magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Németh Júlia: Székely Géza


Székely Géza. Grafikus, festõ, költõ, mûvészetpedagógus, mûvészetszervezõ, az Erdélyi Magyar Mûvészpedagógusok Egyesülete kolozsvári csoportjának elnöke, az Apáczai-tárlatok kurátora – ha bûn lenne a tehetséghalmozás, Székely Géza akár életfogytiglanit is kaphatna. De Justitia felkent papjai megkegyelmeztek neki, saját magától viszont nem szabadulhat. Így hát a penitenciát, az alkotás, a többrendbeli és folyamatos alkotás kínját-gyönyörét egy életen keresztül viselnie kell, és viseli is büszkén, emelt fõvel. Életmûve is ennek a jegyében sikeredett olyannyira átfogóvá és összetetté, amilyennel nem sokan büszkélkedhetnek.

S hogy eme sokrétû adottság közül melyiké a vezetõ szerep? Minõségi szempontok alapján nehéz lenne dönteni, így hát maradjunk az idõrendieknél: kezdetben volt ugyanis a képi beszéd, az elsõség tehát a képzõmûvészt illeti. A festõt, grafikust, aki bevallása szerint gyermekkora óta egyfolytában alkot és egyfolytában tanul. Attól, akitõl érdemes. Hatodikos gimnazista volt, amikor édesapja elvitte a jeles mûvészpedagógus Kosztándi Jenõhöz, akitõl aztán útja a marosvásárhelyi Képzõmûvészeti Szakközépiskolába vezetett, ahol Bordi András, Nagy Pál, Hunyadi László, Molnár Dénes, a kolozsvári fõiskolán pedig Feszt László vértezte fel a mûvészi profilját megalapozó ismeretekkel. De korunk nagy mesterei mellett tanult a mezopotámiaiaktól, görögöktõl, rómaiaktól. Sõt, a legõsibb barlangrajzok és gyermekrajzok spontaneitásából is. Ez utóbbi késztette önvizsgálatra és visszapillantásra, annak a spontánul õszinte stádiumnak az újrafelfedezésére, amely egész munkásságának meghatározó tényezõjévé válhatott.

Mert és tudott önmaga lenni. Igaz, volt is mibõl merítenie. Hiszen emberileg, mûvészileg is fölöttébb komplex, határozott egyéniség, domináns alkat. Ilyenek alkotásai is. Uralják a sima papírfelületet és uralják a nézõ tekintetét. Vonzanak, felkavarnak, gondolkodóba ejtenek, gyönyörködtetnek. Színvonalas szín-vonal vallomások arról, amit érzünk, észlelünk és tapasztalunk a világnak ezen a parányi, de számunkra legbecsesebb szigetén, Erdélyben.

Nem a bezárkózás, a köldöknézés, hanem az önmagunkba vetett hit erejébõl fakadó õszinte kitárulkozás szándékával készülnek alkotásai. Székely Géza ugyanis erõteljesen benne él a mában, az erdélyiben és az európaiban is. Érzékenyen reagál a modern kor mûvészeti kihívásaira, de olyanformán, hogy azokat sikeresen ötvözi a helyi sajátosságokkal. Azt is mondhatnám: zsigereiben hordozza mindazt, amit biztos útravalóként székely õseitõl kapott.

Némelyek úgy elmennek önmaguk mellett, hogy még vissza sem köszönnek – ötlik fel bennem otthoni, csernátoni ízekkel fûszerezett, néhány évvel ezelõtti megjegyzése. De hogy õt magát ilyen veszély sohasem fenyegette, az biztos.

A maga stílusa olyan, hogy abból élete végéig meríthet – jegyezte meg egykor fõiskolai mestere, a mûvészként, pedagógusként egyaránt kimagasló Feszt László. S Székely Géza maximálisan ki is aknázza sajátos stílusát, amely mintha önmagát gerjesztené tovább. A megtartva továbblépés módszerével élve alakítja, fejleszti sajátos formavilágát, variálja, kombinálja kifejezõeszközeit, csillogtatja meg rajzkészségét és színérzékét a legkülönfélébb technikák alkalmazásával. Rézkarcok, monotípiák, linómetszetek, akvarellek, pasztellek és olajképek árulkodnak alkotójuk irodalmi, zenei, néprajzi, mitológiai jártasságáról, emberismeretérõl, lélekábrázoló képességérõl.

Meditálásra való hajlama, a dolgok eredetét, kölcsönhatását, belsõ logikáját firtató magatartása megóvta a túltechnikázott, öncélú grafika felszínesen látványos megoldásaitól. Az alapvetõ képzõmûvészeti elemek játszanak meghatározó szerepet mûvészi eszköztárában. A vonal, a folt, a ritmus párharcának, az elemek szüntelen küzdelmének képi megfogalmazása természetszerûleg drámai hangulatot szül, amit csak fokoz a mûvész tudatalattijában felgyülemlett s alkotás közben felszínre törõ feszültség.

A fegyelmezett, pontos szerkesztés és a magával ragadó mûvészi spontaneitás sajátos elegyébõl születnek egyedi képritmusai. Maximális fegyelem és játékosság, egymást megtámasztó, egymásba hajló vagy éppenséggel egymással perlekedõ, egymást keresztezõ, tépõ, szaggató vonalak, egymásnak feszülõ alakzatok olvadnak tökéletes harmóniába, vezetnek el Székely Géza feszültséggel teli, gyakorta súlyos gondolatoktól sem mentes, de ugyanakkor gyöngéd érzelmekkel is telített mûvészi világába. Mintha az álmok különleges logikája öltene testet az asszociációs lehetõségek kimeríthetetlen tárházából is táplálkozó munkáiban, melyeknek sajátos eredõje korunk értelmi-érzelmi térképe: a sorskérdések mûvészi vetülete.

Grafikáival, festményeivel csak versei vehetik fel a versenyt, amelyek tömören fogalmazott nyelvi bravúrokba öntik azt az érzelmi-szellemi gazdagságot, amely Székely Géza sajátja.

Mindehhez pedig hozzájárul a mûvész pedagógiai, szervezõi, kurátori képessége, amely tanítványai látványos egyéni teljesítményeiben, valamint mûvészpedagógusaink igényes és látványos kiállításainak megszámlálhatatlan sokaságában öltött testet.

Íme tehát azok az érdemek, amelyek Székely Gézát sokszorosan feljogosítják az EMKE megtisztelõ Szolnay Sándor-díjára.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
EMKE-LAUDÁCIÓK rovat összes cikke

© Művelődés 2008