magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Gaal György: Templom a Főtéren A kolozsvári Szent Mihály-templom képben és szóban


Évszázadok óta Kolozsvár jelképe a fõtéri Szent Mihály plébánia-templom. Építésének kezdete a homályba vész, nincs alapítólevele, csak sejtjük, hogy az 1316-os városi jogokat megerõsítõ királyi oklevél születése utáni idõkben fogtak hozzá falai emeléséhez. Az 1349-es pápai búcsúengedély az elsõ biztos adat, amely épülésére utal. Befejezését is mindössze megközelítõleg tehetjük – a homlokzaton látható címerek alapján – Zsigmond király idejére, az 1430-as évekre. Aztán jöttek a várost ért csapások, örömünnepek: mindegyiknek részese, gyakran színhelye is volt a templom. Közben százötven évig a protestánsok dicsérték benne az Urat. Volt itt fejedelemválasztás és -beiktatás, koronaátadás és ravatalozás, számtalan országgyûlés. Püspökké szentelésre is sor került, szószékérõl olyan prédikáció is elhangzott, amely merész emberségével túlmutatott a kor szellemén. Falait tûzvészek perzselték, villámcsapások és földrengések veszélyeztették, de azok kibírták a próbát. Berendezése többször változott, most fõleg barokkban pompázik.

Leginkább tornya szenvedte meg a természeti csapásokat. Eredetileg a gótikus stílusnak megfelelõen két homlokzati toronnyal építhették, melyek közül az északi magasabb lehetett. Aztán az ismételt tûzvészek ezeket a 17. század végére romossá tették. 1744-re épült fel az új barokk torony, de ezt négy évtizeddel késõbb egy földrengés repesztette életveszélyessé. Lebontása után fél század telt el, amíg Kedves István plébános új torony építésébe kezdhetett. Több terv is született, végül a különálló neogótikus torony mellett döntöttek, melynek helyét Estei Ferdinánd fõherceg jelölte ki. A tervezõ nevét nem ismerjük, s amint a torony emelkedett, többen méltatlankodtak, hogy hatalmas arányaival elnyomja magát a templomot. Mára már 80 méter magas, aranyozott keresztû tömbje hozzánõtt a szentegyházhoz. 1859-es befejezésekor a város minden sarkából látható volt, órájához igazodott Kolozsvár élete.

A templom teljes látképe a toronnyal együtt csak 1890 tájára bontakozott ki. Akkorra ért véget a köréje épített árus bódék és az iskolaépület eltakarítása. Szerencsésnek mondható a város, hogy akadtak jó tollú újságírók és jó érzésû elöljárók, akik megakadályozták a templom újbóli körbeépítését. Ennek monumentalitását aztán a déli homlokzathoz elhelyezett Mátyás-szoborcsoport és a köréje kialakított virágos dísztér emelte ki a 20. század elsõ éveitõl.

Aki ma él, mind így zárta szívébe a korábban Nagypiacnak is nevezett Fõteret. A templom, a Mátyás-szobor és a park hármas egysége volt száztíz éven át a város szimbóluma. Ezt vitte magával minden látogató, minden városból elköltözõ, ebben gyönyörködtek az itt lakók, s nyilván ezt örökítették meg elsõsorban a mûvészek.

Hantz Lám Irén tanár, Kolozsvár szülötte is ennek a Fõtérnek az igézetében nõtt fel, s most kiemelve ebbõl a Szent Mihály-templomot, kis emlékalbummal* tiszteleg elõtte. Úgy tûnik, sorozatot szándékszik indítani. Tavaly a Farkas utcai református templomot megörökítõ képzõmûvészeti alkotásokból válogatott. Most megjelent albuma a fõtéri egyházat és környezetét ábrázoló 21 mûvész alkotásait öleli fel, valamint kilenc tollforgató a templomhoz is kapcsolódó prózai és verses szövegét sorakoztatja melléje.

A legrégebbi ábrázolások még a 19. század elsõ felébõl származnak, amikor a templom tényleg piactér közepén állott, bódék övezték, s hiányzott a tornya. A többi kép akár a tájba ágyazva (Berde Amál, Botár Edit, Cs. Erdõs Tibor, Ferenczy Júlia, Folyovich Endre, Hankó János, Nagy Albert, Widman Walter), akár csak a templom sziluettjét, valamelyik homlokzatát megörökítve (Balázs Péter, Feszt László, Gy. Szabó Béla, Györkös Mányi Albert, Nagy Endre, Orbán István, Takács Gábor), esetleg részletét kiemelve vagy tornyát szimbólummá téve (Tasnádi József) ragadja meg a páratlan, egyedi látványt. Mindegyikük magán viseli a mûvész egyéni stílusát, s így betekintést nyújt a város mûvészettörténetébe is. Két kitûnõ kolozsvári fényképész, László Miklós és Szabó Tamás felvételei egészítik ki az összképet.

A szövegek közül Hantz Lám Irén Ajánlása, templommal kapcsolatos élményei, Asztalos Lajos templomtörténeti adattára és XIII. Leó pápa imája teremtik meg a keretet, amelybe beilleszkednek a szépírói vallomások: Bálint Tibor prózai sorai, Reményik Sándor, Dsida Jenõ, Molnos Lajos, Egyed Emese, Szabó T. Anna versei. Örömmel vehetjük át Molnos Lajos „képeslapjának” jelentését: „A Szent Mihály-templom még a helyén. /A Mátyás-szobor még a helyén. / A Szamos, a Házsongárdi temetõ/ és a Farkas utca is még a helyén.” A vers húsz évvel ezelõtt született, amikor mindezek veszélyben forogtak. Azóta a templom ablakai megújultak. Kertje egy mûvészi Márton Áron-szoborral gazdagodott. A Mátyás-szoborcsoport is hosszas vajúdás után új színekbe öltözött. A Házsongárdi temetõ sírrengetegébõl pár száz mûemlékké vált. A fõtéri park ugyan elveszett, s ez sokunknak fáj, de amikor helyét a Magyar Napokon megtölti a sokadalom, szívet melegítõ érzés fog el.

A kis album gazdagságunkra figyelmeztet: micsoda mûemlékkel rendelkezünk, s hány jeles mûvészünket ragadta meg annak látványa, hány írónkat-költõnket ihlette gondolatokra az épület szimbolikus üzenete. A terjedelmes életrajzi adattár az írók-mûvészek világában segíti eligazodni azokat, akik többre is kíváncsiak, mint amit a pillanatnyi élmény nyújthat.


 

 

*Templom a Fõtéren. A kolozsvári Szent Mihály-templom képben-szóban. Összeállította Hantz Lám Irén. A reprodukciókat készítette László Miklós. Kolozsvár, 2012.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
KÖNYVTÁR rovat összes cikke

© Művelődés 2008