magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Pleşa Róbert: Báthory Erzsébet – a műfajteremtő musicalopera. Beszélgetés Gombár Annamária rendezővel


A Kolozsvári Magyar Opera és a Margitszigeti Szabadtéri Színház az elmúlt év legnagyobb vállalkozásának tekinti a Báthory Erzsébet musicaloperát, melynek magyarországi õsbemutatója július 13-án volt, a Kolozsvári közönség pedig szeptember 15-én láthatta elõször  ezt a produkciót.

Fontos szerepe volt az õsbemutató létrejöttében Bagó Bertalan rendezõ munkatársaként Gombár Annamáriának, a Kolozsvári Magyar Opera rendezõjének, akit a mû fontosságáról, elõkészítési folyamatáról kérdeztem.

– Az eredeti projektbe nem voltam beszámolva, egy nappal a színpadi munka elkezdése elõtt Szép Gyula igazgató felhívott, hogy számítana rám, és megkért, hogy csatlakozzam a musical- csapathoz, amit boldogan tettem, mivel szeretem a mûfajt. Minden újdonságot kihívásnak érzek, mert mindenbõl lehet tanulni, és egy bizonyos idõ elteltével mindennek hasznát vehetjük. Az elsõ találkozásom Bagó Bertalan rendezõvel, Pejtsik Péterrel, aki hangszerelte Szomor György zeneszerzõ dallamait és Juhos Gábor hangtechnikussal volt, ekkor megkaptam a szövegkönyvet és másnapra egy, a darab tanulmányozásával töltött éjszaka után, kezdõdtek a színpadi próbák.

– Tudjuk, hogy Erdélyben a musical mûfaja gyerekcipõben jár. Mi újat hoz a Báthory Erzsébet az itthoni közönségnek?

– Szívesen mondanám azt, hogy a musicallel mint mûfajjal ismerteti meg a közönséget. Kolozsváron eddig voltak olyan elõadások, ahol musical-részletek hangzottak el, de elejétõl végig egy teljes musical bemutatására, Venczel Péter két munkáján kívül (Mátyás a vérpadon, Ali baba) nem igazán volt példa. Elsõsorban említeném, hogy ez egy õsbemutató. Nekünk, kolozsváriaknak – többnyire a Selmeczi György jóvoltából hozott kortárs operákon kívül – nem volt alkalmunk õsbemutatókra. Az, hogy Szomor György és Bán Teodóra, aki az elõadás producere, úgy gondolták, hogy ezt a Kolozsvári Magyar Opera és a Margitszigeti Szabadtéri Színház közösen készítse el, óriási lehetõség volt, még akkor is, ha kezdetben nem pont így gondoltuk. Mindig nehéz olyasminek nekifogni, amit nem ismerünk. Az, hogy valaki hány musicalt látott, ismer, nem döntõ abban az esetben, amikor csinálni kell. A musical egy nagyon összetett mûfaj. Zeneileg teljesen más, mint amihez – opera, operett és vokál-szimfonikus mûvek – mi hozzászoktunk. Meg kell tanulni egy más énekstílust, melyben sokkal fontosabb a prozódia, más énektechnikát követel, mely talán a legfontosabb kihívása a mûfajnak. A prózai részeket mikroporton keresztül elmondani egészen más, minden apró hiba felerõsödik, amikor egy hangosabb levegõvétel zavaró tud lenni, kontrolálni kell a hangerõt, a kifejezést.  A Báthory Erzsébetben a prózai részek alatt is zene szól, be kell osztani a szöveget, nem mint egy színdarabban vagy operettben, ahol olyan tempóban beszélsz, ahogy te akarsz. Volt egy adott zene, amely alatt a párbeszéd, a prózai résznek el kellett hogy hangzania.

   

Az elsõ próbákon mindenki ledarálta mondanivalóját, majd a kollégák rájöttek, hogy a hadarás helyett, ha jobban megrágják a szöveget, ha hangsúlyoznak bizonyos szavakat, érthetõbbé válik a szöveg és belefér a zenei részbe. Az, hogy a színpadon folyamatosan mozogni kell, számunkra nem volt újdonság, hiszen olyan elõadásokban, mint a Macbeth, Cirkuszhercegnõ, Csínom Palkó, ahol a táncrészt zömében vagy teljesen az énekkari tagok oldották meg, bõven van mozgás, de az, hogy egyes csoportok különbözõ mozgást hajtanak végre, nincs egységes tánc, mindegyik egy gondolatot tükröz, semmi nincs csak a látvány kedvéért, ez újdonság és kihívás volt.

– A színpadi nehézségeken kívül milyen más gondokkal kell szembesülni egy bemutató kapcsán?

– Természetesen egy darab elõkészítésében mindennek megvan a saját menete. A díszlet- és jelmezkészítés ezer papírral és bürokráciával jár. 

– A mikroport használata a Kolozsvári Magyar Operában ritka jelenség. Ez mennyiben befolyásolta az elõkészületi munkákat, hiszen a Báthory Erzsébet musicalben több mint negyven ilyen készüléket használnak?

– Elõször természetesen gondok voltak, hiszen az az énekes, aki ahhoz van szokva, hogy mikroport nélkül énekelje át a zenekart nagyoperákban, az hajlamos mikroportba is hangosabban énekelni a kelleténél, így ezt a mikroport torzítja. Meg kellett találni azt a hangerõt, mely a legmegfelelõbb. Ezt a mûfajt a világ minden részén mikroporttal játsszák. Inkább a hangosítással és a felszereléssel voltak gondok, ami egy olyan színházban, ahol a musicalt repertoárszerûen játsszák, eleve adott. Nálunk ez nem volt meg. Köszönettel tartozunk a lelkes és segítõkész embereknek, akik megoldották a felmerülõ technikai gondokat.

– Koprodukció lévén milyen különbséget észlelt a magyarországi és az erdélyi alkotók között?

   

– A legszembetûnõbb különbség, hogy mindenki nagyon jól tudja a dolgát és meg vannak szokva azzal, hogy elvégzik a munkájukat és elvárják, hogy mindenki körülöttük megtegye ugyanezt. Nem ütköznek olyasmibe, hogy van egy probléma, ami esetleg másnak a dolga lenne és õk kell megoldják. Ezt felfoghatatlannak tartották, kivéve Novák Pétert, aki mindent csinált. Minden más magyarországi kolléga nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy neki ez a dolga, ezt végzi el. Mi, akik sokkal kisebb támogatást kapunk az államtól, hozzá vagyunk szokva, hogy az elõadásnak meg kell lennie és mindenki segít, ahol tud. Ez nagy nehézség itt, de ugyanakkor az együttmûködésnek, a közös munkának van szépsége is. Hozzá kell fûznöm, hogy az elején nagyon elzárkóztak az „együtt végezzük el” mentalitástól, és szigorúan vették azt, hogy mindenki a saját munkáját végezze. A próbafolyamat alatt ez megváltozott, és kezdték értékelni, hogy egy elõadásért mennyi mindent megteszünk. Bevallották, hogy a munkafolyamat végén olyan melegséggel mentek el Kolozsvárról, amit nem gondoltak lehetségesnek. Többségük nem szerzõdött tag, szakmánkban szabadúszónak nevezzük, és megszokták, hogy elvállalnak egy munkát, amit legjobb tudásuk szerint elvégeznek, majd továbbmennek, de Kolozsvárt nagyon megszerették, talán a közös munka hatására is.

– Említette Novák Péter nevét, aki hivatalosan a darab koreográfusa, de ugyanakkor mindenesként tevékenykedett a Báthory musical kapcsán. Õ miben hozott újat a megszokott erdélyi színpadi  mozgásmûvészetben?

– Novák Péter hihetetlen ember, aki a darab létrejöttének szempontjából is sokkal több volt koreográfusnál. Õ énekes, táncos, író, rendezõ, színész! Hihetetlen, hogy mennyi mindent ûz magas fokon! Olyan erõbedobással dolgozik, hogy egyszerûen magával ragadt mindenkit. Megérezte, hogy mikor mit kell mondani ahhoz, hogy a maximumot szedje ki az emberbõl. Mielõtt nekifogott a koreográfiának, képekrõl, hangulatról beszélt, szerette mindig megértetni, hogy mit miért teszünk. Más a test, amikor tudja, mit fejez ki, tudod, mit jelképezel, mit képviselsz, és akkor akként adod elõ. Miután a kezdeti szokatlan iránti ellenállás feloldódott, csodálatos dolgok születtek a színpadon. Véleményem szerint Novák Péter azt tanította meg, hogy a színpadi mozgás nem csak a lábak dolga, hanem az agyé, a léleké, az egész testé!

– Mennyire tartja szerencsésnek, hogy a musicalt egy eddig ismeretlen darabbal próbálták Kolozsvárra bevezetni, megkedveltetni a közönséggel,  nem pedig egy A. L. Webber-mûvel, vagy a Szépség és a szörnyeteggel, a Rómeó és Júliával, melyekrõl mindenki hallott?

– Olyan szempontból jobb, hogy nincs összehasonlítási alap. Nincs az, hogy hallottam a Jézus Krisztus Szupersztárt Steve Balsamóval, Ted Neelyvel vagy Ian Gillannel, és itt olyan egyik sem lesz. Ezek a csapdák egy új mûvel elkerülhetõk. Musicalt nagyjából mindenki hallott, de élõben talán nem volt lehetõsége látni, nagyrészt a közönség ezeket felvételrõl ismeri. Amikor a gyermek botorkál, nem a legmegfelelõbb egy olimpiai távfutóval összehasonlítani. Én hiszem, hogy a botorkáló gyermek aranyos lehet, figyelhetjük azt, hogyan áll lábra, megtanul járni, és ennek a folyamatnak is megvan a varázsa. Ez az egyik elõnye a Báthory Erzsébetnek. A másik, hogy olyan elõadást létrehozni, mint a Szépség és a szörnyeteg, rengeteg pénzbe kerül, itt nem feltétlenül a jogdíjra gondolok, hanem magára a jelmezek, díszletelemek elkészítésére, melyek feltétlenül szükségesek, sajnos mi ennyi pénzzel nem rendelkezünk. Ez az elõadás ahhoz képest nem volt annyira drága, megvalósítható volt a mi lehetõségeink közepette.

A zenéje nagyon jó. Aki ezt írta, színpadi ember, számít, hogy a zeneszerzõ színpadban gondolkodik. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a Margitszigeti Szabadtéri Színház úgy döntött, hogy közösen a Kolozsvári Magyar Operával akar dolgozni. Válogathattak volna sok más társulat között, de minket választottak, és remélem elégedettek.

– Hogyan illik össze a Báthory Erzsébet klasszikus története Bagó Bertalan modern rendezési stílusával?

– Én úgy érzem, a modern rendezés az, ahol beszélünk  emberi érzelmekrõl, helyzetekrõl, nyíltan bevállalva azt, hogy ami nem idegen az élettõl, az nem lehet idegen a színpadtól sem. Véleményem szerint ez a modern rendezés és nem az, hogy valakin rövidebb vagy hosszabb szoknya van. Évszázadok során elég volt kiállni a színpadra és szépnek lenni, most végre vállaljuk a csúnyaságot, a dühöt, az aljasságot, hisz ez sem idegen az élettõl. Én ezt értem modern rendezés alatt, és ez a történetben adott. Az irodalom ilyen szempontból messze megelõzte a színpadot, hiszen olvashatunk több száz évvel ezelõtt íródott könyvekben ezekrõl az érzelmekrõl. Ezt a lépést színpadon csak pár évtizede tettük meg, hogy miért, nem tudom. Aki eljön megnézni a Báthory Erzsébetet, láthatja: õszinte a szerelem, a gyûlölet, a félelem, a rettegés, a lelkiismeret-furdalás. A lélek meztelenre vetkõzik ebben a darabban, és én ezt találom csodálatosnak.

– Milyen volt az együttmûködés a magyarországi és a kolozsvári szereplõk között?

– Szomor Györggyel kezdem, aki a darabnak zeneszerzõje, ugyanakkor Thurzó nádor szerepét is énekli. Hihetetlen emberi nagysággal kezelte a szerepet és alázattal viszonyult a produkció minden résztvevõjéhez. Élmény volt vele dolgozni. Zöld Csaba  Nádasdy Ferenc szerepét énekelte. Õ és Benedekffy Katalin, aki a címszerepet énekelte, Erdélybõl származnak. Miller Zoltán kitûnõen alakította Caravaggio szerepét. A darab másik fõszereplõje Walter királyi nyomozó, akit a Margitszigeten Szemenyei János csodálatos színész, énekes alakított, tizenévesnek tûnik, és olyan ártatlanság lakozik benne, ami hihetetlen. A kolozsvári szereposztás méltó volt a budapestihez... sõt! Covachinsky Yolanda és Barabás Zsuzsa mint Erzsébetek gyönyörûek, félelmetesek, esendõek, hihetetlenek voltak. Laczkó V. Róbert muzikalitása, mélysége, gyönyörû hangja az elõadás egyik fénypontjává emelte a Fekete bég címû dalt. Kátay Istvánról elhittem, hogy mindent elveszített, hogy mindenrõl lemondott, hogy kétségbeesetten keresi értelmét, jogát annak, hogy higgyen... hogy, ha már magáért nem tud, legalább valaki másért küzdjön. Szilágyi János fenséges Thurzó, sötétségé-ben is emberi. Veress Orsolya pedig a tiszta erotika mint Darbúlia, a boszorkány. Nagyon, nagyon büszke vagyok rájuk. Nem utolsósorban szeretném megemlíteni az elõadás karmesterét, Kulcsár Szabolcsot, aki jóval több volt egyszerû karmesternél. Hihetetlen energiával vett részt a munkafolyamatban, a darab nagyban neki is köszönheti sikerét.

– Hogyan fogadta a budapesti közönség ezt a darabot?

– A magyarországi közönség összehasonlíthatatlan a kolozsvárival. Itt a közönségünk sokkal melegebb, és mikor eljön megnézni egy elõadást, tényleg kíváncsi rá. Büszkén állítom, hogy a Margitszigeten is az igazi közönségsiker a harmadik elõadáson érzõdött, amikor a kolozsvári szereposztás énekelt.

– Amikor majd Erdélyben újra mûsorra kerül, a hazai közönség miért kellene hogy megnézze a Báthory musicaloperát?

– Elõször is azért, mert ez a Kolozsvári Magyar Operának egy új bemutatója. Az itteni közönség, ha másért nem, azért nézze meg a darabot, hogy személyesen alkosson véleményt a mûrõl, nem pedig hallomás alapján. Óriási munka van benne, és ez a társulat megérdemli. Ha valakinek nem tetszik a darab, akkor azért állítsa ezt, mert látta és ez a saját véleménye, nem pedig azért, mert hallott valamit róla. Meg kell nézni, mert valami újjal próbálkozunk. Vendégszerepléseink alkalmával kérték, hogy musicaleket is játsszunk. Ezek az elsõ próbálkozásaink, és szükségünk van a pozitív visszajelzésre. Kell tudjuk, hogy ez egy olyan út, amelyen érdemes elindulni, természetesen nem mellõzve a többi mûfajt.  Hiszem, hogy az elõadás megérdemel teltházakat, mert jó a zenéje, jó a rendezés, hihetetlenül jók az énekesek, az énekkar, a tánckar, a zenekar.

– Véleménye szerint jó döntés volt ezzel a mûvel kezdeni az opera új évadát? Milyen visszajelzések voltak eddig?

– Annyit mondhatok, hogy teltház volt, a közönség vastapssal fogadta az énekeseket és az alkotókat. Ennek a darabnak a sikeres utóéletében csak technikai akadályok jöhetnek szóba. Említettem, hogy ehhez a mûfajhoz bizonyos technikai felszerelés kell, amit most kezdünk megoldani bizonyos szinten. Nem tudom elképzelni, hogy a kolozsvári közönség elfordulhat ettõl a darabtól.

– Milyen musical követi majd a Báthory Erzsébetet?

– Vannak komoly tervek. Akikkel Magyarországról közösen dolgoztunk, hajlandóak továbbra is eljönni, mivel nagyon megkedveltek minket. Tervben vannak különbözõ elõadások, de minden a közönség visszajelzésén áll vagy bukik.

– Említette a közönséget. Mint a Kolozsvári Magyar Opera egyik mûvészeti vezetõje, milyen üzenettel fordul az erdélyi közönséghez?

– Szeretném elmondani, hogy senki sem tökéletes. Az ember szeretne mindig simogatni, de egy idõ után unalmassá válik: szeretne bízni, hinni és szeretni, de egy idõ után nagyon nehéz. Engedjék meg nekünk, hogy néha simogassunk, néha rázzunk, néha kiabáljunk, de mindig, mindig szeressünk. Jöjjenek, támogassák próbálkozásainkat, és ne felejtsék el, hogy mindig kettõn áll a vásár.

      

 

 Munkafotók (http://www.hungarianopera.ro)



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008