magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Sándor Ferenc: Liszt és Petőfi után Wagner volt a vendég


Bõségesen havas és ennek megfelelõen zimankós napon látogattunk Nagybányára. A Teleki Magyar Ház udvarán felhompolt hórakásoktól alig-alig fértünk be, hogy a hazulról hozott portékát, vagyis a Mûvelõdés és a Kriterion kiadók könyveit kicsomagoljuk, de mire a szépszeretõ nagybányai magyarok összesereglettek, Wagner Péter budapesti építész egy nappal korábban felszerelt képei alatt már ott sorjázott a magyar olvasnivaló.

Az emlékezetben derék alezredesként megmaradt gróf Teleki Sándornak az 1880-as években épített Zazar-parti egykori lakóházában szokott találkozni a szellemi táplálékra vágyó nagybányai magyarság. A bennvaló rendeltetése azóta változott, patinája, meleg hangulata és otthonos ölelése azonban semmit. A mai Teleki Magyar Ház honlapja szerint a jelenleg kilenc nagyobb helyiségbõl álló, összesen közel 800 négyzetméternyi alapfelületû ingatlant a nagybányai magyar egyházak és civil szervezetek 2001–2002-ben vásárolták meg az Illyés Közalapítvány kiemelt támogatásával. A földszintes épületegyüttes mai tulajdonosa a Nagybánya-óvárosi református gyülekezet, haszonélvezõje pedig az EMKE helyi szervezeteként számon tartott Misztótfalusi Kis Miklós Közmûvelõdési Egyesület, illetve a Ház mûködését és eseményeit segítõ, 2005-ben bejegyzett Teleki Magyar Ház Társaság, közismertebb nevén a Teleki Társaság.

Nos, e Társaság vendégeiként csatolhattuk könyves kínálatunkat Wagner Péternek a szász építészetet Nagybányán is bemutató tárlatához. Lévén a Wagner-sorozat az estébe hajló délután fénypontja, Mitru Ildikó nem mulaszthatta el azt mondani a megnyitón, hogy „Liszt és Petõfi után újabb jeles vendéget köszönthetünk a Teleki Házban Wagner személyében”. Igaz ugyan, hogy e köszöntés nem a zeneszerzõ Richardnak, hanem az Erdély-bóklászó Péternek szólt, de alaphangnak ez sem volt rossz. Sõt! A Liszt Ferenc – máig sem igazolt – 1846. õszi, valamint Petõfi Sándor 1847. szeptemberi nagybányai és koltói látogatása kapcsán fogant jóízû csattanó okozta nevetés csitultán aztán a kiváló nagybányai építész, Mitru Ildikó hozzátette: örömet okozó, egyszersmind tanulságos, hogy egy magyarországi építészkolléga menti a mi örökségünket, rajzaiban legalábbis. „Péter különben is eleget tanult már ahhoz, hogy Nagybányát és Máramarost is lerajzolja” – folytatta Ildikó asszony mintegy jelezve, hogy Wagner Pétert, Erdély sok más tájához hasonlóan, szívesen látják s nógatják: rajzolná le az örökség ottani darabjait is. Merthogy nincs az az erdélyi Wagner-tárlat, amelynek kapcsán ne kérnék erre a budapesti szakembert.

„Nagybányát nálam sokkal tehetségesebbek megrajzolták már, úgyhogy nagyon nehéz valami újat alkotni” – vette a lapot Wagner Péter, a nagybányai festõiskola remekeire utalva. Egyszersmind jelezve, hogy az üzenetet értette, rögtön hozzá is tette: „Máramaros azért valóban sok újdonságot tartogat”. S szólva a szászok építészetének több remekét bemutató tárlatról, szomorúan állapította meg: ezt a páratlan gazdagságú építészetet megalkotó szászok maradékai is jószerével eltûnnek Erdélybõl. „Nehogy mi is úgy járjunk, mint õk, mert ebben a mai világban nagyon könnyû lendületbe jönni. A szászok példája márpedig erre is int, s bár közülük nagyon sokan hazajönnek, ez már csak amolyan hétvégi-nyári turizmus, és egyáltalán nem az a régi élet”.

Az est zárásaként H. Szabó Gyula a Kriterion Könyvkiadó, Benkõ Levente pedig a Mûvelõdés régebbi és legújabb köteteit ajánlotta az olvasni szeretõk figyelmébe; s ha már szóba jött, a nagybányai estén a tényleges zene sem maradt el, Dali Emese ugyanis Mozart-szonátákkal traktálta a teltháznyi közönséget.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008