magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kozma Ágnes: Zsobok: a falu, ahol kivarrták álmaikat


Kétéves múltra tekint vissza a Babeº–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar Újságírás Tanszékének, illetve a Színház és Televízió Kar Filmmûvészet, Fotó és Média szakának közös projektje. A korábbi évek hagyományához híven, a másodéves újságírók és operatõrök Simonffy Katalin vezetése és szakmai felügyelete alatt kóstolhattak bele a riportkészítésbe, filmezésbe.

A terepmunka nem titkolt célja, hogy a leendõ újságírók és operatõrök testközelbõl ismerkedjenek a szakma rejtelmeivel, nézzenek farkasszemet a kihívásokkal, elkövessék a szárnypróbálgatást kísérõ kliséhibákat anélkül, hogy ez komoly szakmai megrovást vonna maga után. Az elméleti irányvonalat követõ oktatás árnyoldala, hogy a tudásszerzés hagyományos, könyvalapú módszerét alkalmazva termeli ki a szakmát meghatározó jövõbeli nemzedéket. Ez a tanulmányút tehát az oktatási rendszer szempontjából hiánypótló az újságíró szakos diák életében, lehetõség arra, hogy változatos, gyakorlati szempontokat és tapasztalatszerzést elõtérbe helyezõ tanulási módszerrel találkozhasson.

 

Zsobok, a modern Macondo?

 

A szakgyakorlat helyszíne Kalotaszeg egyik legfestõibb települése, Zsobok. Sztána és Bán-ffyhunyad között, a Riszeg-hegy lábánál fekszik, védett helyen, dombokkal körülvett völgyben. Színmagyar református falu, alig háromszázan lakják.

Zsobokról elsõ látásra Marquez Macondója jut eszembe, nem véletlenül, hiszen a természet itt is, ott is adakozó kedvû volt, és olyan környezeti feltételeket teremtett, amelyek megnehezítették a világgal való kapcsolatteremtést. A civilizáción kívüliség érzete azonban nem tartott sokáig, és fõként az elõnyeit élveztük: a nyugodt környezetet, ahol nincs térerõ, csak egyszerûen zajlik az élet. A vidéki léthez gyakran felelõtlenül társított elõítéletek, az elszigeteltség és elmaradottság helyett rokonszenves, és az új lehetõségek iránt nyitott közösséget találtunk. Zsobok, a modern Macondo megtalálta az utat a külvilág felé…

 




A vonzás törvénye,

avagy jövőépítés a hit tégláiból

 

Ahogy a kis erdélyi falvakat, Zsobokot is az elöregedés és kihalás veszélye fenyegette, azonban az 1990-es évek elején nemzedéknyi asszony összefogásával, és Molnár Irma tiszteletes asszony irányitásával a közösség életét gyökeresen megváltoztató tevékenység kezdõdött. A falu fejlõdéstörténeteként is meghatározható idõszak fontos állomásai új lehetõségeket, utakat nyitottak a zsoboki közösség számára. 1994-ben elkészült a Zsobokot Sárvásárral összekötõ köves út, megépült az árváknak és a szórványterületekrõl származó gyermekeknek menedéket nyújtó Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-központ, létrejöttek az otthont támogató és munkahely-lehetõséget biztosító gazdasági egységek (malom, pékség, tejfeldolgozó, állatfarm), kulturált öregotthon épült a közeli Farnason. 1992-ben restaurálták a templomot, azóta új, faragott kazettás mennyezet díszíti.

A kérdés szinte magától adódik: hogyan sikerült mindezt elérniük? A zsobokiak azt tették, amihez értenek, tehetségükbõl elõnyt kovácsoltak, majd pénzre váltották azt. A munka az önmegvalósítás és a küzdelem színterévé is vált: a férfiak önkéntes munkával segítettek az építkezésben, az asszonyok szinte éjt nappallá téve, hagyományos mintákkal terítõket, párnákat varrtak, amelyeket németországi, svájci, hollandiai testvérgyülekezetek vásároltak meg. A cél eléréséhez szükség volt az összetartásra, összehangolt munkára, közös problémamegoldásra és az igényes mívességre. De ez mind kevés lett volna, ha hiányzik az alázat, a rendíthetetlen hit és Isten támogató szeretete.

Az asszonyok és szõttesek szövetsége máig megfejtetlen, titkot õriz. Csak a mélyen árkolt homlok, az imára görbülõ ajkak, az ujjbegyek finom rezzenései árulkodnak. A lélek lábnyomai láthatatlanok…

 

Burok vagy életre nevelés?

 

A Bethesda Gyermekotthon falai között, a pedagógusok vigyázó tekintetének és önzetlen gondoskodásának fókuszában cseperedik a jövõ nemzedék. Jelenleg az óvodába és az iskolába 95 gyermek jár, ebbõl 25 az árvaház állandó lakója. Az otthon és az iskola együttmûködik a közös célért: a gyermekek tanításáért és neveléséért. A korszerûen felszerelt termek (számítógép-labor, könyvtár stb.) és széles körû szolgáltatások (orvosi, higiéniai, pszichológiai stb.) biztos hátterei a diákok testi-lelki-szellemi fejlõdésének.

Az árvaházban dolgozó pedagógusok szerepvállalása meghaladja a tanári hivatás kereteit, az oktatói és nevelõi szerepkör közötti határterületen mozog. A hátrányos helyzetû gyermekekkel való foglalkozás külön személyiséget igényel, megértést, odafigyelést, empátiát. A sok esetben túlérzékeny, lelkileg sérült gyerekek számára kulcsfontosságú a harmonikus környezet és az érzelmi biztonság.

A gyermekotthoni és az iskolai nevelõi-oktatói tevékenység vallásos szellemben zajlik, célja a gyermekek önálló életre való felkészítése. Az otthon lakói korán megismerkednek a ház körüli és mezõgazdasági munkákkal, aktív részvevõi lesznek környezetük alakításának. Az intézmény a nyolcadik osztály elvégzése után is gondoskodik növendékei továbbtanulásáról, szakmai képzésérõl, figyelemmel követi életpályájukat, és támogatja õket mindaddig, amíg erre igényt tartanak.

 

Modernizáció és

hagyományőrzés között félúton

 

A tananyaghoz szorosan kötõdõ feladatokon kívül, az oktatási program kiegészítõ tevékenységek, szakkörök egész sorával a gyerekek önfejlesztését, látókörük tágítását, személyiségük kibontakoztatását célozza meg.  Az alkotó tevékenység a diákok önértékelésének, énkép-építésének és motivációkeresésének fontos mozgatórugója. Az iskola így a száraz elméleti oktatás helyett a játékos tanulás és az önmegvalósítás színterévé válik: agyagozó mûhely, irodalmi sarok, kerámiakör, faragókör, ecset és festék várja a lelkes alkotókat. A mûhelygyakorlaton készült alkotásokat kiállítják.

Zsobokon a korszerû oktatási módszerek mellett különös hangsúlyt kap a hagyományõrzés és -továbbadás. A varrás és faragás mesterségét õrzi a hagyomány. A szakma fortélyai anyáról lányára, apáról fiára szállnak.

 

Hazatérés, csendimádat

 

Az életet keretbe foglaló kezdet és vég csak jelképes ellentétei egymásnak, valójában több szinten is párhuzam vonható a csecsemõlét és az öregkori lét között. A természet legegyszerûbb és legtermészetesebb ciklusa maga az élet: a bölcsõbõl való elindulás, csecsemõállapotból való kilépés, a bölcsõbe való hazatérés, csecsemõállapotba való belépés.

Általános jelenség, hogy az idõsek otthonának fogalma még nem épült be a hazai társadalmi tudatba, a külföldön elfogadottá vált „idõskori létformának” nincs hagyománya Erdélyben. A köztudat az intézetet magatehetetlen, önellátásra képtelen öregek gyûjtõhelyeként leszûkítve értelmezi.

A farnasi öregotthon régi épülete adományként került a zsoboki egyház birtokába. A Szentiványi kúria a téesz, majd a romániai törvényeknek megfelelõen, a faluban mûködõ mezõgazdasági társulás tulajdonába került. A leromlott állagú kúriát a farnasiak a zsoboki egyháznak adományozták. A felújítás után kicsinek bizonyult ahhoz, hogy idõsek otthonaként mûködjön, ezért a területen 2008-ban átadtak egy 40 férõhelyes új épületet erre a célra. Jelenleg 16 öreg él az otthonban.

„Inkább egyedülállók költöznek be, de vannak házastársak is. Van, aki nagyon megszereti az itteni életet a nyugalom és az ellátás miatt, biztonságban érzik magukat az emberek, de mindenki másképp dolgozza fel az új életkörülményeket, van, aki egyáltalán nem tudja megszokni. A tevékenység két nyelven folyik, románul és magyarul. Az alkalmazottak farnasiak és zsobokiak” – tájékoztatott Molnár Irma tiszteletes asszony.

Az öregotthonban élõknek a fizikai leépülés mellett a még fenyegetõbb mentális leépüléssel kell együtt élniük: néhányan a gyógyíthatatlan Alzheimer-kór, a teljes demencia árnyékában tengetik napjaikat. Egy ilyen élethelyzet kezelése gondozóik számára nagy kihívást jelent. A megértõ, gondoskodó szeretet itt is éppen olyan fontos szerepet játszik, mint a gyermekotthonban élõk esetében. A tevékenységeik is hasonlóak: az öregek életének ugyanolyan fontos részét képezik a hetente megrendezett közös-ségépítõ foglalkozások, istentiszteleti alkalmak, népdaléneklés, tévénézés, társasjátékozás.

Az egyik leglényegesebb különbség talán a csendhez való viszonyulásukban ragadható meg: a gyerekek nem értik még a csendet, igyekeznek megszakítani, míg az idõsek elfogadják és igyekeznek megélni.

 

 

 

Emberek vagyunk

 vagy riporterek?

 

Bár a szakgyakorlat lényegébõl kiindulva egyértelmû, hogy elsõsorban újságírókként voltunk jelen, a zsoboki látogatás jellemzõ példája annak, amikor a riporter kiesik a szerepébõl és emberi minõségében kezdi szemlélni, megérteni a dolgokat. Mentegetõzés nélkül állíthatom, újságíró (vagy ember?) legyen a talpán, akit ilyen intenzitású, lélekközeli pillanatok érintetlenül hagynak. Meglepett az egyszerû, természetes közvetlenség, amivel a falubeliek fogadtak, és zavarba ejtett a gyerekek ránk irányuló õszinte, feltétel nélküli szeretete, és gondolkodásra késztetett az idõsek szemébõl kiolvasható csendes szomorúság.

 

Emberek voltunk,

riportergúnyában…

Nehéz dolgom lenne, ha a zsoboki terepmunka szakmai és emberi tapasztalatait kellene mérlegre tennem. Szakmai szempontból kétségtelenül hasznos volt a gyakorlat, az emberi oldalát én mégis hangsúlyosabbnak érzem. Zsobok bebizonyította, hogy a klasszikus emberi értékek mindig idõszerûek maradnak. Megmutatta, hogy egy közösség hogyan veszi kézbe a sorsát, hogyan lesz önellátó, és tudatosan, kellõ szorgalommal, kitartással, összetartással hogyan épít jövõt magának. Zsobok minden erdélyi falu és község számára példát mutatott, ahogy az elöregedést és a hanyatlást legyõzve újjászületett. Példamutató a tehetséggondozó, hagyományõrzõ tevékenység, amely a közösség-kohézió megteremtésében játszik szerepet.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008