magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Dávid Lajos: Közművelődés a szórványban. A nagybányai Teleki Magyar Ház




A Teleki Magyar Ház 2002. évi létrehozását egyaránt segítette a nagybányai magyarság és a civil szervezetek szinte egyidejû nagy elhatározása, valamint a kedvezõ anyaországi támogatáspolitika. 1989 után alakuló-újjáalakuló egyesületeink, az erõre kapó helyi mûvelõdési kezdeményezések az ezredforduló idejére egyre gyakrabban szembesültek azzal, hogy nincs megfelelõ életterük, nincs épület, ahol székhelyüket berendezzék, programjaikat lebonyolítsák. Az Illyés Közalapítvány (IKA) tiszavirág-életû magyarház-programja tehát éppen idõben érkezett.

Az alapítvány segítségével egy különleges történelmi értéket képviselõ mûemléképület-együttest sikerült megvásárolni és közösségi házzá alakítani: gróf Teleki Sándor (1821–1892) szabadságharcos, emlékíró egykori nagybányai lakóházait. A megvalósult álom önbizalmat adott és pezsgést vitt a magyar közösség életébe, amely maga is segítette az intézmény megerõsödését, s ma is igyekszik bár részben fenntartani otthonát. Ennek a közösségnek is köszönhetõ, hogy fennállása tizedik esztendejére a Teleki Magyar Ház a Nagybánya környéki Bányavidék meghatározó tényezõjévé fejlõdött: kulturális központ és közösségi ház, történelmi emlék és a szabadidõ eltöltésére alkalmas élettér. Rendezvényei, vendégprogramjai révén szinte folyamatos tevékenység, nyüzsgés jellemzi.

A ház nevéhez az elmúlt években számos mûvelõdési, hagyományõrzõ és ifjúsági program szervezése kapcsolódik. Táncházaktól gyermektáborokig, kézmûves rendezvényektõl nyári játszóházig, könyvbemutatóktól hangversenyekig, különféle tanfolyamoktól honismereti kirándulásokig terjed a kínálat. Több mint száz kortárs képzõmûvészeti tárlatot nyitottunk meg az intézmény termeiben. Tizenötezer kötetes könyvtárunk Nagybánya szülötte, Tersánszky J. Jenõ nevét viseli. Népszerûek ismeretterjesztõ kiadványaink (könyvek, falinaptárok). Szervezõként, vagy társszervezõként részt vettünk és veszünk városi szintû ünnepségek (Szent István Napok, Teleki Napok) és fesztiválok (Fõtér Fesztivál, Gesztenye Ünnep) megszervezésében. A hagyománytisztelet, történelmünk és kulturális örökségünk ismerete talán egyedüli garanciái az itt élõ magyar közösségek megmaradásának; programjaink segítségével ezeket a gyökereket igyekszünk erõsíteni.

Nagyon fontosnak tartjuk a gyermekekkel és fiatalokkal való foglalkozást, mozgalmas, játékos programok, vetélkedõk, csapatversenyek, táborok stb. szervezését. A Teleki Ösztöndíjprogram keretében rendszeresen támogatjuk iskolakezdõ elsõseinket és legjobb középiskolás diákjainkat. Részt veszünk a tehetséggondozásban, 2011-tõl regisztrált Tehetségpontként mûködünk.

Mindezek mellett tudjuk, hogy nem elegendõ csupán Nagybányát szem elõtt tartanunk, különösen a gyermek- és ifjúsági programok vonatkozásában lehetõleg az egész Bányavidékre (sõt Máramarosra) is figyelnünk kell. Több környékbeli magyarlakta településen (Kapnikbánya, Tõkés, Misztótfalu) már csak fakultatív anyanyelvi oktatás mûködik, így az egyházak mellett az olykor odalátogató bábelõadások, népzenei koncertek, táncházak jelentik-jelenthetik az egyetlen kapcsolatot a magyar kulturális identitással, a kicsinységében is nagyobb testvér nagybányai magyar közösséggel.

Az elmúlt években több alkalommal is közremûködtünk együttesek (Folker Együttes, Háromszék Táncegyüttes stb.), elõadók (Gryllus Vilmos, Zorkóczy Zenóbia) és vándorbábosok tájoltatásában, vidéki (vagy a vidéknek szóló nagybányai) elõadások szervezésében; tavaly több mint ezer gyermek és felnõtt kapcsolódott be ezekbe a rendezvényekbe. Az idén elõször meghirdetett Bánya-Vidék – Otthonunk, és az is marad címû, többfordulós ifjúsági honismereti játékunkra is rengeteg vidéki diák jelentkezett; a közel fél éven át zajló vetélkedõ során Nagybánya és környéke értékeire és magyar közösségeire igyekeztünk felhívni a figyelmet.

 

A Telekiek örökében

A Teleki-ház megvásárlása és az intézményalapítás során nagyon hamar szembesültünk azzal, hogy nem csak egy magyar házat hozunk létre, de komoly történelmi örökséget hordozó emlékhely és mûemléképület gondozásának nehézségeit is fel kell vállalnunk. Eszerint az elmúlt évtizedben arra törekedtünk, hogy visszaadjuk az 1892 óta kalandos sorsot megélt ingatlan eredeti szépségét, egyszerûségé-ben is megragadó patináját. Úgy érezzük, hogy sikerült: a részben restaurált gyönyörû szecessziós faragott kapu, a tágas központi folyosó, a helytörténeti gyûjteményünk egy részét befogadó üveges tárlók (a grófi könyvtár egykori beépített szekrényei) a faragott tölgyfa ajtókeretek és ablaktáblák, valamint a 2007-ben a MOL részvénytársaság támogatásával parkosított kert, benne az építtetõ szobrával, sok mindent visszaadnak a hajdani Teleki-kú-ria hangulatából. (A tervezett két legkomolyabb beruházás, az intézmény jövõjét leginkább befolyásoló pincekávézó és a tetõtéri turistaszállás megvalósítására forráshiány miatt egyelõre nem kerülhetett sor.)

Régiségtárunkban – amelyet szeretnénk kis helytörténeti gyûjteménnyé fejleszteni – kiemelt helyet foglalnak el a családhoz kapcsolódó emlékek: az öreg ezredes emlékiratainak kiadásai, a Teleki család tagjait ábrázoló rajzok és fotográfiák, levelezések és okiratok kópiái, néhány porcelán, Dinyés László és Tõrös Gábor szobrászmûvészek bronzplakettjei. A látogató az egykori nagybányai Teleki utca névtábláját és a lakóház fennmaradt, egyedi díszítésû, réz ajtó- és ablakdíszeit is megtekintheti. Különösen büszkék vagyunk arra a néhány 17–19. századi kiadványra – köztük Werbõczy Tripartitumának egy Misztótfalusi Kis Miklós által nyomtatott eredeti példányára –, amelyek gróf Teleki Imre (Teleki Blanka édesapja) kézjegyét viselik; feltehetõen a második világháborút követõen kerültek el a kõvárhosszúfalusi kastély azóta elpusztult könyvtárából.

 

Intézmény a szórványban

Kis túlzással kicsiben mindenünk megvan tehát, mint a „nagyoknak” – csak éppen egy sajátos, mostohább világban élünk. A közösség rétegzõdése, a rétegkultúrák és az ezeknek való megfelelés tömbmagyar vidékeken is fejtörést okozhat a mûvelõdési házak szervezõinek, de szórványban – ahol eleve viszonylag kis létszámú közönségre számíthatunk és az intézmények rétegzõdésére sincs lehetõség – ez még inkább tetten érhetõ. Különösen, hogy itt a magyarságon belül egy újabb kulturális törésvonal is megjelenik: az anyanyelv és az ahhoz való viszonyulás.

Nincs olyan kis létszámú közönség és közösség, amelyet már szabad nem komolyan vennünk – és olyan nagy sincs; a „fészbúk”, az internet virtuális világa ma a civil szférában is nagyhatalom. Volt háromtagú férfidalárdánk, de egyébként kitûnõ nagykórusunk is alig tucatnyi tagot számlál. Van olvasókörünk 5-6 résztvevõvel. Táborainkba 40-50 gyermeket, fiatalt tudunk fogadni. Táncházba, cserkészfoglalkozásokra 50-60-an jönnek, kézmíves szombatjainkon 60-80 gyermek és anyuka rohamát kell állnunk. Tárlatmegnyitókra, hangversenyekre 50-80-an járnak. A Bóbita Gyermeknapok családi programjai 2-300 részvevõt mozgósítanak. Tavaly a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttesnek szerveztünk gyermekelõadást: két fellépésükre több mint 600 fiatalt sikerült toborozni a környékrõl, de több hétig dolgoztunk rajta.

Adott tehát az intézmény, amelynek ennyiféle kívánalomnak kell megfelelnie – és nem is mellesleg a patinás épületegyüttes. Pár esztendeje ellátogatott hozzánk az egyik anyaországi nagy alapítvány képviselõje, s megrökönyödve nézett körbe: „Itt? Táncház? Kézmûveskedés? Ne vicceljünk… Inkább múzeum…” Nehezen tudtuk meg- gyõzni (talán nem is sikerült): ez olyan épület, amely idõnként emlékhely, képzõmûvészeti tárlatok szentélye, idõnként meg csatatér…

Ez a sokféle és sokfelé megfelelés, sokszínû igény és elvárás nagyon sok idõt, embert, szervezést és persze pénzt igényelne – miközben azért a minõségre és az épületre is vigyázni szeretnénk. Az elmúlt évek eredményeit számba véve igazi mércénk a sok-sok rendezvény és programjaink – de sokáig egyetlen tiszteletdíjas munkatársunk volt: a takarítónõ…

Fenntartását tekintve a Magyar Ház három pillérre támaszkodik (nagyjából egyenlõ arányban): adományok, pályázati támogatások és programokból származó bevételek. Programjaink nagy része természetesen ingyenes, de vannak rendezvényeink, amelyek anyagi fedezetét csak a részvevõkkel közösen tudjuk elõteremteni, másokat meg éppen azért szervezünk, hogy jövedelemhez juttassuk a Házat. Örök dilemma megtalálni a keskeny mezsgyét a még nem túl sok és a már nem nagyon kevés határán, hogy a szerényebben élõ közönséget – fõleg szülõket, gyermekeket – el ne riasszuk.

Turistaszállásként is mûködõ kis vendégházunk is segít a ház fenntartásában, akárcsak a kiadványainkból származó bevételek (bár ez utóbbi sajnos ritkán tudatosul a könyvkiadási pályázatok kiíróiban és elbírálóiban). A nagybányai magyarság, ha nem is erején felül, de úgy érzem, a máshol tapasztaltakat meghaladó mértékben tartja fenn intézményét. Állítom: az emberek jósága kimeríthetetlen, természetesen azonban az utakat folyamatosan kell keresni, hogy a házat szeretõ és programjait látogató segítõkész emberek fillérjei hozzánk eljuthassanak.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008