Művelődés

Sipos László festő-grafikusművész. A sok­ol­da­lú tech­ni­kai kész­ség, és al­ko­tá­sa­i­nak tö­ké­le­tes ki­vi­te­le­zé­sé­ért, va­la­mint mű­ve­i­ben a ha­gyo­má­nyos for­mák, je­lek, jel­rend­sze­rek, kitűnő szim­bo­li­kus al­kal­ma­zá­sá­ért Sipos Lász­ló ki­ér­dem­li a Szolnay-díjat.

Mint il­luszt­rá­tor, cél­ja az el­ké­nyel­me­se­dett kö­zön­sé­get új­ra­ne­vel­ni, és az ér­té­kek fe­lé for­dí­ta­ni a fi­gyel­mü­ket. Nagy­mé­re­tű, for­ma­gaz­dag toll­raj­za­it, gon­do­la­ti töl­tés hoz­za lét­re. Vizs­gá­ló­dá­sa­i­nak egyik tár­gya a ke­gyet­len 20. és 21. szá­zad. Raj­za­in, a leg­egy­sze­rűbb, hét­köz­na­pi tár­gyak: tű, cér­na, ol­ló, sze­gek, kap­csok, ma­dzag, cip­zár, fo­gas, ke­re­kek vál­nak a mo­dern élet szim­bó­lu­ma­i­vá. Sú­lyos tar­tal­mú raj­zai még­sem nyo­masz­tó­ak, könnyed szel­le­mes­ség, já­té­kos öt­le­tek old­ják a tar­ta­lom ko­mor­sá­gát.

Di­va­tok­kal har­col, a ma­ga ér­ték­rend­jét lét­re­ho­zó és tör­vényt al­ko­tó egyén. ő az a mű­vész, aki alap­mes­ter­ség­be­li tu­dá­sá­nak tök­éte­le­sí­té­sé­re tö­rek­szik. Sipos Lász­ló gon­do­san ki­dol­goz­za ví­zi­ó­it, sem­mit sem bíz a vé­let­len­re. A vi­lá­got, mint lát­ványt, és ami mö­göt­tes fo­lya­mat­ként átélhető és át­gon­dol­ha­tó: a cse­lek­vé­sek és a te­he­tet­len­ség al­ter­na­tí­vá­it olyan szem­lé­let­rend­szer­ben fog­lal­ja össze, amely egyi­de­jű­leg mint kifejezőeszköz mű­kö­dik.

A ké­pi kom­mu­ni­ká­ció ver­bá­li­san nem min­dig meg­fo­gal­maz­ha­tó, de min­dig több­fé­le­kép­pen értel­mezhető. Je­len­tés­több­le­te ép­pen ab­ból adó­dik, hogy nem csu­pán ki­fe­je­zi, áb­rá­zol­ja, jel­zi, le­ké­pe­zi azt, ami lát­ha­tó, ha­nem vi­szo­nyo­kat tár fel, össze­füg­gé­se­ket kom­po­nál esz­té­ti­kai fe­szült­ség­gé. Mű­ve­in az ala­kok és tár­gyak nem él­nek, ha­nem lé­tez­nek. Sipos Lász­ló nem utá­noz, ha­nem te­remt. Mű­ve­i­vel nem tet­sze­ni akar, ha­nem hat­ni és meg­gon­dol­koz­tat­ni.

Új ér­té­ket tu­laj­do­nít, a szim­bó­lu­mok­nak, ame­lyek ha­gyo­má­nyos je­len­té­sük he­lyett hely­ze­te­ket fe­jez­nek ki, mi­vel a mű­vész­nél új funk­ci­ó­kat kap­nak.

Az igaz­mon­dás dü­he mél­tá­nyol­ha­tó ki­ál­lí­tá­si anya­ga­i­ban. Túl­él min­dent, ezért tud ön­ma­ga ma­rad­ni, va­gyis el­ve­i­hez és azok­hoz, akik­kel meg­oszt­ja ér­te­lmes hi­tét a tel­jes élet­ben, a mű­vé­szet tel­jes­sé­gé­ben.