magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Karczagi Ágnes: Magyar zenei olvasókönyv


Arad külvárosában, a Választó utcai kistisztviselõk, gyári munkások gyermekeivel jártam óvodába, majd a Kossuth utcai állami elemibe, de mi is ezeket a gyermekdalokat énekeltük: Lánc, lánc, eszterlánc… Erdõ mellett nem jó lakni… Nemzeti múltunk tragikus múltjából megsejtek valamit: Esik esõ karikára, Kossuth Lajos kalapjára… Mint egyetemista még egy igen kedves udvarlásra alkalmas népdalt is sokat dúdoltam magamban: Két szál pünkösdrózsa, kihajlott az útra…

A harmincas évek végén csak a rádió jelentette a kapcsot a magyar mûvelõdéssel nekünk, aradiaknak. Lelkesen fogadtuk a Kodály–Bartók-féle zenei forradalmat. Elfogadtuk a népdal magasabbrendûségét, úgy tartottuk, hogy a népdal az egyetlen hiteles zenei magyar örökség, és gyönyörködve hallgattuk, énekeltük a Háry János és a Székely fonó népdal betéteit, amint Palló Imre remek hangján megtanultuk azokat. Öröm és felfrissülés a Kodály és a Bartók által gyûjtött sok népdal, köztük számtalan olyan varsolci, krasznai, perecsenyi, szilágysámsoni, amelyeket gyûjteményes kötetében* Gáspár Attila is közzétesz.

Hiába, mindenkinek „szülõföldem szép határa” a legkedvesebb. Olvasom, hogy a Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani címû kedves, alliteráló dalt Szilágyborzáson jegyezték le 1975-ben. Csakhogy én ezt a népdalt egész kisfiú koromban, 9-10 évesen, a harmincas évek legelején hallottam, és szüleimmel énekeltem.

A szerelmi dalokat hallgatva már gyermekként is megsejtettem, hogy mennyi csendes tragédia van eltemetve bennük. Mennyi teljesületlen szerelem, csalódott udvarlás, elrontott élet. Milyen fájdalmas késõi beismerés:

„Édesanyám sok szép szava,

Kit fogadtam, kit nem soha.

Megfogadnám, de már késõ,

Hull a könnyem, mint az esõ.”

Micsoda tömör, súlyos költészet!

Mint mondám, én is harcos híve voltam a népdalozásnak. Mennyire tévedett a nagy Liszt, mikor a cigány-dzsentri nótát tartotta a magyar nép hiteles zenéjének. Azután múltak az évtizedek, a népdalok nem veszítettek vonzásukból, de valahonnan a múltból elõszivárogtak az elfeledettnek hitt nóták és mûdalok. Nagyapám, õ is Sándor, a tisztes hajdani csizmadia, évente kétszer, disznóvágáskor és Sándor–József napon ott ült az asztalfõn és három lánya, vejei, fia (apám) és négy unokája által körülvéve mulattunk. Ez azt jelentette, hogy kifogyhatatlanok voltunk a nótázásban. Többnyire hallgatókat énekeltek. Háborús katonanótákat, Doberdó, Isonzó nevét itt hallottam elõször. Elõttem van máskor hallgatag nagyapám, amint lelkesen mondja a vén betyár nevében: „száz szál gyertyát, száz icce bort, ide az asztalra”. Itt fedezem fel a magyar nóták között édesapám kedves nótáját: „Eltörött a hegedûm, nem akar szólani, Rózsi, Rózsi mi bajod?”. Balázs Árpád, Fráter Loránd nótáit van, aki ma is kedveli, énekli. Azt tudtam, hogy a Rózsabokor a domboldalon Petõfi verse, de most látom, hogy Balázs Árpád zenéje. Sok hangulatos zeneileg, költészetileg értékes magyar nóta van. Miért szegényítenõk meg magunkat feledésre ítélve õket?

A népdalzsoltárokkal még barátkoznom kell, figyelemre méltó kezdeményezés. Népünk nagy ragaszkodásának a jele az ószövetségi zsoltárokhoz.

És tünedezik az énekek folyamatos olvasása, éneklése során még valami. Nem csak személyes életem szakaszai sejlenek fel, hanem magyar népünk fájdalmas, próbás, vereséges múltja is. Hisz maguk a népdalok jó része is õsi, meghatározhatatlan múltba nyúlnak vissza. De bennük van nemzeti mûvelõdéstörténetünk is. A csángó énekek, a genfi zsoltárok, a Cantus Catholiciból átvett római katolikus egyházi énekek, népünk ezredéves keresztény áhítatát tükrözik. A balladák, a bujdosóénekek, a regösénekek a török elleni 150 éves harc emlékét rögzítették. Hányszor és hánynak kellett vesztes csata után menekülni idegenbe. Mekkora szomorúság árad bujdosóénekeinkbõl: Amerre én járok, még a fák is sírnak – Bartók Béla gyûjtése.

Elindultam szép hazámból… szemembõl a könny kicsordul. Tinódi Lantos Sebestyén regösénekeihez szervesen csatlakozik szép imája: „Imádkozzatok és buzgón kérjetek…” a török harcok idejébõl, 1545–1546-ból. Milyen fájdalmas szép fohász népünk megõrzéséért: Boldogasszony Anyánk. Kodálynak a Psalmus Hungaricus-a is az õsi zsoltáros hagyományba nyúlik vissza. A kuruc énekek szereplõi: Tyukodi pajtás, Csinom Palkó, Balogh Ádám, Buga Jakab mind személyes ismerõseim.

Pálóczi Horváth Ádám Ötödfélszáz énekek címû énekgyûjteményét 1813-ból az irodalomtörténet is sokra értékeli. Gáspár Attila sokat idéz belõle. Most jövök rá, hogy ez a szép virágének: „Ej haj gyöngyvirág, / Teljes szegfû, szarkaláb…”, ez is Pálóczi Horváth éneke. Milyen ildomos, tapintatos udvarlás, gyengéd szerelmi vallomás: „Ha kertészed lehetnék / Mindjárt meggyógyulnék”.

Csokonai Vitéz Mihály, a magyar barokk költészet csúcsa, az Ó Tihanynak, riadó leánya és a Csikóbõrös kulacsom címû költeményeivel van jelen a válogatásban.

A magyar és angol „ifi” énekek az Istent keresõ, dicsõítõ ifjak énekei táborozásokon, lelki gyakorlatok alkalmával, hála Istennek egyre nagyobb az igény az ütemes, modern lelki énekekre.

Nem folytatom, pedig szeretném. De félek, hogy túlfeszítem egy könyvismertetés kereteit. Csak még – búcsúzásként – egy Kodály által gyûjtött, népi eredetû esti éneket említenék. A lesi völgyzáró gát (Biharfüred mellett – szerk.) feletti tisztáson, az evangelizáló tábor készül lefeküdni. 50 városi srác, néhány bakfis leány, nevelõk, lelkipásztorok a tábortûz körül énekelnek. Napközben volt sok játék, labdázás, kirándulás, az evangélium gyógyító, nevelõ üzenetével töltekezés. Összerázódva és fáradtan, az ózondús fenyõerdõk illatával a tüdejükben, a csillagos ég takarójával felettük zárnak egy ajándékokban gazdag napot, ezzel az imádságos lelkületû, Kodály- gyûjtötte népdallal. Halkan, áhítatosan hangzik a szép népdal:

Erdõ mellett estvéledtem,

Subám fejem alá tettem,

Összetettem két kezemet,

Úgy kértem jó Istenemet:

Adjon Isten jó éjszakát,

Küldje hozzám szent angyalát,

Bátorítsa szívünk álmát,

Adjon Isten jó éjszakát.

Zenei énekeskönyv gyermekeknek, serdülõknek? Hát akkor én a 90 évemmel a serdülõkhöz csatlakozom. Ezt tanácsolom néked is kedves olvasó.

 

 

 

*Gáspár Attila (szerk.): Csak ez nékünk vigasságunk. Zenei olvasókönyv gyermekeknek és serdülõknek, Zilah, 2012.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
KÖNYVTÁR rovat összes cikke

© Művelődés 2008