magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Széman Rózsa: Szilágysomlyótól Nagyajtáig. Összefonódott a Szederinda és az Áfonya


Nagy ország Erdélyország. Ezt már sokszor sikerült megtapasztalnia a szilágysomlyói Báthory István Alapítvány Szederinda nevû hagyományõrzõ citeracsoportjának, és bizonyára nemcsak nekünk. Ugyanis Sepsiszentgyörgyön szervezte meg április 5-én a Romániai Magyar Dalosszövetség a VI. Éneklõ Ifjúság Kodály Zoltán szellemében elnevezésû gyermekkari találkozót. Szilágysomlyóról Háromszékre eljutni bizony teljes munkanapnyi idõ kell, jól meg kell fontolni hát, hogyan veszi nyakába az ember ezt az utat. Arról nem is beszélve, hogy ha jó Bethlen Gábor szelleme nem lebeg támogatóan felettünk, akkor még a rövidebb távolságok is elérhetetlenekké válnak.

A gyermekkari találkozókra azonban mindig szívesen és nagy lelkesedéssel készül a csapat. Így már ötödik alkalommal vehettünk részt a találkozón és, ha már ilyen messzire vetõdtünk, még egy találkozással megtoldottuk a kiruccanást. Benkõ Levente kedves újságíró barátunk még tavaly jelezte, hogy õ is ismer szülõfalujában, Nagyajtán egy hasonló ifjúsági citeracsapatot, az Áfonyát, hoznánk már össze valahogy a két csoport közötti ismerkedést. A jó gondolatot azonnali kapcsolatfelvétel is követte, de épp a nagy távolság miatt a találkozás sajnálatos módon egyre váratott magára. A sepsiszentgyörgyi gyermekkari találkozó azonban kitûnõ alkalomnak kínálkozott a citerások találkozásához. A nagyajtai Fekete lelkészházaspár szintén nagyon lelkesen és várakozással tekintett a kapcsolatfelvétel elé, az Áfonyát ugyanis õk hozták létre és mûködtetik, immár két utánpótlás csapattal együtt. Hogy kettejükkel személyesen nem, csak a gyermekeikkel találkozhattunk, nem rajtuk, hanem a sors szeszélyén múlott, mivel Jutka asszonynak hosszabb svájci hivatalos ügyintézés, Levente tiszteletesnek a Babeº–Bolyai Tudományegyetemen folytatott tanulmányai miatt kellett elutaznia.

A Sepsiszentgyörgyön lezajlott gyermekkari találkozó után estére meg is érkeztünk hát Nagyajtára, ahol a lelkészházaspár két gyermeke, Hunor és Ágnes, valamint az aranyos Léta Rózsika néni – az Áldás Háza vendégváró mindenese – várt és mutatta be a nagyon szép és kényelmes vendégházat. A szívélyes fogadtatást követõen még egy kis gyakorlásra is sort kerítettünk lefekvés elõtt. Az utazás közben látottakat összegezve, a gyerekek rácsodálkoztak, hogy itt, ezen a vidéken szinte minden faluból kikerült egy-két, ha nem is mindig világszerte, de igencsak széles körben ismert tudós ember, aki komoly érdemekkel járult hozzá kultúránk megõrzéséhez, fejlesztéséhez, alakításához. Bölönben Bölöni Farkas Sándorra, Apácán Apáczai Csere Jánosra, Középajtán Benkõ Józsefre, odébb, Baróton Baróti Szabó Dávidra, Kisbaconban Benedek Elekre emlékezhetünk. Nagyajta Kriza János szülõhelye, aki a Vadrózsák címû elsõ erdélyi népköltészeti gyûjtemény szerzõjeként különösen közel áll hozzánk. Az is mélyreható, különleges érzéseket vált ki az emberbõl, ha belegondol abba, hogy a parókia falán elhelyezett emléktábla avatásán Benedek Elek mondott méltató beszédet. De Nagyajtán született Bihari József Kossuth-díjas színész, Moyses Márton egyetemi hallgató, költõtehetség, 56-os vértanú is és még jó pár, gazdag életmûvet maga után hagyó ember. Érdekes észrevétele volt egyik Szederindásnak, hogy milyen sok, Erdély különféle szegleteiben született ember nyugszik a kolozsvári Házsongárdi temetõben. Hát igen, a szellemi kibontakozás és fejlõdés, mint ahogy a továbbadás lehetõségei is nagyobb kulturális központokhoz kötötték a tudós embereket, de a gyökerekkel való kapcsolatot soha nem szakította el egyikük sem. Utunk átvitt Elõpatakon, a hajdan sokkal szebb napokat látott, Kelet-Közép-Európa-szerte híres, ám mára teljesen lerobbant fürdõhelyen, ahol annak idején a szerb fejedelem és József fõherceg is megfordult, és ott van a varrottasairól, tojáshímes mintáiról híres Árapatak is. Ilyen környezetben a citerások találkozása is csak gazdag és eredményes lehetett. Mi rácsodálkoztunk arra, hogy a Székelyföld közepén alföldi játékmódot és inkább alföldi típusú citerákat látunk, õk rácsodálkoztak a mi vályúciteráinkra és szilágysági népdalainkra, valamint a zsoltár-repertoárunkra.

A szombat délelõttöt kemény mûhelymunkával töltötték a csapatok. Volt saját repertoárgyakorlás és egymástól való tanulás is, de amikor mindenki egyénileg próbálgatta a hangszerét és teljes volt a hangzavar, még akkor is kellemes volt a fülnek hallani és a szemnek látni a lázas munkába való belefeledkezést. Igencsak kameravégre kívánkozott a citerákkal zsúfolt hosszú asztalsor látványa, fölötte a sok pergõ kézzel. Nem unatkozott senki, és az idõ múlását is csak abból vették észre, hogy nagyon megéheztek, pedig a reggeli igencsak gazdag és bõséges volt. A hasonlóan bõ és nagyon finom ebéd után, amit ugyancsak a lelkészházaspárnak és a citerás gyerekek szüleinek köszönhettünk, tettünk egy kis templom- és falunézõ sétát. Megcsodáltuk az unitárius templom szép kertjét, az erõdfalat és a szép templomot, amelynek helyreállítási munkálataira, amint Fekete Hunor elmondta, megvan a támogatási ígéret. Reméljük és kívánjuk, hogy mielõbb valóra is váljék ez az ígéret, mert nagyon ráférne és megérdemelné az építmény. Hasonló csodálattal néztük a templomban a faragott kõszószéket, a festett esketõ székeket, melyeknek jelképüzenete annyira hasonló a kalotaszegihez. Ellátogattunk a református templomhoz is, majd visszatérve a közösségi ház gyülekezeti termébe, itt került sor az úgynevezett gála-mûsorra, amelyen az Erdõvidék televízió is jelen volt.

A mûsorban mind a négy csoport bemutatkozott: az amúgy Fekete Judit tiszteletes asszony által vezetett, most Hunorra bízott Áfonya, az apróbbak alkotta Kikerics és a Középajtán mûködõ Motolla csoport, melyeket szintén Fekete Hunor irányít, valamint az alulírott által életre hívott szilágysomlyói Szederinda citeracsoport, Gáspár Attila tanár úr zenei vezetésével. A saját repertoárjukból kialakított bemutató után merészen és sikerrel vágtak bele mindannyian a délelõtt folyamán egymástól tanult énekek közös elõadásába. A Szederinda két népdalt tanult az Áfonyától, az õ repertoárjuk pedig két szilágysági népdallal és egy zsoltár lejátszásával gyarapodott. Ezek után már csak a gyors búcsúzkodás maradt hátra, hiszen az út hazáig is épp olyan hosszú – bár mindig rövidebbnek tûnik az élmények újraélése miatt –, mint oda.

Mind a Kodály szellemében tartott találkozó, mind a nagyajtai citerásokkal való megismerkedés igen tartalmas volt, és nagyon kellemes emlékeket hagyott a csoport minden tagjában. Nagyon szép és eredményes két napot töltöttünk a gazdag irodalmi és történelmi múltú Erdõvidéken, mindannyian szellemiekben és lelkiekben gazdagodva tértünk vissza. Reméljük, az Áfonyával és utódcsapataival kötött együttmûködés tartós és továbbra is eredményes lesz, mint ahogy azt is, hogy alkalomadtán hasonlóan tudjuk mi is fogadni az Áfonya látogatását.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008