Művelődés

Ha egy színészről aka­runk elismerő sza­va­kat mon­da­ni, haj­la­mo­sak va­gyunk ala­kí­tá­sai tük­ré­ben szem­lél­ni pá­lya­ívét. Ez ter­mé­sze­tes, még­is, ha Kárp György szín­mű­vészt sze­ret­ném be­mu­tat­ni, elsősorban to­tá­lis szín­há­zi em­ber­ként tud­nám jel­le­mez­ni. Több mint har­minc éve lett a Ma­ros­vá­sár­he­lyi – ak­kor még Ál­la­mi, később Nem­ze­ti – Szín­ház mű­vé­sze, és az­óta si­ke­rült ma­gát nél­kü­löz­he­tet­len­né ten­nie. Már kezdő szí­nész ko­rá­ban is le­he­tett szá­mí­ta­ni se­gít­sé­gé­re, in­téz­ke­dé­se­i­re, bár ak­kor még ad­mi­niszt­ra­tív jel­le­gű felelősség nem kap­cso­ló­dott ne­vé­hez. Ám rá­ter­mett­sé­ge, kép­zett­sé­ge, ta­lá­lé­kony­sá­ga, s nem utol­só sor­ban nagy­fo­kú em­pá­ti­á­ja, em­ber­sé­ge és ön­zet­len­sé­ge ész­re­vét­le­nül is az ál­lan­dó­an intézkedő, min­dent meg­ol­da­ni ké­pes me­ne­dzser­ré avan­zsál­ta – hogy di­va­tos ki­fe­je­zés­sel él­jünk. A lakatosműhelytől a vi­lá­go­sí­tó ka­bi­nig, a kel­lék­tár­tól a könyvelőségig, a zsi­nór­pad­lás­tól a ze­ne­ka­ri áro­kig min­den­hol ott­ho­no­san mo­zog, is­me­ri és ér­ti a ten­ni­va­ló­kat, a gon­do­kat, és a szín­pa­dot még nem is em­lí­tet­tük. A pre­mi­er előtti láz­ban ő tud meg­ol­dást a dísz­let vég­le­ge­sí­té­sé­re, ha fesz­ti­vál­ra vá­lo­ga­tó zsű­rit kell fo­gad­ni, ő gon­dos­ko­dik a szál­lás­ról, el­lá­tás­ról, fu­var­ról, ha rek­lám­ként jól jön egy kis hír­ve­rés, ő szól élőben a rá­di­ó­ban, ha lovashintót, egyen­ru­hát, tor­na­szert vagy szí­nes ho­mo­kot kell be­sze­rez­ni, köl­csön­kér­ni, ő tud­ja, ki­hez kell for­dul­ni. De ő in­té­zi el a művésznő le­járt út­le­ve­lé­nek cse­ré­jét egy nap­pal a kül­föl­di ven­dég­sze­rep­lés­re va­ló in­du­lás előtt, ő te­le­fo­nál az or­to­péd szak­or­vos­nak a pró­bán meg­sé­rült pá­lya­társ ápo­lá­sá­ért, ő tart­ja szá­mon a nyug­dí­jas kol­lé­gák­nak já­ró in­gye­nes belépők sor­sát is. ő tud­ja, hogy bi­zo­nyos ese­tek­ben sze­mély sze­rint ki­nek kell te­le­fo­nál­ni a mi­nisz­té­ri­um­ba, a bank­ba, a ta­nács­hoz, a szín­há­zi tár­sa­ság­hoz, az ér­dek­kép­vi­se­le­ti szö­vet­ség­hez, de a pá­lyá­za­tok vég­le­ge­sí­té­sé­ben is ki­ve­szi a ré­szét. Az utób­bi év­ti­zed­ben mind­ezt im­már ki­ne­ve­zett vezetői minőségben te­szi, ugyan­is 1994-től a Ma­ros­vá­sár­he­lyi Nem­ze­ti Szín­ház gazdasági-ügyvezető al­igaz­ga­tó­ja, 2004 ja­nu­ár­já­tól a Tom­pa Mik­lós Tár­su­lat mű­vé­sze­ti vezetője is.

Pa­ra­dox mó­don, az­óta – mint­ha csak több ide­je vol­na az al­ko­tás­ra – a je­les ala­kí­tá­sok is meg­so­ka­sod­tak pá­lyá­ján. A kez­det kez­de­tén, név­te­len sta­tisz­ta sze­re­pek­kel lé­pett szín­pad­ra, mint a pályakezdők ál­ta­lá­ban, de olyan rendezők ke­ze alatt ada­tott meg dol­goz­nia, mint Ha­rag György, Hu­nya­di And­rás, Dan Micu, Kin­cses Elem­ér, Ko­vács Le­ven­te, Anatol Constantin, Dan Alecsandrescu és Tom­pa Mik­lós, akik a későbbiekben jelentős sze­re­pe­ket bíz­tak rá. Em­lé­ke­ze­tes ala­kí­tá­sai a Pé­ter – Bródy Sán­dor: A da­da cí­mű da­rab­já­ban, rendező: Hu­nya­di And­rás; Ne­mes Böf­fen Tó­bi­ás – William Shakes­peare: Víz­ke­reszt vagy amit akar­tok cí­mű da­rab­já­ban, rendező: Kin­cses Elem­ér; Duka Ven­del – Ta­má­si Áron: Csa­ló­ka szi­vár­vány cí­mű da­rab­já­ban, rendező: Tom­pa Mik­lós; La­jos – Ion Băieşu: A lábtörlő cí­mű da­rab­ban, rendező: Mircea Cornişteanu; Karandisev – Osztrovszkij: A ho­zo­mány nél­kü­li lány cí­mű da­rab­ban, rendező: Kin­cses Elem­ér; Bubnov – Mak­szim Gor­kij:  Éj­je­li menedékhelyében, rendező: Kin­cses Ele­m­ér; Farcádi bá­csi – Szé­kely Já­nos: Ir­gal­mas ha­zug­ságában, rendező: Kin­cses Elem­ér.

Sze­rep­for­má­lá­sa egy­re ár­nyal­tabb, mű­vé­szi esz­kö­zei egy­re in­kább esz­köz­te­len­ség­be vál­ta­nak át, ugyan­ak­kor mé­lyül és fi­no­mo­dik ki­fe­je­zés­mód­ja. A pszi­cho­ló­gi­a­i­lag is jól elemezhető sze­re­pek­hez a ki­lenc­ve­nes évek­ben ér­ke­zik el. Ilye­nek a Dr. Adler – Sütő And­rás: Az álomkommandó, rendező: Seprődi Kiss At­ti­la; Elimelech Borozovszki – Ephraim Ki­s­hon: A há­zas­ság­le­vél, rendező: Ró­nai And­rás; Tün­dér­ki­rály – Ödön von Hor­váth: Me­sél a bé­csi erdő, rendező: Kin­cses Elem­ér; K. Müller – Gör­gey Gá­bor, Ko­mám­asszony, hol a stuk­ker? rendező: Gali Lász­ló; Samrajev – A. P. Cse­hov: Si­rály, rendező: Mircea Cor­nişteanu; Aba Sá­mu­el – Sík Sán­dor: Ist­ván ki­rály, rendező: Kin­cses Elem­ér; Jacques – Milan Kundera: Jacques és gaz­dá­ja, rendező: Bo­kor Pé­ter; Tig­ris Brown – Brecht–Weill: Kol­dus­ope­ra, rendező: Kin­cses Elem­ér.

Sok­ol­da­lú­sá­gát, sok­ré­tű­sé­gét az ún. könnyebb mű­faj­ok­ban is jól ka­ma­toz­tat­ja, elég ha csak Velluto sze­re­pét em­lít­jük Scarnacci-Tarabusi: Ka­vi­ár és len­cse cí­mű víg­já­ték­ban, rendező Gali Lász­ló; a Ho­tel­me­ne­dzsert – Ray Cooney: A mi­nisz­ter félrelépben, rendező: Cristian Ioan; vagy ha a Gruppenhecc Ka­ba­ré­tár­su­lat­ban va­ló sze­rep­lé­sé­re gon­do­lunk. Ugyan­ak­kor film­sze­re­pei is fi­gye­lem­re­mél­tó­ak: ját­szott Sergiu Nicolaescu, Dinu Tănase és Gheorghe Naghi film­je­i­ben, ma­gyar­or­szá­gi film­sze­rep­lé­sei pe­dig And­rás Fe­renc, Puszt Ti­bor és Je­li Fe­renc rendezők ne­vé­hez kötődnek. Sze­re­pet vál­lalt egy kí­sér­le­ti film­ben is, me­lyet a Ber­li­ni Filmkadémián Kin­cses Ré­ka ren­de­zett.

Ala­kí­tá­sa­it dí­jak, ki­tün­te­té­sek ho­no­rál­ják. Dátán sze­re­pé­ért Ma­dách Im­re: Mó­zes cí­mű mű­vé­ben 1990-ben Kisvárdán, a Ha­tá­ron Tú­li Ma­gyar Szín­há­zak Fesz­ti­vál­ján ala­kí­tá­si dí­jat ka­pott, de szá­mos dí­ja­zott előadásnak is ré­sze­se, mint pél­dá­ul Ödön von Hor­váth: Me­sél a bé­csi erdő, Kin­cses Elem­ér: Maraton, Gör­gey Gá­bor: Ko­mám­asszony, hol a stuk­ker, vagy a leg­utóbb Te­mes­vá­ron Hatházi And­rás: A di­lis Resner cí­mű, kö­zön­ség­dí­jas da­rab­ja. Mű­vé­szi mun­ká­já­ért 1996-ban a Pro Cultura Hungarica-díjjal ju­tal­maz­ták.

Nagy örö­möm­re szol­gál és meg­tisz­tel­te­tés­nek tar­tom, hogy az Er­dé­lyi Ma­gyar Közművelődési Egye­sü­let fel­ké­ré­sé­re a szín­há­zi élet eme alá­za­tos szol­gá­ját, a Szé­kely Szín­ház szel­le­mi­sé­gé­nek hű­sé­ges örö­kö­sét, ezt a nagy­sze­rű em­bert: Kárp György szín­mű­vészt ki­tün­te­tés­re ajánl­ha­tom.