magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Takács Gábor: Szekernyés Márton emlékére (1924–2004)


Valamennyien hajlamosak vagyunk a feledésre. Azok a dolgok, tárgyak, amelyek egykoron nagy örömet okoztak számunkra, idõvel vesztenek fontosságukból, személyes értékükbõl, vagy csupán megfeledkezünk róluk. De Szekernyés Márton bõrbõl készült használati tárgyait – mappáit, íróasztali készleteit, oklevél- és plakett-tartóit, falinaptár tartóit, fotóalbumait, térplasztikáit, bõrképeit, dobozait – ma is szívesen vesszük kézbe és valós díszei otthonunknak. Az idõ vasfoga nem fog rajtuk, bár azt gondolhatnánk, hogy a bõr nem tartozik az idõtálló anyagok közé.

Szekernyés Márton esetében is érvényes az állítás, hogy a festõ, a grafikus, a szobrász, általában a mûvész, munkáiban vall koráról, önmagáról. A mûvek beszélnek mestereik helyett. Az anyag amivel dolgoznak és amelynek titkait kutatják egy egész életen át, formába foglalva mindazt, ami érték a mûvészetben. Õ a bõr titkait kutatta mindhalálig. Édesapja, aki a Dermata cipõ- és bõrgyár megbecsült mestere és az ország egyik legjobb bõrfinomító szakembere volt, megkérte kollégáit, hogy vezessék be fiát a bõrfinomítás minden fortélyába. A bõripari szakma szeretetét édesapjától örökölte. Mivel a gyár területén cseperedett fel, már gyermekévei alatt elsajátította a bõrfinomítás minden fázisát a nyersbõrtõl kezdve a kirakatokban látható fényes cipõkig, táskákig, kabátokig.

Szekernyés Márton 1924. szeptember 2-án született Marosvásárhelyen. Középiskoláit Kolozsváron végezte, majd 1949-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett vegyészi diplomát. 1949 és 1955 között a kolozsvári Középfokú Bõripari Iskola szaktanára volt, majd 1955 és 1984 között a volt Dermata (késõbb Herbák, ma Clujana) cipõ- és bõrgyár mérnöke. 1958 és 1964 között a Finombõrgyár részlegvezetõje, majd 1984-ig, nyugdíjba vonulásáig a Kísérleti Laboratórium fõkutatója.

A bõr feldolgozása õsidõk óta ismert. A nyersbõrt nyúzás után tartósítani kellett, hogy ruhadarabokat, vadászfelszerelést, lábbelit készítsenek belõle. Az eljárás akkor még nagyon kezdetleges volt. Napjainkban a bõrt használati tárgyak, faliképek, lámpák stb. készítésére is felhasználják, otthonossá varázsolva a lakást. A bõr tartósításának lényege a víztartalom minimálissá csökkentése, amelynek két közismert módszere a szárítás és a sózás. Igen gyakori a kettõ összetett alkalmazása is. A konzervált, száraz bõrök összetapadt rostjait áztatással újból felpuhítják, hogy a kikészítõ szerek be tudjanak hatolni a bõrbe. Ezt a mûveletet követi a meszezés, a mésztejben való áztatás, amikor is a felhám nyálkahártyája szétroncsolódik. Ezután következik a szõrtelenítés, húsolás, színelés, majd a mésztelenítés, pácolás és cserzés. Valójában ez utóbbi a legösszetettebb, leghosszabb. Ezeket az eljárásokat Szekernyés Márton már gyermekkorában édesapja mellett elsajátította. A következõkben aztán tökéletesítette õket, nem véletlen az a 11 szabadalmi bejegyzés, no meg a több mint 50 újítás, amit az évek során a magáénak tudhatott a bõrfinomítás és bõrfeldolgozás terén.

A mûvészettörténet valójában két mûvésztípust ismer: azt, aki már fiatalkorában valósággal berobban a mûvészetbe és folyamatosan alkot, és egy késõn érõt, aki alig negyvenéves korában érik be és alkot maradandót. Úgy érzem, elég, ha Csontváry Kosztka Tivadart, vagy közelebbit, Györkös Mányi Albertet hozzuk fel példának. Nos, Szekernyés Márton ez utóbbi mûvésztípushoz tartozik, akinek igen sok munkával sikerült a bõrrel való mesterséget valódi mûvészetté fejlesztenie.

A Dermata gyárban kezdte, egy jó mester mellett, aki szép dolgokat készített bõrbõl, de csak nagyvonalakban, a kontúrokat érzékeltette. Ekkor kezdett el két síkban dolgozni, bõrbõl szobrászkodni, nagy súlyt fektetve a bõr színezésére is. Azt vallotta, hogy a festéssel nem szabad tönkretenni a bõr természetességét, a színeket nem szabad keverni, mert akkor minden meghal. Miután megadott egy alapszínt, föltett egy réteget, ami nem engedte a színek összemosódását. Ebben nagy segítségére volt, hogy a Népfõiskolán elvégzett három évet a grafika szakon. Itt megtanult olajjal festeni, és rájött arra, hogy a bõrön ugyanazt a hatást lehet elérni, mint a festõvásznon vagy a papíron. Ebben az irányban kísérletezett tovább. 1984-ben, nyugdíjazása után már csak ennek élt. A bõrrel kezdett szobrászkodni, hihetetlen formákat adva neki egy szimpla spatulával. Miután megnedvesítette a bõrt, a spatulával domborította elölrõl és a visszájáról.

Szekernyés Mártont nem kell különösebben bemutatni, hiszen több mint négy évtizede munkái hétköznapjaink szerves tartozékai. Finom mûvû bõrmappái, levéltárcái, táskái, gazdag és változatos motívumokkal díszített, árnyalt és színezett dobozai – hogy csak néhányat említsünk – meghitt, kedvelt használati tárgyaink közé tartoznak. A bõr sajátos anyaga egy izgalmas, új világot jelentett számára, számtalan lehetõséggel, amellyel kiváló rajztudása segítségével szerencsésen élt is. Egy olyan mûfajt fejlesztett ki, amelyet kevesen mûvelnek. Hozzájárult ahhoz, hogy másképp lássuk és érzékeljük a világot. Ahogyan Kepes György írja: „Korunk fogyatékossága abban mutatkozik meg, hogy nem képes megteremteni külsõ és belsõ gazdagságunk összhangját. Nélkülözzük az érzékek mélységét, az érzékenységnek azt a skáláját, amely szükséges ahhoz, hogy megtarthassuk azokat a javakat, amelyeket a tudomány és a technika megfogható közelségbe hozott. Azok az ábrázolásmódok és jelképek, amelyeknek segítségével otthonossá tehetjük számunkra a természet újonnan láthatóvá vált vonásait, csak akkor fejleszthetõk ki, ha minden képességünket a teljesség igényével aknázzuk ki, egyaránt magunkévá téve a tudós agyát, a költõ szívét és a festõ szemét”.

Szekernyés Márton szakít az ismert grafikai hagyományokkal, és bõrre rajzolja, domborítja és színezi munkáit.

Portrédomborításai kiemelkednek gazdag életmûvébõl. Ezek a portrék valójában a reliefszobrászatban gyökereznek. A bõr sajátos anyaga új, kevésbé feltárt világot jelentett számára. Szerencsésen használja a fény- és árnyékhatásokat. A jobban kiemelkedõ domborítások világosabb színûek, a mélyebb hajlatok sötétebbek. Ezáltal ér el rendkívül szép plasztikai hatást. Talán portréiban érzõdik leginkább kiváló rajztudása, formaérzéke. Az anyag elõkészítése, formázása, domborítása, majd színezése a hosszú évek alatt összeérett. Minden sejtjében érzi a bõrt, ismeri minden rejtett titkát és ezt kiváló rajztudásával társítva rendkívüli alkotásokat kelt életre. Sokat ad a színezésre, ahol egy sajátos módszert alkalmaz, amit az évek során kísérletezett ki. A bõrt a szokásos halzsír helyett mûzsírokkal kezeli, és olyan anilinokkal festi, amelyek színtartóak és idõtállóak. Portréi közül kiemelkednek: Édesapja, Petõfi Sándor, Kós Károly, a Davis Kupa teniszezõinek, George Enescu portréi és mások. A Román Tenisz Szövetség többször felkérte, hogy készítsen portrékat kiemelkedõ játékosairól, így készített Ilie Nãstaséról, valamint Ion Þiriacról egy-egy nagyon sikeres portrét. A késõbbiekben Nãstase felkérte, hogy készítsen portrét az egész családjával. Különbözõ közéleti személyiségek fordultak hozzá megrendelésekkel: sportolók, mûvészek, politikusok. Így készítette el Todor Zsivkov bolgár kommunista diktátor portréját, majd amikor egyik romániai látogatása során Zsivkov Besztercére jött vadászatra, a kolozsvári bõrfeldolgozó gyártól kapott megbízást egy teljes vadászfelszerelés elkészítésére, valamennyi darabot vadászjelenetekkel díszítve.

Munkásságának külön fejezetét képezik lovas képei. Lófejek, ágaskodó lovak, vágtató lovak, amelyeket a térbeliség és a dinamizmus jellemez elsõdlegesen.

Szekernyés Márton maga is aktívan sportolt. Fiatalabb korában atlétaként volt erdélyi bajnok, majd második helyet ért el egy országos öregfiúk-teniszbajnokságon. Hosszú évekig tartó tenisz-pályafutása során az öregfiúk korosztályában a 8. helyre tornászta fel magát az ATP világranglistán. Egyébként is egész családja a sportnak élt. Felesége 1949-ben országos asztalitenisz-bajnok volt, fia, Péter a sportszervezésben és -vezetésben találta meg hivatását.

1988-ban Ion Þiriac beajánlotta az Amerikai Egyesült Államok teniszcsapata játékosainak, ennek nyomán készült el John McEnroe és Jimmy Connors portréja. Az 1984-ben Los Angelesben rendezett nyári olimpiára a protokoll ajándékok elkészítésére kapott megbízást. Abban az idõben bevett szokás volt, hogy a gyár az államelnök és pártfõtitkár Nicolae Ceauºescunak minden évben ajándékokkal kedveskedjen. Ebben az idõszakban olyan képek születtek, amelyek az elnök megvalósításait mutatták fel. Külön felszólításra a kommunista diktátort és feleségét minden képen meg kellett fiatalítania. 1985-ben megbízták egy bõr bútorhuzat elkészítésére a Cotroceni-palotába, ami nagy kihívás volt számára.

2004 szeptember21-én halt meg Kolozsvárt.

Szekernyés Márton minden munkájában szerencsésen ötvözõdik a mûvészi hajlam és a bõr, mint természetes anyag megmunkálásának minden fortélya. Szekernyés Márton maradandót alkotott egy nemes, de kevésbé használt anyagból, a bõrbõl. Ezt a mûfajt kevesen mûvelik mifelénk, de neki sikerült hátrahagynia egy utódot, aki az õ nyomdokain halad – ha nem is szigorúan az általa elindított irányba. Balázs László sokat tanult Szekernyés Mártontól,  egy külön világot alakított ki magának: a bõrplasztika világát, ami mindössze néhány évtizede épült be a köztudatba.

 

Csoportos kiállításai:

 

1969: Megyei képzõ- és díszítõmûvészeti kiállítás, Kolozsvár;

1974: Megyei képzõ- és díszítõmûvészeti kiállítás, Kolozsvár;

1975–1981-ig: az Amatõr Képzõmûvészek Szövetsége által szervezett kiállítások;

1977: Országos Fesztivál;

1981: Országos Fesztivál.

 

Egyéni kiállítások:

 

1981, 1986: Kolozsvár;

1991: Kolozsvár, a Clujana Bõr- és Cipõgyár fennállásának 80. évfordulója alkalmából;

1992: Budapest;

1993: Mannheim, Németország;

1997: Kolozsvár, Képzõmûvészeti Galéria;

1998: Kolozsvár, Kisgaléria;

1999: Budapest.

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
GALÉRIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008