magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Benkő Levente: „Nekem részem semmiféle gyilkosságban nincs”. Az ippi és ördögkúti események utóéletéhez (1.)


Erdély történetének legfájóbb tragédiái közé tartoznak az 1940. szeptemberi román-, illetve az 1944. őszi magyarellenes atrocitások. Örökre emlékezetesek például a Iuliu Maniu nevével fémjelzett, róla elnevezett önkéntes alakulatoknak a frontvonal mögött a rendfenntartás és a partizánvadászat álságos jelszava alatt elkövetett 1944. szeptemberi-októberi erdélyi vérengzései és fosztogatásai. De ugyanolyan emlékezetesek például az 1940 szeptemberében a második bécsi döntés nyomán Észak-Erdélybe bevonuló magyar katonák szilágysági, ezen belül ippi és ördögkúti sortüzei.

Ismert, hogy 1940. szeptember 9-én a Szilágy megyei Ördögkúton egyes források szerint 68, más források szerint 87, a 13-áról 14-ére virradó éjszaka pedig Ippon 157 román lakos, köztük gyermekek, nők és idősek estek magyar honvédek áldozatául. A román történetírás s ebből eredően a köztudat is többnyire mellőzi azokat a magyar katonai forrásokban rögzített, és az 1940. őszi magyar bevonulás során történt atrocitásokat kutató Illésfalvi Péter hadtörténész által feltárt részleteket, miszerint a bevonuló honvédekre a Szilágyságban több helyen rálőttek civil orvlövészek. Így történt szeptember 9-én a vegyes lakosságú Ördögkútra bevonuló magyar csapatok esetében is, sőt, a faluban menetelő honvédek a görögkeleti templom tornyából és a faluszéli házakból is fegyvertüzet kaptak. Az Ördögkúton elesett honvédek száma máig tisztázatlan. Ákosi Károly alezredes rohamot vezényelt, a templomban és a görögkeleti parókián talált románokat a helyszínen kivégeztette, a megtorlás során kialakult összevisszaságban a honvédek a házak között rémülten futkosó, a templomtoronyból leadott orvlövésekről és a megtorlásról mit sem sejtő, teljesen ártatlan románokat lőttek agyon. Ezzel szemben a kolozsvári népbíróságnak az ippi és ördögkúti vérengzés perének alapfokú ítéletében (lelőhelye: Állami Levéltárak Kolozs Megyei Szolgálata, 1295. számú fond, 962. számú leltár, 22/1946. számú iratcsomó) az áll, hogy az ördögkúti vérengzést kiváltó lövés nem a görögkeleti templom tornyából és nem a helyi ortodox pap leányától, hanem a Bay Ferenc földbirtokos akácerdejéből, az oda kiküldött kerékpáros honvédektől származott, mint provokáció.

Az ippi tragédia az ördögkútihoz hasonlóan értelmetlen és megmagyarázhatatlan. A honvédség szeptember 7-én érkezett a faluba, ahol az egyik lőszeres szekér felrobbant, két honvéd halálát okozva. A kivizsgálás megállapította, hogy nem almáskosárba rejtett pokolgép robbantotta fel a lőszeres szekeret – bár ezt a tragédia pillanatában szárnyra kapott és ma is élő változatot Illésfalvi szerint cáfolni, de alátámasztani sem lehet –, hanem azok a gránátok, amelyeket a bevonuló honvédek a román katonaság által elhagyott margittai laktanyában találtak, és amelyeket a szabályok szerint a helyszínen meg kellett volna semmisíteni. A zötykölődő szekéren ugyanis ezek a gránátok élesbe töltődtek és felrobbantak, egyértelmű, hogy súlyos szabályzati mulasztás okozta a tragédiát. A kolozsvári népbíróság iratai szerint is baleset történt és nem merénylet. A kivizsgálást a magyar katonai hatóságok lezárták tehát, a balesetben elhunyt két honvédet a helyi temetőben örök nyugalomra helyezték, és a faluban – az almáskosár-legenda dacára – egyetlen románnak sem esett bántódása. Szeptember 13-án azonban a magyar katonai hatóságok elrendelték több helység, illetve környéke átfésülését, miután jelentéseket kaptak, hogy felfegyverkezett román lakosok garázdálkodnak, illetve ellenállásra készülnek. A magyar katonai forrásokra alapozó Illésfalvi szerint karhatalmi csapatával Bedő Zsolt főhadnagy éppen Ipp felé tartott, amikor Szilágynagyfaluban arról értesítették, hogy Ippon napokkal korábban egy almáskosárba rejtett bomba megölt három honvédet. Az ippi házkutatások során Bedő főhadnagy 18 nem helybéli román lakost talált, s mivel – a magyar katonai források szerint – utóbbiak szökni próbáltak, közülük 16-ot lelőttek a honvédek. A Bedő által vezényelt megtorlás során összesen 157 román lakos vesztette életét. A kolozsvári népbíróság irataiban Bedő Zsolt főhadnagy neve nem fordul elő, ez a forrás Vasváry Zoltán hadnagyot, a Szilágynagyfaluban állomásozó magyar egység parancsnokát említi, mint aki parancsot adott az ippi mészárlásra, s mint akit emiatt távollétében a népbíróság 1946. március 13-án halálra ítélt.  

Az 1940. szeptemberi szilágysági románellenes atrocitások perét ugyanis a kolozsvári, az 1944. őszi székelyföldi magyarellenes vérengzéseket, egészen pontosan a Gavril Olteanu vezetésével Székelyföldön (Szárazajtán, Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson stb.) gyilkoló és fosztogató Iuliu Maniu önkéntes zászlóalj perét pedig a brassói népbíróság tárgyalta 1945 tavaszán. A szilágysági románellenes gyilkosságokért távollétükben magyar katonatiszteket és altiszteket vontak felelősségre és ítéltek el, de velük együtt ippi és ördögkúti magyar férfiakat is. Ippról azok a magyar férfiak kerültek vád alá, akik civilként tagjai voltak a honvédek bevonulása előtt már létező, rendfenntartási, őrzési céllal megalakított, ún. nemzeti őrségnek, és a mészárlás szeptember 13-ról 14-re virradó éjszakáján a faluban szolgálatot teljesítettek. A népbírósági iratanyag szerint ennek parancsnoka a történtek miatt vád alá helyezett, de felmentett Faragó István volt. Az őrség három, egyenként 16-16 főből álló csoportból állt, minden csoport két csapatra osztva, amelyek közül egyik éjfélig, a másik éjfél után teljesített szolgálatot. A vád alá helyezett ippiak közül az első csoport tagja volt Béres F. Zsigmond (46 éves), akit – bár vallomása szerint semmi köze sem volt a mészárláshoz – 20 évi kényszermunkára ítéltek. Béres K. László (52 éves) szintén a szeptember 13-ról 14-re virradó éjszaka éjfél után szolgálatot teljesítő csoportnak volt a tagja, ő azt vallotta, hogy Vasváry Zoltán hadnagy utasította: mutassa meg, hol laknak a románok, a katonai parancsnak pedig nem tudott ellenszegülni. 25 évi kényszermunkára ítélték. Ugyanazt vallotta Béres Miklós (52 éves), aki 5 év nehézbörtönt kapott. Id. Bíró Imre (70 éves) a civil őrség első csoportjának volt a vezetője. Az ítélet szerint Vasváry hadnagy azzal fenyegette, hogy felgyújtja az egész falut, mire id. Bíró Imre ellenállt: ne tegye, mert a falu 70 százaléka magyar. Ekkor Vasváry azt mondta: csak a románok házait gyújtja fel, mire Bíró: ezt se tegye, mert a románok házai a magyarok házai között állnak, végül Vasváry azt kérte Bírótól: az őrségből adjon embereket, akik megmutatják, hol laknak a románok, „Bíró ebbe szófogadón beleegyezett”. Vasváry 6 csoportot állított ki katonáiból, mindenik mellé odarendeltek egy-egy őrségben levő civil férfit. Bár az ítélet szerint id. Bíró erősítette, hogy semmi köze nem volt a mészárláshoz, 15 év nehézbörtönre ítélték. Mert szintén a szolgálatot teljesítő csoport tagja volt, ifj. Bíró Imrét és Borzási Ferencet (54 éves) egyaránt 20 év kényszermunkára ítélték. Azonos váddal Csepei I. Ferenc 25 év kényszermunkát, Csepei Sándor – a nemzeti őrség harmadik csoportjának a vezetője – 20 év nehézbörtönt, Csepei Zsigmond (58 éves) 20 év kényszermunkát, Kisfalusi Bálint 20 év kényszermunkát, Kisfalusi Sándor (49 éves) 15 év nehézbörtönt, Ősz Árpád (31 éves) és Pincés István 25-25 év kényszermunkát, Soós Mihály pedig 20 év kényszermunkát kapott. Faragó István mellett Fazakas B. Pált (60 éves) is felmentette a bíróság.

Az ördögkúti magyar férfiak közül Bay Ferenc a népbírósági ítélet szerint arra biztatta a honvédek parancsnokát, hogy jöjjenek Ördögkútra és irtsák ki a románokat, ezért halálra ítélték. Azzal a váddal, hogy uszítottak és részt vettek az ördögkúti mészárlás előkészítésében Sütő János 25 év kényszermunkát, Titkos József 10 év nehézbörtönt, Varga Sándor (57 éves) pedig 10 év kényszermunkát kapott. Palágyi Ferencet (31 éves) és Szabó Gyulát (64 éves) a bíróság felmentette. Valamennyi ippi és ördögkúti elítéltre további 10 évi polgári lefokozást és teljes vagyonelkobzást rótt ki a népbíróság.

A vádirat a „Horthysta Magyarország vezetőinek morbid-fasiszta agyából született gyilkos szándék” eszközeiként, annak kivitelezőiként bélyegzi meg a vádlottakat, köztük a megtorlásra parancsot adó s a vérengzéseket végrehajtó katonákat. A vádirat azonban tovább megy, amikor úgy fogalmaz, hogy a gyilkosságok morális elkövetői közvetlenül a horthysta vezetők, a végrehajtók pedig maguk a vádlottak, illetve „mindazok, akik Erdélyt évtizedeken át uralták és vezették, rombolva, a sovinizmus és az irredentizmus eszméjét táplálva, minden eszközzel szítva a kommunistaellenességet, azért, hogy mindezekkel a diverziókkal elfojtsák a népek szabadságért és jobblétért vívott harcát”. A románok házainak azonosítására kényszerített fegyvertelen civileket a fegyverükkel életeket kioltó katonákkal közös akolba terelő, közös vád alá helyező ítélet szerint „ez a per nem szokványos, hanem olyan egyedi, különleges per, amelyet elsősorban a letűnt rendszer, és csak másodsorban az e rendszer által megfertőzött eszközemberek ellen” kellett lefolytatni. Egyértelműen kitetszik, hogy a népbíróság elsősorban olyan politikai, ideológiai indíttatású leszámolás mentén ténykedett és ítélkezett, amelyben az ippi és ördögkúti gyilkosságok jogi és bűnügyi vonatkozásai, egyes részletei a háttérbe szorultak, ilyen körülmények között a vád alá helyezett civileknek esélyük sem volt igazuk tisztázására s a szabadulásra.

Az alábbiakban az ördögkúti és ippi tragédia utótörténetéhez tartozó, eddig ismeretlen adalékokat teszek közzé – a teljesség igénye nélkül – Váczy Kálmán kolozsvári ügyvéd hagyatékából, leánya, Bartókné Váczy Katalin engedélyével. Váczy Kálmán volt a katonák által elkövetett vérengzés miatt bíróság elé állított és elítélt ippi és ördögkúti magyar lakosok védője, amíg az ügyből, ezzel együtt az ügyvédi pályáról felsőbb parancsra eltávolították. Hagyatékából olyan adalékok kerültek elő, amelyekből kiolvasható, hogy az ippi és ördögkúti magyar civilek ártatlanul kerültek bíróság elé. Ezeket a részleteket 1945-46-ban a kolozsvári népbíróság, de a román történetírás sem vette és nem is veszi figyelembe. A Váczy-hagyatékban talált iratokat a mai helyesírással adom közre, […]-al a megrongálódott papírlapokon hiányzó, vagy olvashatatlanná vált szavakat és szövegrészeket jelöltem meg, és ugyancsak []-be tettem a szöveg érthetőségét segítő, de tartalmán nem változtató betoldásaimat. Több feljegyzés, illetve irat hiányos.

 

Benkő Levente

 

 

 

1. Csepei Zsigmond vallomása, keltezés nélkül

Csepei Zsigmond Ipp községi lakos megjegyzései a vádirathoz.

1940. szeptember 13-án éjjel, mint éjjeliőr voltam szolgálatban több társammal együtt. Amikor szolgálatra jelentkeztem, azt a parancsot kaptuk egy honvéd főhadnagytól, hogy azonnal menjünk az iskolához. Ott minden éjjeliőr mellé kaptunk 10-12 katonát fegyveresen, és ott ismét a főhadnagy azt a parancsot adta ki a katonáknak, hogy a „parancsot végre kell hajtani”! A katonák pedig azt a parancsot adták nekünk, hogy [mutassuk meg,] hol laknak románok, mert ha nem mutatjuk meg őszintén, és meg fogják majd kérdezni a lakosoktól, akkor bennünket fognak megbüntetni. Hogy ezt mi célból keresték, ezt mi előre nem tudtuk. Mi a katonák erélyes fellépésének hatása alatt megmutattuk, melyik házban laknak románok. Ezután a katonák bennünket hazaküldtek. Nekünk semmiféle fegyverünk nem volt, mi a gyilkosságnál részt nem vettünk, azt nem is láttuk. Egyetlen lakásba be nem mentünk, az úton fegyveres katonák vigyáztak, hogy meg ne szökjünk. […]

 

2. Ismeretlen feljegyzése, keltezés nélkül:

Amikor a tanúvallomás volt, Ősz Endre is azt vallotta, hogy ő nem lakott Ippon, ő nem tudta, hol laknak románok, eszerint Béres K. Lászlót kényszerítették a katonák, hogy menjen velök. Ősz Endrének nem is volt rajonja [körzete – B. L.]. A katonák Béres K. Lászlót szurony közé vették, azt mondták, hogy a főhadnagy parancsát teljesíteni kell.

 

3. Máté Sándor tanúvallomása Csepei Zsigmond ügyében

[Én?] Máté Sándor igazolom, hogy 1940 szeptemberében, amikor Ipp községben a fasiszta csapatok ezt a gyászt végrehajtották, éjszaka volt. Amikor a mi utcánkra kerültek, éppen virradni kezdett, én akkor keltem fel, és indultam a lányomhoz, amikor kiléptem az utcára, rögtön megláttam őket. Csepei Zsigmond kért tőlem egy cigarettát, két katona azonnal rám szegezte a fegyverét, és Csepei Zsigmond alig tudta visszatartani őket, hogy le ne lőjenek. Csepei Zsigmond alig tudott beszélni, a nagy rémültségtől úgy ki volt sárgulva, hogy reszketett belé.

A két katona rám ordított, hogy rögtön takarodjak be, és a tizennyolc éves fiam rakta a trágyát a szekérre, rám kiált a katona: Öreg! Hívja be a fiát, mert belelövök!, és elmentek. Én igazolom és tanúsítom.

Máté Sándor

 

4. Salánki Lajosné tanúvallomása Csepei Zsigmond ügyében

Én, Salánki Lajosné igazolom és tanúsítom, hogy 1940-ben, amikor a gaztettet Ipp községben végrehajtották, a nagy lövöldözésre én is felkeltem, és az ablakot kinyitottam és kiszóltam, emberek, mit csinálnak? És egy katona rám ordított: Húzza be a fejét, tegye be az ablakot, mert belövök!

És reggel, mikor a [sok] hullát szedték össze, négy katona jött […] mosdóvizet kértek, közöttük egy tizedes azt […] hogy ilyet kellett tenni, ő pesti gyerek és, hogy egy […] de ez felső parancs volt, muszáj […]ehetett meghagyni.

[Ezt ig?]azolom és tanúsítom én

Salánki Laj[osné]

 

 

5. Forizs Ferencné tanúvallomása Csepei Zsigmond ügyében

Én, Forizs Ferencné annyit tudok a Csepei [Zsigmond] esetéről, hogy reggel, amikor hazafelé ment, bejött hozzám, és magát egy székbe vetette, kimerült állapota miatt rosszul lett, és segítségére siettem, orvosságért szaladtam a szomszédba, és mikor az orvosságot bevette, akkor ocsúdott fel a nagy ijedtségtől, és megerősödött annyira, hogy haza tudott menni.

Én ezt igazolom és tanúsítom.

 

Forizs Ferencné

6. Grigorie Scurtu ippi polgármester bizonylata – 1948. január 2. [Fordítás románból]

 

Ipp község polgármesteri hivatala

1948. évi 3. szám

Községi bizonyítvány

Mi, Grigorie Scurtu, Ipp község polgármestere, Szilágy megye, hivatalosan tanúsítjuk, hogy a Szilágy megyei Ipp községben született és ott lakó, jelenleg a fasiszta magyar csapatoknak az 1940-ben elkövetett románellenes vérengzése miatt a Népbíróság által háborús bűnösként elítélt Csepei Zsigmond soha nem tanúsított románellenes magatartást, a románokkal mindig jó barátságban volt.

Jelen bizonyítványt Csepei Zsigmond érdekében állítottuk ki.

Ipp, 1948. január 2-án.

Polgármester

Jegyző

 

7. Szabó Gyula (Zilah) vallomása

Nagyságos Elnök úr.

Én ezért a vádért már 1944. nov. 6-án el lettem fogva Zilahon. 7-én kivittek Ördögkútra, a hely színére, ott voltam négy napig.

Senki ellenem vádat ebben az ügyben egyáltalán nem mondott.

1944. nov. 10-én visszahoztak Zilahra, onnan 11-én elvittek Kurteá márciále (a hadbíróságra) Kálmándra.

Onnan az ügyemet kivizsgálták és elengedtek, azt az illetőt, aki engem elfogatott, azon a napon, amire jött a kihallgatás, én benn voltam kihallgatáson, ő is ott volt vagy 4 óra hosszat, mire hívták volna kihallgatásra, ő onnan eltűnt, többet sose láttam.

Szabó [… olvashatatlan szövegtöredék]

 

[Az irat hátlapján]:

Én, mikor a honvédek bejöttek, én akkor hétfőn reggel szekérrel voltam hajtva. Zilahról az ütközet előtt már átmentem Ördögkútra, mikor [az] ütközet volt, én Ördögkút és Porc határában voltam. Nekem részem semmiféle gyilkosságban nincs. És akkor  még ott álltunk, hozták Márkus [Vasile Mărcuş] főjegyzőt két nő kíséretében, nem tudom [biztosan, hogy] egy vagy két honvéd. Ekkor a jegyző úr hozzám kiáltott, hogy Szabó bácsi, ösmer engem. Ekkor egy tiszt kérdezte tőlem, milyen ember ez, én erre azt mondtam, hogy becsületes ember, kérdezte a tiszt, hogy elengedheti? Melyre én azt feleltem, hogy igen, mert nagyon jó […] volt […]

 

8. Feljegyzés Varga Sándor vádlott (Ördögkút, Zilah) ügyéről

Varga Sándor, jelenleg zilahi lakos ügye.

1940. szept. 8-án egész nap ördögkúti lakásomon voltam, nem pedig Zilahon, a magyar csapatok fogadásán, amint a vádiratban írva van. Tanúk: Imbrieş Ilie és Girjak Teni ördögkúti lakosok.

1940. szept. 9-én a község piacára mentem a honvédség fogadására, amint azt Molnár Mózes ref. pap előző este tudomásunkra hozta. A honvédség meg is érkezett és a ref. pap lakásánál fogadtuk is. Közben lövöldözés hallatszott, s utána házak, istállók gyulladtak ki. A lövések honnan vagy kik által történtek, nem tudom. Aggódás fogott el s azért hazasiettem, közben találkoztam Brumár János a Nasii [?] és Blaj Ioan a Lichi lui Andron, kiket katonák kísértek. Kérdésemre, hogy mit akarnak ezekkel az emberekkel, a honvédek rám förmedtek, de mégis, szóváltás után kérésemre ezeket szabadon engedték. Hazaérkezve több egyént találtam a házamnál, köztük a román papnét és lányát [?] is. A menyemet, kis unokámat és a legkisebbik lányomat nem találtam otthon. Félelmükben elszaladtak hazulról. Keresésükre indultam, és megtaláltam a szomszéd község határában levő akácosban. Onnan a többi ördögkútiakkal együtt hazahoztam őket, s ekkor kaptam az értesítést, hogy az összes magyarok menjenek a Bay-kastélyba. Estefelé le is mentem családommal együtt, a nálam levő románok pedig hazamentek saját lakásukba. A Bay-kastélyban reggelig voltunk mi, magyarok és 3 román család, éspedig Márkus László [Vasile Mãrcuş], Puşcaş Vasilica és Breban Nicolae családjai. Reggel kimentünk a lakásunkra […] végeztük a házi […]kat […] csináltak […] idős […] tudom. […] telt el. 1940. szept. 11-én a Zilahról kiküldött orvosnak segítettem a sebesültek bekötözésénél. 1940. szept. 12-én Frenţi Lucian megkért, hogy Pusztarajtolcra menekült fiát hozzam haza. Estére haza is hoztam.

Az ördögkúti mészárlással kapcsolatosan a fent leírt módon jártam el. Minden ezzel ellenkező állítás hamis és rosszakaratú koholmány. Kérem a vád alóli felmentésemet és szabadon bocsátásomat.

Cluj, la 6. II. 946.

Varga Sándor vádlott.

 

9. Béres K. László nyilatkozata

Nyilatkozat

1. A megkapott vádlevelem alapján [nyilatkozom, hogy], én, Béres K. László semmiféle szervezkedésről tudatom nem volt, nem vettem részt semmiféle összejövetelen, csak akkornap üzenték, hogy ki, pontosan nem tudom, Bíró Imre vagy más, [hogy] éjfél után menjek éjjeliőrnek. Én nem voltam odahaza, a családom mondta, hogy miről van szó.

2. Amikor a főhadnagy, körülbelül lehettek 15-[en, ennyi] katonát odarendelt hozzám, Indulj! Parancsszóra közrefogtak, szuronyok között menni kellett. Ősz Andrásnak is azt mondta a főhadnagy: Menjen maga is. Amikor arra a helyre érkeztünk, ahol az út kétfelé ment, az egyik út vezetett a Berettyó utcába, a katonák úgy akarták, hogy Ősz Endre [me]njen. A katonák egy részével Ősz Endre […] mondta, hogy ő nem lakott odahaza […] nem tudja, hogy a házakban románok vagy magyarok laknak, akkor a katonák engem közrefogtak, kényszerítettek, hogy menjek velük. A durva katonáktól féltem. A katonák azt mondták, hogy a főhadnagy parancsát teljesíteni kell.

3. Három jegyzőkönyvet vettek f[… ]Tódorn[…] eseté[…]

(Folytatjuk)

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008