. Száraik tetejét elõl egy-egy gomb díszíti, s a kérgen alól hegyes, csillagos sarkantyú áll hátrafelé róluk. Az övrõl áttört munkájú kardkötõk nyúlnak le a széles, hajlott kard díszítményes tokjához. A markolat hajló, a keresztvas az éles oldalon csaknem a markolat fejéig nyúlik be, foka felé pedig szinte derékszög alatt áll keresztbe a pengével. Az alak fél kezével bal csípõje táján egyik kardkötõt érinti, míg jobbját mereven elõre nyújtja, s benne valami csokorfélét markol”.

A tudós Kelemen Lajos ismerteti Magyarfülpös 17. századi egyházi viszonyait is a mennyezetfestményeket tárgyaló dolgozatában, innen tudjuk, hogy a településen még 1610. március 4-én Torda vármegye 1607–1662. évi jegyzõkönyvében Lucass presbyter, 1615-ban Lucas alias Racz presbyter de Magiar Fülpes, 1619-ben pedig honorabilis Lucas Racz de Magiar Phulpes pastor chatolicus nevével és címével találkozunk. Ez a katolikus pap 1622-ben is szerepel itt, s 1628. június 21-én már Rácz Lukács katolikus pap fia tiltakozik az atyai örökségrésze ügyében. (Ezt a Rácz Mihályt ugyancsak a Torda megyei jegyzõkönyvek 1648-ban mint a gelencei iskola rektorát, 1649-ben mint nagykászoni rektort említik.) Mindebbõl kiviláglik, hogy Magyarfülpösön a 17. század elsõ felében még Rácz Lukács mint római katolikus, nõs pap teljesített szolgálatot, s a falu késõgótikus temploma feltehetõen csak az õ halála után kerülhetett a református fejedelmek ideje alatt megerõsödött magyarfülpösi reformátusok birtokába.

Keserûi Dajka János református püspökrõl 1633. évi temetésekor dicséretként említik, hogy egyházközséget szerzett vissza az adversariusoktól, vagyis a más vallásúaktól. Ezek közé tartozhatott a magyarfülpösi is, ahol a katolikus pap-utánpótlás nehézségei miatt már elõbb nõs papra szorultak, s utána még az se jutott. A leromlott templom megújításának anyagi terheit sem tudták a pap nélkül maradt, megfogyatkozott magyarfülpösi katolikusok magukra vállalni, s Keserûi Dajka Ferenc valószínûleg ezt a helyzetet használta fel, s beolvasztotta a maga egyházába a gazdátlan maradt, meggyengült magyarfülpösi gyülekezetet, amelyet aztán megszervezésében, mint láttuk, a református fejedelem és családja bõkezûen támogatott.

A templomjavíttató és mennyezetfestetõ patrónusról, Felfalusi Gáspár Miklósról sem tudunk sokat. Módosabb és elég jó családi összeköttetésû Torda megyei nemesember volt, s Kelemen Lajos feltételezi, hogy annak a Felfalusi Gáspár Miklósnak lehetett a fia, aki 1597. szeptember 15-én mint a vécsi vár porkolábja egy adóslevélben tanúként szerepel. Családjából Gáspár Boldizsár 1607-ben Rákóczi Zsigmond fejedelemtõl a Kolozs megyei Köbölkúton egy kúriát kapott adományul, Gáspár János pedig szintén 1607-ben Torda megye felsõ járásának két országgyûlésen is követe. A mennyezetfestetõ patrónusról mindössze annyi maradt fenn, hogy ellene és felesége, Oroszfájai Mikó Zsuzsa ellen 1641-ben a közeli Abafáján lakott Brenhidai Huszár Mátyás és Péter, I. Rákóczi György kedvelt fõemberei pert folytattak, s 1648-ban egy másik per anyagában már néhainak említik. Lánya természetes gyámjaként magyarfülpösi jószágát özvegye használta, aki 1684-ben, 84 éves korában halt meg, s a magyarfülpösi templomba temették.

A pap nélküli gyülekezet tehát a református egyház kebelébe került, az Ózdi Fõesperesség magyar egyházközségeibõl 1641-ben alakult Görgényi Református Egyházmegyébe. Az egyházmegye vizitációs és parciális zsinati jegyzõkönyvei 1722-tõl kezdve maradtak ránk (a Görgényi Református Egyházmegye levéltára, Szászrégen. Protocollumok), mindenik eklézsiában feljegyezték a lelkipásztori és mesteri díjlevelet: a gyülekezet tagjaitól évente járó fizetést, valamint a patrónusoktól származó bért, de olvashatunk itt az egyházi földekre vonatkozó adatokat is. Az 1722-es összeírás Enyedi István magyarpéterlaki lelkipásztor esperessége alatt készült. (Az esperesrõl csupán annyit tudunk, hogy 1680 körül írta alá a kolozsvári kollégium törvényeit, 1709 és 1729 között volt esperes.)

Az 1722-es összeírás (Proventus ministrorum et rectororum, aliarumque rerum ecclesiasticarum consignationes) a magyarfülpösi eklézsiáról az alábbiakat jegyzi fel: „Proventus pastoris: Minden gazdaembertõl búza gel. 3, zab gel. [gelima = kalangya] 1, két öreg köböl búzavetés. Edgy-edgy veder must, akinek csak két veder vagyon is, megadgya. Akinek mustya. nincsen, dr. 8 [denarius = dénár] tartozik, garaspénz dr. 10. kaszálni való füvet adnak, azt lekaszállyák, feltakarják, be is hordgyák. Mind ökrös, mind ökretlen emberek edgy-edgy szekér fát, mellynek administráltatásában azt a modalitast kell tartani, amellyet a beresztelki proventusban megjedzettünk. A vetést felarattyák, behordgyák. Kereszteléstõl edgy tyúk s kenyér. Copulatiotól és halotti praedicatiotól, amint a ministerrel alkhatik.

Proventus rectoris: Minden pár ember egy kalongya búza, fél kalongya zab, fél szekér fa, nyolc véka búzavetés, mellyet az ekklézsia felaratni tartozik. Ha pedig nem tetszik az ekklézsiának aratni, minden pár embertõl egy poltra aratásra. Temetéstõl, mikor praedicatio nem lészen, négy poltra. Két darab szénafû, mellyet a mester maga kaszál. Ha takarodót harangoz, minden pár embertõl egy kenyér. Ha kinek zabja nem terem, dr. 4.”

Látjuk, az összeírás közel sem teljes, hiányzik az ingatlanok és ingóságok jegyzéke, csupán a lelkész és mester fizetése van feljegyezve. Feltehetõen az egyházmegye újonnan megválasztott esperese, Vajna Miklós gernyeszegi lelkipásztor 1737-ben ezért tartotta szükségesnek egy új felmérés elkészítését, amelyben a gyülekezet ingó és ingatlan javait is felsorolta. Az összeírást az ordinaria canonica visitatio keretei között ejtette meg, a lelkészi és mesteri díjleveleket már nem rögzítette (azok már ott voltak az egyházmegye protocollumában), csupán az ingatlanokat és ingóságokat leltározta fel alaposan, s ezen túl megpróbált utánajárni, hogy az egyházközség tõkepénzét kinek adták ki kamatra. (Vajna Miklós elõtanulmányait a nagyenyedi kollégiumban végezte 1715-tõl, 1723-tól a franekeri egyetemen tanult, hazatérve a Teleki család gernyeszegi udvari papja lett, majd 1729-tõl gernyeszegi lelkipásztor, 1729–1737 között görgényi esperes, 1738-ban hunyt el (Szabó M.–Szögi L. 1998. 485).

Az 1737-es vizitációs jegyzõkönyvben az alábbiakat olvashatjuk a magyarfülpösi gyülekezet életérõl, javairól (a Görgényi Egyházmegye 18. századi összeírásait Õsz Sándor Elõd dolgozta fel A vizitáció intézménye az Erdélyi Református Egyházban a 16–18. században címû doktori disszertációjához való elõtanulmányában):

„Die 1ma Februarii estvére érkezvén M[agyar]Fülpösre kezdettünk ott a Visitatiohoz, s folytattuk e Szent Visitatio dolgát. Lelki tanítója ez ecclesianak tiszteletes tudós Bányai Sámuel uram, scholamester Bartha István, ecclesia curatora Bartha Bálint, szentedgyházfiak 1. Kecsedi János, 2. Antal János. A megeskütt s examinált személlyek: 1. Fodor Miklós, 2. Barta Bálint, 3. Somodi István, 4. Balog Márton, 5. Antal János, 6. Szász Mihály, 7. Székely Pál. Mindnyájan ezen személlyek a tiszteletes parochusnak eõkegyelmének szent tisztinek s hivatallyának hûséggel és szorgalmatossággal való követésérõl magának és házanépének tisztességes és törvényes magok viselésérõl jeles dicséretet, szép tanúbizonyságot tésznek. Az mesterrõl és házáról tisztességesen szólnak s emlékeznek.

Az ecclesia a tiszteletes parochust õkegyelmét marasztotta a mesterrel edgyütt, a tiszteletes parochus ígéretet nem tött a megmaradás iránt, de a mester megmaradott.

Az ecclesianak templomhoz való edényi: 1. Edgy kívül-belõl aranyas, lábas ezüstpohárocska. 2. Edgy ón sútús, másfél ejtelesnyi palack. 3. Edgy ejteles, fedeles ónkanna. 4. Óntángyér, kettõ. 5. Edgy keresztelõ ónpohár. 6. Edgy szkófiummal csipkés formára körülvarrott patyolatkeszkenõ, lyuk vagyon rajta. 7. Edgy tüdõszin selyemmel, szkófiummal varrott patyolat keszkenõ. 8. Edgy kék selyemmel, jártatással varrott patyolat keszkenõ. 9. Edgy tisztességes két szél viseltes, sáhos abrosz. 10. Edgy veress fejtõvel szõtt, három szél kendervászon abrosz. 11. Edgy négy nyüstös, veress fejtõvel szõtt, viseltes két szél abrosz. 12. Edgy veress fejtõvel szõtt lengeteg, harmadfél szél vászonabrosz. 13. Edgy zöld selyemmel, fejéressel elegy varrott, két szél gyolcsabrosz. 14. Edgy kék fejtõvel virágokra varrott lenvászon, két szél abrosz. 15. Edgy éneklõszékre való, veress fejtõvel varrott, viseltes kendõ. 16. Edgy veress fejtõvel szõtt kendervászon kendõ, éneklõszékre való. 17. Edgy veress, nyomtatásos szakadozott kendõcske. 18. Edgy tisztességes kilin, prédikállószékre való. 19. Edgy darab, kék, két sing francia posztó, az Úr asztalán áll.

Szántóföldek: A felsõ fordulóban: 1. A Ropó nevû helyben vagyon edgy darab szántóföld, prédikátor háza után járó, metr. circiter 16, vicinusa a szõlõ felõl Deák Márton földe, Kászoni rész, alóll Szabó Mihály háza után járó föld. 2. A Kis erdõ nevû helyben edgy darabocska szántófölde az ecclesianak, négy vékás, vicinusa Tancs felõl Katona István háza után járó föld, másfelõl fellyül iffjú Mihócsa Gábor. Errõl az ecclesianak jár a dézma. 3. A Koporsó oldala nevû helyben edgy darabocska szántófölde az ecclesianak, négy vékás, vicinusa Tancs felõl Kecsedi János földe, napkelet felõl Székely rész. Ennek is dézmája az ecclesianak jár. 4. A Deák hegyén edgy darabocska szántófölde az ecclesianak, nyolc vékás, vicinusa alóll a szászfülpösi határ, fellyûl a Tancsra menõ ösvény. Az ecclesiajé a dézmája. 5. A Vokában három nyíl kenderföld, melynek ketteje a prédikátoré, harmadik a mesteré, hat véka a három darabba belémégyen, vicinusa Fülpös felõll a n. Domokos uram része, másfelõl Bodoni rész. 6. A Szilban irtovány föld, az ecclesiaé, kétvékás föld, vicinusa mind körül az erdõ. 7. A Telekben edgy kenderföld, edgy vékás, vicinusa az erdõ felõl a földek vége, a falu felõl Kászoni rész föld. Mester részire való.

Az alsó fordulóban: 1. A Határfara járóban edgy darab szántóföld, 16 vékás, prédikátor háza után járó föld, vicinusa fellyül Ungvári István földe, alóll Katona István háza után járó föld. 2. Az erdõ farkon edgy darab szántóföld, 4 vékás, mester háza után járó, vicinusa napkelet felõl Katona István háza után járó föld, napnyugatról az földek vége jár reá. 3. A Híd szerben két darabocska kenderföld, mind a kettõ a prédikátor háza után járó, két vékás, vicinusa napkelet felõl a földek vége, napnyugatról Kecsedi János földe. 4. Ugyanott, a Híd szerben edgy kenderföldecske, mester házára való, edgy vékás, vicinusa napkelet felõl Füsüs Tamás földe, napnyugatról a patak kerülése.

Kaszálóhelyek: 1. Az Elsõ Fokos nevû helyben edgy darab kaszálóhely, circiter nyolc szekér szénát termõ, prédikátor számára kaszállya az ecclesia, vicinusa fellyül és alól Súki rész. 2. A Hidegkút felett edgy darab kaszáló cserés hely, két szekér szénát termõ, a mester kaszállya maga, vicinusa felyül Domokos rész, alóll Húszár rész. 3. Azon fellyül, ugyan a Hidegkút felett edgy nyilacska, edgy szekér szénát termõ, vicinusa alóll Toldalagi rész, fellyül Somodi István háza után járó kaszáló. Ezt is a mester kaszállya. 4. Az Által nevû helyben edgy nagy darab föld circiter száz vékás, öreg Mihocsa Gábor uramnál vagyon zálogban 28 forintban, melynek dézmája az ecciesianak jár. 5. A Far alatt edgy darab törökbúzaföld, circiter 40 vékás, vicinusa napnyugatról a faragói határszél, fellyül Huszár rész. Ennek dézmája az ecclesiajé.

Erdõk: 1. A Hegyes alatt edgy darab csereerdeje az ecclesianak, vicinusa fellyül a körvélykapui határ, alól a kút. 2. A Pap ösvényénél más edgy darab szálas erdõ, vicinusa napnyugat felõl iffjú Mihócsa Gábor, napkelet felõl Faluvégi Lõrincz. 3. A Vágás út között edgy darab szálas erdõ, vicinusi: Edgyik végét az oláh cinterem tartya, alóll Toldalagi rész szántóföld, másutt mindenütt az utak tartyák. 4. A sz[ent]iványi határszélben edgy cserés és bokros hely, az parochiahoz tartozó, vicinusi edgyik felöl iffjú Mihocsa Gábor uram földe, másfelõl fellyül a Sz[ent]Iványra menõ országúttya.

Szõlõk: 1. Az Újj hegy nevû hegy egésszen az ecclesia szõleje, melynek dézmája ecclesia számára jár, akárki mívellye. Melyrõl való contractuslevél az ecclesia ládájában vagyon. 2. A Cseresznye nevû hegyen edgy darab szõlõ, mellyet a prédikátorok mívelnek, melynek napkelet felõl való vicinusa Csuka István házához való, napnyugat felõl Fodor Miklos szõleje. 3. A Régi Cseresznye nevû helyben edgy darab szõlõhegy, melynek vicinusa edgyfelõl Toldalagi Mihály uram része, belõlfelõl Ölyvedi rész, mely Csuka Tamásé. Ennek dézmája az ecclesiaé. 4. Ugyanabban a hegyben vagyon más edgy darab szõlõ melynek a hegy felõl való vicinusa Végi György uram, másfelõl a több szõlõknek a vége. Ennek dézmája az ecclesiaé. (...)

Conclusum: A Szent Visitatio a m[agyar]fül-pösi ecclesiaban megjárván s megcirkálván mind a templomot, mind a cintermet, a prédikátor és mester házait, s azok körül lévõ épületeket és kerteket, úgy vagyon a templomot igen szép állapotban találta, mellyért is az ecclesia dicséretet érdemel. De a cinterem, a tiszteletes prédikátor uram háza és akörül, mint a mester háza körül is kívántató kerteknek némely részeiben talált a Szent Visitatio sok defectusokat, mellyeknek megorvoslásában való részeinek elmulasztásáért az ecclesiat a tiszteletes Visitatio méltán 3 forintokig megbüntethetné, de mostan a Szent Visitatio bizonyos tekintetekre nézve semel pro semper a méltán az ecclesiara vethetõ 3 forint büntetést lehadgya s az ecclesianak elengedi. Úgy mindazonáltal, hogy ha más visitatioi alkalmatossággal ezen vagy illyen defectusok találtatnak, s addig az ecclesiatól meg nem építtetnek, a mostan elengedtetett 3 forint büntetés dupláztatik s edgyátallyában exequáltatik.”

A jegyzõkönyv végén egy másik határozat arra inti az egyházfiakat, hogy járjanak utána, kinek mennyi pénzt adott ki ezelõtt az eklézsia, s ha úgy ítélik meg, hogy nincs biztonságban, azonnal hajtsák be az adósságot. Másképpen, írjanak róla szerzõdést, a hitelt felvevõk állítsanak kezeseket. Továbbá az egyházfiaknak feladatul róják, hogy minden esztendõben karácsonyig begyûjtsék a lelkész és a mester bérét, valamint adjanak számot a lelkész és gyülekezet elõtt az eklézsia javairól („minden esztendõben az ecclesia a curatortól és szentedgyházfiaktól azoknak kezei között megfordult mindennemû javairól az ecclesiának számot végyen karácsonik”).

Forrásértéke miatt közöljük csaknem egész terjedelmében az 1737-es vizitációs jegyzõkönyv Magyarfülpösre vonatkozó részét, egyháztörténeti jelentõségén túl, a település birtokosainak kilétére is fényt derít, számos helynévi adalékot is megvilágít. A református gyülekezet „egyszerû és roppant vaskos ódon haranglábja” (Debreczeni L. 1929. 14.) nem szerepel az összeírásban, vagy csupán Vajna Miklós esperes nem tartotta fontosnak a (szegénység jelének is tartott) fakonstrukciót és állapotát megemlíteni. (Az 1737-es jegyzõkönyben mindössze az erdõcsinádi, görgényszentimrei, radnótfáji és vajdaszentiványi haranglábakról van tételesen szó.)

A 9,5 méter magas harangláb két haranggal a templom közelében, tõle délre áll. (A kisebbik harang felirata: „M. fülpesi ecclesia öntötte Isten dicsõségére 1710”; a nagyobbik körirata: „Magyar-fülpesi reformata maga költségén öntette 1809-ben”.) A Debreczeni László grafikáján látható díszes cinteremkaput már lebontották, szép faragású lábait és szemöldökgerendáját a harangláb szoknyája védelmében tárolják. A harangláb készítési ideje ismeretlen – a szakirodalom szûkszavú megjegyzése szerint, a régi típusú haranglábról azonban feltételezhetõ, hogy az 1710-es harangöntés idejében készülhetett. A görgényi református egyházmegye vizsgálati jegyzõkönyveiben 1749-ben említik a haranglábat az egyházközség javainak felleltározásakor: „Vagyon a szászfülpösi [!] reformata ecclesiának a falunak napnyugot felõl való résziben egy nagy dombon egy tisztességes fatemploma”. A szövegkörnyezetbõl derül ki, hogy nem a szomszédos településrõl, Kisfülpösrõl (Szászfülpösrõl) van szó, s az említett fatemplom valójában a harangláb, mert egy esztendõvel késõbb, 1750-ben már a következõket találjuk a jegyzõkönyvekben: „Vagyon itt… a falu felsõ végin egy tisztességes kõtemplom és ezen alól a falu felõl a cinteremajtón mindjárt belõl egy alkalmas magasságú fatorony és abban két jókorácska harangocska.” 1868-ból még van egy adatunk: „Harangláb zsindelyfedelû... két haranggal” (Herepei J.–Szabó T. A. 1939. 21.)

Formájából megállapíthatóan a harangláb régi típusú, széles arányú, szétterülõ szoknyával. A Mezõségnek páratlanul érdekes és kiváló emlékeként említi Balogh Ilona a Magyar fatornyok (1935) címû alapvetõ mûvében: „Ugyan jelenleg ezt már inkább csak sejthetjük, mint tudjuk, mert újabban a zsindelyezést színes palafedéssel cserélték fel, és így eredeti hatásának teljességét már elvesztette. Felépítésének tömegessége, sátorszerû körvonalai azonban most is érvényesülnek, és valami különös, marcona, elszánt, megingathatatlan benyomást keltenek. Két hatalmas sátorfedélbõl áll, az alsó tetõköpenyegbõl és a csúcsos süvegbõl, törzse teljesen hiányzik” (Balogh I. 1935. 57).

A harangláb 1948-as javításának emlékét õrzi egyik merevítõ gerenda: „A HARANGLAB jav 1948 Szilagyi józsef: Kelemen ja- / LELK SZABÓ LÕRINC Gondn. NOS: ifjú Szilágyi József / Barabási Domokos: V BARabasi / Árpád Csegedi Árpád … Béla / 1948 Uram segélj!

A kilencoszlopos, talpas, félvázas struktúrájú, nyitott szoknyás, nyitott harangházas építmény szélesen elterülõ, nagy négyzetes (580x580 cm) alapterületen helyezkedik el. A nagy oldalmérettel bíró, széles szoknya hatalmas tömegû alsó épülettömeget ad. E felett a nyitott harangház rövid, zömök, alacsony hasábforma, alig több 1 méternél. A négyoldalú gúla alakú záró tetõsüveg alsó, vízcsendesítõ része széles, négyzetes ereszvonalú. A toronycsúcson kiálló vezérfavégen egymás fölé fûzve gömbidom és legfelül térbeli kis csillag.

A harangláb faszerkezete az egyenetlen talajfelszínt kiküszöbölõ vízszintes lábazaton nyugszik. A talpgerendák rácsozata tíz, egy síkban fekvõ, keményfából négyszögûre faragott elembõl tevõdik össze. A négy külsõ keretgerenda (16x16 cm) tartja a szoknyaoszlopokat, a hat egymást derékszögben keresztezõ belsõ gerenda (22x22 cm) a fõoszlopokat. Az egész talpgerendarendszer, az egymásba lapolással, azonos síkban fekszik. Az építmény alsó részét, a talpgerendázat közeit feltöltötték, a belsõ gerendák félig fedettek, ami a gerendázat légzését lehetetleníti el.

A kilenc darab fõoszlop, háromszor hármas raszterban helyezkedik el a talpgerendák keresztezéseinél. A szoknyát oldalanként három-három, egyenletesen kiosztott helyzetû, összesen tizenkét oszlop tartja. (A sarkokon nincsenek szoknyaoszlopok.) Az oszlopokat vízszintes koszorúk és kötõgerendák kapcsolják össze. A fõoszlopokat lengõ- és oldaltengelyben is a harangház aljáig érõ ferde támaszok merevítik, a lengõtengelyben andráskereszt is. A harangláb függõleges teherhordó szerkezetei is keményfából vannak, négyzetesre bárdoltak, de a talpaknál vékonyabbak. A fõoszlopokat több szinten vízszintes kötõgerendák, hevederek kapcsolják össze, és felül a koszorúzat. Oldalmerevséget és egyben térbeli állékonyságot az oldaltámaszok és a nagyméretû andráskeresztek biztosítanak. A szerkezeti kapcsolatok jó szakmai színvonalúak, az ácskötéseket keményfa szegek rögzítik, az idõk során a meglazult csomópontokat különféle újabb fém kötõelemekkel (csavarokkal, ácskapcsokkal) erõsítették meg.

 


 

 

Irodalom

A kolozsmonostori Konvent jegyzõkönyvei. Kivonatokban közzéteszi és a bevezetõ tanulmányt írta Jakó Zsigmond. A Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990. I–II. kötet

Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei. I. 1569–1602. Báthori Zsigmond királyi könyvei. 1582–1602. Mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Fejér Tamás, Rácz Etelka, Szász Anikó. Erdélyi Történelmi Adatok VII. 3. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2005

Az erdélyi káptalan jegyzõkönyvei. 1222–1599. Mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Bogdánfi Zsolt, Gálfi Emõke. Erdélyi Történelmi Adatok VIII. 1. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2006

Balogh Ilona, dr.: Magyar fatornyok. II. kiadás. Néprajzi Füzetek 1., a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézete, Budapest, 1935

Balogh Jolán: Az erdélyi reneszánsz. I. köt. 1460–1541. Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár, 1943

Debreczeni László: Erdélyi református templomok és tornyok. Kiadja az Erdélyi ref. Egyházkerület iratterjesztése, Kolozsvárt 1929

Herepei János–Szabó T. Attila (gyûjtötte): Levéltári adatok faépítészetünk történetéhez. I. Fatemplomok és haranglábak. Erdélyi Tudományos Füzetek 107. szám. Az EME kiadása. Kolozsvár, 1939

Kelemen Lajos: A magyarfülpösi (Filpeº) református templom mennyezetfestményei. Közlemények az Erdélyi Nemzeti Múzeum Történeti-Mûvészeti és Néprajzi Tárából. 1944

Kelemen Lajos: A Mezõség szélérõl. Erdély, IX. évf. 8–9 szám. 1899

Kelemen Lajos: Asztalos János. Mûvészet, Hatodik évfolyam, 1907, Negyedik szám

Kelemen Lajos: Három erdélyi mennyezetfestésrõl. Erdélyi Múzeum, XV. kötet, X. füzet. 1898

Kelemen Lajos: Két férfiruházatkép a VII. századból. Erdélyi Múzeum, XVI. kötet, IV. füzet, 1899

Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Második bõvített kiadás. A gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kiadása, 2000

Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Ötödik kötet. Kiadja Ráth Mór, Pest 1859

Szabó Miklós–Szögi László: Erdélyi peregrinusok. Erdélyi diákok európai egyetemeken. 1701–1849. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1998.

Zilinczki Pál: Magyar-Fülpes. In Névkönyv az Erdélyi Ev. Ref. Egyházkerület számára. 1891. Szerkesztette Vajda Ferenc püspöki titkár. Harmincnegyedik évfolyam. Kolozsvárt, Közmûvelõdés Részvénytársaság (ev. ref. kollégium) nyomdája, 1891. A görgényi egyházmegye története [I. rész], XLII–XLVI.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008