magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Vincze Zoltán: Adatok Kós Károly sztambuli tanulmányútjához


Kós Károly szerteágazó munkásságának feltérképezése a kortársaktól máig több nemzedék kutatói számára biztosította lappangó adatok felfedezésének örömét, esztéták számára új megközelítések kimunkálásának elégtételét, termékeny és meddõ viták lehetõségét. És alighanem így lesz ez még jó darabig. Áll ez különösképpen hosszúra nyúlt életének rövid konstantinápolyi ösztöndíjas szakaszára, elsõ élménybeszámolójára, valamint sztambuli mûködésének egyedülálló termékére, a város történetét és építészetét vallató-bemutató tanulmányára.1 Utóbbi mûve – állította, joggal, a szépírónak szentelt monográfia szerzõje – „mind a mai napig Kós legismeretlenebb munkája.”2 A kijelentés a 20. századi Erdély legnagyobb magyarjának utolsó éveiben látott nyomdafestéket, és bár azóta törlesztettünk valamicskét adósságunkból,3 az ítélet lényegében a harmadik évezred elején sem veszítette érvényét.

Ennyit az alábbi közlemény indoklásául, amelynek nem szándéka az eddigi tudós elemzések ismétlése, nem kísérletezik az alkotás új szempontú értékelésével, csupán a megszületésével, kihordásával kapcsolatos egy-két lappangó adatot, valamint elõrebocsátott legelsõ értékeléseit adja közhírré. Némelyikük talán elõsegíti bizonyos megközelítések, hangsúlyok árnyaltabb megfogalmazását. A bujkáló adatok forrása a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézetnek (KMTI) a Magyar Országos Levéltárban (MOL) elhelyezett, csak részben rendezett, (tudtunkkal) feldolgozatlan levéltára.4

A háború alatt szervezett, József Ferenc fõherceg védnöksége alatt álló intézet 1917 januárjában kezdte meg mûködését. Igazgatójául Hekler Antal egyetemi tanárt, a Szépmûvészeti Múzeum õrét nevezték ki.5

Kós az 1917. január elsejei indulástól tagja volt az intézetnek. Az adat a népfölkelési tényleges szolgálat alól felmentett intézeti tagok (Oroszlán Zoltán és Kósch Károly) névjegyzékében olvasható. Fölmentését a Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium 283.837/4–1916. számú rendelete hagyta jóvá.6 Tekintettel intézeti alkalmazására, 1917-ben a rendelkezést meghosszabbították: „a népfölkelési tényleges szolgálat alól bizonytalan idõre fölmentett Kósch Károly 1883. kolozsvári illetõségû építész fölmentését újabb alkalmazására is, a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet ösztöndíjas tagjára kiterjesztettem” – hangzik a Honvédelmi Minisztériumnak a vallás- és közoktatásügyi tárcához intézett átirata (1917. március 3.). A rendelet Kósch Károlyról intézkedik, de az aláírás Kós Károlyé.7 A határozatot a következõ megjegyzéssel vezették be az említett névjegyzékbe: „feltétlenül nélkülözhetetlen ill. pótolhatatlan”, további felmentés: „bizonytalan idõre”. A felmentés (minden bizonnyal Heklertõl származó) indoklása: „Legkiválóbb építõmûvészeink egyike, kit értékes mûvészeti írói mûködésének iránya az Iszlám mûvészetének a tud[ományos] intézet keretében való tanulmányozására különösen hivatottá tesz. Mint ösztöndíjas tag, tevékeny részt vesz az intézet munkásságában, mely közremûködése nélkül csonka maradna, s mely ezt létesítése legfõbb céljainak veszélyeztetése nélkül nem nélkülözheti.” A Honvédelmi Minisztérium illetékes bizottságának határozatára hivatkozással hangsúlyosan pontosítja a jegyzék szûkszavú fogalmazását: „A felmentés bizonytalan idõre érvényben marad.”8

Hekler Antal intézeti igazgatónak az elsõ félévi mûködésrõl beszámoló jelentése9 sorra veszi a kis-ázsiai romvárosokban tervezett ásatásokat, taglalja a tagság kutatómunkájának irányát. Oroszlán Zoltán az antik emlékekkel, Ralbovszky Péter epigráfiával, Lutter Ferenc a keresztény és bizánci régészeti emlékekkel foglalkozik, hangzik a jelentés, majd így folytatódik: „Kósch Károly elsõ feladatának azt tekintette, hogy az európai mûtörténeti irodalomban teljesen föl nem dolgozott oszmán-török mûvészet történetével és lényegével megismerkedjék. Az irodalmi tájékozódást nyomon követte a helyszínen való szemléleti tanulmányozás, amit három csoportba osztva végzett. Az elsõ csoportot a byzánci és török templomok alkották, a második csoportba a temetõk és türbék kerülnek, a harmadik csoport pedig Konstantinápoly, illetõleg Sztambul világi építkezéseit foglalja magában. A fõsúlyt itt Kósch az utca, illetõleg a városépítés és rendezés kérdésére kívánja helyezni, mely kérdés történeti fejlõdésérõl, múltjáról és jövõjérõl intézeti kiadványaink számára egy nagyobb, új és eredeti fényképfölvételekkel kísért tanulmányt készít elõ. E tanulmányához hozzá fogja fûzni valamely leégett sztambuli városrész újjáépítési vázlatát is. Kósch Károlyt, az építészt mint a nemzeti formák nagy megértõjét és lelkes rajongóját ismerjük, biztosak lehetünk tehát benne, hogy az õ városépítõ terveiben a sajátos helyi és nemzeti hagyományok formakincsének minden szépsége tovább fog élni s Konstantinápoly nem lesz lassanként kínosan szabályos, hatalmas háztömbökbõl álló európai szabású város, aminõnek a háború elõtt ott mûködött francia építészek városrendezési tervei szánták! Kósch munkája, ha megjelenik, acélkapocs lesz, mely intézetünket Konstantinápolyhoz és a törökség nemzeti érdekeihez fûzi. Éppen ezért magyar és német nyelvû kiadása mellett török nyelvû kiadását is tervbe vettem.”10 Az igazgató kitartott utóbbi elképzelése mellett, és leveleiben erre ismételten emlékeztetett.

Hekler kérésére a KMTI igazgatótanácsának ügyvezetõ alelnöke, gróf Klebelsberg Kunó, a helyszínen gyûjtött anyag kiegészítését célzó „néhány heti magyarországi tanulmányutat” engedélyezett Kósnak, aki augusztus 10-én indult Budapestre.11 Megnyugodva ment haza, mert elutazása elõtt értesítették, hogy az igazgatótanács, helyt adva az igazgató pártoló javaslatának, jóváhagyta „ösztöndíjának az 1917/18. évre való meghosszabbítását.”12

A KMTI 1917. évi második és 1918. elsõ félévi tevékenységérõl beszámoló igazgatói jelentésben13 Kós további mûködésének magvas értékelése olvasható, amelyet néhány szétszórt irat apró adatokkal támaszt alá.

A mûködése elején álló intézet második féléve a gyász jegyében indult: meghalt az epigráfus Ralbovszky Péter. Ravatalánál „Kós Károly építész mondott elhunyt, derék tagtársunknak utolsó Isten hozzádot” – értesülünk az igazgatói jelentés vonatkozó passzusából.14

Novemberben az igazgató az intézeti közlemények elsõ két füzete német kiadásával kedveskedett a fõhercegnek, jelezve, hogy „a párhuzamos magyar kiadás sajtó alatt van”. Egyben bejelentette: „A harmadik Kós Károly dolgozata Sztambulról, mely a török városépítõ mûvészet múltjával és jövõjével foglalkozik.”15 

Az intézeti tagok kutatási területüket érintõ – a nemzetközi hallgatóságra való tekintettel német és francia nyelvû – elõadásai sorában Kós 1917. december 8-án Sztambul, építészettörténeti vázlat címen tartott értekezést.16

Hekler egyik év végi folyamodványa Kós tanulmányútjával a legszorosabb kapcsolatban álló mozzanatról tudósít. „Miután a közeljövõben kilátás van rá, hogy Kós Károly építész, int[ézeti] tag megkapja az engedélyt a régi szerail építészeti fölvételeire és mûvészettörténeti tanulmányozására”, az intézeti igazgató a vallás- és közoktatásügyi minisztertõl kérte a költségek fedezetét.17

1918 áprilisában az igazgató elküldte a fõhercegnek az intézet elsõ két füzetét (hihetõleg a magyar nyelvû kiadásokról van szó). Közölte, hogy nyomdában a harmadik, és jelezte a folytatást. „Egyidejûleg a következõ, terjedelmesebb köteteket is elõkészítjük, melyek közül az egyiket Kós Károly írta a sztambuli városépítés történetérõl, a másikat Lutter Ferenc a Zeirek Kilissé djamiról (Pantokrator). Nagyon kívánatosnak tartom, hogy Kós dolgozata török nyelven is megjelenhessék, hiszen éppen a törökök körében kell a legnagyobb érdeklõdést felkeltenie, mert az utolsó fejezetben történeti alapon megjelöli az utat, amelyen haladni kell, ha a modern város követelményeinek a nemzeti építõmûvészet formakincsét nem akarják könnyelmûen áldozatul odadobni.”18

Az igazgató ekkoriban készült évi jelentése is közli, hogy rövidesen megjelenik Kós terjedelmes kötete Sztambulról, egyben megismétli egy évvel korábban bejelentett szándékát: „Nagy súlyt helyezek rá, hogy Kós Károly dolgozata a mutatkozó nagy érdeklõdésre és ehelyi jelentõségre való tekintettel török nyelven is megjelenjék.”19 A jelentés megállapítja, hogy az intézeti „tagok szorgalma és munkássága a lefolyt két félévben is erõssége volt intézetünknek”, majd így folytatja: „Kós Károly a sztambuli városépítésen kívül az iszlám-török építészet történetét tanulmányozta, melynek irodalmában is nagy jártasságra tett szert. Konstantinápoly emlékein kívül figyelme kiterjedt a távolabbi Keletre is, azokra a vidékekre, ahol az oszmán-török kultúra bölcsõje nyugszik. Az utóbbi hetekben megkezdte ezenfelül az anyaggyûjtés munkáját egy terjedelmesebb, a mûtörténeti irodalomban eddig hiányzó Sinan-biographiához.”20

A KMTI és fõhercegi védnöke közti kapcsolat óhajtott szorosabbá, gyümölcsözõbbé tételében Kósra nem kis szerep várt: felvetõdött a görgényi vadászkastély megépítésére szóló megbízatás eshetõsége. E tervekkel kapcsolatos az intézeti igazgató 34/1918. szám alatt iktatott alábbi levele.21

„Bartóky József földmûvelésügyi államtitkár úr mellékelve csatolt levele szerint Kós Károly építész, intézeti tagunknak kilátása van rá, hogy megbízást kap József fõherceg Õ Fensége görgényi vadászkastélyának megépítésére. Miután ez a megbízás amellett, hogy Kós Károly kivételes tehetsége érvényesülése számára új teret nyit, magasabb érdekeket is szolgál, s miután sürgõs lebonyolítása és a szükséges elõmunkálatok körülbelül két hónapot vesznek igénybe, tisztelettel kérem Excellenciádat, hogy Kós Károlynak a mondott célra május hó 1-tõl kezdõdõleg két havi szabadságot engedélyezni méltóztassék.”

Egy hét múlva megszületett a címzett gróf Klebelsberg Kunó aláírásával hitelesített kedvezõ határozat: engedélyezik, hogy Kós Károly „intézeti mûködését átmenetileg megszakítsa.”22 Alighanem a várható megbízatással kapcsolatos az a felterjesztés, amely utazási engedélyt kér Kós részére, aki „f. évi május elsõ napjaiban hivatalosan, állami érdekbõl utazik Budapestre.”23 

Az intézet adminisztrációja Kós tanulmányútjától teljesen független ügyekben is kamatoztatta ösztöndíjasa szakértelmét. Az 1918 õszére beütemezett költözködés, az új székház kiválasztása ügyében véleménye mérvadó volt. „Nyugodt lelkiismerettel állíthatom és Koós [!] Károly építész mellékelt szakvéleményével is igazolom, hogy az újonnan bérelt házban intézetünk méltó és teljesen megfelelõ hajlékot kap” – biztosította választása helyessége felõl Hekler az igazgatótanácsot.24 

1918 derekán fennállt annak a veszélye, hogy Kós elhagyja az intézetet, Konstantinápolyt. A fõhercegnek címzett tájékoztatójában, a személyzeti gondokról szólva, Hekler megemlíti: „Kós Károly elvesztésével is számolnunk kell, amennyiben kilátás van rá, hogy a nyáron kinevezik az Iparmûvészeti Iskolához segédtanárrá.”25

A kitûnõ munkatárs elvesztése miatt aggódó intézeti igazgató levele a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet iratai között az utolsó, amely Kós Károllyal kapcsolatos. Hekler Antal félelme beigazolódott. A balkáni fronton bekövetkezett fordulat lehetetlenné tette az ösztöndíjas építész visszatérését Törökországba, az intézetbe. De nemsokára Budapestet is elhagyta. Karácsony szombatját családi körben ünnepelte, Sztánán.26 A közeli Kolozsvár magyar lakossága számára 1918 karácsonyát nem a Megváltó eljövetele, hanem a megszálló román csapatok bevonulása tette emlékezetessé. A vadászkastély terve ugyan szertefoszlott, de a budapesti tanári meghívás nem vesztette érvényét. Csakhogy a Kós Károlyok számára Maradék-Magyarország csupán megélhetési lehetõséget nyújthatott volna. Márpedig Kós Károly Erdélyországban már rábukkant választott élethivatásának tiszta forrására. Maradt hát. Dolgozni. Érettünk.

 

 

Jegyzetek

 

1Kós Károly: Sztambuli impressziók. Magyar Iparmûvészet 1917. 9–10. sz. 255–259.; uõ: Sztambul. Várostörténet és architektúra. A Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet Közleményei 4–6. füzet. Budapest–Konstantinápoly 1918.

2Varró János: Kós Károly, a szépíró. Kolozsvár 1973. 66.

3Tordai Zádor: Örömmel írtam (Kós Károlynak). Kortárs XV(1971)10. sz. 1548–1568; Nagy György: Kós Károly Sztambulban. Korunk 1991. 7. sz. 836–847.

4MOL K 828, 1. doboz, 1–2. tétel. (Egyszerûség kedvéért a továbbiakban csak a levéltár nevét és a tételszámot jelezzük.) Az iratok jórészt fogalmazványok vagy másodpéldányok, néhányuknál nincs keltezés vagy iktatószám, a levéltári jelzetek nem egyértelmûek, ezért (könnyebb azonosításuk érdekében) a jegyzetekben ceruzával írt ideiglenes lapszámukat is megadjuk.

5MOL 2. tétel 1917. No 101–149. 84. lap.; 2. tétel 1918. No. 1–28. 18. lap.

6MOL 2. tétel 1917. No 51–99 MOL 2. tétel 1917. No 101–149. 83. lap. A névjegyzék intézeti iktatószáma: 171 884.

7MOL 2. tétel 1917. No 51–99. 60. lap.

8MOL 2. tétel 1917. No 101–149. 84. lap.

9Hekler Antal jelentése. Budapest 1917. június 1., gépelt kézirat, hiányos ékezetekkel. MOL 1. tétel 27–33. lap.

10MOL 1. tétel 31. lap. Részben már közölte, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz felterjesztett elsõ példány nyomán, Varró: i. m. 65. 

11Hekler az Alelnök Úrnak. 1917. szeptember 20., fogalmazvány. MOL 2. tétel 1917. No. 150–187. 26. lap.

12Az igazgatótanács Heklernek. 1917. augusztus 1., eredeti gépelt levél. MOL 2. tétel 1917. No. 150–187. 44–45. lap.

13Hekler igazgató József Ferenc fõhercegnek és az igazgatótanácsnak, keltezés (1918. május-június?) és ékezetek nélküli gépelt másodpéldány. MOL 2. tétel 1918. No 29–54. 77–87. lap.

14Uo. 77. lap.

15Hekler levele József fõhercegnek. 1917. november 12., fogalmazvány. MOL 1. tétel 57. lap. 

16MOL 2. tétel 1918. No 29–54. 79. lap.

17Hekler gróf Apponyi Albertnek. 1917. december 27., fogalmazvány. MOL 2. tétel 1917. No. 150–187. 99. lap.

18Hekler a Császári és Királyi Felséghez. Konstantinápoly, 1918. április 11., gépelt másodpéldány. MOL 2. tétel 1918. No. 29–54. 72. lap.

19MOL 2. tétel 1918. No 29–54. 80. lap.

20Uo. 81. lap. Szinán pasa (1489–1588) I. Szulejmán szultán építkezéseinek vezetõje, a szeldzsuk, a római és a bizánci hagyományok ötvözõje, az oszmán-török építészet legnevesebb mestere.

21Hekler Antal Nagyméltóságú Gróf Alelnök Úrhoz. Konstantinápoly, 1918. április 10. MOL 2. tétel 1918. No. 29–54. 89. lap.

22Az igazgatótanács Hekler Antalnak. Budapest, 1918. április 17.  Uo. 90. lap.

23Hekler levele, 1918. április 11. Uo. 76. lap. 

24Hekler az igazgatótanács alelnökének. 1918. május 18. MOL 2. tétel 1918. No. 29–54. 8. lap.

25Hekler a fõhercegnek. 165/918. sz. intézeti irat. MOL 2. tétel 1918. No. 55–89. 16. lap.

26Varró: i. m. 68.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008