magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Vincze János: A katyńi tömeggyilkosság és Orsós Ferenc igazsága


2013. április 10-én volt három éve, hogy a Szmolenszk környéki repülõgép-szerencsétlenség­ben életét vesztette Lengyelország szinte egész államvezetése, Lech Ka­czynski köztársasági elnökkel az élen. Az összesen kilencvenhat áldoza­tot követelõ tragédia pontos körülményeit azóta is sûrû világpolitikai ho­mály fedi, méghozzá a moszkvai illetékesek titkolózása miatt. Az évfordu­ló alkalmából lengyel földön számos rendezvényt tartottak, de Magyarországon is több megemlékezés volt: Gyõrben megrázó vándor-emlékkiállítást rendeztek a katyñi mészárlás­ról és annak Szmolenszkig ívelõ kapcsolódásairól, Budapesten a III. kerületben emlékezõk megkoszorúzták a Katyñi emlékszobrot, melyet még Schmitt Pál köztársasági elnök avatott fel 2011-ben.

A lengyel–magyar kapcsolatok évszázados múltra tekintenek vissza. 1956. október 22-én a Budapesti Mûszaki Egyetemen elfogadott Szegedi MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Fõiskolások Szövetsége) által kezdeményezett 14 pont egyikében szerepel: „Az egyetemi ifjúság egyhangú lelkesedéssel nyilvánítja ki szolidaritását a varsói munkásokkal és ifjúsággal, a lengyel függetlenségi mozgalommal”. A második világháború idején a Magyarországra menekült lengyel családok gyermekeinek a kormány lengyel nyelvû iskolát létesített. Az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban lengyel tisztek segítették a magyar csapatokat az osztrákok elleni harcokban, elég megemlítenünk Bem József (1794–1850) nevét. Erdély fejedelmeinek szoros kapcsolatát is meg kell említenünk: Báthory István (1533–1586) mint Erdély fejedelme (1571–1586), Lengyelország királya is volt (1576–1586).

A második világháború idején, 1943. április 13-án, a német rádió rendkí­vüli híradásban beszámolt a Katyñ környéki erdõkben felfedezett tömeg­sírokról. A Szovjetuniónak a német megszállása idején a katyñi erdõben lévõ tömegsírokban a német hadsereg több mint 4100 lengyel tiszt holttestére buk­kant. A több helyszínen végrehajtott tömeggyilkosság ezért kapta a nevét Katyñról. Ma már tudjuk, hogy a tömeggyilkosságot az SZK(b)P Központi Bizottságának Politikai Bizottsága 1940. március 5-én hozott döntését (aláírók: Sztálin, Molotov, Vorosilov, Mikojan, Berija) végrehajtva követték el a Belügyi Népbiztosság (NKVD) egységei a Szovjet-unió területén lévõ hadi­fo­golytáborokban raboskodó lengyel tisztek és fõtisztek ellen. Az áldozatok számát a különbözõ becslések 28 000 fõre teszik.

A szovjet vezetés 1943. április 15-én azt állította, hogy a lengyel tiszteket a németek végezték ki. Sikorszkij tábornok, a Londonban székelõ emigráns lengyel kormány miniszterelnöke felkérte a Nemzetközi Vöröskeresztet (1943. április 17-én) a tömegsírok feltárására, s ezt e nemzetközi szervezet 1943. április 18-án visszautasította. Ezt követõen a német kormány egy nemzetközi törvényszékiorvos-bizottságot kért fel a katyñi tömegsírok feltárására. E bizottság tagjai: Orsós Ferenc (Magyarország), Speelers (Belgium), Markov (Bulgária), Tamsen (Dánia), Saxen (Finnország), Miloslavic (Horvátország), Palmieri (Olaszország), Hajek (Csehország), Naville (Svájc), Subik (Szlovákia) és megfigyelõként Costedoat (Franciaország). A bizottságnak német tagja nem volt, a bizottságot Orsós Ferenc vezette, a feltárási munkálatokra lengyel munkásokat alkalmaztak és tanúknak magas rangú amerikai és angol fogoly tisztek is részt vettek.

A bizottság 1943. április 29. és június 4. között dolgozott Ka­tyñ­ban. Fõ fel­adata az volt, hogy megállapítsa a holttestek el­hantolásának pontos dátumát, éppen a dátumok ponto­sí­tása volt a döntõ tényezõ abban a vitában, hogy ki a felelõs a katyñi bûntényért. Orsós professzor maga 150 tetemet vizsgált meg személyesen. A kiváló patológus a tömeggyilkosság idõpontját a nevéhez fûzõdõ pollenvizsgálati eljárás, a koponyában történõ mészlerakódás vastagsága, valamint a hullarovarok faja és nagysága alapján határozta meg 1940 tavaszára. A szakértõk egyértelmûen az alábbi következtetésre jutottak: a tetemek körül­belül három éve fekszenek a földben. Ezt bizonyítja a kalcium többrétegû lerakódása a rothadó agyvelõ felszínén. Ilyen anyag a holttesteken csak akkor alakul ki, ha több mint három éve feksze­nek a földben. Akkoriban pedig semmiféle, akár a Wehrmacht, akár az SS kötelékébe tartozó német alakulat nem járhatott a helyszínen. A bizottság a jegyzõkönyvekben 1940 tavaszát jelölte meg a tömeggyilkosság idõpontjának, tehát a lengyel tisztek és fõtisztek kivégzéséért egyértelmûen az 1940-es szovjet vezetést terheli a felelõsség.

Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, Franciaország vezetõi tudták, hogy a Szov­jetunió a felelõs a katyñi tömegmészárlásért, hiszen a nemzetközi kutatócsoportban amerikai és angol fogoly tisztek is voltak. Az amerikai és brit politikusok 1945 után mégis elfogadták a szovjetek által beter­jesztett hivatalos verziót, mely szerint a Barbarossa-had­mû­velet során a németek követték el a katyñi tömegmészárlást. Persze az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, Franciaország falaz­tak Nürnbergben Sztálinnak, noha tökéletesen tisztában voltak a valós felelõsök, illetve gyil­ko­sok kilétével.

Orsós Ferenc a második világháború végén (1944. december 6-án), félvén a szovjet „felszabadítástól” végleg elhagyta Magyarországot. Késõbb Mainzban telepedett le és ott is halt meg 1962-ben. Orsós Ferenc 1945-tõl kezdõdõen óriási félelemben élt, tartott a magyar és a szovjet titkosszolgálatoktól.

A Pázmány Péter Tudományegyetem 1945. július 13-án megvonta Orsós Ferenc professzor egyetemi tanári kinevezését mint háborús bûnösét. Ez jogi törvénysértés, mert Orsós Ferencet, az elsõ számú közjogi méltóság, Horthy Miklós kormányzó nevezte ki egyetemi tanárnak, és csak a köztársasági elnök vonhatta volna vissza, de a második világháború után Magyarországnak elsõ köztársasági elnökét, Tildy Zoltánt (1889–1961) csak 1946. február 1-jén nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadémia 1945. július 20-án Orsós Ferencet kizárta a tagjai közül mint háborús bûnöst. Ez is jogi törvénysértés, mert az MTA törvénye nem ismerte a háborús bûnösség fogalmát, és így Orsós Ferencet nem zárhatta volna ki.

A Pázmány Péter Tudományegyetem 1945. július 31-én feljelentette a rendõrségen Orsós Ferencet mint háborús bûnöst. 1945. augusztus 15-én Mikó Zoltánt kivégezték, mert azt állította, hogy az Orsós Ferenc vezette nemzetközi bizottság jegyzõkönyve a katyñi tömeggyilkosságról valós. Az egyetem 1946. július 27-én a Budapesti Népbíróságnál büntetõ peres eljárást kezdeményezett Orsós Ferenc – mint háborús fõbûnös – ellen.

Minden magyarországi lexikonban és írásban, valamint minden más nyelven íródott lexikonokban, megemlékezésekben és az interneten is, mind a mai napig az szerepel, hogy Orsós Ferencet a Budapesti Népbíróság 1946-ben háborús fõbûnösként elítélte.

1990. április 13-án, pontosan 47 évvel azután, hogy a németek felfedezték a katyñi bûntényt, a szovjet vezetés elismerte – a TASZSZ szovjet hír­ügynökségen keresztül –, hogy „mintegy 15 ezer” lengyel tisztet az NKVD szervei öltek meg, az SZKP elsõ titkára, Mihail Gorbacsov pedig átadta a Lengyel Köztársaság elnökének, Wojciech Jaruzelskinek a három táborból – Kozelszkbõl, Sztarobelszkbõl és Osztaskovból – elszállított személyeknek a világ elõtt egyébként már a háború elsõ éveitõl kezdve ismertté vált listáját. Közölte akkor Jaru­zelskivel azt is, miszerint „nem könnyû errõl a tragédiáról beszélni, de meg kell tenni”, ám sem a gyil­kosság elkövetõire, sem a kivégzések helyszíneire és az áldozatok sírjaira vonat­ko­zó adatokat nem adta át. Gorbacsov elismerte, hogy az Orsós Ferenc vezette nemzetközi szakértõi bizottság által aláírt jegyzõkönyvek valós megállapításokat tartalmaznak. Sajnos a gorbacsovi nyilatkozat gyakorlatilag visszhang nélkül maradt Magyarországon.

Jelen cikk szerzõje úgy döntött két éve, hogy a gorbacsovi nyilatkozat alapján beadvánnyal fordul Magyarország Legfõbb Ügyészéhez és kéri Orsós Ferenc professzor jogi rehabilitálását. Többszöri levélváltás alapján, a Legfõbb Ügyészség 2012 szep-temberében arról értesítette az alulírottat: „Az Ön legfõbb ügyész úrhoz intézett kérése – a jogi rehabilitáció megindítása – nem teljesíthetõ, elítélés hiányában rendkívüli perorvoslati eljárás tárgyában ügyészi intézkedés nem tehetõ”.

A Legfõbb Ügyészség vizsgálata egyértelmûen leszögezi, hogy Orsós Ferenc professzort sem hazai, sem nemzetközi bíróságok soha el nem ítélték. Semmilyen bíróság olyan ítéletet nem hozott, hogy Orsós Ferenc háborús fõbûnös.

A Fõvárosi Törvényszék 2012. novemberében – 66 (!) év után – megszüntette a Pázmány Péter Tudományegyetem által 1946-ban indított pert. A végzés megfellebbezésére 8 (nyolc) napot adott a Fõvárosi Törvényszék. A Legfõbb Ügyészség 2012 de­cem­berében arról értesített, hogy nem fellebbezi meg a Fõvárosi Törvény­szék döntését, így a végzés jogerõre emelkedett.

Következtetés: Orsós Ferenc orvosprofesszor nem háborús bûnös és sem­mi­lyen hatályos jogi eljárás nincs folyamatban ellene. Tehát mindazok, akik az elmúlt évtizedekben ilyet leírtak, azok – véleményem szerint – 1946-tól kezdõdõen megvalósították a rágalmazás (Btk. 179 §), a kegyeletsértés (Btk. 181 §), a valótlan hírterjesztés (Btk. 270 §) és a plagizálás (Btk. 329/A) bûncselekményeit.

Sajnos mind a mai napig tartja magát az a tévhit a magyar és az idegen nyelvû közleményekben és az interneten is, hogy Orsós Ferencet 1946-ban elítélték. Egy valótlan állítást 67 évre rá nagyon nehéz megváltoztatni, mert élnek a régi beidegzõdések, és ma is vannak, akik ezt a rágalmat folyamatosan terjesztik.

A nemzetközi médiák bértollnokai tudatosan elhallgatták a katyñi borzalmas tömeggyilkosságot. Orsós Ferenc 1943-ban a tömegsírok feltárásában végzett fantasztikus patológiai mun­kássága elkendõzõdött, sõt! Pszichológusok tudományosan igazolták, hogy az emberek nem törekednek az eredeti tény megismerésére, hanem fel­ve­szik inputként a hallottakat, azokat a személyiségük típusa és a memóriájuk alapján átala­kítják, kibõvítik, elhagynak belõle és az általuk közölt output már nagyon torzítva került input­ként a következõ személyhez. Tehát a memori­zálás pontatlansága miatt gyakorta megjelenik a tájékozatlanság, s emellett dominánssá válik a konfabuláció, a meseszövés. Meglepõen gyors bármely személynél annak az idõnek a rö­vid­sége, amely alatt a valós tények és az igazság alapján keletkezett benyomás kialszik. Ez kü­lö­nösen igaz, ha tudatosan elõsegíti társadalmi környezetünk is, elsõsorban a média.

Az igazi tudattalan tartalmai az ellenállás legyõzése után többnyire csak analitikus beavatkozás folytán kerülhetnek a tudatba. Freud felfogása szerint a tudattalan tehát egy erõs dinamikus folyamatot, lelki ellenhatást, elfojtást tételez fel, más szavakkal kifejezve: a tudattalan egyenlõ az elfojtással. Az elfojtásnak a mechanizmusát a lélek egyik védõberendezésének tekinthetjük, mert nélküle akár elismerheti a tudat, ha el is ismeri az erkölcsiségünkkel összeférhetetlen torzított eseményeket, kényelmesebb állásfoglalás az elfojtás, mert a személy a saját egyik legféltettebb kincsét, a nyugalmát áldozná fel. Erre mondja azt a népi bölcsesség: „Ne szólj szám, nem fáj fejem”.  Ez történt és történik Orsós Ferenc esetében is. Véleményünk szerint Orsós Ferencet a II. világháború hõseként kell tisztelnünk, mert semmilyen politikai nyomás és fenyegetés hatására nem volt hajlandó megváltoztatni orvos-szakmai véleményét a katyñi tömeggyilkosságokkal kapcsolatban.

 

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008