magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szatmári László: Tallózás Körtvélyfája múltjában (2.)


Transsilvania specialis • Újlaki Nagy Bálint olaszföldi vitézkedése • lemondott a báróságról • a görgényi egyházmegye conscriptiói • proventus pastoris • a kört-vélyfáji eklézsia ingó és ingatlan javai • a kiváló gazdasági érzékkel rendelkezõ esperes • Estvéli harangozásért egy kenyér • Rómer Flóris különös esete a kört-vélyfájiakkal • az abafáji református egyház elfoglalása • Kós Károly bõvítési terve • a magyarbölkényiek eladják fatornyukat

 

1675-tõl a Teleki családnak vannak jelentõs birtokai Körtvélyfáján. A birtokosok névsorát az 1701. és 1702. évi guberniumi összeírás alapján a tudós Benkõ József kísérelte meg rögzíteni az 1776-ban befejezett, ám sokáig kéziratban rekedt Transsilvania specialis címû mûvében (mely végül teljes terjedelmében, Szabó György fordításában 1999-ben jelent meg). „A mai birtokosok jegyzékét (…) összeállítani vagy õket falvanként külön számba venni fáradságosabb dolognak véljük, semhogy el tudnánk végezni – méri fel a választott feladat nehézségét, majd megmagyarázza szükségmegoldását. Mégis, hogy tanulmányunkból – amellyel ki akarjuk vívni Erdély mágnás- és nemesurainak a megbecsülését – ne hiányozzék valamilyen példa, egybevetettük Erdély valamennyi vármegyéjének és a székely székeknek a jegyzékét, ami azonban nem egészen teljes. Ellenben Küküllõ vármegye, Kõvár vidéke és Sepsi, Kézdi, Orbai és Miklósvár székely székek kivételével megkaptuk az 1701-ben és 1702-ben a méltóságos Királyi Gubernium parancsára a nemesi só végett készített nemesi összeírást; ebben név szerint szerepel az összes mágnás és nemes családapa, a mezõvárosok és falvak nevével együtt, ahol kúriáik és lakásaik vannak. Azoknál a helységeknél viszont, ahol csak birtokrészeik vannak kúriák és lakhelyek nélkül, nem vettem fel õket a kimutatásba. E jegyzék jellegéhez hasonlóan, az egyes vármegyék leírásánál nem annyira a birtokolt helységeket tüntettük fel, hanem inkább a birtokló családok nevét; az egyes családapák nevét feljegyezni ugyanis, amint az említett jegyzékben szerepelnek, túlságosan hosszadalmas lett volna.” Torda vármegye ismertetése során megjegyzi, hogy ebben a vármegyében három nép talál otthonra, mégpedig a magyarok, akik vagy mágnások és nemesek, a falvak birtokosai, vagy ezeknek jobbágyai, illetve a mezõvárosok polgárai; a „szászok kevesen és a románok nagyon sokan”, s mindezekhez hozzá kell számítani „a kevés németet s a városokban és falvakon sokfelé lakozó cigányokat”. Torda vármegye felsõ kerületében – „amelyet mi körnek, magyarul járásnak nevezünk” – fekvõ Körtvélyfájáról a Bálintitt, Luczai, Mara családokat említi az Erdélyi Királyi Gubernium (kormányzóság) 1702. évi összeírása alapján. (A felsõ kerületet Nyámény Sámuel, Torda vármegye egyik akkori alispánja írta össze.) Lehet, a Teleki családnak még voltak ekkor birtokrészei Körtvélyfáján, de Benkõ József indoklása alapján – nem lévén kúriája, lakóhelye a településen – nem szerepel a birtokosok jegyzékén (birtokosként jelenik meg viszont a vármegyében a család Gernyeszegen és Görgényszent-imrén).

A Bálintitt (Bálintith, Bálintit) család Magyarországról szakadt Erdélybe a Hédervári nemzetségbõl. A Héderváriak egyik ága az Újlaky család, ennek sarja, Újlaky György, Fridrich osztrák herceg megöléséért Újlaky Nagy nevet vett fel, ennek volt leszármazottja Újlaki Nagy Bálint, aki I. Lajos királyunk alatt, ki a Bálintitt családot alapította – összegzi a család eredetét Kõváry László Erdély nevezetes családai (1854) címû mûvében, majd a névfelvétel történetét is elmeséli (amelyet Nagy Iván is átvett családtörténeti munkájába, igaz komoly, megalapozott kétségeit is felemlítve az idézett oklevelek hitelességét tekintve). „Bálintit nevét azon hadjáratban szerezte – írja Kõváry László –, melyet I. Lajos Olaszországban folytatott... A gyõztes magyar tábor egy része sátraiban csendesen pihent, míg Nagy Bálint egy részével másfelé járt. Azonban az olaszok a táborra rontanak, s kétségbeesett harc kerekedik. Ekkor érkezik meg Nagy Bálint mint mentõ angyal: Elérkezett a segítség, itt van Bálint, itt! hangzott minden ajkon; a harc megújult, s gyõzelemmel végzõdött. Mely tettéért Nagy Lajos király 1349-ben nevét elõttünk fekvõ oklevele által Bálintit névre változtatá, s báró vagyis zászlós úri címmel ruházta fel.”

Nem tudni, hogy e család mikor telepedett Erdélybe, mint kétségkívüli erdélyi legelõbb Bálintit Kristóf jön elõ, akit 1520-ban II. Lajos király Budára hívott, hogy vele Erdély ügyei felett tanácskozzék. Kristóf fia István kezdetben Szapolyai János, késõbb Ferdinánd híve lett, miért nótáztatják s jószágait veszti. S mivel fia, Tivadar elapasztott birtokából a báróság terheit nem hordozhatta, 1552-ben arról lemondott. (Lemondását János Zsigmond azzal a kiegészítéssel fogadta el, hogy maradéka nagyságosnak ne neveztessék ugyan, de ha a zászlós uraságot felvenni akarnák, azt felvehessék.) Kõváry és Nagy Iván adatgyûjtései szerint a Bálintittok a fejedelmek alatt nemigen szerepeltek, Erdélynek „Ausztria alá menésével” kapunk okleveles adatokat a család tagjairól. Bálintitt Zsigmond 1682-ben a „deputatiónak” tagja (Kõváry feltehetõen az erdélyi országgyûlés által, szükség esetén, bizonyos feladatok ellátására – mikor sem a fejedelem, sem az országgyûlés nem akarta magára vállalni a felelõsséget – felállított rendkívüli tanácsra, ún. deputációra utal), 1688-ban a császári seregeknek gyûjt szénát és zabot. Késõbb királyi táblai ülnök, végül Torda megyei fõispán. Unokája, szintén Zsigmond, 1755-ben ismét báróságot szerez.

Az említett Mara család minden bizonnyal a felsõszálláspataki Mara család egyik ága. 1453-ban V. László királytól Prágában kelt új adomány által erõsíttetik meg Hunyad megyei hátszegi kerületben fekvõ birtokaiban, Alsó-Magyarországban a törökök ellen viselt hadi érdemei jutalmául. A család még Zsigmond király korában csak a Felsõszálláspataki névvel él, késõbb veszi fel a Mara nevet, korábbi nevüket elõnévként használták. Nagy Iván felemlíti, hogy okmányaik nagy része a kuruc korban, a felsõszálláspataki kastélyuk feldúlásával megsemmisült, a maradékot is hasonló sors érte az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idejében, Mara József székelyföldvári birtoka kirablásakor. 1702-ben nem csupán Körtvélyfáján vannak birtokai a családnak, de a közeli Felsõbölkényben (Oláhbölkény) is, továbbá birtokosok maradtak õsi fészkükben, Felsõszálláspatakon, Kernyesden.

A 19. század végén a Maros-Torda vármegye régeni alsó járásához tartozó Körtvélyfája nagybirtokosai között Bánffy Györgynét és Márk Simont találjuk. Bánffy Györgynének 4 faluban összesen 1007 kataszteri hold birtoka (ebbõl szántó 244 hold, erdõ 477 hold, a többi rét és legelõ), míg Márk Simonnak 3 faluban 160 hold (szántó 129 hold) birtoka volt. A település lakóinak alapvetõ foglalkozása a földmûvelés és az állattenyésztés volt. 1896-ban Körtvélyfája 1986 kataszteri hold földterülettel rendelkezett, melybõl 1086 hold szántó, 81 hold kert, 20 hold szõlõ, 223 hold legelõ, 253 hold rét, 141 hold erdõ és 182 hold terméketlen terület. Mindez 252 gazdaság között oszlott meg. A lakosság állatállománya ugyanebben az idõben: 442 szarvasmarha, 9 ló, 369 sertés, 436 juh, 2557 baromfi, 37 méhcsalád. (A magyar korona országainak mezõgazdasági statisztikája. 1897)

A görgényi református egyházmegye a 17. század közepén alakult az ózdi fõesperesség magyar egyházközségeibõl; az új egyházmegyébe 23 anyaegyházközség (köztük Körvélyfája is) tartozott. 1722-ben már 31 anya- és 5 leányegyházból állott a görgényi egyházmegye, 1759-ben már összesen 38 gyülekezet (32 anyaegyház és 6 filia) szerepel a görgényi egyházmegyében, az 1798–1799-es egyházmegyei összeírásban pedig összesen 40 gyülekezet. A 18. század közepe táján 32, a vége felé 41, a 19. század vége felé 34, 1920-ban pedig 30 anyaegyházzal találkozunk, melyek három Kolozs vármegyei település kivételével mind Maros-Torda vármegyéhez tartoztak. Két gyülekezetét a nagysajói egyházmegyéhez csatolták. Kiss Lajos esperes írja 1937-ben, hogy „az egyházmegyék új kikerekítése és a kongrua törvény után elcsatoltatott tõlünk Komlód, Oroszfája, Köbölkút, Mezõújlak, Nagyölyves, Uzdiszentpéter és filiája Pagocsa és Tuson, még korábban Teke és filiája Szászpéntek”.

A görgényi református egyházmegye területe gyakorlatilag egybeesik a középkori ózdi fõesperességével. Régen környéke a középkorban királyi birtok volt, a kedvezményezett szászok birtokait fokozatosan magyar fõemberek kapják meg a vajdák kegyelmébõl és hálájából. Sok olyan településen (Magyaró, Disznajó, Ludvég, Kisfülpös, Körtvélyfája, Régen), ahol a 17. század végétõl a magyar református az egyedi felekezet, a reformáció századában még német ajkú szászok éltek. (Példának szokták felhozni a disznajói templom portikusában álló sírkövet, melynek felirata szerint: „Hic jacet pastoris ev. Samuelis Trauzner MDLXXXVI”.) A szászok feltehetõen a régeni lutheránus dékánsághoz tartoztak.

Õsz Sándor Elõd egyháztörténeti kutatásainak és közleményeinek köszönhetõen a görgényi református egyházmegye összeírásai, vizitációs jegyzõkönyvei tanulmányozhatókká váltak. Az elsõ, az 1722-es összeírás (Proventus ministrorum et rectororum, aliarumque rerum ecclesiasticarum consignationes) valószínûleg a századforduló zavargásai okozta károk felmérése céljából készült. Az Enyedi István magyarpéterlaki lelkész esperessége idején összeállított felmérés során minden eklézsiában feljegyezték a lelkipásztori és mesteri díjlevelet: a gyülekezet tagjaitól évente járó fizetést, valamint a patrónusoktól járó bért. Néhány egyházközségben, köztük Kört-vélyfáján is az egyházi földekre vonatkozó adatokat is kapunk, valamint utalásokat és hivatkozásokat korábbi egyházközségi vagyongazdálkodásra vonatkozó határozatokra.

Proventus pastoris: Minden gazdaembertõl búza gel. 2 huszonöt kévéjében, akinek vetése nincsen dr. 25. Zab minden embertõl gel. 1, akinek zabvetése nincsen, dr. 6. Minden mezei veteménybõl, borból, méhbõl, bárányból quarta. Az özvegyek dr. 12. Nõtelen legény, akinek vetése vagyon s nem szolga, ád búzát gel. 2. Kereszteléstõl edgy tyúk s edgy kenyér. Esketéstõl edgy szekér fa, ha fát nem ad, dr. 25. Edgy rétet lekaszálnak, a özvegyek feltakarják. az ökrösök behordgyák. A minister tartozik a kaszásoknak edgy veder borral, edgy tál étekkel. Vetés edgy öreg köböl. Mind ökrös, ökrötlen edgy-edgy szekér fát. A fahozásban azt a modalitást tartsák. amellyel Beresztelkén megjedzettünk. [A beresztelki egyházlátogatáskor az elöljáróság az 1642-es vizitációra hivatkozva elrendelte, hogy a gyülekezet két részre osztva két nyilat vessen be, s amelyik félnek nyílja elsõként kijön, az a fél papnak, mesternek egyaránt meghozza a fát pünkösdig, a másik fél pedig karácsonyig.] Amelly fordulóra a ministernek szántófölde nem  leszen, a falu ad nyolc vékának valót Halott temetésért, ha valamelly gazdaembernek halottya esik, attúl tartozzék fizetni dr. 24 a prae-dicállásért, annakutánna abban az esztendõben akárhány halottya essék azon gazdaembernek, ajándékon tartozzék a praedicator elpraedicállani.

Proventus rectoris: Minden ember, azkinek búzája vagyon, 30 kéve búzát, garaspénzt dr. 15. Vidéki ember vetésébõl edgy kalangya búza. Mindentõl edgy-edgy kenyér, az özvegyektõl dr. 5.

Nota bene: Azmelly kaszálórét az Maros mellett vagyon, mellyet Szindi János zálogosított s hagyott szentegyház számára, annak árát közönséges tetszésbõl rendeltük két forintban, azki magához akarja váltani s kaszálni, anno 1679. 24. Februarii.

Egyház földei: Az alsó fordulóban az patakra jövõben két hold egymás mellett, két-két vékás. Taxaja külön-külön 20-20 pénz. A Hegyre menõben három hold egymás mellett, hat-hat avagy hét-hét vékás. Ezeknek is taxaja 20-20 pénz. A felsõ határon az petelei határ mellett 12 vagy 14 vékás. Az temetõnél az szõlõ úttya mellett 6 vékás. Ezeknek nincsen taxajok, hanem csak dézmájára vetik.”






















Az 1737-es összeírás Vajna Miklós nevéhez kötõdik, aki a franekeri egyetemrõl hazatérvén, 1729-tõl Gernyeszegen volt lelkipásztor, 1737-ben választották esperessé, s alig egy esztendõ múlva elhunyt. Vajna Miklós felmérte annak szükségességét, hogy az elõzõ összeírás hiányosságait pótolják és a gyülekezetek ingó és ingatlan javait jegyzékbe írassák. Az összeírást az 1737-es ordinaria canonica visitatio keretei között ejtette meg, a lelkészi díjleveleket már nem rögzítette, hiszen azok már ott voltak az egyházmegye protocollumában, csupán az ingatlanokat és az ingóságokat leltározta fel alaposan, s e lajstromokon túl megpróbálta felderíteni, hogy az egyházközségek tõkepénzét kinek adták ki kamatra, kinél mennyi tõke hever. Az egyes egyházközségek vizitációs jegyzõkönyve végén határozatok (deliberatum) szerepelnek. Az elsõ az egyházi épületek és mellékletek romlásait regisztrálja, azzal a megjegyzéssel, hogy bár megbüntethetnék az egyházfiakat, most elengedik a büntetést azzal a feltétellel, hogy a következõ esztendõre mindent kijavítsanak. Általában a második, terjedelmesebb határozatban a kiváló gazdasági érzékkel rendelkezõ esperes arra intette az egyházfiakat, hogy járjanak utána, kinek mennyi pénzt adott ki ezelõtt az eklézsia, ha úgy ítélik, hogy ez a pénz nincs biztonságban, azonnal hajtsák be az adósságot, ha pedig biztonságban van, írjanak róla szerzõdést, a hitelt felvevõk állítsanak kezeseket. Továbbá arra is kötelezte az egyházfiakat, hogy minden esztendõben karácsonyig gyûjtsék be a lelkész és mester bérét, valamint adjanak számot a lelkész (esetenként a patrónus) és a gyülekezet elõtt az „eklézsia kezeiken megfordult javairól”.

„Die 6ta Februarii [1737] érkezvén a Szent Visitatio, a Visitatio dolgát folytatta ott eszerént: Parochus ezen ecclesiaban tiszteletes Zágoni Jósef uram, mester Vadasdi János, szentedgyházfiak Bíró Ferenc junior, Faluközi Mihály. Az examinált személlyek: 1. Faluközi Mihály, 2. Fekete Móses János, 3. Gyõri István, 4. Pap Ferencz, 5. öreg Moses Miklós, 6. Szász György, 7. Báró András, 8. Kelepeczi István.

A tiszteletes parochusnak tudományáról és tanításáról az hallgatók jó emlékezettel vadnak, de némelly egyéb dolgokról vádoltatván. Amellyek correptiora valók voltanak, azokról corripiáltatott a Visitatiotól, a többibõl magát kimentette.

Marasztotta az ecclesia a tiszteletes parochust a maga rendes idejében. de nem maradott meg hanem kiadván a választ egésszen az ecclesianak, hogy meg nem marad, hanem igyekezzen magának más prédikátort hívni. Innen az ecclesia adott hivatalt a felfalusi tiszteletes parochusnak, tiszteletes Zágoni Ferencz uramnak.

A mester felõll is tisztességes emlékezettel vadnak ez edgyen kívül, hogy nem tanít gyermekeket. Nem marasztotta penig az ecclesia bizonyos tekintetekre nézve.

Az ecclesia templomhoz való edényi és edgyetmási: 1. Egy bogláros, széles talpú, kivül és belöl aranyos ezüstpohár. 2. Edgy ejteles, fedeles, az oldalán béholypadott ónkanna. 3. Edgy ontángyér. 4. Edgy körös-környül virágokra betükkel elegyes selyemmel varrott két szél gyolcsabrosz. 5. Edgy fejéressel megvarrott 3 szél kendervászon abrosz, csipkés. 6. Edgy sáhos abrosz, kötés a közepin, viseltes. 7. Edgy prédikálló székre való, kék fejtõvel gazdagon szõtt 3 szél abrosz, edgy helyt megszakadt. 8. Edgy veress fejtõvel keresztülszõtt harmadfél sing lengeteg vászonabrosz 9. Edgy kék fejtõvel gazdagon szõtt 3 szél kendervászon abrosz az Úr asztalán. 10. Edgy körös-körül betûkre veress selyemmel, a négy szegeletin virágokra varrott patyolat keszkenõ. 11. Edgy sokféle selyemmel s szkófiummal négy virágokra varrott patyolat keszkenõ. 12. Edgy éneklõszékre való, fekete selyemmel virágokra varrot gyolcskendõ. 13. Edgy, edgyik végin veress fejtõvel, más végin fejéressel varrott vászonkendõ, éneklõszékre való. 14. Edgy éneklõszékre való, a két végin veress fejtõvel varrott szakadozott kendõ. 15. Edgy lenvászon, a két végin veress és kék fejtõvel szõtt éneklõszékre való kendõ. 16. Edgy mindkét végin elegyes fejtõvel s fejéressel varrott vászonkendõ. 17. Edgy fertályosnyi fedeles keresztelõ ónkanna.

Szántóföldek az alsó fordulóban: 1. Lenszeg neve helyben edgy darab szántóföld metr. 16, melynek edgy részét prédikátor, más részét penig mester számára veti az ecclesia, vicinussa a Maros felõl Luczai rész föld, másfelõl falu kaszálója. 2. A felsõ szegre menõben a Borsó szer úttya mellett két hold föld edgymás mellett, circiter 16 vékás, vicinussa alóll az út, másfelõl Babos András földe. Az ecclesiaé, melynek dézmája ecclesia számára jár. 3. A patakra járóban két hold fõld edgymás mellett, circiter 12 vékás a kettõ, vicinussa a falu felöl Bíró György földe, fellyül a hegy felõl Petõ András ház után való földe, ecclesia földe, a dézmája oda jár.

A felsõ fordulóban: 1. A Csere patakán túl két hold föld edgymás mellett metr. 16, mellyet, edgy részét a prédikátor, más részét a mester számára vetik. Vicinussa fellyül a véginél méltóságos úr Bálintit György úr földe, másfelõl a Csere patakja határozza. 2. A petelyei határszélben edgy darab szántóföld, 20 vékás, az ecclesiaé. Vicinussa edgyfelõl, fellyül a petelyei határszél, másfelõl falu kaszálója. 3. A Szõlõút mellett edgy darab szántóföld négy vékás, ecclesia számán való. Vicinussa alóll méltóságos úr Bálintit György uram fõlde, fellyül a szõlõben járó út. Dázmás. 4. A Szabad pusztában vagyon edgy darab szántóföld 6 vékás, melly az méltóságos Bálintit úr szõlõsére mégyen véggel, vicinussa edgyfelõll, fellyül Bartos Lõrincz, alóll Szabó Sigmond földe. 5. Két kenderföld vagyon az eeclesia jóakarattyából a falu földébõl exscindálva, prédikátor és mester számára való.

Kaszáló rétek: 1. A járai patak mellett edgy kaszáló, 6 szekér szénára való, vicinussa alóll a falu felõll Bíró Ferencz kaszálója, fellyül a járai patak. Prédikátor számára kaszallya az ecclesia.”

Az eklézsia régi és újabb pénzbeni adósait is felsorolja az összeírás, mi csak az adósok neveit említjük meg, a lista családtörténeti szerepére gondolván: Papp Ferenc, Fekete Móses János, Gyõri György, Bartos István, Bartos Lõrinc, Bíró Mihály, Vas István, Illyés Mihály, Kis Miklós, ifjabb Móses Miklós, idõsb Móses Miklós, Babos János, Gagyi György, Fülep György, Fekete Móses Ferenc, Szilágyi András, Bányai János, Szász György, nagyobbik Bíró Ferenc.

Conclusum: A körtvélyfai reformata ecclesiaban az ecclesianak mind régi s mind újjabb adósságit. amennyire lehetett, mind az ecclesia ládájában lévõ írásokból, mind az ecclesiabeli embereknek relatiojokból kinyomozván, az Szent Visitatio írásban azokat feljedzette. De hogy az ecclesia is mentül hamarébb egyben gyüllyön, és az egész ecclesianak mind régi, s mind újjabb adósságit a tõllünk leíratott lajstrom szerént maga is az ecclesia szép renddel írásban letétessen, mind capitalis, mind interes-pénzbeli adóságokat, valamellyek lehetnek még azokon kívül is, mellyek mostan feljegyeztettek. Azonban, hogy mind Móses Miklós curatortól, mind Bíró Mihálytól, mind penig közelebb négy esztendõk alatt lévõ edgyházfiaitól az ecclesianak az ecclesia nemzetes Körösi István uramnak és a tiszteletes parochusnak praesentiajában szoros számot végyen és az említett személlyek is hogy okvetetlen számot adgyanak. Mellyeknek is summaját az elébb említett lajstromban letétetvén, az ecclesianak curatora és szentedgyházfiai a jövõ Szent Partiálisra béhozzanak és azokról világos demonstratiot tegyenek, a Szent Visitatio imponállya mind az ecclesianak, mind az ecclesia curatorának szentedgyházfiával s az fellyebb említett számadó személlyekkel edgyütt sub poena 3 ft. Ennek felette hadgya s injungállya a Szent Visitatio serio ezt is az ecclesianak és az ecclesia curatorának s szentedgyházfiainak, mind a mostaniaknak s mind ezután, akik következni fognak, hogy ennekutánna a méltóságos Reformatum Supremum Consistoriumnak  kiadatott parancsolattya szerint minden esztendõben legelsõbben is mostan mentül hamarébb az ecclesianak minden adósságit jó kezesség alá tévén, az ecclesianak adósságiból, felkelhetõ interessét karácsonig a curator elmúlhatatlanul felszedessen és felszedgyen. És ugyan karácsonig a curator és szentedgyházfiú minden kezeken megforduló mindennémû javairól és azoknak interessérõl számot adgyanak az ecclesianak a prédikátornak mindenkor jelenlétiben és az ecclesia is tisztinek esmérje szorossan számot exigálni, hogy az ezután leendõ visitatioi alkalmatossággal mindenkor világos demonstratiot tehessenek a curator és szentedgyházfiú mindenekrõl. Mellyet, ha vagy az ecclesia, tudniillik számot venni, vagy a curator és szentedgyházfiú számot adni elmulatna, amellyik fél tisztit elmulatná, elsõben 3 forinttal, de azután hat forinttal poenáztatik.

Conclusum: Megvizsgálván s cirkálván a körtvélyfái ecclesiaban a Szent Visitatio a templomot, cintermet és parochialis házakat és azok körüli kívántató épületeket, talált az Szent Visitatio mind a templom, cinterem és mester háza körtüll kerteknek némelly részeiben. úgy a parochialis háznak szintén leomló félben való létében s akörül kivántató kerteknek semmirekellõ voltában. sõt sok helyt nem létiben igen sok defectusokat, mellyet maga jót tud az ecclesia. Mellyeket a Szent Visitatio béhunt szemmel el nem mellõzhet semmiképpen, hanem az említett mostani sok defectusokért az ecclesiat 3 forintig megbünteti, mellyet is mostan az ecclesia tartozik letenni.

Ad instantiam replica: Megtekintvén a Szent Visitatio a kört-vélyfái ecclesianak instantiaját, minthogy kézbéadással kötelezte magát az ecclesia tellyes tehetsége szerért az romlásoknak felépítésére mostan az 3 forint poenat a Szent Visitatio az ecclesianak relaxállya, de úgy, hogy kézbéadással való kötelezése ellen az ecclesianak, ha jövendõben illyen defectusokat találna, a mostani elmellõzött poena akkor dupláztatik.

Conclusum: Körtvélyfái Babos Márton lopásbéli vétekkel vádoltatván, a falu székén dolga agitáltatott és ott vétkesnek találtatott s ítéltetett. De Babos Márton a falu székirõl az udvari székre apellált, minthogy penig még eddig az udvari széken dolga Babos Mártonnak nem agitáltatott s nem igazíttatott, a Visitatio alkalmatosságával az ecclesia Babos Márton dolgát újjabban mozgatta s urgeálta. Tetszett azért a Szent Visitationak Babos Mártonnak serio injungálni, hogy az udvari széken a jövõ Szent Partialisig igazíttassa dolgát, és az udvari széknek felõlle tett deliberatumát a Szent Partialisra elhozza, különben ha dolgát csak nemoban hadná, s az udvari széken nem igazíttatná, s a Szent Partialison is nem compareálna, dolgának szomorú végét fogja tapasztalni.

Ad difficultates reverendi parochi resolvitur sic: Minthogy az egész ecclesia relatoriajából, sõt a tiszteletes parochusnak relatiojából úgy jõ ki, hogy esztendõnként a kaszásoknak kellett edgy veder bort s edgy tál étket (melly a protocolumban is fel vagyon jegyezve) a tiszteletes parochus meg nem adta. Azért tetszik a Szent Visitationak, hogy az azokban az esztendõkben künn maradott buglya szénák iránt való praetensioját õkegyelme letégye. Ami peniglen a 12 kalongya zabnak és 50 kalongya szalmának a sertések által való elvesztegettetését nézi, azaránt úgy referáltatik, hogy a maga õkegyelme és ipja sertési bõvebben, mint falusiak vesztegették. Azért mivel a külsõktõl tétettetett kárt a Szent Visitatio pro hic et nunc meg nem határozhattya kivánván a parochus kárának refusioját, tégyen világos demonstratiot a közelebb jövõ Partialison arról, hogy mennyiben vesztegették a külsõ sertések, és mennyiben a magáé és az ipjáé, akkor azon kárnak refusioja iránt parancsol a Partialis. Hasonlóképpen a bé nem fedett búzában esett kárról is világosabb demonstratiot kíván a Szent Visitatio, mivel nem constál bizonyos relatoriakból, mennyi kár esett azon búzában. Egyet aránt ha az Partialisig per pacifica az ecclesiaval megedgyez õkegyelme, a Szent Visitationak az inkább tetszik.”

Az 1759-es összeírás (Protocollum visitatorium venerabilis dioeceseos Görgényiensis sub prosenioratu Johannis Simon compactum anno Domini MDCCLIX) feltehetõen az elõbbi két conscriptio felhasználásával készült, a lelkipásztori díjleveleket, illetve az ingóságok leltárát tartalmazza:

Proventus pastoris: Mégyen minden pár embertõl: 1. Búza gel. 2, szemül metr. 2. 2. Zab gel. 1, aki nem szánt-vet, a bér behordásának idején dr. 6. Ha akkor meg nem adja, amint a zab jár. 3. Fa curr. 1. 4. Búzavetés metr. 8. 5. Vagyon bizonyos rétje, mellyet az eklézsia lekaszál, s behordja. A minister az özvegyekkel s a kaszálásból elmaradtakkal feltakarja. 6. Keresztelésért egy tyúk s egy kenyér. 7. Copulatioért, ha falusiak házasodnak öszve dr. 25. Idegentõl 102. 8. Halotti praedikációért dr. 24. 9. Özvegyasszonytól két sing vászon.

Proventus rectoris: 1. Búza manipuli 30, szemül metr. 1. 2. Garaspénz dr. 15. 3. Fa fél szekérrel. 4. Estvéli harangozásért egy kenyér. 5. Búzavetés metr. 5 vagy 6. 6. Özvegyasszonytól egy sing vászon.

Ez eklézsiának sákramentomi eszközei: Vagyon 1. Egy bogláros, széles talpú kívül és belõl aranyos ezüst pohár. 2. Egy ejteles fedeles ónkanna. 3. Egy óntányér. Ismét egy óntángyér. 4. Egy keresztelõ, fedeles ónkannácska. 5. Egy körös-körül virágokra, és betûkkel, elegyes selyemmel varrott két szél gyolcs abrosz. 6. Egy fejéressel megvarrott, a két végén csipkés kendervászon három szél abrosz 7. Egy kék veres fejtõvel keresztül szõtt harmadfél szél lengeteg vászon abrosz. 8. Egy körös-körül betûkre veres selyemmel, a négy szegeletin virágokra varrott patyolat keszkenõ. 9. Egy elegyes, selyemmel és szkófiummal négy virágokra varrott patyolat keszkenõ. Még vagyon négy vászon abrosz, veres fejtõvel és fejéressel szõttek s varrattak.

Éneklõ és praedikállószékre valók: 1. Egy kék fejtõvel gazdagon szõtt, 3 szél kendervászon abrosz. E nem találtatik 2. Egy fekete selyemmel virágokra varrott gyolcs kendõ. 3. Egy egyik végén fejéressel, másikon veres fejtõvel varrott kendõ. E nem találtatik. 4. Egy mindkét végén elegyes fejtõvel s fejéressel varrott vászonkendõ. 5. Egy kék és veres fejtõvel szõtt vászon kendõ. Megtaláltatott. 6. Egy veres fejtõvel szõtt vászon kendõ.

Még e következendõk találtattak: 1mo Egy zöld ajjú, sárgaveres, fejér virágos sellyem keszkenõ. 2do Egy kék pántlikában szegett, közepin megkerekített, kerek pántlikákkal négy szegin és közepin rece fátyol keszkenõ. 3tio Egy két végin veres fejtõvel virágokra varrott csipkés gyapottas fejér kendõ. 4to Egy körületein és közepin fekete virágokra nyomtatott három szél kötéses kender abrosz. 5to Egy harmadfél szélben veres fejtõvel sujtásos, két helyt kötéses vászon abrosz. 6to Egy kisded török szõnyeg.

A Visitatioban 1798. 19-dik Februarii

Simon Sámuel prosenior.”

A falu nevezetes épülete a református templom; az építészeti megjelenésében teljesen egységes templom építési ideje ismeretlen. A magas oromfalas, 11,6x8,40 m belterületû templomhajóhoz kisebb szélességû, sokszögben végzõdõ, támpilléres szentély kapcsolódik. Az ablakok formái és a támpillérek a gótika idejére utalnak. Szentségfülkéje csúcsíves, nyugati ajtaja körte, déli bejárata pálcatagos, sekrestyeajtaja szemöldökgyámos. Entz Géza szép arányú falusi templomnak nevezi. Fából készült egyszínû, kazettás síkmennyezete van. A padok 1730-ból, a szószék 1837-bõl való. Segesvári eredetû gótikus harangját bordakeretben arányos elosztásban négy plakett díszíti: trónoló király mellékalakokkal, evangélista könyvpult elõtt, Keresztre feszítés és író evangélista.

A templombelsõ 19. század végi leírását Kiss Lajos lelkipásztornak köszönhetjük: „Falazatán újítás nem volt, fedélzete 1888-ban újíttatott meg 599 frt. 49 kr. költséggel az egyház pénztárából, a hívek anyaghordozása segélyével. A templom azon részén, hol most az orgona áll, amely 1839-ben készült az egyház költségén, a fal góth stylben van építve, s itt állhatott az oltár, a ref. hívek megtérése elõtt. (…) A templom azon részén, ahol a kõboltozatos góth styl végzõdik, négyszög alakot vesz fel délre tartva. A mennyezete egyszerûen fából van készülve, minden felirat nélkül. A templom nyugoti falazatán délre irányulólag, a falba erõsített karzat fut végig, hasonlólag a templom déli végét képezõ falon is, mely az ifjú legényeknek szolgál hallgató és ülõ helyül. Ezen karzat 1833-ban készült az egyház költségén”. Az 1892-es református Névtárban közölt település- és egyháztörténeti vázlat a belsõ berendezésrõl is hírt ad, a székek igen régiek, a nõi székek egyike feliratot hordoz („Lutzai Jánosné Bánffi Éva 1731”), a téglából készült szószék fölé 1837-ben készült a korona, az úrasztala egyszerû fenyõfából készült asztalos munka („1806-ban Imre Therésia készíttette”). A klenódiumok között a lelkipásztor megemlít egy díszes arany rojtos, fekete posztóból készült, selyemmel hímzett szószéktakarót. („Emlékül a körtefái egyház szószékére adta Mezei Sándorné született Korondi Mária 1889. év Április 21-ikén”)

Kiss Lajos lelkipásztornak a mûemlékkutatás egy furcsa esetének megörökítését is köszönhetjük, felemlíti, hogy Rómer Flóris akadémikus, a magyar régészet atyja Kis Bálint körtvélyfáji birtokossal együtt a nagyhírû harangot kívánta megvizsgálni, „mi miatt csaknem pórul járt, mert a hívek a gondnok vezetése mellett, midõn látták, hogy nézegetik a templomot s harangokat, minden veszgetés nélkül, azt híve, hogy mint régen hallották: templom foglalni járnak, a toronyból le akarták vetni õket”. Szerencsére a lelkész közbelépése és magyarázata lecsillapította a kedélyeket, s a nagynevû tudós sértetlenül távozhatott Körtvélyfájáról. A közös vagyont féltõ hívek eljárásukat azzal indokolták: „hallottuk a régiektõl, ahogy az abafájiak templomát is így vették el a pápisták; mi a miénket meg akarjuk õrizni”. (A szájhagyomány szerint a Tholdalagi, Barcsai és Gyulai patrónusok vetették meg az abafáji református egyház alapjait, õk építtették a templomot, melyet késõbb a római katolikusok elfoglaltak. Az elfoglalás úgy történt – mondja a szájhagyomány –, hogy miután a kálvinista fõpatrónusok részint kihaltak, részint elköltöztek, 1763 körül egy báró Huszár nevû katolikus úr költözött be oda, aki kileste az alkalmas idõt, midõn a tutajozással foglalkozó nép távol volt falujától, felfegyverkezett cselédségével megrohanta a templomot, melyet csak a védtelen nõk és pár öreg védelmezett, és azt könnyûszerrel, terjedelmes külsõ birtokaival együtt elfoglalta. A nép élén álló mester is ekkor lövetett le.)

A 19. század végén az egyházközség nem számított gazdagnak, ingatlan birtoka 99 hold 960 négyzetöl, meg egy 39 hold 1544 négyzetöl erdõ. Errõl az erdõrõl jegyzi fel Kiss Lajos, hogy 1820 elõtt pusztulásnak indult, s hogy az enyészettõl megmentsék, báró Bálintit Elek birtokos a canonica visitatióval kineveztette magát erdõfelügyelõvé, s ésszerû erdõgazdálkodással a birtokot  rendbe hozta. Azonban a báró elhunytával utódai igényt tartottak az erdõre, s perre is mentek az egyházközséggel, amelyet végül csak 1857-ben – az akkori esperes, Albert Márton, a dirigens fõbíró, Alsó Zsigmond és az egyházi gondnokok erélyes fellépésére és közbenjárására – erõsítettek meg tulajdonjogaiban.

A templom torony nélkül épült, két harangját fából ácsolt haranglábsisakja alatt függesztették fel. A szokásos õrtornáccal és a sisakkal készült haranglábat 1768-ban vásárolták, a magyar(alsó)bölkényi egyháztól. Talpgerendáit terméskõ alapokra helyezték, s azokra állították fel keményfából faragott szerkezetét. A különálló, fából ácsolt és zsindellyel fedett harangláb a templom mellett, a kertben áll. A reformáció után a vallásukhoz ragaszkodó római katolikusok száma kevés volt, templom nélkül maradtak, csak 1712-ben sikerült építeni maguknak egy kis kápolnát Bálintit György udvarában. (Újabb kétszáz év kellett ahhoz, hogy egyházuk megerõsödjön, s 1936-ban téglából építhessenek maguknak egy kis templomot.)

Kiss Lajos feljegyzéseit követõ csaknem félszáz esztendõ múltán, 1938-ban Vajda István lelkipásztor sem tud újabb adatokat felsorakoztatni egyházközsége történetének jobb megvilágításához, írásából viszont kiderül, hogy a gyülekezet kinõtte templomát, mely a hívek számához viszonyítva kicsi és kényelmetlen lett. Több ízben is próbálták megújítani, bõvíteni templomukat, ám sikertelenül. „Úgyhogy némelyek már nem is remélik, hogy ez valaha is sikerülni fog” – rögzíti a közhangulatot Vajda István, aki mégis bízik egy jobb jövõben: „De az Isten kegyelme nagy, megerõsíti majd egyszer ezt a gyülekezetet is és megengedi, hogy neki hajlékot építsen, ha egyszer érdemes lesz arra, ha alázatos és tiszta szívvel fog ezért imádkozni”.

És Vajda István lelkészsége idején el is érkezett a templombõvítés ideje, 1938-ban Debreczeni László készít bõvítési tervvázlatokat a gyülekezet számára, majd 1948-ban Kós Károly két újabb tervvázlatot. Kós két változata között a szembeötlõ különbség a torony elhelyezésében van, az egyiken közvetlenül csatlakozik a fõhomlokzathoz, a másikon kissé eltávolodik a homlokzati síktól, és a templom bejáratával alkot egységet. Végül Kós Károlynak egy harmadik megoldása nyerte el a megrendelõ tetszését, az 1949–1951 közötti felújítási és bõvítési munkálatok során – a több ülõhely biztosítása végett – egy fél kereszthajó-szárnyat adtak az épülethez, ám a torony végül nem épült meg. Anthony Gall, a neves építész, Kós munkásságának avatott ismerõje és méltatója szerint a templom belseje „nem történelmi jellege miatt figyelemre méltó, hanem azért, mert itt találjuk meg az építész 1914 utáni interieur terveinek legteljesebb munkáját.” A közmunkával végzett nagy bõvítés során teljes felújításra is sor került: Kós tervei alapján tágították az ablakokat, cserélték ki a bútorzatot, padokat, szószéket és papi széket, bejárati ajtót, de még a mennyezetet is (melynek érdekessége, hogy kazettáit Kós tervei alapján Bordy András és Barabás István festették).

A torony megépítésének meg-hiúsulása a templom melletti fatorony létét biztosította. A talpgerendás, kilenclábas, szoknyás tornyot a közeli magyarbölkényi (ma: Alsóbölkény, megkülönböztetésül a szomszédos Oláh- vagy Felsõbölkénytõl) református gyülekezettõl vásárolták. A szállítást minden bizonnyal a bölkényiek oldhatták meg, különben is tapasztalatuk volt a fakonstrukciók szét- és összeszerelésében, illetve költöztetésében, hiszen elsõ fatemplomukat is 1741-ben temetõjük fennsíkjáról a község közepére költöztették, hogy a hívõk könnyebben hozzáférhessenek. (Az egyházvizitációs jegyzõkönyvek is megemlékeznek a fatemplomról 1750-ben: „Vagyon a falu közepin fából készíttetett egy tisztességes templom, cinterme deszkával bekerítve s bézsendelyezve...”) A leköltöztetés után azonban csak néhány évtizedig használták, mert 1786-ban már felépítették – a II. Józseftõl 1783-ban nyert engedéllyel – tornyos kõtemplomukat. És ez idõ tájt vásárolhatta meg Körtvélyfája gyülekezete a Bölkényben már szerepet vesztett fatornyot.

Mint láttuk, az 1750-es vizitáció Magyarbölkényben csupán a fatemplomról tesz említést, a toronyról, haranglábról nem szól. Viszont Körtvélyfája esetében már ugyanaz a vizitáció, 1750-ben a gyülekezet javainak felsorolásakor regisztrálja: „Vagyon a falu derekában egy tisztességes kõtemplom, a cinteremben egy tisztességes fatorony, abban két harangok...” Feltételezhetjük, hogy 1750 elõtt kerülhetett Magyarbölkénybõl Körtvélyfájára a fatorony, amelynek állapotáról az egyházmegyei jegyzõkönyvek 1755-ben megjegyzik, hogy „a templom s harangláb alkalmas állapotban vagynak”, egy esztendõvel késõbb, 1756-ban „A templom s a körül való kertek az haranglábbal együtt jó állapotban vagynak”, majd 1868-ban „Templom gótstílben építve ... Harangláb két haranggal”.

 

IRODALOM

 

KÕVÁRY László: Erdély nevezetesebb családai. Barráné és Stein bizománya, Kolozsvárt, 1854, 18–19, 260

NAGY Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal. Elsõ kötet, Kiadja Friebeisz István, Pest, 1857, 131–132 • Hetedik kötet, Kiadja Ráth Mór, Pest, 1860, 287–288

[KISS Lajos]: Körtefája. In: NÉVKÖNYV az Erdélyi Ev. Ref. Egyházkerület számára. 1892. Szerkesztette Vajda Ferenc püspöki titkár. Harmincötödik évfolyam. Kolozsvárt, Közmûvelõdés Részvénytársaság (ev. ref. kollégium) nyomdája, 1892. A görgényi egyházmegye története [II. rész], 42–48

A magyar korona országainak mezõgazdasági statisztikája. Elsõ kötet. A magyar mezõgazdasági statisztika fejlõdése s az 1895. évi VIII. törvénycikk alapján végrehajtott összeírás fõbb eredményei községenkint. A Földmivelésügyi Magyar Kir. Miniszter rendeletébõl szerkeszti és kiadja a Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1897, 666–669

A magyar korona országainak mezõgazdasági statisztikája. Második kötet. Gazdacímtár. A Földmivelésügyi Magyar Kir. Miniszter rendeletébõl szerkeszti és kiadja a Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1897, 502–503

BALOGH Ilona, dr.: Magyar fatornyok. II. kiadás. Néprajzi Füzetek 1., a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézete, Budapest, 1935

URAM SEGÉLJ! A görgényi református egyházmegye évkönyve. 1938, Kiadja a Görgényi Református Egyházmegye Lelkészértekezletye. HELICON Petri Károly könyvesboltja Târgu-Mureº–Marosvásárhely

HEREPEI János–SZABÓ T. Attila (gyûjtötte): Levéltári adatok faépítészetünk történetéhez. I. Fatemplomok és haranglábak. Erdélyi Tudományos Füzetek 107. szám. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása. Kolozsvár, 1939, 21

ENZT Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1996, 134

BENKÕ József: Transsilvania specialis. Erdély földje és népe. I–II. Fordította és szerkesztette Szabó György. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest–Kolozsvár, 1999,

LÉSTYÁN Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Második bõvített kiadás. A gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kiadása, 2000

BENKÕ Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelõmedencéi. Teleki László Alapítvány, Polis Könyvkiadó, Budapest–Kolozsvár, 2002, 288–289

BIRÓ Dónát: Szászrégen és vidéke. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2006

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008