magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Szabó Zsolt: Nyírő József fürdővize


Mielőtt valaki ismét el akarná hitetni velem, hogy magam is horthysta-fasiszta-revizionista-irredenta-antiszemita-ésmégkitudjamiminden vagyok, mint majd negyven esztendeje a mindentudó faggató tisztnek az Árpád úti intézményben, sietek kijelenteni: eddigi életemben sokat, de nem mindent sikerült megtudnom Nyírő József életéről és munkásságáról. Méltatlanul kevés szó esett róla, írásait a mindenható párt átok alá helyezte, újrakiadását nem engedélyezte sem a nagyobbik, sem a kisebbik hazában, az irodalmi kánon nem vett róla tudomást. Kutatóként még rektori engedéllyel sem engedtek hozzáférni például az 1940–44 közötti korszak magyar nyelvű sajtójához a kolozsvári egyetemi könyvtárban, az irodalmihoz sem, nemcsak a német megszállás alatti időszak szélsőjobboldali anyagához. Annál veszélyesebbnek már csak az illegális pártsajtót tartották, ami meglepő módon nem éppen igazolta visszamenőleg a hivatalosan hirdetett eszméket. Az erősen politikai jellegű vihar, amit az újra-nem-temetése körül a közelmúltban megtapasztaltunk viszont mindenképpen jó szolgálatot tett Nyírőnek, az írónak, mert olyan emberek is kézbe vették, akik amúgy legfennebb a kiskegyedekben mélyülnek el, vagy megrekedtek a szocreálnál, esetleg a posztmodern egyedül üdvözítő voltában hisznek. A mindentudó politikusok és az örök megmondó-bölcsködő véleménykedők egy-két publicisztikájának ismeretében, jószerével filhallás után húzták rá a vizes lepedőt.  Szinte szégyenkeznünk illett volna, ha novelláit, elbeszéléseit szívesen olvassuk, ha regényeiben is értékes részleteket találunk? Ha különválasztjuk a tévútra sodródott politikus nyilatkozatait az írói életműtől? Ha nem sikerül elítélni csak hasonlóképpen a szélsőjobbra tévedteket az utánuk ötödfél évtizedig és tovább garázdálkodó és kártékony szélsőbalosoktól? Ugyan már mitől lennének rokonszenvesebbek a vörös tébolyodottak fekete, barna, zöld vagy fehér fajtestvéreiknél? Gyöngébbek kedvéért: az utóbbi az anarchistákat jelképezi.

Nyírőnél is kár lenne a gyermeket is kiönteni a fürdővízzel. Nagy ígérete volt ő a külön útra kényszerült romániai magyar irodalomnak, aktívan részt vett a két háború közötti korszak kolozsvári irodalmi életében, az első évek intézményteremtésében: a Kaláka, a Haladás, az Erdélyi Szépmíves Céh alapításában, az irodalmi jobb és bal oldal rövid ideig tartó egysége jegyében a Pásztortűz főszerkesztője is volt egy évig, 1923-ban. Jelentős hatással volt a pályakezdő Tamási Áronra, hogy aztán alkotói válságba kerüljön a mester, amiből a kiutat részben a politikai szereplésben kereste.

Elfelejtett publicisztikái közül a kolozsvári Vasárnapi Újság 1923. III. évfolyam 15. számából a Kós Károly címlapjával újraindult irodalmi revü, a Napkelet folytatásaként elképzelt Pásztortűz főszerkesztői beköszöntőjét közöljük újra, életének utolsó szakaszáról pedig kedves munkatársunk, az egykori Szabad Európa Rádió munkatárs, Skultéty Csaba közöl rövid visszaemlékezést.   

 

SZABÓ ZSOLT

A Pásztortűz átalakulását, helyesebben megnövekedését nagy, a magyar kultúra vitális érdekei tették halaszthatatlanul szükségessé. A magyarság sóvár életvágyakozásának, népjövőért, emberi és nemzeti szabadságküzdelmének egységes szellemi és lelki gyémántpillérét kell felépítenie, hogy a súlyos történelmi teherpróba alatt össze ne roskadjon. Ezt ma mindenki látja, aki a mai beteg világhelyzet mellére dűlve, különösen a kisebbségi népek kihagyó szívverését figyeli. Mert beteg a nép szíve, amíg a benne összesírt fájdalom, vágy, érzések össze nem forradhatnak dallá, művészetté; míg a leszorított ajkak mögött a nemzet lelke fulladozni kényszerül és a szellemi gutaütés pillanatai lebegnek felette. Alkotó erőnk elernyedt, nótamondó, képíró kedvünk, sziklavéső, gondolatrögzítő aranystílusunk kezünkből hullófélben van. Egymástól idegenkedünk, ostorunkkal sebesre vertük egymás emberi arcát és az egymás fején kobzot-tördelés hosszú ideje alatt hátunk mögé vetettük a kultúránk gondját. A gazdasági éhséghintán szédülten a kenyér után kapkodó nép, gyermekei reménytelen jövőjének lidércnyomása alatt kétségbeesetten eldobta magától a szellemi megerősödésnek, belső lénye felújításának nélkülözhetetlen eszközét: irodalmát és művészetét. Az anyanyelv közéletünk minden fórumán haldoklik, de haldoklik a gyermek száján is, amely olyan, mint a feselni készülő virágbimbó. Mert a bimbónak is vannak belső kínjai, az összezsugorodó sziromlevelek feszülnek, a színek míg beleégnek finom szövetébe, míg az életfolytató, gyenge porzók, bibe, hímpor kifejtheti hivatottságát és belekapcsolódhatik fennséges természeti hivatottságába; mindaddig fojtott kínok lappanganak benne, és a szó szoros értelmében könnyet sír minden virágbimbó teteje.

Az analógia pontosan találó. Ma Európa négy államában elosztva kiáltoz életéért a magyar szó, és sehol sem bírja múltjához és hivatottságához méltóan kifejezésre juttatni önmagát. Öt esztendei kínos vergődés alatt több kísérlet történt arra nézve, hogy a kultúránk életképes fóruma megalakuljon. A szegénységünktől elszakított gazdasági erők kimúltak, folyóirataink, mint lőtt galambok, lehullottak, a magyar könyv nem képes megszületni, az író mesterembernek kényszerült, a művész éhezik, a tudós napszámosnak állott, a költő nem impressziót, hanem szárazágat kapar össze a kincsek között. Vigasztalan madáchi perspektíva ez, mely valósággá lett. A három utódállam területén mindössze a Pásztortűz az egyetlen irodalmi és művészeti folyóirat. Az írók, adósságok árán, önmaguk adják ki könyveiket, annak is nagy része a nyakukon marad. A gazdasági helyzet legutóbb is úgy alakult, hogy semmi reménység nem biztat, hogy belátható időn belül magyar könyv születhessék. Az anyagdrágaság, munkabérek, a közönség minimális könyvfelvevő képessége, az irodalmi ízlés lesüllyedése és részvétlenség miatt leküzdhetetlen gátul állanak a magyar kultúra munkatársainak útjában.

A magárahagyatottság öt esztendeje pedig a magyarság életének szellemi bensejében megtette kötelességét. Tehetségek szép száma született. Írók, művészek és a kultúra egyéb hivatottjai az éhezések, nélkülözések mellett is nevet vágtak bele a kultúra kemény táblájába népünknek és maguknak. Az érintett súlyos viszonyok között azután keresik elhelyezkedésüket. Közel négymillió kisebbségi magyar feje felett repkednek ezek a tragikus madarak, kik pedig a népek igaz történelmét írják és – nincs hová leszálljanak.

Ilyen előzmények után találtak egymásra Erdélyben az emberek, és így alakult meg az írók egységes frontja a közös cél érdeké-ben. Világnézeti, faji, vagy egyéb elválasztó különbségtevések nélkül, kizárólag az igaz értékek világrahozata, a nemzetünk iránti történelmi felelősség és kötelesség etikai magaslatán megtörtént az egyesülés, és kezdetét vette a munka, amelyben mindnyájan, kivétel nélkül egyek. A nép pedig – megértette őket. Megindult a gazdasági megalapozás, és aránylag rövid időn belül együtt volt az a minimális tőke, amellyel az irodalmi élet megindulhatott Haladás név alatt.

Elsőnek a Vasárnapi Újság indult útjára. Az új alakulás kiadásában megjelenő Pásztortűz pedig az egyetlen meglevő irodalmi folyóirat megtartotta egyelőre régi formáját, míg az eredeti tervnek megfelelően a reprezentatív, minden magyar értéket egyesítő revüvé való átalakulás előmunkálatai bevégződnek.

Ezen a ponton nekem jutott a kötelesség, hogy a Pásztortűz félhavonkint megjelenő új formájában a szellemi vezetést átvéve, megtegyem az előkészületeket. Súlyos és terhes tiszt, melynek mégis sikerülni fog megfelelnem – nem egyéni hivatottságom és erőm alapján, hanem – írótársaimnak teljes megértéssel és lelkesedéssel megígért segítsége, kivételt nem ismerő teljes támogatása miatt. Ehhez a magasabb szempontokból vett munkaközösséghez már eddig is negyvenen csatlakoztak, azok, akik ma a romániai magyarságban a kultúra terén valóban értéket jelentenek.

Az elindulás céljának igazsága és ereje azonban örvendetes visszhangot váltott ki az utódállamok magyarságában is, és úgy Csehszlovákia, Ruszinszkó, mint Jugoszlávia magyar népe a Pásztortüzet saját lapjává is akarja tenni. Az erre vonatkozó módozatok kielégítő megoldása jóformán befejezettnek tekinthető.

Az adott helyzet és körülmények gondos figyelembe vétele a Pásztortűz átalakulásának egészen új, kissé szokatlan, de minden körülmények között értékes megoldási formáját tette szükségessé. A négy íven (64 oldalon) félhavonként megjelenő folyóirat belső beosztásánál az a cél vezet, hogy a magyar szellemi termelésnek legértékesebb és legkifejezőbb alkotásai úgy kerüljenek bemutatásra, hogy a revü-alak egységes megőrzése mellett a négy ívét félévenkint vagy egy év után mindenki könyv alakjában is megőrizhesse. A lap ugyanis ívek szerint négy részre esik szét és azonos anyagberendezése szerint egységes és önálló könyvvé válik. A közönség így nemcsak olvasásra és okulásra szánt folyóiratot, hanem az irodalmi termelés legjavát magában foglaló magyar könyvet is megkapja. Ami a folyóirat változó, aktuális része, a legkiválóbb szakemberek megírásában jön, és kultúrtörténeti jelentőségénél fogva nélkülözhetetlen. Az írókra nézve az új forma mintegy állandó irodalmi olimpiász, ahol kellő tér és a kifejeződés méltó lehetősége nyílik írásaik legjava számára. Egyben fennáll annak a lehetősége is, hogy a mindinkább lehetetlennek mutatkozó könyvkiadási nehézségek miatt, a nemzet kultúráját méltán visszatükröző és súlyt adó könyveik kitermelése könnyen és olcsón lehetővé legyen.

Ilyen körülmények között sem programra, sem biztosítékokra szükség nincsen, a Pásztortűz így önmagát biztosítja és meg tud felelni annak a kötelezettségének is, hogy minden valóságos és mellékszempont nélküli kritikával kevert írást megbecsülve az irodalmi szukreszcencia ügyét is szolgálhassa. Az értékek pedig mindig lényegükben hordják az irodalmi etikának összes kellékeit, hogy sem a művészet, sem a nemzeti kultúra kifogást ne emelhessen ellene.

Az írók és én, szerény testvérük valljuk, hogy a magyar nemzet éppen úgy megérti és sietve segíti a belőle eredt fiait, mint ahogy ők felismerték a nép történelmi élete iránti kötelességüket.

(1923)



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008