magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Keszeg Vilmos: Vajda András laudációja


A magyar néprajztudomány első, szaktudást a kolozsvári tudományegyetemen 1898-1919 között szerzett nemzedéke (Györffy István, Viski Károly, Szendrey Zsigmond, Solymossy Sándor, Romulus Vuia) alapvetően meghatározta a magyar néprajztudomány intézményesítését (múzeumok, tanszékek, akadémiai szintézisek).  A második, 1940-1948 között felnőtt generációnak (Faragó József, Nagy Olga) jelentős szerepe volt a romániai néprajzi intézetek szakmai kereteinek kitöltésében, a néprajzi kutatások folytonosságának a kommunizmus mostoha körülményei közötti biztosításában.

1990-ben Kolozsvárt harmadszor indult újra a néprajzoktatás, előbb két-, majd monoszakos képzési formában. 2011-ig több mint 220-an szereztek néprajz (vagy nyelv és irodalom és néprajz) szakos oklevelet, mintegy félszázan mesteri oklevelet, több mint tizenöten doktori címet. Ez a generáció beépült a romániai magyar társadalomba. Jelen van az oktatásban, a médiában, valamint olyan szakmai intézetekben, mint az akadémiai és a minisztériumi kutatóintézetek, a megyei és a helyi néprajzi és honismereti múzeumok. Néhányan közülük külföldön álltak szakmai pályára.

Ennek a nemzedéknek a tagja az a Vajda András, akiről most a méltató szavak szólnak.

Vajda András 2003-ban szerzett magyar nyelv és irodalom és néprajz szakos oklevelet a kolozsvári tudományegyetemen. 2003-ban rövid ideig iskolai katedrát vállalt, s egyúttal a mesterképző, majd a Hungarológiai Tudományok Doktori Iskolájában folytatta tanulmányait. Diákként az igényesség, a nyitottság és a szakmai alázat jellemezte. Tanulmányai idején több alkalommal részesült hazai és magyarországi tanulmányi és kutatói ösztöndíjban. Pályája 2008-tól terelődött intézményes mederbe. Örvendetes módon ennek a medernek a mélységét és irányát maga határozhatta meg. 2008-2009 között a Maros Megyei Múzeum Néprajzi Osztályának muzeológusa, 2009-2010 között a Hagyományos Kultúra Megőrzése és Terjesztése Maros Megyei Központjának igazgatója, 2010-től a Hagyományos Kultúra Megőrzése és Terjesztése Osztályának osztályvezetője. Az intézményszervezés és -vezetés teret nyitott Vajda Andrásnak tudása és szakmai szándékai gyakorlatba ültetésére, a szakmai közegbe való beilleszkedésre. 2009-től a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék óraadója, az írásantropológia szeminárium vezetője.

Mi az, amit a kutató Vajda András egy évtized alatt felmutatott? 2002-től konferenciák és regionális, országos és nemzetközi tudományos rendezvények előadója, közel félszáz konferencia-szerepléssel, az országban és Magyarországon.  Publikációs jegyzéke félszáz, zömében tanulmányt, valamint népszerűsítő írást, lexikon-szócikket tartalmaz. Szerkesztett kötetet, véleményezett kéziratokat, kutatási beszámolókat.

2011-ben védte meg disszertációját Írásfunkciók és írásszokások egy település életterében (Sáromberke, Maros megye) címmel. Ez alkalommal neveztem – egy erdélyi zsurnalisztikai toposzt használva – a Sáromberkével megáldott kutatónak. A Maros megyei község ugyanis rendre és mindmáig megtartó családi és szociális közeget, terepet és műhelyt jelentett és jelent számára. Tanulmányai idején – amikor az egyes vizsgákhoz kellett kutatási beszámolókat készítenie – itt jött rá arra, hogy igazában a kitaposott gyűjtőutaktól távol is, a terepen élve lehet megérteni a kultúrát és a társadalmat. Amikor vizsgapenzumként népi és populáris költészetet és rítusokat kellett vizsgálni, Sáromberke mindezt bőven kínálta. Amikor konfliktusok közegében     kellett megfigyelni a társadalmi hierarchiát és a szociális attitűdöket, Vajda Andrásnak elégséges volt Sáromberkén körültekinteni. Amikor a lokalitás és az európaiság hagyományainak közös történetét kellett tetten érni, azt is megtehette Sáromberkén. A Szilágyságban, Moldvában, a Barcaságban és a Székelyföldön végzett kutatásai során tudatosította magában azt, hogy a kultúrát és a társadalmat mindig adott lokalitásban, komplex együttesben és adott történelmi időszakban kell vizsgálni. Sáromberke Vajda András számára a partikularitás, az európai modernitás, a globalitás, a kultúra és a társadalom múlt- és jelenbeli szerveződésének és működésének, a kapcsolatok és konfliktusok kutatásának terepévé vált. 2003-ban meghatározó része volt a Sáromberki Néprajzi és Helytörténeti Múzeum, 2008-ban a Teleki-ösvény megalapításában. 2009-től évente több alkalommal szervezett és vezetett hagyományőrző rendezvényeket.

Vajda András elkötelezett, megfontolt, bölcs kutató. Jól tudja, hogy minden korszaknak vannak bevallatlanul is preferált terepei és divatos, kedvenc, támogatott és díjazott kutatási témái. Vajda András és néhány kortársa tudja, hogy a kutatónak magának kell megteremtenie az autonómiáját, egyaránt benne kell élnie kora tudományosságában, és a maga útját kell járnia, minthogy a tudományos kommunikációban csupán annak a kutatónak van esélye a meghallgatásra, aki saját eredményeket tud felmutatni, és tudja, hogy azt a kutatást is el kell végezni, amit egy adott korban valamiért nem írnak elő és nem üdvözölnek. Vajda András és nemzedéke jól tudja azt, amire a Nyugat 30-40 évvel ezelőtt döbbent rá: Közép- és Kelet-Európában az utóbbi 300-400 év alatt nem csupán a kultúra és a társadalom centralizálása volt az eszmény (ez is!), hanem emellett a lokális és a regionális, a nemzeti és a népi hagyományok (rítusok és intézmények) tiszteletben tartása és követése is normaként működött. Aminek feltárására az 1970-es évektől kezdődött világörökség-szemlélet bizakodással és reménykedéssel tekint.

Vajda András alapvetően a kolozsvári néprajzi iskolában formálódott, szerzett tudást, tapasztalatot, alakította ki kutatói habitusát. Úgy tűnik, az írás, a lokális társadalom és történelem antropológiai kutatására rendezkedett be. Közölt tanulmányai, konferenciákon tartott előadásai, Berekméri István Andrásé életművének önálló kötetben való közzététele és értelmezése, Sáromberke íráshabitusainak, populáris írott kultúrájának elemzése máris olyan eredmények, amelyek a forrásfeltárás, a forráskritika, a módszeres analízis, a releváns kérdésfelvetés és válaszadás terén kiforrott (fiatal) kutatói arcélt tesznek láthatóvá.

Volt tanáraként, kutatásainak, záró dolgozatainak, doktori disszertációjának egykori irányítójaként egyaránt fontosnak érzem mindazt, amit ennek az iskolának a szellemében teljesített. S mindazt, amit az iskola kapuin kilépve a kutatásban, az intézményszervezésben, a hazai magyar és román, a magyarországi és a külföldi intézményekkel való kapcsolatépítésben, a magyar, a román és az európai tudományosságban, annak történetében és kortárs irányzataiban és módszereiben való tájékozódásban immár önállóan megvalósított. 

Elhivatottságáért és eredményeiért illesse ma elismerés Vajda Andrást, akárcsak azokat a nemzedéktársait, akik Vajda Andráshoz hasonlóan felnőttek a generációjukra háruló feladatokhoz.  És az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet, amely 2012-ben úgy döntött, hogy neki ítéli a tudós  geológus és muzeológus Bányai János nevét viselő díjat.

 

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
EMKE-DÍJAK 2012 rovat összes cikke

© Művelődés 2008