magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Vajnár Ilona: „Emlékül hagyjuk reátok...” A homoródszentlászlói református toronygomb titkai


A 19. század Erdélyében szokás volt, hogy a protestáns templomok tornyaiban a település történetét, vagy annak egyes mozzanatait rögzítő iratokat rejtettek el az utókor számára. E szokás alól az udvarhelyszéki Homoródszentlászló sem volt kivétel; ilyen lelet került elő 2010-ben a torony javítása közben.
Homoródszentlászló Székely-udvarhelytől 13, Miklósfalvától alig két kilométerre, a Nagy-Küküllő völgyétől délre, a Kányád patak mellékvölgyében elhelyezkedő kicsiny falucska.
A falu – amelynek történetéről a www.homorodszentlaszlo.ro honlapon olvashatók adatok – első írásos említése 1448-ból, egy Hunyadi Jánoshoz kötődő oklevélből való. Zenthlázló névalakkal 1567-ben szerepel kilenc kapuval. 1602-ben Szent Lászlónak írták, 1614-ben 21 családfővel jegyeztetett.
A falu ma látható református temploma 1928–29-ben épült. A falu lélekszáma ekkor 207 fő volt, 1955 és 1960 közötti időszakban 270, 2008-ra a lélekszám 39 főre apadt.

Az egyházközség leltárában szereplő feliratos kisharang 1616-ből való, egyházi leírások szerint az Ugron család jóvoltából 1935-ben újraöntötték. Felirata: „GENER: D. PAVLI VGRON DE ABRANFALVA SEDIS SICVLICALIS UDVARHELI VICE CAPITANEI ET IVDICIS REGI IN HONOREM DEI OPT MAX 1616. ÚJRAÖNTTETTE AZ EGYHÁZKÖZSÉG 1935. ÉVBEN KUDSIRON KLEIN K. OSZKÁR ÁLTAL.”.
A szintén Kudzsiron öntöttnagyharang felirata: „A TEMPLOMÉPÍTÉS EMLÉKÉRE 1929 HOMORÓDSZENTLÁSZLÓI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG. ÖNTÖTTE: KLEIN K. OSZKÁR KUDSIRON”. Az 1929. évi templomépítés részleteit rögzítő, és a toronygombba rejtett iratra a torony tetőzetének helyreállítása közben bukkant rá 2010-ben egy ipari alpinista csapat. A csoport vezetője, Barabás Zoltán beszámolt a leletről az Udvarhelyi Híradónak. A lap Időkapszula a szentlászlói templomtoronyban címmel cikket közölt a felfedezésről. Az üvegpalackba zárt lelet a szentlászlói református gyülekezet lelkésze, Kóréh Béla 11 oldalas, Szeretett Utódaink! című írása, amely a falu történetének egy-két pillanatát is említve az új templom felépítésének körülményeit rögzíti. Kiderül belőle, hogy a régi, 1802-ben épült, de bő egy évszázad alatt összeszakadozott és használhatatlanná vált templomot 1913-ban azzal az elhatározással bontották le, hogy a következő esztendőben hozzá is fognak az új hajlék felépítéséhez. Az 1914-ben kirobbant első világháború azonban meghiúsította a szentlászlóiak templomépítési terveit, amelyek érdemben csak 1923-ban kerültek újra terítékre. A tényleges építés 1928. október 1-jén kezdődött meg, és 1929. június 2-án fejeződött be, amikor a gyülekezet elhelyezte a templomtorony gombjába a 2010-ben megtalált kordokumentumokat. Ezek közé tartozik Kóréh Béla lelkész összefoglalója, valamint az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területén forgalomban levő bankjegyek és érmék néhánya: egy-egy, 1912 és 1915 között kiadott tíz-, ötven-, illetve százkoronás, két húszkoronás, 1916-ból egy kétkoronás, 1917-ből három kétkoronás, 1918-ból  egy 25 koronás. Ezek mellett a toronygombban találtak még egy, 1923-ban kiadott ezerkoronást is. Az eredeti kordokumentumokat egy majdani kiállítás érdekében már nem helyezték vissza a toronygombba. Alább a homoródszentlászlói templomépítés Kóréh Béla tiszteletes által összefoglalt rövid krónikáját tesszük közzé, a könnyebb olvashatóság érdekében mai helyesírással.


   
Szeretett Utódaink!
Emlékül hagyjuk reátok ezen pár sort, mely az új templomépítés történetét foglalja magában röviden, melyet 1929. június hó 2-án du. három órakor helyeztünk bele a torony gombjába.
Régi templomunk, mely 1802-ben épült és a Kolcsár és Nagy József féle szoros között az úton belől feküdt, mely telket Kovács Jenő homoródszentlászlói lakosnak 1928-ban eladtunk 1913. április 9-től december hó 31-ig terjedő időközben lebontatott, mivel a sok havadzás, szakadozás miatt használhatatlanná vált. Az Úrnak 1914-ik esztendejének tavaszán és nyarán új templomot akartunk építeni, azonban 1914. július hó 4-én [28-án] kitört a világháború ezen jó szándékunkban megakadályozott. Rovatal és gyűjtésből összehozott templomépítési pénzünket 1915-ben hadikölcsönbe helyeztük, abban a reményben, hogy ez által mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy fiaink, testvéreink a háborút megnyerik, s majd a háború diadalmas befejezése után pénzünket visszakapva a háborúból visszatértekkel együtt felépítjük a templomot az Úr dicsőségére. Azonban reménységünk megcsalt minket, mert nemcsak a háborút veszítettük el, hanem a hadikölcsönbe fektetett templom-építési alapunkat is.
Midőn 1918. december havában anyaországunktól, Magyarországtól elszakíttattunk, a román hadsereg megszállása folytán, magyar pénzünk leromlott annyira, hogy 1920-ban egy pár lónak 100 000–140 000 korona volt az ára, ami pár évvel azelőtt csak 600 korona volt. Ilyen körülmények között nem gondolhattunk arra, hogy valaha templomunk legyen, de Istenbe vetett hittel mindig bizakodók valánk. Betelt aztán rajtunk is a közmondás szava: „segíts magadon, az Isten is megsegít”, mert mindig hittünk abban és vallottuk a zsoltáríróval: „Akik az Úrban bíznak, meg nem csalatkoznak”.
1923. április hó 29-én tartott presbiteri, majd 1923. május hó 10-ei közgyűlésünk 20 250 lej rovatalt vetett ki – ekkor már a magyar koronánk román lejre való beváltása megtörtént –, ami ebben az időben nagy, igen nagy teher vala.
Az egyháztagok ezen rovatalt a következőképpen hordozták: Nagy Dénes, Székely Lukács, Barabás András, id. Szabadi Dénes és Székely Domokos fejenként 750–750 lejt.
Benkő Sándor, Benkő József, id. Farkas Mózes, Orbán Károly, Kolcsár Albert, Forró Dénes, Székely Balázs, Kolcsár Dénes, Barabás Ferenc fejenként 600–600 lejt.
Székely Mózes, Kóbori Lajos, Kiss Géza, ifj. Farkas Mózes, Forró Lajos, Pap Miklós, Nagy Miklós, Toró Domokos, özv. Kovács Jánosné, Kolcsár József, Dénes János, Székely Gyula 450–450 lejt.
Farkas Lajos, Szente István, Toró Sándorné, Kolcsár Tamás, Joó Lajosné, özv. Ferenczné, Farkas Gáspár, Kolcsár Sándor, Forró Istvánné, Kiss János, Kobori Dénes, Benkő Domokos, Székely Lajos, ifj. Szabadi Dénes egyenként 300–300 lejt;
Özv. Kolcsár Lászlóné, Kovács Sándor, Farkas Istvánné özv., Török Ferenc, özv. Forró Sándorné, Kolcsár Ákos, Kolcsár Dénes ifj., özv. Orbán Dávidné, özv. Székely Lajosné és Farkas Ferencné fejenként 150–150 lejt.
Majd 1924. december hó 24-én Nagy Károly erdélyi ref. püspök aa engedélyt adott egy évi időre Erdély területén könyöradományt gyűjteni, aminek az eredménye volt 126 019 lej, melyhez hozzájött az 1927. évi gyűjtés is 34 543 lej. A fenti rovatal és a 2 gyűjtési összeg volt az alapja a templomépítési alapnak, amit az egyházközség presbitériuma gyümölcsöztetett egészen a templom építéséig.
Nem nagy volt az alap, de a körültekintő és pontos gyümölcsöztetés folytán olyan összeggé nőtte ki magát, hogy 1928. augusztus havában elérkezettnek láttuk az időt arra, hogyha súlyos terhek nehezednek is vállainkra, de hozzáfogunk úgyis a templom felépítéséhez, mely hosszú 15 éven mint vágy és óhajtás ott élt folyton a lelkünkben.
Először is azonban a templomhelyről kellett gondoskodni, mert a régi templomhely az alatta elterülő palaréteg miatt nem volt alkalmas. A jelenlegi templomi helyet Benkő Domokos úrtól vásároltuk meg 6000 lej készpénzért, és ezen kívül még neki adtuk örök tulajdonjoggal a Sárpatakon túl fekvő ábránfalvi kaszálónkat. Azonban a kaszáló értékéül, melynek jövedelme egyházi kiadásokat fedezett és rendeltetése volt a jövőre is, létesítettünk 12000 lej alapot, melyet mint elkölthetetlen tőkét hagyunk Reátok, kamatai elkérhetők.
Midőn a templomhely is megvolt, nem hiányzott egyéb, mint az építés megkezdése, a munka és teher vállalása és hordozása.
1928. augusztus hó 19-én tartott egyházközségi közgyűlés Orbán József szobrász, jásfalvi vállalkozónak adta ki a templomépítést árlejtés mellőzésével 435000 lej készpénzfizetés és a következő anyagok adása és fuvarozása mellett:
Az egyházközség köteles adni és a helyszínére szállítani minden kő, homok és kavicsanyagot díjtalanul. Köteles továbbá az egyházközség szállítani Udvarhelyről 50 000 drb. téglát, melyből 20 000 drb. téglának az árát is az egyház fizeti, és ezenkívül körülbelöl adtunk 15 000 lej értékű száraz deszka anyagot és 6 000 drb. cserepet.
Bár rövid volt az idő, mert cséplési munkálatokkal és vetéssel voltunk elfoglalva, de az éjszakát nappallá téve, hordtuk a terhet, hordtuk az anyagot, hogy a vállalkozó 1929. október hó l-jén a templomépítéshez hozzáfoghasson.
Minden igás marhával bíró egyháztag köteles volt Udvarhelyről 1000 drb. téglát és Felsőboldogfalváról 3m³ fövényt és 2 köbmé­ter kavicsot az alap betonozásához hordani. Ezt a közmunkát a következő egyháztagok hordozták: Nagy Miklós, özv. Kolcsár Lászlóné, Kolcsár Ákos, Szenté István, Kóbori Dénes, Kolcsár József, Orbán Károlyné özv., Kiss Géza, Benkő Sándor, Kiss Gyula, id. Farkas Mózes, id. Szabadi Dénes, ifj. Szabadi Dénes, Forró Lajos, Benkő Mózes, Szé­kely Domokos, Dénes János id., Nagy Dénes, Török Ferenc, Pap Miklós, Barabás Domokos, Kolcsár Dénes idős, Kolcsár Sándor, Kolcsár Albert, Benkő Domokos, Székely Miklós, Székely Lajos, Székely Mózes, Forró István, ifj. Farkas Mózes; Székely Balázs mint számadó gondnok csak az 1000 drb. téglaszállításra köteleztetett.
Forró Dezső, Toró Sándorné özv., Forró Sándor, Forró Kálmán, Benkő Mihály, ifj. Kolcsár Dénes, Forró Mózes, Kovács Ferenc, és Benkő Mózes kötelesek voltak 800-800 lejt, vagy 1100 drb. téglát hozni, mint igával nem bírók, ifj. Székely Domokos, Kovács Sándor, özv. Farkas Istvánné, Kovács Miklós utódai, özv. Forró Istvánné, özv. Orbán Dávidné, Kolcsár Mihály, Dénes János ifj., özv. Székely Lajosné, özv. Kúti Balázsné, Benkő Anna és Péter Ferenc szintén kötelesek voltak 400–400 lejt fizetni, vagy pedig 550 téglát hozatni.
Szeretett Utódaink, mint e már megsárgult, megfakult írásból olvassátok, 35 igával rendelkező gazda volt egyházközségünkben, és ezek egy erővel és akarattal a templomépítés vágyától ösztönöztetve körülbelöl 4 hét leforgása alatt szállítottak 140 m3 homokot és kavicsot Felsőboldogfalváról és 39 461 drb. téglát Székelyudvarhelyről és a templomhoz circa 25 öl követ. Ezt az erő feletti munkát csak úgy vihettük keresztül, hogy egymásnak segítettünk, s így a jó Isten megsegített minket.
1928. október hó l-jén, hétfő napon fogott Orbán József vállalkozó megbízottja Szemes Mihály nagyszalontai születésű magyar kőmívesmester a templom fundamentumának kiásatásához, és a fundamentum, melybe 61 m3 beton veretett be kővel vegyesen, 1928. október hó 20-án elkészült. A fundamentum mélysége a torony alatt 3 méter 15 cm, a templomnál 1,80 m-től 3 méter 15 cm mélységű. A téglafal rakásához 1928. októberi hó 24-én fogatott hozzá Szemes Mihály kőmívesmester és a falakra a betongyűrűt 1928. november hó 15- és 16-án tette fel, s ezzel a munka befejeződött. Vasbeton karzatokat szintén Szemes Mihály csináltatta. Az összes munkálatokat a legbecsületesebben és kifogástalanul végezte, amiért mindig hálával és szeretettel gondolunk reá, s kérjük a jó Istent, hogy ezután is legyen ővele és családjával.
Itt nem hallgathatjuk el, hogy reátok emlékül ne hagyjuk, hogy olyan hideg és hosszan tartó tél következett, amilyet a legidősebb emberek sem értek. Még a legjobb pincében is az eltett dolgok megfagytak, és 1929. február 11-én olyan hideg volt, hogy a legerősebb tüzelés mellett is majd megfagytunk a szobában, és az ablakok egész nap be voltak fagyva. Ezen a télen a föld 75 cm – 1 méter mélységig fagyott be, és még április közepén is olyan fagyos volt, hogy a tavaszi munká­latokat végezni nem lehetett. A diófák és körtefák teljesen elfagytak. Őszi vetéseink is nagyon sokat szenvedtek a nagy hideg miatt, de a kedvező májusi időjárásban nagyon megjavultak.
1929-ben nagyon későn tavaszodtunk; állataink május 6-án mentek ki, de nem volt a legelőn még semmi, de a nagy takarmányhiány miatt ki kellett csapni. Az Úr azonban csodát mívelt, egypár nap alatt megzsendült minden, mintha húzták volna, úgy nőtt a fű. Egy kissé hosszasan időztünk az 1928/29-ik tél leírásánál, de ne nevessetek ki, szeretett utódaink minket ezért, mert ez nem mese volt, hanem valóság.
1929. április hó 15-én fogott hozzá Orbán József megbízottja, Mastein Géza szolnoki születésű, nagyszalontai magyar kőmívesmester a munkálatok folytatásához, aki a karzat feletti vasbetongerendából rakatta fel a tornyot, ami befejeztetett 1929. május hó 28-án este a vasbeton gyűrű feltételével.
Midőn 1929. április hó 15-én hozzáfogtunk a templom továbbépítéséhez, újabb közmunka rovatalt kellett magunkra vállalni, amit hordoztak a már előbbi felsorolt igával bíró atyánkfiai. Ezen kívül, bár a szerződés nem kötelezett erre, de önként jóakaratunkból tettünk még ingyen 72 fuvart, midőn a vállalkozó részére szállítottunk 11 000 drb. téglát és az összes asztalos munkák szállítását.
Az ácsmunkát Szabó Lajos nagyszalontai magyar ácsmester csinálta igazi szakértelemmel úgy a templomon, mint a tornyon mindnyájunk közmegelégedésére; Szabó Lajost a jó Isten segítse, hogy továbbra is azzal a becsülettel és tisztességgel munkálkodhasson, mint nálunk,
A tornyot Patócs Mihály nagyszalontai magyar bádogosmester födi, az asztalosmunkát pedig Nagy Sándor székelyudvarhelyi asztalosmester vállalta.
A templom belső részeinek díszítését, a külső párkányzat-húzásokat és díszítéseket Martin Géza sajátkezűleg végzi nagy szakértelemmel, hisszük, hogy beléje helyezett bizalmunkban nem csalatkozunk; az Úr, mindnyájunknak atyja segítse, hogy a reá bízott munkában hű sáfárnak találtassék, hogy majd a munka befejezése után elmondhassuk az írás szavait: „Jól vagyon jó és hű szolgám”…
Hogy Orbán József vállalkozó, Martin Géza kőmívesmester, Patócs Mihály bádogosmester, Nagy Sándor asztalosmester mikor és hogyan fejezték be a reájuk bízott munkát, a templomot mikor szenteltük fel és adtuk át rendeltetésének, kik voltak a felszenteléskor fungens lelkészek megtudjátok szeretett utódaink azon Írásból, melyet megtaláltok az Úrasztala márványtáblája alatt elhelyezve.
Ebben az időben Miklósfalva és Ábránfalva is Homoródszentlászlóhoz tartoztak. Homoródszentlászló volt a mater ecclesia és Miklósfalva volt a leánya és Ábránfalva fiókja.
Miklósfalváról jó lelkű atyafiak tettek kisegítésképpen 19 fuvart, ábránfalvi jó híveink szintén segítettek 16 fuvarral. Az Úr, a jó Isten áldja meg, segítse őket munkáikban, adjon örömet családjaikban.
Nagy Mihály homoródszentlászlói unitárius aa szintén tett a mai napig 8 fuvart; köszönjük neki és áldja meg őt és családját a jó Isten. Midőn Szeretett Utódaink elolvassátok 100-150 év múlva ezen írást, Nagy Mihály már nem lesz unitárius, mert a teste már porrá vált, de hiszem, hogy az Ő utódai veletek imádkoznak ezen hajlékban, mert az elődei is velünk imádták a Szentháromság Istenét.
Szeretett Utódaink!, a mai napig (vasárnap van) tettünk 792 fuvart, melyből egy pár igás marhára esett 23 fuvar.
A templomi ülőhelyekre úgy rendelkeztünk, úgy határoztunk, mivel a közmunka rovatalt egyformán hordoztuk, a templomi székekben is egyformán ülünk, vagyis kor szerint helyezkednek el úgy a férfiak, mint az asszonyok. Arra kérünk, hogy ezen templomban a mi rendelkezésünket tartsátok meg, vagy ha 150–200 év múlva felbomlott volna, állítsátok helyre a régi rendet, mert csak úgy lesztek nekünk, a templomépítőknek méltó utódai, ha ti is, mint mi, az öregek előtt meghajtjá­tok fejeteket és megbecsülitek azzal, hogy ők üljenek az első padokban. Kedves Utódaink hallgassatok reánk, mert az idő telik, az utolsó padokból az elsőkbe kerültök, majd testetek a temetőkertbe, lelketek pedig az örökkévaló hajlékba jut, ahol egymással ismét találkozunk.
És még valamit, Szeretett Utódaink! Lehet, hogy amikor ezt olvassátok ismét kinevettek minket, a törpe elődöket, akik ez időben még szekérrel jártunk, mert ezen a vidéken 1928-ban autója csak a székelydályai papnak és a derzsi jegyzőnek volt, autóbusz pedig a körüli falukban csak Kányádban, ez is csak akkor ment, amikor ő akart. Volt még egy Bögözben is, mely templomunkhoz hazánk fővárosából a műkő alkatrészeket szállította; ez is úgy ment amint ő akart; gazdája akarata ellenére a papi lakás elől a dombról, pedig a gazdája nem akarta és még benne ült, a mi igen drága vállalkozónk Orbán aa. is, visszament és a hídnak a karfáit letörve a hídon alól – a nagy Kúton, vagy a falu Kútján alól – a patakba bele feküdt, ahonnan, mint egy bivalat, az egész falu apraja és nagyja kötéllel alig tudott kiunszolni. És még egyet: éppen a falu végén az első áteresznél az úton belőli helyet, Papok dűlőjének hívjuk, amiért a fent említett székelydályai papot a kollegájával, a kányádi pappal az autó vala dültötte be. Ezt azért írjuk, hogy annak a helynek a neve a Ti időtökben is a „papok dűlője” legyen. A mi időnkben biztosabb volt még a szekér, mint az autó, de amikor olvassátok ezt, akik már a levegőben repültök, mert a repülőgép lesz már akkor a szállítási eszköz, ne kacagjatok le, hogy milyen gyenge járművekkel rendelkeztünk mi, mert ezek elég jók voltak ahhoz, hogy a templomhoz az anyagot összehordjuk. És még valamit: e templom téglaanyagát az Atlas téglagyárból szállítottuk, s amikor Ti olvassátok ezen írást, valószínűleg e Részvénytársaságnak még híre sem lesz e földön, ez a Részvénytársaság akkor csak egy tagból állott, aki betöltötte az igazgatóság és a felügyelő bizottság szerepét egy személyben. Ennek a Részvénytársaságnak vagy amint fennebb is kitűnik, Úrnak, a tégla árából tartoztunk még, és jött a pénzt bevasalni rajtunk, jött autóval. Miklósfalván ez az autó is lefeküdt; a Részvénytársaság Miklósfalván minden valamirevaló marhát és lovat összeszedett, hogy a falu legutolsó házától felvontassa magát a Hegyes-kő nevű hegyre, de az autó nem mozdult, s így mi megmenekültünk a végrehajtástól. Milyen jó volt, hogy ez a Részvénytársaság nem szekérrel, hanem autóval járt. Az Isteni gondviselés velünk volt, mert ha ezen autó fel tud jőni, lehet, hogy a templomépítés abban marad, mert a pénzünket elvitte volna. Jó volt, hogy ennek az Úrnak is autója volt, éspedig rossz autója. A Ti időtökben bizonyosan jobbak lesznek ezek a járművek.
És még emlékül hagyunk reátok bizonyos dolgokat.
Nehéz, súlyos volt a gazdasági világ a mi időnkben, mert a pénz értéktelen volt. Egy pár jó lóért adtak 20–25 000 lejt, ökörért közepesért 18 000 lejt, egy darab 6 hetüs malacért 400–500 lejt. De amit vettünk, még drágább volt. Egy pár csizma 1500 lej, 1 méter ingnek való vászon 75 lej, egy kgr. cukor 34–38 lej és egy skatulya gyufa 2 lej; 100–150 év múlva Ti bizonyosan nem is tudjátok, mi volt a gyufa? Egy liter pálinka 1928 és 1929-ben vala 60 lej, de 8/10 része víz volt; pénzért vizet ittunk; úgy hisszük, hogy 100 év múlva az a 2/10 rész sem lesz benne.
Nekünk ilyen gazdasági viszonyok között kellett felépíteni a templomot.
Ez a templom felépítés [és] belső berendezése a következő áldozatokba, megterhelésekbe került: Orbán József vállalkozónak készpénz 435 000. Az egyháztagok által eddig teljesített közmunka értéke 148 400. Az ezután felmerülő közmunka értéke 28 000, 25 öl kő ára odaszállítással 62 500, 20 000 drb. tégla ára 24 500, 6000 cserép 8400. A vállalkozónak adott deszkaanyag értéke 15 000. Összesen: 721 800.
Ezen kívül az egyház csináltatta a csatornákat 8000. Ezen kívül az egyház csináltatta a […?] melletti betonkarikát 18 000. Harangszék és anyag 4000. Asszonyok bejárójánál belső ajtó és ablak 2500. Torony alatti padok 4000. „Templomépítés emlékére 1929” feliratú nagyharang 28 000. 8 változatú pedálos orgona 85 000. Úrasztali és katedrai terítők 20 000. Tervek  és költségvetés elkészíttetése 14000. Miklósfalviak és ábránfalviak segítéseinek értéke 10 000.
Végösszeg: 915 300 lej.
Ez az összeg, melybe, ha felépítjük, belekerül a Templom.
Hála és magasztalás szárnyal ajkainkról a jó Istenhez, hogy ennyire megsegíti, hogy mi erre a kedves sudár toronyra feltehetjük a toronygombot.
Az Isten áldása legyen azokon a testvéreinken és utódaikon, akik kegyes adományaikkal hozzájárultak e templom felépítéséhez. És Istennek kegyelme, áldása, szeretete nyugodjék meg rajtatok, szeretett testvéreim, szentlászlói aai, hogy Isten iránti odaadás, igaz, őszinte hit lelkesített benneteket, mikor pénzbeli rovatallal, súlyos, nagyon terhes közmunkával templomot emeltetek, hogy ezután, ha teljesen kész lesz, itt imádják a mennybéli Felséges Istent, ha majd összegyűltök ide, az igének ne csak hallói, hanem megtartói legyetek, hogy hajlékaitokban, házaitokban, életetekben az igének harmatából áldás fakadjon s közöttetek rend, igazság, békesség, egyetértés és szeretet uralkodjanak.
Szeretett Utódaink! Mi szép Magyarországtól leszakíttattunk és ide csatlakoztattunk, hogy imával s bízva verejtékkel keressük a mi mindennapi kenyerünket. Mi a jövőt nem tudjuk és nem is láthatjuk, mert sötét fátyol borítja, de a régi emlékeink közül, lehet – mikor olvassátok ezen írást – más lesz a hazátok. A régi Magyarország pénzeiből ide teszünk egynéhány darabot ezüstből és papírból, aranyból nem tehettünk, mert nem volt. Ezeket, mint a mi kedves emlékeinket őrizzétek nemzedékről nemzedékre, s gondoljatok mindig szeretettel a Ti sok szenvedésen keresztülment elődeitekre, akik naponként könyörögtek, hogy jöjjön el az az ország, „mely után buzgó imádság epedez százezrek ajkán”; látogassátok meg azokat a helyeket, „hol sírjaink domborulnak”, buzgó imádság mellett „mondjátok el szent neveinket”.
Szeretett Utódaink! Szívünk szerelmével arra kérünk, hogy ragaszkodjatok e templomhoz, melyet szent örökségül hagyunk reátok; szeressétek házaitok népét, rokonaitokat, barátaitokat, a veletek egy hiten levőket, és azokat is, akik más szertartások között ugyanazt a mennyei Atyát hívják segítségül; szeressétek egyházatokat, ennek intézményeit; szeressétek a Titeket viszontszerető lelkipásztorotokat; szeressétek a szegényt, a nyomorultat, a sors-üldözöttet; szeressétek még az ellenségeiteket is, áldjátok azokat, akik Titeket átkoznak. „Jót tegyetek azokkal, akik Titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik Titeket háborgatnak és üldöznek”, hogy legyetek a Ti mennyei Atyátok fia, Krisztusnak megváltottai és midőn olvassátok ezt a megfakult írást, gondoljatok szeretettel reánk temetőben porladó, de az örökkévaló hazában szüntelen értetek imádkozó templomépítő elődeitekre.
Mi boldogan valljuk „Akik az Úrban bíznak, soha meg nem csalatkoznak”, zsoltárosnak eme szavait lelketekre kötjük.
„Dicsérünk Téged
Dicséret legyen Neked
Mert a Te dicső neved
Hozzánk közel jött
Mi azért csodáidat
Hirdetjük [jó voltodat].
Ámen.
Homoródszentlászló, 1929. június 2.
Kóréh Béla ref. lelkész, Szabó István egyházi jegyző és kántor, Székely Balázs gondnok.
Presbitérium tagjai: Benkő Domokos, ifj. Farkas Mózes, Forró Lajos, Kiss Géza, Kobori Lajos, Kulcsár Dénes idős, Kulcsár József, Kulcsár Tamás, Nagy Dénes, Id. Szabadi Dénes, Székely Miklós, Székely Domokos.
[Székely Balázs kiegészítése:]
1929 évben Kimutatás a homoródszentlászlói református egyháztagokról. Mivel román impérium alá estünk 1914, 1915, 1916, 1917, 1918 években lezajlott világháborúval, községünk el lett nevezve Vasileni névre, amiért [se]bzik a mi szívünk a föld poraiba is.
A családfők és családtagok száma: 1. Kóréh Béla ref. lelkész 5; 22 Kovács Jánosné özvegy 1; 3. Kobori Dénes 5; 4. Kolcsár József 4; 5. ifjú Kolcsár Dénes 4; 6. Kolcsár Bálint 3; 7. Jó Lajosné 3; 8. Székely Gyula 3; 9. ifjú Székely Domokos 2; 10. Kobori Lajos 3; 11. Kovács Sándor 1; 12. Kovács Ferenc 1; 13. Kovács Miklós utódai 3; 14. ifjú Kis János utódai 2; 15. Forró Domokos 4; 16. Kolcsár Tamás 5; 17. Orbán Károlyné 4; 18. Idős Kis János 2; 19. Kis Géza 6; 20. Benkő Sándor 2; 21. Benkő Anna 3; 22. Benkő Mihály 2; 23. idős Farkas Mózes 2; 24. Farkas Domokos 2; 25. Márton Gyuláné 2; 26. Farkas Ferencné 2; 27. özvegy Forró Istvánné 1; 28. Forró Dezső 1; 29. idős Szabadi Dénes 2; 30. ifjú Szabadi Dénes 5; 31. Forró Lajos 3. Összesen 88. 32. Toró Sándorné 2; 33. Benkő József 3; 34. Székely Domokos idős 8; 35. özvegy Orbán Dávidné 1; 36. idős Dénes János 1; 37. ifjú Dénes János 3; 38. Nagy Dénes 3; 39. Török Ferenc 4; 40. Forró Sándorné 5; 41. Forró Sándor 2; 42. Forró Kálmán 1; 43. Papp Miklós 7; 44. Barabás Domokos 3; 45. Kolcsár Dénes 8; 46. Kolcsár Sándor 3; 47. Kolcsár Albert 6; 48. Benkő Domokos 2; 49. Benkő Mózes 2; 50. Székely Miklós 5; 51. Székely Lajos 3; 52. özvegy Székely Lajosné 1; 53. Székely Mózes 2; 54. Szabó István állami tanító 2; 55. Forró Dénes 4; 56. Forró István 3; 57. Forró Julianna és testvére Sándor 2; 58. ifjú Farkas Mózes 3; 59. Nagy Miklós 5; 60. Székely Balázs számadó gondnok 3; 61. Kolcsár Lászlóné özvegy 5; 62. Kolcsár Ákos 4; 63. Szente István 8; 64. Farkas Istvánné özvegy 1; 65. Péter Ferenc 5. Végösszeg 207 lélekszám.
Ábránfalvi fiúegyház kaláka címen hozott 9 szekér fövenyt miklósfalvi Orbán Dénes kertjéből és 8 szekér téglát Udvarhelyről. Miklósfalvi leányegyház szintén kaláka címen 15 szekér fövenyt Orbán Dénestől és 4 szekér téglát Udvarhelyről illetve Székelyudvarhelyről.
Kelt Homoródszentlászló(n) 1929. június 2-án ezen a napon éppen vasárnap tevődött fel a toronygomb délután 2 órakor nagy ünnepélyesen. Borunk elég volt, mulattunk, és az jó Istennek hálát adtunk hogy megértük, hogy segített az építésre.
Székely Balázs a gondnok írta.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
VADRÓZSA rovat összes cikke

© Művelődés 2008