magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Boldizsár Zeyk Imre: 125 éves a tordaszentlászlói kórusmozgalom (1888–2013)


„Régi dolog, hogy dal s zene

Lelkesíti a magyart,

Ez legyen hát a jelszavunk,

Míg csak élünk dalra, dalt.”

(Hoós János)

 

A Szent László-napi találkozók erdélyi viszonylatban a legnagyobb seregszemléi kórusmozgalmunknak. A hagyományos tordaszentlászlói dalos találkozók azok az alkalmak, ahol Urunk segedelmével, hitünket és nemzeti hovatartozásunkat bátran megvallva, s amelyre a Kárpát-medence minden sarkából legalább egyszer eljönnek, hogy a kórus-zene ünnepén, június hónap utolsó szombatján, II. szent királyunk, Szent László napján velünk együtt ünnepeljenek. Ez lett a mi kalotaszegi Mekkánk, lassan zarándokhelyünk. Amint a csodatevõ Csíksomlyói Szûzanya százezreket hív össze magához, úgy szólítja meg immár Tordaszentlászló református templomának hangja a velünk együtt érzõket, amit a nemrég elhunyt karnagyunk és jó mesterünk a Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke: Guttman Mihály fogalmazott meg a XX. Szent László-napi kórustalálkozón. Ezért egy percnyi fõhajtással – csenddel áldozunk emlékének.


A Szent László-napi kórustalálkozónk – az 1989-es rendszerváltozás utáni újrakezdés óta immár a 24. – is közmûvelõdési életünk állandójává és mûvelõdéstörténetünk jeles napjává lett. Jelességét növelte, hogy egybeesett Bethlen Gábor Erdély fejedelmévé választásának 400., valamint a tordaszentlászlói kórusmozgalom 125. évfordulójával is. A diplomáciában, fegyverfogatásban, a tanulásban és a politikában férfivá érett iktári Bethlen Gábort 33 éves korában, 1615-októberében a kolozsvári fejedelemválasztó országgyûlés Erdély fejedelmévé, majd 1620-ban a besztercebányai országgyûlés Magyarország királyává választotta. Noha mindenkori okos érvelése, tapintatos modora, sokoldalú és kitûnõ nyelvtudása alkalmassá tette a királyi trónra, Bethlen Gábor nem koronáztatta meg magát, mert hitt a történelmi Magyar Királyság helyreállításának lehetõségében. Erdély népének békességet, toleranciát, stabilitást teremtett, új gazdasági, iskola- és kultúrpolitikájával megvalósította Erdély aranykorát és tündérkertté varázsolta országát. A fejdelem fõ gondja volt az ifjúság taníttatása, a hazát pedig „tudós keresztény tanítókkal, tudós professzorokkal megékesíteni”. Ezért hozta létre és támogatta bõkezûen az olyan iskolákat, mint a kassai, a debreceni, a nagyváradi, a dési, a huszti, a nagybányai, a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a székelyudvarhelyi, a nagyenyedi kollégiumok, amelyekben a jobbágy gyermekek is tanulhattak. Ezek az iskolák-kollégiumok, a fejedelem bõkezû támogatásával válhattak tudományos tûzhelyekké, amelyekbõl a kirajzott ifjúság a külföldi egyetemeket is megjárva elõkészítették Erdély polgárosodásának útját. Bethlen Gábor nagy érdeme volt továbbá az is, hogy a „két pogány közt” megvalósította Erdély autonómiáját.


Tekintsünk vissza dióhéjban a 125 éves tordaszentlászlói kórusmozgalomra is, amely mind a mai napig élõ és alkotó része az egyetemes magyar, az erdélyi és benne kalotaszegi magyar mûvelõdéstörténetnek. Kegyelettel és tisztelettel emlékezünk azokra, akik 125 évvel ezelõtt mint ösvényverõk, fél karéjba állva elsõkként szegõdtek el az Istent dicsérõ és nemzeti tudatunkat erõsítõ szép magyar ének, zenei anyanyelvünk szolgálatára. 125 esztendeje nemzedékrõl nemzedékre építkezve, falunk jobbik énjének összefogásával kezdõdött és folytatódik ma is ez a folyamat. 1888-t írtak, amikor az 1196-ban már álló Szent László templomot – amelynek kegyurai a kolozsmonostori Benedek-rendiek, a Mikolák, a Sukiak, Hunyadi János rokonságához tartozó Pongráczok, majd Corvin János herceg, Mátyás király fia, továbbá pedig Léta várának birtokosai voltak – újítani és bõvíteni kellett. S mivel a mai Temetõ-dombon, ahol az õsi templom állott, erre már nem volt hely, ezért a mai álló 125 éves templomot a falu belterületén építették fel õseink. Az új református templom felszentelésére készülve, a krónikás szerint, két derék férfiú: néhai Thamó Gyula református lelkész és néhai Borbély József állami elemi népiskolai igazgató tanító egymással beszélgetve határozták el, hogy a templomszentelés ünnepélyesebbé tétele érdekében a falu rátermett legényeibõl és leányaiból alapítsanak dalárdát. A gondolatot tett követte, így eredményeképpen 1888-ban megalakult a vidék elsõ közmûvelõdési egyesülete: a Tordaszentlászlói Ifjúsági Daloskör, amellyel Tordaszentlászló elindult a polgári elõrehaladás és fejlõdés útján. Az alapító tagokhoz tartoztak még az említetteken kívül Kerekes Gyula kereskedõ, Ambrus Mihály, Ambrus János és Halmágyi István gazdálkodó földmûvesek is. Amint a daloskör munkája állandósult, 1894-ben kérték jogi személyiségének megadását és szervezeti szabályzatának elfogadását. A Magyar Királyi Belügyminiszterhez címzett folyamodványukban így írtak: ,,Községünk Torda-Aranyos vármegye szélén (...) idegen ajkú lakosok közé ékelve, úgy néz ki, mint egy kis sziget a nagy tengerben, könnyen ki van téve a nemzetiségi befolyásnak. (...) Községünk tehát világító fáklyaként kell haladjon a közmûvelõdés terén más községek elõtt.” Céljukat a Daloskör Alapszabályzatában így fogalmazták meg: „A Daloskör célja: az érzés nemesítése, nemzeti dalok mûvelése s oly darabok begyakorlása által, amelyek az erkölcsöt nem sértik”. Jeligéjüket Hoós János temesvári zenetanár zenésítette meg, amelynek szövege így hangzik: „Régi dolog, hogy dal s zene / Lelkesíti a magyart, / Ez legyen hát a jelszavunk, / Míg csak élünk, dalra dalt!”. Elsõ fellépésükre a templomszenteléskor került sor, amikor a Magasan repül a daru, szépen szól címû népies kórusmûvet adták elõ, s ezzel elkezdõdött az a meg-megújuló folyamat, amit tordaszentlászlói kórusmozgalomnak nevezhetünk. 1894-ben a Tordán tartott EMKE-közgyûlésen szerepeltek, az Ellenzék címû lap ezt írta róluk: „A szentlászlói Daloskör pedig precíz énekével általános feltûnést és jólesõ megelégedést keltett, mely a Daloskör fáradhatatlan vezetõjének, Székely László tanítónak s Thamó papnak az érdeme”. 1897-ben a Tordai Dalárda 25 éves jubileumára kaptak meghívást. Szereplésükre felfigyelt az Aradon 1867-ben megalakult Országos Magyar Dalár Egyesület és meghívta soraiba, így 1898-tól megnyílt az út elõttük, hogy az országos versenyeken is részt vegyenek. 1902. október 12-én a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport leleplezésére, az EMKE zászlóavatási ünnepségére is meghívást kapott a szentlászlói daloskör. Idõközben a századfordulóig itthon felépült a falu elsõ mûvelõdési otthonát, a dalárdaház, létrehozták a Tûzoltó Alapot, megalapították az Olvasó Egyletet, a Színjátszó Társaságot, a Gazdakört, valamint a falu hitelintézetét, a Tordaszentlászlói Hitelszövetkezetet; tehát mindazokat az intézményeket, amelyek szükségesek a falu elõrehaladásához: a polgárosodás megvalósításához. Így válhatott Tordaszentlászló Torda-Aranyos vármegye egyik járási székhelyévé Szentlászlói járás néven. Mindezt saját erejébõl tette, megnyerve munkájához számos pártoló és tiszteletbeli tagot, s a falu teljes lakosságát. Ezt a felfelé ívelõ folyamatos munkát az elsõ világháború ugyan késleltette, de a faluközösség akaraterejét, élni akarását nem törhette meg.


Az impériumváltás után dalosaink újra szervezkedtek. 1921. november 13-án ott voltak Brassóban a Romániai Magyar Dalosszövetség alakuló gyûlésén. Utána az ifjúsági daloskörbõl kiváló férfiak létrehozták a Tordaszentlászlói Dalkört, a férfi dalárdát, amely 1924-ben megkapta az önállóságához szükséges jogi személyiséget. Így két kórusa lett a falunak: az Ifjúsági Egyesület és a dalkör. Elõbbi az utóbbi utánpótlását nevelte, majd 1940-ben Iparos Egyletté válva folytatta munkáját 1946-ig, amikor a két kórus egyesült.

1934-ben a fiatalabb férfiak, kiválva a dalkörbõl, létrehozták a Tordaszentlászlói Fúvószenekart, amely állandóan megújulva vonzotta magához a tanulni vágyó legényeket, ifjakat. A férfi dalárda állandóan fejlõdött, 1928-ban a dalos mozgalom 40., 1938-ban pedig az 50., évfordulóját ünnepelte meg, közben jelen volt az országos dalosszövetség mindenik versenyén. 1931-ben a IV. Országos Dalosversenyen, Kolozsváron harmadik díjat, 1937. június 4-én, a Szamosújváron rendezett kerületi dalosversenyen elsõ díjat nyertek Deák Sándor karnagy vezetésével.

A második világháborút követõen Jagamas János zeneakadémiai professzor a diákjait küldte Kalotaszeg kórusaihoz gyakorlatra, így változtatva meg azoknak mûsorát is, abban a szellemben, hogy „Zúgjon fel hát a magyar zsoltár”. Így sorban Fejér Kálmán, Hencz József egyetemi hallgatók vezették az énekkart. 1971-72-ben Almási István néprajztudós, fõiskolai tanár, Terényi Ede, majd Radovics József, Tatár Éva, Kabát Katalin és Szõke Zoltánné voltak a karnagyok. 75 éves munkájának elismeréseként a Tordaszentlászlói Dalkör 1970-ben megkapta a Kulturális Érdemrend III. fokozatát.

1988-ban a fennállásának századik évfordulóját ünneplõ Tordaszentlászlói Dalkör köszöntésére alakult meg a Tordaszentlászlói Nõi Kar. Vezetését az akkor nyugalomba vonuló Guttman Mihály zenetanár, karnagy vállalta, aki húsz éven keresztül volt jó mestere, istápolója a ma is mûködõ kórusunknak. Az évfordulóra Kodály Zoltán Köszöntõjét és Bartók Béla Legénycsúfolóját tanította meg a lelkes nõi gárdának s a  késõbbi Tordaszentlászlói Énekkarnak. Utóbbi szervezésében oroszlánrészt vállaltak a ma is élõk közül Boldizsár Zeyk Imre tanár, Mátyás Katalin iskolaigazgató, Tamás B. Andrásné Pap Márta és Boldizsárné Balázs Veronka tanítók, Szõke Zoltán lelkész és Szõke Zoltánné Bak Erzsébet tiszteletes asszony, Molnár Lajosné Mátyás Péter Ilona tisztviselõ, Zsigmond Mártonné Szondy Erzsébet tanár. Munkájába a késõbbiek során többen is bekapcsolódtak Kolozsvárról, mint például Tóth Guttman Emese, Zsizsman Ilona, Bedõ Ágnes és Tóth Sándor zenetanárok. Illesse tisztelet és köszönet õket!

A 125. évforduló alkalmával kegyelettel emlékeztünk a kiemelkedõ karnagyok: Borbély József, Székely László, Homm Pál, Deák Sándor és Halmágyi Ferenc munkásságára, valamint Almási István mércét emelõ tevékenységére. Tisztelettel illettük azokat az idõs kórustagokat is mint a 93 éves Bálint Márton, a 92 éves Boldizsár Zeyk Albert, idõs Ambrus Géza, Zór Márton, Gebefügi László, idõs Mátyás Péter Mihály, Tamás Lupuly Elemér, Szõke Zoltán, idõs László János,  idõs Tamás Kis Béla, László Ferenc, Boldizsár Zeyk Imre, idõs Györkös Mányi László és Györkös Sándor.

Ez a dalos társaság a magyar kórusmozgalom és -mûvészet remekeit szólaltatta meg a mögötte évek alatt. Repertoárjukban számos Bartók Béla-, Kodály Zoltán-, B. Bárdos Lajos-, Farkas Ferenc-mû, valamint az erdélyi magyar zeneszerzõk: Szabó Csaba, Vermessy Péter, Jagamas János, Márkos Albert mûve elhangzott. Kapcsolatot teremtettek belföldi és határokon túli énekkarokkal, fogadták és meglátogatták õket, tanultak egymástól. Vezetõik és alapítóik nevéhez fûzõdik a tordaszentlászlói kórustalálkozók megszervezése is, amelyre idén 22 kórus, illetve egy fúvószenekar és egy hagyományõrzõ citerazenekar, összesen közel félezer dalos jött el Erdély szinte mindenik régióját vidékét képviselve.

Mit jelentenek ezek a kórustalálkozók? Talán az a legbeszédesebb, hogy a tordaszentlászlóiak, valamint az Erdélybõl, Magyarországról, Felvidékrõl, a Vajdaságból, illetve Hollandiából ide zarándokló dalosok közel 140 énekkarral és több mint 140 karnaggyal, csodás kórusfeldolgozásokkal és nem kevesebb, mint 4000 énekkari taggal ismerkedhettek meg. Örömmel tölt el az, hogy együtt énekelhettünk és énekelünk, hogy Bartók és Kodály örököseinek tekinthetjük magunkat. Íme erre az alapra és hagyományra építve folytathatja munkáját a ma is mûködõ, 34 tagot számláló kórusunk, a mai, 25. évfordulóját ünneplõ Tordaszentlászlói Énekkar Balázs Attiláné Gyenge Ágnes zenetanár-karnagy vezetésével. Kívánjuk, hogy folytatni tudják elõdeink nemes munkáját az elkövetkezõ évtizedekben!



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008