magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Orbán István: Gedeon Zoltán régi-új linóleummetszetei


Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. 90. születésnapja alkalmából a Barabás Miklós Céh kolozsvári galériájában átfogó kiállítást rendeztünk olajképeibõl és grafikáiból, pontosabban olajvásznai mellett számos szitanyomatot, monotípiát és más technikával készült munkáját mutattuk be. Már akkor felvetõdött a gondolat, hogy párhuzamosan, a Báthory Gimnázium Klubgalériájában is állítsunk ki grafikáiból, kihangsúlyozva ezáltal is a mûvész sokoldalúságát. Ez utóbbi rendezvény októberig elhúzódott, így az újabb Gedeon Zoltán-tárlatot köthetjük a nemrég ünnepelt Festészet Napjához, egyben Szent Lukácshoz, a festõk védõszentjéhez.

                          

A Klubgalériában kiállított 18 kép szándékosan volt úgy válogatva, hogy egységes technikájúak, mind linóleummetszetek. Készítésük nagyjából tíz évet ölel fel, kezdve az 1960-as évek szocreál hangulatú képeitõl az évtized második felében született modern, stilizált formavilágú kompozíciókig. Mivel egy iskolagalériáról van szó, több olyan metszetet válogattunk a kiállításra, melyen egy letûnt világ, az 1960–1962 közötti iskolás élet szerepel pionírlányokkal, mûhelygyakorlatok diákjaival, ifjakkal mezei vagy gyári közmunkán. Annál is inkább, mert mi, idõsebbek a valóságban is átéltük ezt a világot, a fiatalabbak meg hadd ismerjék meg, milyen volt diáknak lenni fél évszázaddal ezelõtt. Így ezek a munkák 50 év távlatából, mûvészi értékük mellett, iskolatörténeti dokumentumok is.

Nem szándékozom hosszan idõzni Gedeon Zoltán életrajzi adatainál, annál is inkább, mert ezt részletesen közöltem a Mûvelõdés 2007. decemberi számában, a Galéria rovatban, Egy mûvész-pedagógus útvesztõi cím alatt. Röviden azért el kell mondani, hogy végigharcolta a II. világháborút és orosz fogságba esett. Szabadulása után Kolozsváron elvégezte a képzõmûvészeti fõiskolát, majd tanított. Diákok ezrei, tízezrei kaptak mûvészi és pedagógiai ismereteket tõle, elõbb mint gimnáziumi, majd mint egyetemi tanártól. Nyugdíjazása után a sors úgy hozta, hogy összetalálkozott Kerékgyártó Istvánnal, a Magyar Mûvészeti Intézet munkatársával, a tokaji és a tállyai nemzetközi alkotótábor vezetõjével, aki azonnal megérezte a benne rejlõ nyughatatlan alkotót és tanítómestert. Több mint egy évtizeden keresztül meghívta a Central European Arts Camp nemzetközi alkotótáborba, ahol az évente összegyûlt 50-60 mûvész számára Zoli bácsi karizmatikus alapember lett. Neki köszönhetem én is, hogy éveken át elvitt a táborba, ahol együtt alkottunk, barátkoztunk. Nekem is tanárom volt az egyetemen, majd az évek során barátságával tisztelt meg. Alkotói pályája során sok közös és egyéni kiállítása volt itthon és külföldön. Cikkei, könyvei, tanulmányai jelentek meg. Sokat dolgozott. Harmonikus házasságban él feleségével, a szintén pedagógus Lévai Ildikóval, aki mindig komoly támasza volt a háttérben az alkotói és a pedagógusi munkájában.

És most néhány szó a kiállított munkákról. Ezek nagyméretû linóleummetszetek, egyesek fehér-feketék, mások színes nyomatok, többnyire a három alapszín alkalmazásával készültek. Mindegyik figuratív, többalakos kompozíció. Legtöbbje kézi levonat kis, 6-8 példányban lett lehúzva, de van köztük egyedi, 1/1-es számú is.

A Klubgaléria két oldalfalának kazettáiban teljesen közérthetõ metszetek sorakoznak, mégpedig valljuk be, rányomta bélyegét készítésük idejének, az 1950-es 60-as évek szocreál hatása. Mi is a szocreál, kérdezhetik a fiatalabbak. Az akkori szocialista rendszer ideológiai és esztétikai elvárása volt a valóságábrázolás, a képek oktató jellege, tetszetõssége, patetizmusa. A közös tárlatokat (és az egyénieket is) nagyon szigorú elbírálás, zsûrizés elõzte meg, 5-10 tagú bizottság döntötte el, mely alkotások felelnek meg a követelményeknek. Nevezhetjük cenzúrának is. A bírálók között politikai részrõl sokszor szakképzetlen pártaktivista elvtársak is részt vettek, és igen nagy súlya volt a véleményüknek, gyakran utasították el formalizmus vádjával jeles képzõmûvészek értékes alkotásait. Elõre meg volt szabva, mit ajánlatos, mit szabad kiállítani és mit nem. Gedeon Zoltán jelen kiállításán is van egy kitûnõ példa erre. Például kemény bírálat érte a Gyakorlat a nyomdában címû metszetét. Ezen géz szájvédõvel ellátott ifjak gyakorlatoznak egy nyomdában, a mérgezõ ólomgõzös levegõben. Ez így rendben lett volna, ha nem tulajdonítanak neki kettõs, átvitt értelmet, a hazai szólásszabadság kapcsán. Ezért elkészült szájvédõk nélküli változata is. Kiállításunkon most mindkettõ szerepel, egymás mellett. Említettük, hogy a képek kordokumentumok is. Ilyen például Az elsõ kolozsvári toronyblokk építése címû metszet, melyen felismerjük a Piac-csarnok mellett ma is álló toronyházat. A képen éppen az utolsó emelet felhúzásánál tartanak az olyan munkások, mint a szomszédos képen látható Építõmester. Szintén kordokumentumok, az iskolás élet tükrei azok a munkák is, melyek hûen ábrázolják a hatvanas évek diákságát. Jómagam is ezekben az években voltam a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium diákja. Kötelezõ sötét egyenruhánk volt, karszámot viseltünk meg egyensapkát. A lányok hajszalagot, szoknyát (nem nadrágot) és kötényt hordtak. A nyakunkban piros pionírnyakkendõ lógott. És ha már korrajzról beszélünk, ehhez az is hozzátartozik, hogy otthon viszont titokban Updike-ot, Kerouac-ot olvastunk, és Salinger Zabhegyezõjét, a luxemburgi rádió slágerlistáját hallgattuk, és eredeti farmernadrágokról álmodni sem mertünk. Ha hosszabbra növesztettük hajunkat, állandó problémánk volt a hatóságokkal. A vasfüggönyön túli nyugati hippi világ beszivárgó híreit a kamasz kíváncsiságával szippantottuk magunkba. És a határõrség éber ellenõrzésén véletlenül átcsúszó csodás fekete bakelit lemezekrõl hallgattuk a Rolling Stonest, a Led Zeppelint, a Deep Purplet, hogy csak a legnagyobb rockegyütteseket említsem. A Ion Andreescu Képzõmûvészeti Fõiskolán, a grafika szak tragikus sorsú professzora, Kádár Tibor próbálta megismertetni diákjaival a dekadensnek kikiáltott nyugati mûvészet nagyjait, Picassót, Matisse-t, Chagallt és társaikat. Az intézet könyvtárába utólag bekerült néhány róluk szóló, kiátkozott kötet. Ezeket eleinte nem vihette ki az ember, rövid ideig kapta kézbe és ott helyben lapozhatott bele.

                           

Aztán az enyhülés, a változások a most kiállított metszetekrõl is leolvashatók. Nem véletlen, hogy Gedeon Zoltán alkotó pályájának következõ korszakából 6 metszete került a fõ falra csoportosítva. Ezek modern felfogású kompozíciók és már a 60-as évek derekán megszülettek. Újjászületését jelöli és akár átvitt értelmet is társíthatunk a Felszállott a páva címû majdhogynem fõnixmadaras felfogású munkájának, vagy a szabadon röpködõ légbuborékoknak a Buborék címû színes metszetén. Körhinta címû munkája az élet körforgását sugallja. Az elvonatkoztatás, az absztraktizálás, a stilizálás kitûnõ példái a Gyermekek vagy az Esõ után címû Gedeon-munkák is.

A megnyitó a linóleummetszet készítési módjának elmagyarázásával és a szerszámok bemutatásával folytatódott. A jelen lévõ diákok és idõsebbek is láthatták a különbözõ vésõket, a gumihengert, a puha mûanyag padlószõnyegbõl vágott és kivésett dúcot és végül a kész, magasnyomásos nyomatot. Majd Molnár László diák zongorán elõadta Kadosa Pál Hommage a’ Bartók címû mûvét. A rendezvényt Füzes Oszkár magyar nagykövet is megtisztelte jelenlétével, aki rövid üdvözlõ beszédet mondott, majd barátságosan elbeszélgetett az ünneplõ mûvésszel, aki néhány humoros történetet mesélt kalandos kilenc évtizedes életpályájáról.

A múlt rendszerben betiltott Klubgaléria 7 éves történetérõl a Mûvelõdés 2007. áprilisi számában a Volt egyszer egy Klubgaléria címû írásommal emlékeztem. Gedeon Zoltán linóleummetszeteinek kiállítása immár a 6. tárlat az újra mûködõ Klubgaléria történetében. A számos kolozsvári kisebb kiállító-helyiségek sorában, a miénk feladatául tûzte dokumentáris jellegû tárlatok rendezését, képzõmûvészeti, pedagógiai múltunk egy-egy szegmensét bemutatni a diákságnak. A közeljövõben tervbe vett kiállítások a következõk: Gruzda János (1881–1953), a tél festõjének olajképei; Kádár Tibor (1919–1962) rajzok, grafikák; Balaskó Nándor (1918–1996) Portugáliában, Brazíliában és Thaiföldön készített grafikáiból, valamint erdélyi népmûvészeti gyûjtõmunkájából; Osváth Zsuzsa (1919–1998) festményei; Fekete László (1920–1993) pasztell- és olajképeibõl.

 

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
GALÉRIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008