magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szatmári László: Tallózás Kecset és Kisfalud múltjában (1.)


Szőke-Nyikó dicsérete • földnek legszebb leányai • az elpusztult Dömöslaka • Papösvénye • nem járt jókedvvel a nótáztatás • Kecset és Kecsed • II. János királynak jámborul szolgáltanak • Várad erősítésére szolgáló rendkívüli adó • udvarhelyszéki törvénykezési jegyzőkönyvek • Pálfalva pere Kecsetfalvával • verekedős székely jobbágyok • székely szabadság ideje • örökség elővásárlási joga • az ács ember inkább otthon ül • mikor Moldva Erdély fennhatósága alá tartozott • kapitány uram őnagysága száza

A Fehér-Nyikó felső völgyvidékén, Farkaslakától 3 kilométerre nyugatra egy mély völgyben, a Gada-patak felső és középső szakasza mentén fekszik Kecset (Pãltiniş) és alább, a patak alsó szakasza mentén Kisfalud (Satu Mic), amely Székelyszentmihályról is megközelíthető. A Gada-patak völgyét nyugatról egy éles gerinc határolja a Kecseti-hegy és a Duszó-hegy (Duzzó-hegy) vonalán, míg keletről, a Fehér-Nyikó két partján elterülő Farkaslaka felé, a Cseredomb gerince képezi a határt. Kisfaludtól nyugatra az Akasztó-tető emelkedik, keletre pedig a Gada-tető; nyugaton a Hargas oldala és a Nyíralja domboldalak húzódnak, keleten pedig a Mocsár és a Malomkert. Az egykori udvarhelyszéki települések a trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegyéhez tartoztak, ma Hargita megye részei.
A településnév személynévből keletkezhetett magyar névadással, az előzményül szolgáló Kecse személynév -d kicsinyítő-becéző képzős származéka lehet; a Kisfalud helynév pedig a település viszonylagosan kis méretére, kiterjedésére utal. (Nyelvészek vizsgálódásai szerint a -d képzőelem szerepe ebben a településnévben nem helynévképző, hanem kicsinyítő képzői: falu + d = falucska, s így ennek logikus jelzője a Kis-, amely a falud jelentését megerősíti. Ugyanakkor az a meggondolható vélemény is felvetődött, hogy talán létezett a magyar nyelvben egy önálló -falud alakú földrajzi köznév, amelynek falucska jelentése volt.)
Az Oroszhegy mögötti lázról lerohanó patakok közül a legjelentősebb a Nyikó, melynek vize esőre forduló időben tejszerűen fehéres lesz (innen kapta a Fehér vagy Szőke előnevét). A felduzzadt Nyikó termékeny terén és számos jobb parti völgyében egymást sorjázzák a falvak, míg Székelykeresztúron felül össze nem ömlik a vele sokáig párhuzamosan folyó Nagy-Küküllővel. E vidék valódi szépségeinek állít emléket Orbán Balázs: „És itten e népes völgyben lakik fajunknak legszebbike, ott vannak a földnek talán legszebb leányai, kikre a szép nem kifejezés oly méltán reá illik, mert sem a válogatott árucikk gyanánt eladott georgiai szépségek, sem Olaszország ünnepelt signorái, sem Írhon bájos misissei nem mérkőzhetnek a te gyöngyeiddel, szép Nyikó-völgye! S valahányszor átutazom lakhelyemhez szomszédos virányaidat, mindig büszke önérzet gyullad kebelemben, mert meggyőződ-hetem, hogy testi szépség és lelki nemes tulajdonokra nézve is kevés párja van népünknek, s ha a szobrászok és festészek ismernék e csendes völgyecske titkait, bizonyára ide jőnének Venus, Juno, Hebe és Dianáikhoz mintákat keresni, és találnának akárhányat, de főként Madonna-képekhez, mert a szemérmes szerény székelyleányok leginkább arra szolgáltathatnának mintaképeket.” (Orbán 1868. 105.) A tudós báró véleményét Barabás Endre is megerősíti három évtized múltán: „Itt találhatók – az egész Székelyföldön – a legszálasabb, legformásabb férfiak és legszebb arcú nők, kik leghívebben megőrizték az egyszerű, de ízléses székely viseletet”. (Barabás 1904. 6.)
Kecset és filiája, Kisfalud e vidék egyetlen református egyházmegyéjét alkotják, „mely hogy miként ékelte be magát ide a katolikus és unitárius elem közé, kimagyarázhatatlan”, véli Orbán Balázs. Monumentális művében megjegyzi, hogy a két csermely közti dombot régi templom koronázta, melynek lebontott anyagával építették Kecseten a mostani templomot. Említ továbbá egy Dömöslaka nevű elpusztult települést is a falutól északkeletre, a Parajdra vivő országúton felül, s a falu létéről szóló hagyományokat a Papösvény helynévvel látja igazolódni, ezen az úton járhatott át a kecseti pap a dömöslaki filiába.
Adataink a 17. század második felében említik először a kecseti templomot, viszont Kecset neve évszázadokkal azelőtt személynevekben már felbukkan. Orbán Balázs említi Andreas de Ketsed nevét (1385-ben szerepel Mária királynőnek okmányában), továbbá Ketsedi Lászlót mint azon székely főurak egyikét, akik 1467-ben Mátyás király ellen fellázadván a tordai országgyűlésen nótáztattak. (A nótára vonás, nótáztatás törvény elé rendelést, hűtlenségi perbe fogást, vagyonelkobzással is járó büntetést jelentett.) Ladislaus de Kechet neve 1460-ból ismeretes, Johannes de Kecheth neve pedig 1465-ből; ám minden bizonnyal nem a Gada-patak menti Kecset a névadó esetükben, sokkal inkább a belső-erdélyi Kecset vagy Kecsed valamelyike. Az Orbán Balázs által említett Kecsedi vagy Kecseti család nem udvarhelyszéki székely, hanem Doboka vármegyei magyar nemes család volt, amint ezt határozottan állítja Nagy Iván, hozzátévén azt is, hogy Doboka vármegyében van Kecset helység, melyről e család nevét és előnevét vette. (Nagy 1860. 138.) Ehhez a családhoz tartozott a Mátyás király ellen fellázadt Kecsedi László is, állítja a Bethlenfalván született Balássy László az Udvarhelyszéket tárgyaló munkát recenzáló írásában, s tegyük hozzá, hogy az 1493–1495 között vajdai notáriusként tevékenykedő Kecseti László a Mátyás ellen lázadó nemes fia, akit a családi vagyon elvesztése terelt szellemi pályára. (Jakó 1976. 67) Kecsedi András pedig – akinek neve Mária királynőnek 1385-ben kelt levelében tűnik fel – nem is erdélyi, hanem magyarországi hasonnevű családnak lehetett tagja a levél tartalma  szerint, hiszen e levél a leleszi (ma Szlovákia) konventhez volt intézve, és többnyire Zemplén vármegyei jószágokról szól. A Zemplén vármegye történetét feldolgozó Szirmay Antal csakugyan említ 1567 táján a vármegyei nemesek között egy Kecsety Mártont (Martinus de Kechet), kinek özvegye homonnai Drugeth Gáborhoz ment nőül. (Balássy 1869. 477–478.)
Az 1497-ben, egy udvarhelyszéki birtokügyben szereplő Petrus de Kechet azonban már a szóban forgó településről való minden bizonnyal. Az 1497 novemberében datált oklevél szerint a kolozsmonostori konvent előtt Kecseti Péter (Petrus de Kechet) – leánykája: Dorottya nevében is – széplaki, besenyei, almási és szentiváni részbirtokait Szentmihályi György özvegye: Erzsébet asszony és leánykája: Erzsébet székely örökségeivel („Bodogazonfalwa, Bykafalwa, Heyazo, Sombathfalwa, Mykech Rethe, Ozfalwa, Martonosfalwa”) elcseréli. (SzOkl. VIII. 176–177; KmJkv. II. 159. nr. 3035) Ugyanez a (székelykecseti) Kecseti Péter (Zekelkechethi Kechethy Peter) 1500. november 8-án „Zeplak, Bessenyew, Almas, Zenthywan” Küküllő, Torda és Belső-Szolnok vármegyei birtokbeli részeit 200 arany forintért örök áron eladja Hederfaya-i Barrabassy Jánosnak és Lénárdnak. (KmJkv. II. 192. nr. 3156.)
Gyulafehérvárt 1550. január 20-án keltezett levelében Izabella királyné néhai Kérész Máté özvegyének, Zsófiának s fiának, Kérész Mihálynak Farkaslaki Demjén Péter ellen, ez utóbbi Etéd helységében lévő minden székely öröksége feléért Udvarhelyszék törvényszékén indított s onnan a királyi udvarhoz fellebbezett perében a felpereseket meg nem jelenésükért 6 forint bírságban marasztalja el, az alperest pedig a kereset alól teljesen fölmenti, s meghagyja egyszersmind több megnevezett székelynek – köztük szerepel „fidelibus nostris Agilibus Francisco Galfi de Kechet, Georgio Galfi de eadem” –, hogy az említett bírságot a felperesek bárhol találtató székely örökségeiből hajtsák be. A peres ügy egyik prókátora Kecseti Gáspár (Caspar Keczeti). (SzOkl. II. 86–89) 1555-ben ugyanez a Kecseti Gáspár (Gaspar Kechethij) prókátor az udvarhelyi fennebbviteli bíróságon Pókai Balázs ügyét képviseli Apafi László ellen, Nyárádtőn levő székely örökségekért folytatott perében, majd az erdélyi vajdákhoz való fellebbezésében is, végül Kendi Ferenc és Dobó István vajdák 1555. október 4-én Apafi Lászlót a kereset alól felmentik. (SzOkl. II. 129)
A székely főemberek névsorában, akik II. János király (János Zsigmond) hadában híven szolgáltak, 1566-ban Kecheth faluból négy lófő szerepel „az kik ez mostani hadában Nagyságodnak hűen, szeretettel, jámborul szolgáltanak és az előtt is jámborul viselték magokat” (Galfij Janos, Kechethij Gaspar, Galfy Mijhalij, Chijkij Illijes). (SzOkl. II. 202) A királyhoz hű hadában ott volt Malomfalváról Sofalwij Janos is, róla tudjuk, hogy megjutalmazták hűségét, megerősítették tulajdonjogaiban. 1570. május 22-én, Tordán keltezett adománylevelében János Zsigmond szolgálatai jutalmául malomfalvi Sófalvi Andrásnak, valamint utódainak és örököseinek új adományként örökjogon adja, haszonvételeikkel, tartozékaikkal és a bennük lévő királyi joggal együtt azokat a sófalvi, korondi, kisfaludi, sükői, malomfalvi és szentléleki birtokbeli részeit és lófői örökségeit, amelyeket már ősei is birtokoltak, de nem volt róluk oklevelük. (ETA VII.1. 93. nr. 305)
Az 1567. évi 25 dénáros adó összeírásakor Kechijet 15 portával és Kws ffalwd mindössze 2 portával szerepel (közvetlen szomszédai mind nagyobbak: Farkaslaka 36, Szentlélek 25, Nyikómalomfalva 24, Székelyszentmihály 10 és Bencéd 8 portával van lajstromba szedve).(SzOkl. II. 220)
Az 1562-es székely felkelést követő országgyűlés a közszékelyeket kincstári jobbágyokká tette, amivel együtt járt a rendes adófizetés kötelezettsége is. Az elkövetkezett négy évtized alatt mindazokat az adókat, melyeket az országgyűlések megszavaztak, a székelyeknek éppúgy fizetniük kellett, mint a másik két nemzetnek. Az adónemek között volt két rendes és több rendkívüli adó. Az évenkénti rendes adók egyike volt a török portai adó, a szultánnak fizetett évenkénti 10–15 ezer forint hűbéradó törlesztésére. Ez rendszerint 99 dénárt tett ki portánként, olykor felment 1 forint 50 dénárra. A másik rendes adót a fejedelem, vagyis az ország szükségletére az őszi (az év második felében tartott) országgyűlésen vetették ki. Ez is rendszerint 99 dénár, néha 1 forint volt portánként, melyhez szükség esetén 25-50 dénár, néha 1 forintig terjedő fejedelmi pótadó járult. A rendkívüli adók sorában szerepel a váradi vár építésére szolgáló rovatal. Várad lévén az ország nyugati védbástyája, azt hatalmas erősséggé kívánták átalakítani, s 1570 óta majdnem minden évben megszavaztak rá 15–35, legtöbbnyire 50 dénárt portánként.
Az udvarhely-, csík-, gyergyó- és kászonszéki főemberek által fizetett 50 dénáros adó fennmaradt összeírása minden bizonnyal 1576-beli. Ez is Várad erősítésére szolgált, az 1576. október 21. és 26. között tartott kolozsvári országgyűlés határozatainak megfelelően: „A mi a Várad épületire való szokott segítséget nézi, miért hogy mindenkoron hasznosnak ítéltük annak véghez vitelét, sőt károsnak, veszedelmesnek annak félbeállását, azért annak is épületire három nemzettől, Erdélyből magyarországi atyánkfiaival igérünk rovás szerént ötven–ötven pénzt ez jövendő szent Gergely pápa napjára nagyságodnak [Báthori Kristóf] beszolgáltatni. Könyörgünk, hogy nagyságod azt fordítsa arra az épületre, mert ez idén is azt értjük: hogy igen kevés kőből való épület volt rajta.” (EOE III. 114)
Az 50 dénáros adót fizető főemberek 1576-os lajstromán, Kechÿett és Kisfalud 17 forintot fizetett, ami 34 szabad portát jelent (Casparis Kechÿetj fl. 11, Joannis Gallffj fl. 3, Dominici Semien fl. 1, Matthiae Antalffj fl. 1, Georgÿ Zentbenedekj fl. 1). (SzOkl. IV. 41; SzOkl. ÚS IV. 40)
Az oklevelekben egyre gyakrabban említenek kecseti és kisfaludi székelyeket különböző peres ügyek, örökségek, adományozások kapcsán. Báthori István 1574. január 19-én keltezett parancsa több megnevezett marosszéki előkelő birtokoshoz, hogy Kecseti Mihály özvegyét Csányi Margitot intsék meg, hogy miután ismét férjhez ment, hitbérét és menyasszonyi hozományát gyermekei – Borbála és Mihály – végrendeleti gyámjaitól, Kecseti Gáspártól (Nobilium et Agilium Casparis Kechetÿ de eadem kechett) és Káli Kún Benedektől vegye fel, a marosszéki Csíkszentmárton [Nyárádszentmárton], Köszvényes, Mája, Nádasd és Csíkfalva s az udvarhelyszéki Malomfalva, Boldogasszonyfalva, Újszékely, Solymosfalva és Semjénfalva helységekbeli részjószágokat pedig adja át gyermekei és említett gyámjainak. (SzOkl. IV. 29–31) Az ügy folyományaként említjük meg Báthori Kristóf erdélyi vajda Székelyvásárhelyen, 1579. május 20-án datált levelét, melyben bizonyítja, hogy előtte Várfalvi István, mint néhai Kecseti Mihály néhai Solymosi Margittól született leányának, Borbálának rendelt gyámja, és Nagy György, néhai Huszti Nagy András fia, úgy egyezkedtek ki, hogy Nagy György a marosszéki Köszvényes és Mája, s az udvarhelyszéki Kissolymos, Alsó-Bodos, Asszonyfalva, Újszékely, Malomfalva és Semjénfalva helységekbeli részjószágokat, melyekhez említett árva Kecseti Borbála örökségi jogot tartott, Várfalvi István kezébe bocsátotta; ez pedig Maros-széken a csíkszentmártoni részjószágot, házat, nemesi udvart és malmot örökösen átengedte Nagy Györgynek és testvérének, Balázsnak. (SzOkl. IV, 65–67)
A 16. századi udvarhelyszéki törvénykezési jegyzőkönyvek számos kecseti és kisfaludi adatot tartalmaznak. Fancsali Ferenc és Bekesi János, Udvarhelyszék hites jegyzője Báthori Zsigmond tanúvallató parancsára 1585. április 20-án Székelyudvarhelyen a székelypálfalvi lófők javára 36 tanút – köztük kecsetieket és kisfaludiakat is – hallgattak ki arról, hogy miként osztották meg Pálfalva határát a lófők és Kőrösi István jobbágyai között. A „só aknához tartozó” pálfalvi és firtosváraljai adományt Kőrösi István apja, gyalui Kőrösi Mihály deák, vajdai számvevő (exactor) kapta. Egy 1584. február 27-én kiállított akta szerint Báthori Zsigmond, néhai Báthori Kristóf vajdának és neki teljesített szolgálataiért Keoressy Mihálynak, valamint utódainak és örököseinek, István és Mihály fiainak hűségükért, úgyszintén azon pálfalvi két jobbágyért, melyet Báthori István lengyel király, Erdély fejedelme ajándékozott nekik, s azokat a székely gyalogok minden szabadságaival megajándékozta, ezen okokból Farkaslakán, az udvarhelyi várhoz tartozó két jobbágytelket (melyeken Balas Lőrinc és Nagy Antal lakik) adott adományul örökjogon. (ETA VII.3. 150–151. nr. 450) Az adományozást 1584. május 18-án Báthori Zsigmond megerősíti, időközben Kőrösi Mihály elhalálozott, s a kedvezményezettek „a jövőben teljesítendő szolgálatokért” fiai lettek. (ETA VII.3. 163. nr. 508; Jakab–Szádeczky 1901. 330) Az említett 1585-ös tanúvallomások arról is beszámolnak, hogy „vagyon több 25 esztendejénél hogy perlett Pálfalva Kecsetfalvával az erdő végett”. A vallomástevők között volt Kisfaludi Kecseti Gáspár és Kecseti Gálffi János főemberek, Csíki Illyés és Kecseti Gálffi Mihály kecseti lófők is. A Pálfalva és Kecset közötti per tárgya a „Fenyő hordó úttól fogva a Gál útjáig való erdő és a Demeslaka teteje belső rész”. A pálfalvi lófők mind Kőrösiék mellé álltak, mivel ígéretet kaptak, hogy az ők részeiket, igazságaikat nem igtatják, s mikor „adiudicatával feleltettenek az pálfalvi tetőn, akkor az pálfalvi lófejek fejenként Kőrösi Mihály mellett forgolódtak és költségekkel, tudniillik hordó serrel, kenyérrel, berbécs taggal, sajttal és borral gazdálkodtak az feleltető uraimnak, az felelő köz-ségnek is”, „az pálfalvi lófejek husz–husz pénzt szedenek az appelatiora Kecsetfalva ellen”. A pálfalviak perét a kecsetiek ellen végül Kőrösi István a lófők támogatásával nyerte meg a gyulafehérvári fejedelmi táblán. (SzOkl. ÚS I. 22–27)
1590. június 21-én csehétfalvi Deák Tamás tanúit hallgatják ki a Széken, akik mind azt vallják, hogy Kecseti Gálffi István elfogta és kalodába tette Deák Tamást. Tanúként hallgatták ki ekkor Kecseti Gálffi Kristóf főembert és hat kecseti jobbágyot: Orbán Gergely, Antalffy Mihály jobbágyát; Elekes Imre, Semjén Miklós jobbágyát; Ladó Márton, Elekes Lukács és Miklós Tamás, Kecseti Gáspárné jobbágyait; Elekes Péter, Kacsó Jakab jobbágyát. (SzOkl. ÚS I. 190–191)
Ez utóbbi Kacsó Jakab (Ka-chyo Jakab) lófőnek és feleségének, kobátfalvi néhai Kadachy Gergely leányának, Katalinnak, valamint utódaiknak és örököseiknek 1590. november 22-i iratával Báthori Zsigmond szolgálatai jutalmául új adományként adja örökjogon haszonvételeikkel és tartozékaikkal együtt azokat a kecseti és kobátfalvi részjószágaikat, illetve az utóbbiban lévő lófői házukat, továbbá a fenti, valamint Kadács, Bencéd, Szentmihály, Malomfalva, Tordátfalva, Szentlélek és Farkaslaka birtokokban lévő székely örökségeiket, melyeket már őseik is zavartalanul birtokoltak, de az azokkal kapcsolatos okleveleik elvesztek. (ETA VII.3. 356. nr. 1308) 1591. június 1-jén pedig Kecseti Gálffi Istvánt (Kechett-i Galffy István) erősíti meg tulajdonaiban (Farkaslakán és Csehétfalván egy-egy jobbágytelek, továbbá Kecset határában egy, Verespatak nevű földdarab), megjegyezvén, „ezeket már elődei zavartalanul birtokolták, és a kedvezményezett is a kezében tartja, de a reájuk vonatkozó oklevelei elvesztek”. (ETA VII.3. 420. nr. 1576)
1592. június 3-án 16 kecseti tanú tett vallomást a Kecseti Gálffi István felperes és kobátfalvi Antalfi János alperes közötti perben, hogy Bencze, más névvel Barrabás Tamás jobbágy kettőjük közül kié. A tanúk Kecseti Gáspár jobbágyai (Elekes András, Barabás János, Szántó Pál, Miklós Tamás, Ladó Albert, Tóth Zsigmond, Thot Mátyás, Por György, Csíki Péter), Kacsó Jakab jobbágyai (Thot Péter, Albert János), Semjén Miklós jobbágyai (Elekes Imre, Albert György), Antalfi Mihály jobbágya, Orbán György, Pálfi Mihály zsellér, Veress Jakab, valamint Kecseti Gálffi Mihály lófő. (SzOkl. ÚS II. 40–42)
1598. április 24-én Farkaslaki Csiki György kecseti Csiki Illyést (Eliam Cykj de Kechet) a Viceszéken a vicekirálybírók és fejedelmi biztosok jelenlétében gyámjaként ismeri el. (SzOkl. ÚS III. 36)
Az udvarhelyszéki törvénykezési jegyzőkönyvek szerint 1600. március 27-én kecseti Gálffi István felperes előadja keresetét Gálffi Farkas alperessel szemben: jobbágyai megverték, s mivel az alperes jobbágyain törvényt nem ült, 400 forintot keres rajta. A protocollum szerint „Ezért hívtam törvényhez ez alperest három jobbágya felől, földjén lakója felen egy néhányszor kértem, törvényt tegyen – kiknek nevük egyiknek Boldizsár György és Gergely, kik Kecsetben, ez alperes nemes házában laknak, az harmadik Boldizsár Dániel, mely Felsőbencédben lakik – mind ennyi ideig nem tőn. Ez meg nevezett három jobbágyának, földén lakóinak ez volt rajtam factumok, melyért most, ha törvény engedi, őt keresem érte. Vagyon nekem egy ló kertem házamon kívül, oda ballagtam vala ki, láttam disznók vagynak az kaszáló fűben; láttam, hogy Gálfi Farkas földjén, kertjén vagyon az rés. Boldizsár György és Gergely tehát ott szántanak ló kertemen kívül, oda ballagék, kérem, az réset csinálja meg. El végezvén, el jövék, mikor az Csorgó Kút árokába alá szállottam volna, Boldizsár György és Gergely ketten két faragó fejszével hátul szó nélkül meg hajítanak, mind két fejsze miatt meg sebesedtem. Az harmadik Boldizsár Dániel azon Csorgó Kút árokából kivont meztelen szablyával hozzám vága szó nélkül, mely miatt meg sebesedtem, mely sebek miatt éltemig való felszeg vagyok, kit sérelmet, felszegséget akaratom szerint négy száz forintért nem akartam volna, és fejeket követtem volna érette, ha törvényt tett volna felőlük, de miért törvényt nem tett, mindent rajta, ez alperesen keresek, ha az törvény engedi. Ezeket cselekedték volt 1598 Áldozó Csütörtökön [április 30], Kecseten, Udvarhely székben, az én ló kertemen kívül, az mely Csorgó Kút ároka ugyan abban, mely kútnak két árokának mind két felöl ez alperes földei vagynak.” (SzOkl. ÚS III. 149)
Az 1600. évi protocollumokból szemelgetve említjük továbbá a szombatfalvi Kecseti Imre felperes és kecseti Gálffi István alperes közötti pert, bizonyos kecseti örökség dolgában. A felperes szerint az örökség minden tartozékával őt illeti vérre. „Találtam meg az alperes kezében Kecsetben, Udvarhely székbe őseimtől, atyámtól maradt örökségimet, mely engemet vér szerint illet, mely örökség volt Ígyártó Orbáné. Annak fia Orbán Lukács, én pedig Orbán Lukács fia vagyok, Imre. Annak a meg nevezett örökségnek vicinussi az Gálffi Farkas öröksége, más felöl az Orbán Gergely öröksége. Ezt a felül megírt örökséget meg kívánom az alperestől, mind benn az falun, Kecsetben, Udvarhely székben való örökséget, mind pedig az falu, Kecset határán valókat, mind szántó földeket, széna füveket akár mi névvel neveztessék, erdeivel, mezeivel, mindenekkel meg kívánom magamnak törvény szerint, valamik ahhoz tartozandók.” Az alperes Gálffi István viszont a fenyegetés vádját mondja a felpereshez. „Nem tudván mire való indulatból 1600 esztendőben Szent Gergely pápa napján [március 12] ment volt Szálasdi Dánielhez, akkori kapitányunkhoz tanácsot kérdeni ezen dologból. Ott azt mondotta: ha törvénnyel meg nem vehetem is, egy olykor reá megyek, be teszem az ajtaját, házába égetem.” A jegyzőkönyvekből nem derül ki a per vége, a Szék bizonyításra bocsátotta a feleket. („Deliberatum. Utraque pars felleti szerént bizonyítson.”) (SzOkl. ÚS III. 269–270)
Kisfaludi János és Csiki Márton István kisfaludi felperesek 1600. április 17-én előadott keresetükben maguknak követelik a Barabás Lukács után maradt szabad székely örökséget, melyet Kecseti Gáspárné Mikó Anna alperes szerintük jogtalanul bír. „Tilalmat tettünk az alperes asszony ellen ezen 1600 esztendőben, húsvét nap [április 2]. Tilalmunknak ezzel adjuk okát, hogy vagyon ugyan Kisfaludban és annak határában egy puszta ház nevű örökség, melynek vicinusa egyik felöl az falu erdeje, más felöl az ország útja, mely örökség szabad székely örökség volt, most is szabad székely számára volt. Azt mondom, hogy miért az szabad székely örökséget szabad székelytől vetted meg, mi felperesek is azok vagyunk, nem akarjuk, hogy kegyelmed bírja, meg tiltottuk mind adótól-vevőtől három törvénnyel. Ez alatt kegyelmed meg vette azt az meg nevezett örökséget, kinek árával, az tíz forinttal meg kínáltuk itt az Szék színén is, melyet el nem vett. Azt mondjuk, hogy immár az pénzeddel sem tartozunk, holott tilalmunk ellen meg vette kegyelmed. Ezekben ha valami részt kegyelmed tagadna, ki fogunk és bizonyítunk, az mellett az törvényt is kérjük.” Az alperes Kecseti Gáspárné Mikó Anna azt állítja, hogy a nevezett örökséget még a székely szabadság idején szerezte, s így törvény szerint benne maradhat. Ez is egy adalék arra nézve, hogy a „székely szabadság ideje” a székelyek tudatában az 1562. évi felkelés előtti korszakot jelentette. A Szék bizonyításra bocsátotta ki a feleket. (SzOkl. ÚS III. 228–229)
A székely jogot és perrendtartást rendszerbe foglaló 1555. évi Székely Constitutio, a Kendi Ferenc és Dobó István erdélyi vajdák által 1555. április 28-án Székelyudvarhelyen megerősített okmány a székely örökség kérdésével is foglalkozik. (SzOkl. II. 119–127) A székely örökség eladásában a Constitutio úgy rendelkezik, hogy az eladó köteles tiszteletben tartani a testvérek és a többi rokon, a szomszédok és a falu elővásárlási jogát (ius praeentionis), először azoknak ajánlja fel a megvásárlást. „Ha valamely örököt eladnak, és a kit illetne meg nem kínálnák véle, ha ellene mond, 15-öd napig várják meg véle, ha megveheti az örökséget, adják néki: ha pedig meg nem veheti, vagy a kínáláskor ellene nem mond, adják annak, a ki az árát letészi, s az után az atyafi ne perelhessen érte.” Ami fenti peres ügyben is előforduló tilalmat illeti, a Constitutio úgy rendelkezik, hogy a „három törvénnyel való tilalmat törvénylátatlan (= bírói ítélet nélkül) senki fel nem szabadíthat; de ha harmad nap reá nem akar szólani, a ki megtiltotta, a más fél kérésére a biró megszabadíthatja”.
Az 1602. augusztus 11-én Basta által császári hűségre esketett udvarhelyszéki székelyek között 1 nemes (Galfj Jstúan), 2 lófő (Galfj Mihalj, Nagj Mate), 9 szabad székely (Bak Janos, Bak Pal, Bak Peter, Barrabas Georgj, Elekes Ambrús, Elekes Lúkaczj, Miklos Tamas, Veres Janos, Veres Miklos) és 11 jobbágy (Beres Balas, Busa Marton, Czikj Gieorgj, Katona Peter, Kúpas Janos, Lado Marton, Paztor Jstúan, Por Gieorgj, Por Tamas, Tott Pal, Tott Sigmond) szerepel Kecsetről; 1 nemes (Keczietjh Boldisar), 1 szabad székely (Kisfalúdj Janos) és 3 jobbágy (Czikj Marton, Beres Balas, Paztor Jstúan) Kisfaludról. (SzOkl. ÚS IV. 97)
Az 1604. március idusán összeírt udvarhelyszéki lovasok és gyalogok között, a Zetelaki Nagy Máté hadnagy százában Kecsetről Bako Janos és Weres Mathe lófőket, valamint Miklos Tamas gyalogot találjuk. A nemesek szemléjéről Kisfaludról Kecheti Boldisar hiányzott; a lovasok és gyalogok között pedig csupán Kÿsfaludj Janos szabad székelynek lett volna kötelessége megjelenni, azonban a lustrán ő sem volt jelen, nevénél az összeírást végző deák megjegyzi: „Acz ember othon”. (SzOkl. ÚS IV. 154, 158)
A Bethlen Gábor fejedelem által elrendelt 1614-es összeírás során Kecseten számba vettek 2 nemest (Szekelj Pal, Galfÿ Peter), 2 lófőt (Albert Janos, Nagÿ Mate), 1 gyalogot (Miklos Tamas), 6 szabadost és özvegyeiket (Bak Jstuanne, Elekes Ambrus, Elekes Lukach, Nagj Peterne, Tott Peterne, Veres Jstúanne), 15 ősjobbágyot (Basa Jakab, Basa Mihalj, Chÿkÿ Balas, Chÿkÿ Jstúanne, Katona Peter, Kupas Balas, Lado Georgj, Lado Marton, Lajos Jstúan, Magiar Orszagj Gergelj, Olah Mihalj, Por Janos, Por Tamasne, Szabo Jstúan, Tott Janos), 2 konfiskált jobbágyot (Fabian Marton, Veres Peter), 3 konfiskálás – az 1602. évi medgyesi országgyűlés – utáni jobbágyot (Bak, Daniel, Bak Janos, Barrabas Georgj), 4 zsellért (Farkas Pal és Jstúan Kobadfalúiak, Keowechi Marton, Pap Andras,) és 2 jövevényt (Olah Buda, Olah Miklos Mohaÿ). Az összeírás során Kisfaludon számba vettek 1 lófőt (Kÿsfaludÿ Janos), 8 ősjobbágyot (Beres Balas, Kosa Balint, Kosa Miklosne, Kÿs Paztor Jstúan, Nagÿ Paztor Jstúan, Orozhegÿ Balint, Paztor Ferencz, Szaz Daniel), 1 konfiskálás utáni jobbágyot (Miklos Mihalj), 3 zsellért (Anda Janos Chikbol, Chÿkÿ Ferencz Chik Rakosj, Kadar Janos Chiaúasý) és 1 jövevényt (Kÿs Andras). (SzOkl. ÚS IV. 345–346) Az 1614. évi Bethlen-féle lustra eredeti kéziratában, külön füzetet alkot a dátum nélküli Regestum, az udvarhelyszéki nincstelenek és zsellérek jegyzéke (Oly szegény meg nyomorodott lófőből, darabontból, szabad székelyekből álló férfiaknak, özvegy asszonyoknak és jobbágyoknak jegyzéke, kiknek semmi marhájok nincsen, hanem különben is nyomorultak és több koldusok. Ittem zselléreknek, kik uroknak földjén csak bizonyos ideig napig laknak és akkor mennek el onnan, az mikor akarnak, uroknak magokat jobbágyságra nem kötelezték, nem adták, hanem szabados menetelek jövetelek vagyon valaha akarják), mely minden bizonnyal az 1614. évi után készült, valószínűleg a 17. század húszas vagy harmincas éveiben. Keczet cum Kis falud településeken Longodari Janos és Zabo Danielne (Kecheti Zsigmond zsellérei); Zasz Ersok (Nagy Márthon zsellére), Olah Anna (Miklos Tamás zsellére) mint nincstelenek (nih. habet = semmije sincs) szerepelnek, Leorincz Jstuan (Pálffi Ferencz) zsellére pedig mint 2 ökör, 1 tehén, 4 tinó gazdája. (SzOkl. ÚS IV. 554)
Az 1627-ben az udvarhelyszéki nemesek, lófők, darabontok, hadi szolgálatra visszaszerzett székelyek összeírásában Kecseten és Kisfaludon feljegyzik Albert Janos, Elekes Ambrus bíró, Elekes Lukacz, Cziki Jstvan, Kisfaludi Janos, Kispasztor Jstvan, Miklos Thamas neveit. (SzOkl. ÚS IV. 719). Egy részletesebb, szintén 1627-es felmérés szerint Kecseten Galfi Peter nemest; Albert Janos, Cziki Jstvan, Elekes Ambrus, Elekes Lukacz, Miklos Thamas régi lófőket; Barrabas Thamas, Nagj Andras, Veres Janos, Veres Jstok régi darabantokat, Barrabas Gergeljnek fiaÿ Thamas és Jstvan, Fabian Marthon, Thot Jstvan, Veres Janos, Veres Peter visszaszerzett (szabad székely jogába visszaállított) székelyeket veszik lajstromba; Kisfaludon pedig Szekelj Pal és mostohafia, Keczieti Sigmond nemeseket, Kis Faludj Janos régi lófőt. (SzOkl. ÚS IV. 764) Egy harmadik összeírásban az említett Egregii Pauli Szekelÿ et Sigismundj Keczethj nemesek jobbágyai Kisfaludon Cziki Balas, Kys Pasztor Jstvan, Miklos Mihalÿ és Oroszhegÿ Balint. Kecseten Francisci Palffi jobbágya Balas Peter és Leörincz Jstvan; Alberthj Tarcziaffalvj jobbágya Bak Daniel és Barabas Georgj fia (megjegyzés neve mellett: Recuperaltatott); Pauli Szekelÿ jobbágya Deak Janczi, Langodari Janos vagus (= bújdosó), Leorincz Pal, Magiarorszaghj Gergelj; ugyanakkor szintén Kecseten szerepel Leörincz Marthonne „szegény öszvegy aszszonyállat”. A Székely Ládában őrzött összeírás az ősjobbágyokat is felsorolja, Kecseten Sigismundj Kecziethj jobbágyai Bassa Jakab, Cziki Mihalj, Kathona Jstvan, Kathona Peter, Kupas Balas, Lado Georgi, Magiarorszaghj Mihalj, Olah Mihalj seller, Por Ferencz, Por Janosne, Por Jstvan, Szabo Danielne, Thot Janos, Thot Pal; Petri Galffi zsellérei Boncza Balas, Eős nemes heljben lako seller, Olah Janos similiter (= hasonlóképpen), Olah Balint idegen similiter; Joannis Bak zsellére Bak Marthon; Kisfaludon pedig Pauli Szekel és Sigis-mundi Keczietj jobbágyai Beres Balas, Kosa Balint, Szasz Georgi Dallja, Eős jobbagj heljben lako. (SzOkl. ÚS IV. 781, 782, 783, 786, 792, 803)
A Székelykeresztúr melletti Betfalva rétjén 1635. július 17-én a frissen kinevezett Alia Sámuel udvarhelyszéki főkapitány tartott hadiszemlét minden bizonnyal I. Rákóczi György utasítására, a hadköteles székelyeket fegyvernemenként külön-külön írták össze, a százasok sorrendjében és azon belül településenként. A lovasság első százában (századában) szolgáltak a nemesek, az őket kísérő lovasokkal. Ezt nevezték rendesen „kapitány uram őnagysága százának”, idetartozott Keczeti Sigmond is. A székely lovasság soraiban, a lófők között szerepel, Dersi Mihály százában Kecsetről Kisfaludi Janos (valójában Kisfaludról), Cziki Jstvan, Elekes Ferencz, Elekes Janos, Elekes Jstvan, Miklos Tamas. (SzOkl. ÚS VI. 11, 22)
I. Rákóczi György hadi lustráján, a Homoródszentpálon 1635. november 18-án, Kovács vagy másként Deák Bálint által összeírt udvarhelyszéki hadköteles székelyek jegyzékében Keczeti Sigmond nemes 2 lóval szolgál a hadban, Galfi Peter örökségét pedig az anyja bírja. A kecseti falusbírák vagy esküdtek (septem jurati) eskü alatt tettek vallomást településük hadköteles lakóiról és azok állapotáról; Kecseten az esküdtek: Fabÿan Marton bíró, Fabÿan Geórgÿ, Totth Geórgý, Veres Peter darabontok és Elekes Ferencz, Elekes Janos, Miklos Tamas lófők. Lajstromba vették a régi lófőket (Primipili Veterani): Cziki Jstuan (Fia Boldisar), Elekes Ambrus M. h. (meghalt?) (Fia Janos, [ennek] Fiaÿ Ferencz, Miklos), Elekes Jstuan (Fiaÿ Geórgi, Andras), Elekes Lukacz M. h., (Fia Ferencz. Ennek Fia Andras), Miklos Tamas (Fia Gergelj), ők egy-egy lóval szolgálnak, Albert Janos a nemesek között mustrált. A régi gyalogok vagy gyalog puskások (Pedites Pixidarii) rovatában szerepel Barrabas Tamas M. h. „Eórókseget Tarczÿafaluj Alberth birja Barrabasi Geórgi neuÿ jobbagýa utan”, Nagÿ Andras „el budosott, jozaganak rezet Zalagban Zekel Peter birja. Mas rezet az Annýa birja”, Veres Janos M. h., (Fia Jstuan Annorum 10). A hadköteles gyalogok özvegyei (Vidua Peditum) közül Nagÿ Matene férjhez ment (Fiai Marton Annorum 10, Jstok meg holt). A hadi szolgálatra visszaállított gyalogok (Recuperati) listáján találjuk az alábbiakat: Eóczie Tott Geórgý (Fia Andras), Fabÿan Geórgÿ, Fabÿan Marton (Fia Andras, Gergeli, Jstuan), Totth Jstuan M. h., (Fia Peter), Veres Janos „Galambfaluara ment Laknj Marus Zekre (!)”, Veres Peter (Fia Gergeli, Miklos, ez utóbbi elbújdosott). Az új (recentes) gyalogok között mustrált Bak Dauid M. h. „Eórókseget Tarcziafalui Albert birja”, Bak Janos Vagus, (Fia Geórgÿ. „Eórókseget Zekel Peter birja”), Bak Peter (Fia Jstuan, Mihalÿ), Elekes Jst-uan M. h., (Fia Gergeli, Marton gýermekek). Ugyanekkor Kisfaludról a nemesek között Keczeti Sigmond szerepel és Zekell Pall, akiről megjegyzik, hogy „az Mostoha Attÿa meg holt, Fia Zent Abrahamrol Mustraltak”, a település egyetlen lófője Kisfaludi Janos, akinek fiait (Janos, Gergeli, Lukacz, Boldisar, Jstuan, Peter) is számba veszik. (SzOkl. ÚS V. 316–317)
1637. szeptemberében a hadköteles udvarhelyszéki székelyek között tartják számon Miklós Ferenc gyalog százában, Kecsetről Bak Peter, Dobaj Balas, Fabjan Geörgj, Fabjan Marton, Tar Geörgÿ és Veres Peter van jelen. (Az 1637. évi udvarhelyszéki jegyzék részlegesnek tekinthető, kézirata csupán részben maradt ránk.) (SzOkl. ÚS VI. 73)
1653. január 23-án kisfaludi Kecseti Zsigmondnak adományozza egész Kisfalud birtokot II. Rákóczi György, mely a Márkusfalvi Márton fia Ádám magvaszakadtával szállott a fiskusra. (Jakab–Szádeczky 1901. 385)
II. Rákóczi György parancsára Kemény János országos főkapitány 1653-ban három hadjáratot vezetett Moldvába (és a fejedelem hűbéri fennhatósága alá vonta Moldvát), s mind a három „bemenetelkor” székely hadak (közöttük udvarhelyszékiek is) kísérték. A fejedelem utasítására jegyzékbe vették azokat a székelyeket, akik valamilyen okból kifolyólag nem vettek részt a moldvai hadjáratban, noha erre parancsot kaptak. Az 1653. december 20-án, Homoródszentmártonban elkészített összeírás során minden udvarhelyszéki település bírája két esküdt kíséretében tett vallomást a hadból való távolmaradást illetően. Kecset és Kisfalud három esküdtje (Bák Péter, Toth Giörgz, Veres Miklos) esküvel vallják, hogy Kisfaludi Peter a későbbi hadban Tarcsafalvi Mihály szolgája volt, Fabyan Gergely visszaszökött, Miklos Gergely Székely Péter beteg hadnagyot kísérve jött haza, Veres Péter fia az első hadjáratban elesett, ő maga beteg lévén, nem vonult hadba, Biro Janos fia Jstuan „Petki Uram akarattiabol” jött volt haza, Czik Jstuannak „exemptioya (= felmentése) uagion Urunktól”, Veres Jstuan szolga, nem kellett hadba vonulnia, Cziki Boldisar az első hadból zászlója előtt jött haza. (SzOkl. ÚS VI. 325)
Az 1692. évi Apafi Mihály-féle udvarhelyszéki katonai összeírásban Biró Ferenc hadnagy százában Kecset község címszava alatt több kisfaludi székely is számba lett véve: Biro Ferenc szolga, Elekes Lukáts (4 ökre, 1 tehene), Küsfaludj Jstvan (8 ökre), Bak János (4 ökre, 3 tehene), Veres András polgár, Elekes Bálint (2 ökre, 1 tehene), Küsfaludj Boldisár (6 ökre és „gyermeklova”), Küsffaludi Mihály tehenes. (SzOkl. ÚS VIII. 330)



IRODALOM

SzOkl. II. = Székely Oklevéltár, II. kötet. 1520–1571. Szerkesztette Szabó Károly. Kiadta a Magyar Történelmi Társulat kolozsvári bizottsága. Kolozsvártt, 1876
SzOkl. IV. = Székely Oklevéltár, IV. kötet. 1264–1707. Szerkesztette Szabó Károly. Sajtó alá rendezte Szádeczky Lajos. Kiadta a Székely Történelmi Pályadíj-alap felügyelő bizottsága. Kolozsvár, 1895
SzOkl. VIII. = Székely Oklevéltár, VIII. kötet. 1219-1776. Közzéteszi Barabás Samu. A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1934
SzOkl. ÚS I. = Székely Oklevéltár. Új sorozat, I. kötet. Udvarhely széki törvénykezési jegyzőkönyvek. 1569–1591. Közzéteszi Demény Lajos és Pataki József. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1983
SzOkl. ÚS II. = Székely Oklevéltár. Új sorozat, II. kötet. Udvarhely széki törvénykezési jegyzőkönyvek. 1591–1597. Közzéteszi Demény Lajos és Pataki József. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1985
SzOkl. ÚS III. = Székely Oklevéltár. Új sorozat, III. kötet. Udvarhely széki törvénykezési jegyzőkönyvek. 1598–1600. Közzéteszi Demény Lajos, Pataki József és Tüdős S. Kinga. Európa Könyvkiadó–Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1994
SzOkl. ÚS IV. = Székely Oklevéltár. Új sorozat, IV. kötet. Székely népesség-összeírások. 1575–1627. Bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi Demény Lajos. Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1997
SzOkl. ÚS V. = Székely Oklevéltár. Új sorozat, V. kötet. Székely népesség-összeírások. 1635. Bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi Demény Lajos. Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1999
SzOkl. ÚS VI. = Székely Oklevéltár. Új sorozat, VI. kötet. Székely népesség-összeírások. 1635–1653. Bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi Demény Lajos. Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2000
SzOkl. ÚS VIII. = Székely Oklevéltár. Új sorozat, VIII. kötet. Székely népesség-összeírások. 1680–1692. Bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi Demény Lajos. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2006
EOE III. = Monumenta Comitialia Regni Transsylvanie. Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Történeti bevezetésekkel a Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottsága megbízásából szerkeszti Szilágyi Sándor rendes tag. Harmadik kötet (1576–1596). A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Hivatala, Budapest, 1877
KmJkv = A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289–1556). Kivonatokban közzéteszi és a bevezető tanulmányt írta Jakó Zsigmond. I–II. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990. A Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok.
ETA VII. 1. = Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei. János Zsigmond királyi könyve. 1569–1570. Erdélyi Történelmi Adatok. VII. 1. Mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Fejér Tamás, Rácz Etelka, Szász Anikó. Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2003
ETA VII.3. = Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei. Báthory Zsigmond királyi könyve. 1582–1602. Mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Fejér Tamás, Rácz Etelka, Szász Anikó. Erdélyi Történelmi Adatok VII. 3. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2005
Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal. Hatodik kötet. Kiadja Ráth Mór. Pest, 1860, 138.
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. Első kötet. Udvarhelyszék. Ráth Mór bizománya, Pest 1868, 105–106
Balássy László: Észrevételek báró Orbán Balázs a „Székelyföld leírása” czímű munkájának I. kötetére. Századok. A Magyar Történelmi Társulat közlönye. Pest. Harmadik évfolyam, hetedik füzet. 1869. július, 466–482.
Jakab Elek–Szádeczky Lajos: Udvarhely vármegye története a legrégibb időtől 1849-ig. Budapest 1901.
Barabás Endre: Udvarhely vármegye közgazdasági leírása. Különlenyomat a Közgazdasági Szemle 1904. évi szeptemberi és októberi füzeteiből. Pesti Könyvnyomda Rt., Budapest, 1904
Szádeczky-Kardoss Lajos: A Székely Nemzet története és alkotmánya. Budapest, 1927
Jakó Zsigmond: Az erdélyi vajdai kancellária szervezete a XVI. század elején. Erdélyi Múzeum, LII. évf. 1–4. füzet. 1947, 50–80  (Erdélyi Tudományos Füzetek 202. szám. Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása. Kolozsvár, 1947) • Írás, könyv, értelmiség. Tanulmányok Erdély történelméhez. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest, 1976. 42–61.
Vofkori László: Székelyföld útikönyve. I. kötet. Aranyosszék, Maros-szék, Udvarhelyszék. Cartographia kft. Budapest, 1998, 348–350.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008