magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Gaal György: A piaristák melegében. Iskolatörténeti évfordulós emlékalbum.


Az 1970-es évek elején abban a kiváltságban részesültem, hogy tanári pályám elsõ esztendeit Kolozsvár akkoriban talán legrangosabb tanintézetében, a magyar tannyelvû 11-es Líceumban tölthettem. Maguk a falak, a boltíves folyosók, a meglehetõsen sötét, mély tantermek a múltról regéltek, s a díszterem két tanítvány-szobra – mert a harmadikat, Mailáth püspökét a padláson lehetett csak tartani – az iskola mûvelõdéstörténeti szerepét is sugározta: Mikes Kelemen és Jósika Miklós örökre beírták nevüket irodalomtörténetünkbe. 1970 körül éppen megenyhült a politikai nyomás, s szerencsémre  lehetõvé vált az iskolai múlt felidézése. Már rég vajúdott egy iskolai folyóirat kiadása, a Hajnal felújítása. Mint tollforgató irodalmár tanerõt, engem bízott meg az igazgatóság, hogy vegyem kézbe a Hajnal ügyét. S ez arra késztetett, hogy lyukas óráimban beüljek a földszinti helyiségekben még eredeti elrendezésében található egykori Lyceum Könyvtárba, s fellapozzam az iskolatörténeti írásokat: Biró Vencel, Erdélyi Károly, Salzbauer János, Veress Endre tanulmányait, az értesítõket, s a kéziratos Hajnal 1901-ig összeállított 38 évfolyamát. Ekkor ismertem meg a kolozsvári jezsuita, majd piarista római katolikus tanintézet történetét. Az új, nyomtatott Hajnal 1972-es elsõ számában meg is írtam a régi Hajnal történetét. Majd 1979-ben, az iskolaalapítás 400. évfordulójára – bár már nem ott tanítottam – Palkó Attila tanár-fõszerkesztõ felkérésére összeállítottam az iskola történetét is, mely a Hajnal 8. (1980) számában jelent meg. Új benne legfeljebb az államosítás utáni korszakra vonatkozó rész lehetett, a többit már Biró Vencelék megírták, de a régi adatokból úgy kellett szemelgetni, hogy az a cenzúra szûrõjén is átmenjen.


















Azóta jócskán változtak az idõk. A 11-esbõl 3-as számú Matematika–Fizika Líceum lett, majd a politikai fordulat után 2-es számú Elméleti Líceum, végül felvehette az alapító fejedelem, Báthory István nevét. Egy ideig mellette Római Katolikus Teológiai Líceum is mûködött, mely a nagy tanítvány, Pázmány Péter nevét tûzte lobogójára. Az új viszonyok között lehet ünnepelni, évfordulókat megülni, s mindaz újra kinyomtatható, amit évtizedekkel ezelõtt, még a felekezeti tanintézet tudós tanárai megírtak. Így 2011-ben az iskolatörténet egy nem éppen kerek évfordulója is alkalmat adott az ünneplésre: 235 éve vették át a piaristák a kolozsvári tanintézet vezetését. Ebbõl az alkalomból a Piaristák Romániai Rendtartománya 2012. január 23-án Kovács Sándor fõesperes-plébános védnöksége alatt piarista napot rendezett Kolozsvárt, ezen bemutatásra került Sas Péter legújabb összeállítása, mely fõcímként a tokon A Kolozsvári Római Katolikus Fõgimnázium története 1776–1940 címet viseli.

A Mûvelõdés gondozásában a Piarista Rend Magyar Tartománya támogatásával megjelent kiadvány tulajdonképpen két albumszerû füzetet tartalmaz. Ezek törzsanyagát Biró Vencel három tanulmánya képezi.

Az elsõ füzet – bár nincs megszámozva – A kolozsvári Róm. Kath. Fõgimnázium Emlékalbuma 1579–1929 hasonmás kiadása. Ez a mindössze 500 példányban kinyomtatott album a Minerva Rt. gondozásában jelent meg 1930-ban, a fõgimnázium alapításának 350. évfordulóján. Minden bizonnyal Biró Vencel állította össze. Szöveges része a Báthory István-féle alapítólevél részletét és Mailáth Gusztáv Károly püspök üdvözlõ sorait követõen Biró Vencel 11 oldalas tanulmányát tartalmazza a fõgimnázium történetérõl. Ez a nagyközönségnek szólóan összefoglalja az alapítás körülményeit, a jezsuiták itteni munkálkodását Kolozsmonostoron, majd a Farkas utcában. Aztán – megszakításokkal – újra Monostoron, a Belvárosban, az Óvárban, s végül a Farkas utca nyugati végén. Nagy hangsúlyt kapnak az állandó építkezések, a bentlakásul szolgáló szeminárium és konviktus alapítása. A jezsuita rend 1773-as pápai feloszlatását követõen az uralkodó Mária Terézia 1776-ban a piaristákra bízza a tanintézet vezetését. Ez eleinte Királyi Líceumként majdnem egyetemi ranggal mûködik. S itt elmagyarázza Biró, hogy ez csak nyilvánosságot, nem állami jelleget  jelent: akkoriban éppen ilyen irányban kellett védekezni! Megismerjük az intézet mûködését, összetevõit (gimnázium, szertárak, konviktus, szeminárium, könyvtár, templom), a híres tanárokat, az alapítványtevõket, s néhányat a magyar és román tanítványok sorából.

A tanulmány szövegközi rajzai után az emlékalbum második részében ugyancsak a tanítvány, Hankó János tollából származó tíz tollrajzot találunk. Ezek az iskolatörténet színtereit örökítik meg. A kolozsmonostori templomot, az óvári zárdaépületet a templommal, az Egyetem utca kis terét a Mária-oszloppal három látószögbõl is, a jezsuita-piarista templom barokk belsõ terét, a rendházat és udvarát, a gimnáziumépületet s a benne rejlõ legnagyobb kincset, a könyvtárat. Komor, precizitásra törekvõ rajzok, az egykori tanítványok tiszteletét sugallják a nagyszerû épületek s még inkább a bennük folyó munka iránt. Jól jön a kötet végén Sas Péter megemlékezése Hankó Jánosról. Csíkszentdomokoson született 1897-ben, a piarista fõgimnázium elvégzése után a kolozsvári egyetemen szerzett jogi doktorátust, tisztviselõként dolgozott, 1944-tõl Budapesten élt, ott is halt meg 1969-ben repülõgép-szerencsétlenség következtében. Erdélyi folyóiratokban jelentek meg illusztrációi, összeállított egy albumot a régi Kolozsvárról (1926), s kiadta a Kolozsvári Casino évkönyvét (1943). Autodidakta mûvész volt.

A második füzet Biró Vencel két tanulmányát tartalmazza törzsanyagként: A Kolozsvári Római Katolikus Gimnázium története 1918–1940; A Báthory–Apor Szeminárium története 1579–1933. Az elsõ a bécsi döntést követõen írt dolgozat. Akkor a tanügyi hatóságok minden iskolát felszólítottak, hogy írják meg a román uralom alatti két évtizedes történetüket, rámutatva azokra a jogtiprásokra, meghurcoltatásokra, amelyek az intézetet érték. A kolozsvári piaristák legjobb történészüket, az egy ideig igazgatói tisztséget is viselõ Biró Vencelt bízták meg a két évtized áttekintésével. Õ valóban egy igen precíz, az értesítõk adatait rendszerezõ, tanügyi vonatkozású cikkeket és törvénykönyveket felhasználó dolgozatot írt, mely lényegében tükrözi az egész erdélyi kisebbségi tanügy hányatott sorsát is. A két évtized alatt egyetlenegy dolog volt biztos: az állandó bizonytalanság. Mindegyik magyar iskola folyamatos küzdelmet folytatott a megmaradásért, a nyilvánossági jog megtartásáért. S a zsúfolt – államilag elõírt – tananyag megtanítása mellett még magyar szellemû nevelést is biztosítottak. Biró az elnyomatásban is talált vigasztalót: „A kisebbségi sorsnak a sok nehézség között megvan az az elõnye, hogy a közösség, az egymásrautaltság érzése emelkedik. Közelebb jutnak egymáshoz az emberek, a különbözõ társadalmi osztályok”.

Biró Vencel másik tanulmánya az iskola melletti nevelõintézet, a Báthory–Apor Szeminárium alapításának 350. évfordulójára született 1933-ban. Ennek is az alapítója Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király. Végigkövethetjük az intézet történetét a Farkas utcai elsõ elhelyezésektõl kezdve a monostori, Torda utcai és óvári helyszíneken át a mai, vagyis az Egyetem és Fogoly utcák sarkán álló emeletes épület felhúzásáig. Innentõl kezdve már részletesebbé válik a Szent Józsefrõl elnevezett Báthory–Apor Szeminárium története. Kiderül, hogy kétszer is bezárták, elõször II. József idejében, majd az 1848-as forradalmat követõen. 1863-tól, a Jogakadémia kolozsvári megnyitásától fõleg a felsõoktatásban tanulók szállásául szolgált. Mindig egy-egy nagy tudású piarista atya vagy egyházmegyei pap állott az élén, 1928 novemberétõl éppen Biró Vencel. 1932-tõl a lelki igazgató Márton Áron volt. Mailáth Gusztáv Károly püspök rendszeresen felkereste a szemináriumot, elbeszélgetett diákjaival, meggyóntatta õket. Részt vett 1933 novemberében az udvari kapu felé elhelyezett Vágó Gábor készítette Báthory István-szobor leleplezésén is. A szemináriumi nevelés szervesen egészítette ki a gimnáziumi vagy egyetemi tudományos felkészítést. Itt lelki-valláserkölcsi felkészítésben részesültek a bennlakók.

A füzetet összeállító Sas Péter – szokásához híven – bõ kiegészítõ anyagot kapcsol a két tanulmányhoz. Az 1926-ban a piaristák kolozsvári letelepedésének 150. évfordulóján György Lajos szerkesztésében kiadott Öreg diák visszanéz… (Kolozsvár, 1926) cí-mû albumból ide iktatja Jósika Miklós, Moldován Gergely (tõle vettük A piaristák melegében címet), Jancsó Benedek, Betegh Miklós, Rass Károly, Kuncz Aladár hangulatos visszaemlékezését, hozzájuk csatolva Passuth László sorait a Kutatóárok címû kötetébõl. Hiányoljuk, hogy sem ezeknél az írásoknál, sem a Biró-tanulmányoknál nincs feltüntetve az elsõ megjelenési hely.

E füzetnek az album-jellegét a Képtár cím alatt felsorakozó 28 lapnyi képmelléklet biztosítja: a jezsuita–piarista épületek legrégebbi felmérésétõl, rajzától kezdve az 1940-es évekig hangulatos csoportképek, portrék, épületfelvételek, címlap- és  meghívó-reprodukciók, érettségi tablók.

Sas Péter egyik táblázatos melléklete a kolozsvári Római Katolikus Gimnázium tanári karát sorolja fel az 1920–1944 közötti idõszakból. A 85 tanár iskolai beosztása, szakja is fel van tüntetve, s a megjegyzések közt a tanár más tisztségeire szintén utalás történik. Ezek az adatok nyilvánvalóan az iskolai Értesítõkbõl származnak. Kár, hogy a szolgálati éveket nem találjuk meg benne. Huszonnégy év nagy idõ! Kováts S. Jánosnak hosszas helybéli és magyarországi kutatással sem tudtuk – a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon részére – halála idejét kideríteni, viszont néhány tanárral e sorok írója is ideig-óráig kolléga lehetett. Az Adattár fejezetben harmincöt, az iskolához és Biró Vencelhez kapcsolódó dokumentum (szerzõdés, levél, szabályzat) szövegét olvashatjuk. Egy részük a Szent Mihály Plébánia, a Magyar Tudományos Akadémia, többségük a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárából való (itt helyezték el a Biró-hagyatékot is). Különösen közérdeklõdésre tarthat számot az 1829-es, a mai egyetemépület helyén álló ó- és újkollégium eladására vonatkozó szerzõdés vagy a líceum elemi iskolájának 1920-as leltára. Több levél inkább a kutatónak vagy az életrajzírónak szolgálhat adatforrásul.

A kötetet Sas Péter tanulmánya zárja A kolozsvári piarista múlt és megörökítõje címmel. Biró Vencel a 20. századi erdélyi tudományos-mûvelõdési élet egyik nagy egyénisége: tanár, történetíró, rendfõnök, egyetemi tanár, akadémikus. Talán napjainkig sem eléggé ismert. A tanulmányból kiderül, hogy Erdélytõl távol, a Komárom megyei Vértessomlyón született 1885-ben. A piaristák tatai kisgimnáziumában érett meg elhatározása, hogy belép a rendbe. Vácon volt novícius, majd a rózsahegyi fõgimnáziumban tette le az érettségit 1904-ben. A rend vezetõsége az akkoriban Kolozsvárt mûködõ, az egyetemmel összekötött rendi fõiskolába, a Kalazantinumba irányította, s ettõl fogva itt tanult és dolgozott 1962-ben bekövetkezett haláláig. Az egyetemen 1908-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett kitûnõ minõsítéssel, majd 1909-ben latin–történelem szakos tanári diplomát. Rögtön a kolozsvári fõgimnáziumban alkalmazták tanárként. Közben ünnepélyes pappá szentelése is megtörtént. A tanári munka mellett bekapcsolódott a történészi-levéltári kutatómunkába. 1916-ban az erdélyi fejedelmi hatalom fejlõdésérõl írt dolgozatával akadémiai pályázatot nyert.

A fõhatalom változása után foglalkoztatja a hazatelepedés gondolata, de Erdélyben olyan nagy szükség van rá, hogy ez egyre halasztódik. 1923-ban a Kolozsvárról Szegedre költöztetett egyetemen Erdély történelme tárgykörbõl magántanárrá habilitálják. 1925-ben az önállósuló Romániai Piarista Rendtartományban a rendfõnök asszisztense és egyben a kolozsvári fõgimnázium igazgatója lesz. 1928-ban a püspök a Báthory–Apor Szeminárium élére állítja, majd 1934-ben a rendtartomány fõnökévé választják. Ezt a tisztséget 1940-ig tölti be, amikor a romániai (erdélyi) tartomány újra beolvad a magyar rendtartományba. 1940 õszén a kormányzó Corvin-koszorúval tünteti ki, s ugyanakkor megkapja kinevezését a visszatért Ferenc József Tudományegyetem Erdély és Kelet-Európa története tanszékére. 1941 májusában az Akadémia levelezõ tagjául választják. Közben egymásután jelennek meg az Erdély múltjáról és a piaristákról szóló tanulmányai, még Erdély történetét is megírja (1944). S hogy szélesebb körben hasson, novellákban, történelmi rajzokban gyümölcsözteti tárgyi ismereteit. 1945 után is megtarthatja tanszékét az új, Bolyairól elnevezett egyetemen, 1948 végén vonul nyugdíjba. A szerzetesrendek 1949-es felszámolása után a kolozsvári plébánián teljesít papi szolgálatot, s közben tanulmányokat ír és fordít latinból. A Szent Mihály-templomból kísérik koporsóját a Házsongárdi temetõ piarista sírkertjébe. A feloszlatott piarista rend nevében Reischel Artúr búcsúztatja: „Életének két munkakör adta meg a tartalmát: megbecsülte a múlt értékeit és szerette a jelen vergõdõ lelkeit”.

A kötethez Ruppert József  Rómában élõ piarista atya ír ihletett elõszót, ezt P. Jánossy Béla hétszakaszos, a piarista rendet dicsõítõ ódája követi.

Sas Péter e kötet összeállításával – benyomásunk szerint – hírt ad arról, hogy rövidesen egy Biró Vencel szétszórt tanulmányait közreadó és munkásságát tanulmányban feldolgozó könyvvel fog minket meglepni. De rá vár az a feladat is, amit még a múlt század elsõ felében elmulasztottak Erdély katolikusai: egy összefoglaló munkában feldolgozni a kolozsvári jezsuita–piarista tanintézet teljes történetét.

 

 

A kolozsvári Római Katolikus Fõgimnázium története 1776–1940. [I. A Kolozsvári Róm. Kath. Fõgimnázium Emlékalbuma 1579–1929. Cluj-Kolozsvár, 1930; II. Biró Vencel: A Kolozsvári Római Katolikus Gimnázium története 1918–1940; A Báthory–Apor Szeminárium története 1579–1933. Az elõszót Ruppert József Sch. P. írta. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és az utószót írta Sas Péter.] Mûvelõdés, Kolozsvár, 2011.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008