magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Felföldi László: Mátyás István Mundruc centenáriumára


Tisztelt Magyarvistaiak, Ünneplõ Közönség!

Megrendülten állok e sír elõtt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete, az Európai Folklór Intézet és más magyarországi intézmények nevében lerójam a szakma tiszteletét az itt nyugvó kiváló ember iránt.

Ünneplõbe öltöztetett lélekkel, hálatelt szívvel jöttünk e sírhoz, hogy fejet hajtsunk a száz éve született Mátyás István Mundruc és el nem halványuló emléke elõtt. Ki volt Mátyás István, ki volt ez a büszke ember, akinek emlékére halála után 30 évvel is százak gyûlnek a sírja köré? Mivel érdemelte ki azt a tiszteletet és nagyrabecsülést, amiben nagy államférfiakat, mûvészeket és tudósokat szoktak részesíteni?

Nem volt nagy államférfi, de táncfigurái a táncolni szeretõ fiatalok lábán eljutottak Japánba, Amerikába, Németországba, Franciaországba, Skandináviába összekapcsolva a szépre, nemesre és igazra áhító emberek százezreit. Nem sok államférfi mondhatja el ugyanezt magáról.

Nem volt nagy mûvész sem, de a hagyományos kultúra csúcsait jelentõ táncrögtönzései olyan tömörségben, egyszerûségben és emberközelségben mutatják a harmóniára vágyó ember életszeretetét, amire nagy táncmûvészek is csak ritkán képesek. Híres koreográfusok életmûvük felét odaadnák, ha képesek volnának az emberi mozgáskészség ilyen szintû eszményítésére.

S nem volt nagy tudós sem, de korábbi generációk bölcsességét szintetizáló, átfogó táncos tudása kiemelte õt mindennapi környezetébõl. Mert hol van az a táncos, akinek tudása ilyen hatalmas könyvben fér csak el, mint az övé? S hol van még egy olyan tánckutató, aki Martin Györgyhöz hasonló szinten tudná értelmezni Mundruc tudását. A kettõjük neve e könyvben örökre összefonódott és világszerte ismertté vált a tánctudományban.


Magyarvistai születésû kalotaszegi magyar ember volt, hívõ református, aki okos válaszokat igyekezett adni a 20. század eleji kelet-közép-európai világ kihívásaira, s híven teljesítette, amit a paraszti sors elõírt számára. S még többet is tett. A Gondviseléstõl kapott tálentumokkal jól sáfárkodva világhírnevet szerzett szülõfalujának s egy nemzet tanítómesterévé vált a táncán keresztül.

Tánca a magyar kulturális örökség részeként a mûvészeti iskolák tananyagává, a táncházak elmaradhatatlan részévé s a világban szétszóratott magyarság közös szimbólumává vált.

Ma már tudjuk, hogy híd volt õ, a jelent a múlttal és a jövõvel összekötõ híd fontos pillére, akinek tánctudása könnyû átjárást biztosít nekünk a reneszánsz kori Európából a 21. századi még nehezen megjósolható jövõbe. A folytonosság érzését és a fönnmaradásban való bizalmat erõsítette bennünk. Ezen túl rádöbbentett bennünket a népek és kultúrák közötti szoros kapcsolatokra és egymásrautaltságra. Mundruc megtanított bennünket, hogy a magyarok legényese, a románok feciorescája, a szerbek momacsko kólója, a szlovákok Jánosikja, a rutének kolomejkája ugyanabból a tésztából sült jóízû fekete kenyér, ami mindannyiunkat táplál Európának ebben a régiójában. Ilyen módon Mundruc maga is tápláló ropogós fekete kenyérré vált és válik a felnövekvõ új nemzedékek számára.











Ezt tudva bizalommal mondhatjuk Horatiusszal: Non omnis moriar... Nem múlik el minden. Mundruc emléke a táncán és gyönyörû emberségén keresztül fönnmarad míg magyarul értõ és táncoló ember él a világon és Magyarvistában. Ez utóbbit ebben a pillanatban még fontosabbnak tartom. Mert hol lehetne Mundruc szelleme és szellemisége leginkább otthon, mint itt, Magyarvistában.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008