Művelődés

Min­dig öröm, ha va­la­mely ok­ból ki­fo­lyó­lag meg­szo­kott beidegződéseinken tú­li fel­fe­de­zé­sek, rend­kí­vü­li­sé­gek gaz­da­gít­ják em­be­ri ta­pasz­ta­la­ta­ink kö­rét. A mai egy ilyen al­ka­lom. Előttünk egy em­ber, aki­nek éle­te, sor­sa, te­vé­keny­sé­ge több előítéletet is meg­dönt. A Kár­pát-me­den­cé­ben így-úgy meg­hú­zott ha­tá­ro­kon átívelő, az egye­te­mes ma­gyar kul­tú­ra egé­szé­ért tel­jes éle­tet követelő oda­adás­sal küzd egy fi­zi­kus­ként, majd po­li­to­ló­gus­ként in­du­ló meg­szál­lott, aki­nek a sab­lon sze­rint nem a szín­ház, a képzőművészet, a ze­ne, az iro­da­lom, a nép­mű­vé­szet ügye­i­vel kel­le­ne fog­lal­koz­nia, s még­is ezt te­szi. Olyan em­ber, aki a sa­ját szű­kebb és tá­gabb ha­zá­já­ban né­mi­leg pro­fe­ti­kus je­len­lé­té­vel egy má­sik előítéletet is cá­fol. Igen­is, le­het az em­ber sa­ját ha­zá­já­ban is igét hirdető pró­fé­ta.

Ele­kes Bo­ton­dot 1962-es év­já­ra­tú ma­ros­vá­sár­he­lyi­ként még el­ér­te a vá­ros arany­ko­rá­nak han­gu­la­ta, Vá­ri At­ti­la vi­rág­ma­da­rai még nem hull­tak mind el arany­füs­tös marosparti és somostetői haj­na­lo­kon, Ba­lázs Im­re, Nagy Pál és festőtársaik szí­nei ott vil­lan­tak a vá­ros fa­la­in, zsú­folt szín­ház- és kon­cert­ter­mek zsi­bon­gá­sa vib­rált a fü­lek­ben, Sütő And­rás élet­adó so­rai, Szőcs Kál­mán és Visky Ár­pád élet­ve­széllyel szembenéző va­gány­sá­ga ugyan­úgy ott volt a ka­nyar­gós kis ut­cák levegőjében, mint az egy­re fo­gyó ár­nyé­kú Ha­rag György sé­tá­ló alak­ja, Tom­pa Mik­lós vil­lo­gó szem­üve­ge,  a szín­ház és a stú­dió lépcsőin szo­ron­gó fi­a­ta­lok más gon­do­la­tok­ra éhe­sen csil­lo­gó te­kin­te­te, az éh­ség­re ér­zé­ke­nyen szel­le­mi táp­lá­lé­kot csöpögtető ta­ná­rok, Tőkés And­rás és Bé­res And­rás irányt su­gal­ló ta­ní­tá­sai. Majd a ko­lozs­vá­ri di­ák­évek meg­annyi ta­pasz­ta­lat­tal gaz­da­gí­tó lazasága… Ta­lán ez a múlt ba­bo­náz­ta meg Ele­kes  Bo­ton­dot a kul­tú­ra igé­ze­té­vel, s ta­lán ez az igé­zet ren­dez­te éle­tét ab­ba a meg­nyug­ta­tó me­der­be, mely az össze­tar­to­zás leg­fon­to­sabb tá­ro­ló­ja, az anya­nyel­vi kul­tú­ra és mű­vé­szet él­te­té­se, gya­ra­pí­tá­sa fe­lé ve­ze­tett. Ez a biz­tos irány­tű ad ér­tel­met egy olyan élet­nek, mely­ben a szol­gál­gat a leg­ne­me­sebb ér­tel­mét nye­ri el a na­pi fel­ada­tok lát­szó­la­go­san bü­rok­ra­ti­kus útvesztőiben. Nem­­csak a szín­há­zi élet ol­da­lá­ról értékelendő ez a szol­gá­lat Ele­kes Bo­tond a csángó­vidéktől az őrségig ívelő te­kin­tet­tel, a fon­tos ese­mé­nye­ken va­ló ott­lé­té­vel, a fi­gyel­met érdemlő mű­vé­szek és ese­mé­nyek nyil­ván­tar­tá­sá­val, az ér­té­kek meg­te­rem­té­sét cél­zó anya­gi hát­tér szük­sé­gé­nek tu­da­tá­ban lévő segítő szán­dé­ká­val las­san meg­ke­rül­he­tet­len és nél­kü­löz­he­tet­len tár­sá­vá vált vál­lal­ko­zá­sa­ink­nak. Nem túl­zás azt ál­lí­ta­ni, hogy kis­sé ő ta­ní­tot­ta pá­lyáz­ni, kor­sze­rű fi­nan­szí­ro­zá­si lehetőségekben gon­dol­koz­ni a kul­tú­ra és mű­vé­szet gyak­ran el­áb­rán­do­zó képviselőit, orosz­lán­ré­sze van ab­ban, hogy ér­té­ket teremtő mű­vé­szek nem­csak az anya­or­szág­ban ér­de­mel­het­tek ki ran­gos ki­tün­te­té­se­ket. Főosztályvezetőként, szak­re­fe­rens­ként ala­pít­vá­nyok és más tes­tü­le­tek mun­ka­tár­sa­ként az egyik leg­na­gyobb isme­rője lett mind­an­nak, ami a Kár­pát-me­den­cei ma­gyar kul­tú­rá­ban szü­le­tett, szü­le­tik, for­rong, újat hoz, avagy meg­tor­pa­nás­sal baj­ló­dik. Ez leg­alább nyolc, tér­ség­be­li or­szá­got je­lent. Emel­lett a nyu­ga­ti di­asz­pó­rá­ba vetődött ma­gyar­ság kul­tu­rá­lis gond­ja­i­ra is oda­fi­gyel. Hány ál­lam­pol­gár­sá­got je­lent­het ez? Ha­tot? Nyol­cat? Tu­cat­nyit? Ta­lán egyet­len egyet: az egye­te­mes ma­gyar pol­gár jo­gát ar­ra, hogy min­de­nütt ma­gyar pol­gár­ként le­gyen ott­hon a vi­lág­ban. Ele­kes Bo­ton­dot en­nek az egye­te­mes­ség­nek ér­vé­nye­sí­té­sét szol­gá­ló mun­kás­sá­ga – mely­ben orosz­lán­rész jut az er­dé­lyi ma­gyar kul­tú­ra ügyé­nek – te­szi ér­de­mes­sé az EMKE dí­já­ra. Az el­is­me­rés ar­ra mél­tót il­let, s csak azt kí­ván­hat­juk ma­gunk­nak ez al­ka­lom­mal, hogy e pél­dát mu­ta­tó élet­nek mi­nél több kö­vetője akad­jon, a ki­tün­te­tett­nek pe­dig erőt, ki­tar­tást és lehetőséget teremtő hely­ze­tet ah­hoz, hogy ál­dá­sos és szak­ma­i­lag-em­be­ri­leg pár­ját rit­kí­tó­an ér­té­kes szol­gá­la­tát mi­nél to­vább vé­gez­hes­se mind­nyá­junk örö­mé­re, gya­ra­po­dá­sá­ra.