magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Lászlóffy Csaba: Megtisztulás (avagy a nyelv logikája). Esszérészletek Márairól


Legelõször az öreg, a bölcs Máraival ismerkedtem meg, az óceánon túli íróval a maga titokzatosságában, akinek kéziratban lemásolva õriztem egy-egy naplórészletét (például az amerikai magánnyal viaskodó lélek telitalálatát, miszerint ott az idõ reggeltõl estig azzal telik el, hogy az ember Európára gondol). Vagy itt van az a máig megõrzött sejtelmes vallomástöredékem a nyolcvanas évek végérõl –­ akkor már Béke Ithakában címû Odüsszeusz-regénye is járt a kezemben –, mely szerint az ismeretlen, a tiltott Márait példaképemnek tekintem…

Halálhíre nálunk megelõzte a társadalmi változásokat, a szabadság illúzióját. „Van még egy haza” – idéztem õt 1989-es versem mottójaként, amely valahogy így zárult:

lámpásod mint a nyúl szíve

vacogva ég

a leterített hõst ne is keresd

 

a keresztútnál csak a szél

holdezüst hamvaidra les…

 

Azóta, a testnél és érzékelhetõbb valóságában utána, s nagy életmûve minden újabb elõkerült, kiadott kötetére lecsapott az egész család. Hiszen egy nemzet megmaradó, kifejezõ erejének egyik legmagasztosabb jelképét láttuk benne: a mi Márai Sándorunk „rengeteget dolgozik halottan is” (mindezt õ mondta valamikor Kosztolányiról).

(Funkcionális gén-pánik)

A kézzelfogható igazságokhoz vezetõ út nem zárja ki, hogy kézzel fogható mocsokban kell járnod. Ellenkezõleg.

Ez a város nem ugyanaz már – nem akar kivilágosodni, hiába is

kérdezel rá, hogy: ki vagy? nem akar megébredni, mintha csak

azt mondaná: nem akarom megtudni, ki vagyok!

 

Se ígéret, se vágy, csak a bõröd alatti ábrák, a sejtek mögötti árnyék. A képzelt vagy elhallgatott történetek.

A szellemet behálózó õserdõ, a lelket körülölelõ ösztön vegetációja… Az önzés képessége kitart – hátha egyéb is (!) – az oksággal, a tér és az idõ korlátozásával szemben. Álmok sugallata: persze, kockázatos lehet (minden rögeszme: veszély) gondolataid egymásba csavarodó spirálját követni; nehogy a fétissé felnövesztett pók hálójában vagy öntudatlanul is a szépség gubóját szövõ hernyó selymében akadjon el valahol.

 

Az idõ ritmusa változott volna meg? – vagy csak szívritmuszavarok –, hiszen az idõ mindig önmagával azonos. Jóllehet agysejtjeid szinte fogamzásod pillanatától kezdve improvizálnak.

Az idõsíkok véletlenszerûen(?) metszik egymást – a céltudatosan magabiztos, terveket õrzõ valamint a szorongatott, ideghúrokat tépõ, a szerelmi csalódáson átesett ifjúé s a kobaltozott torkú nagyapáé nemkülönben. Egy másik idõsíkban már maga a halál üldöz, a kevés állandósult sztoikus pillanatot felzabálva.

Bûnök ideje? Vagy egyszerûen csak kirekesztõdtél a jóságból.

Azért még mûködik benned az idõ: mint védekezõ mechanizmus, máskor mint pazarlás, ha csupán sekély sikerélmény és undor marad utána.

Sötét az arcod, tele vagy kételyekkel; mit tudtál meg (el)rendeltetésedrõl?

A magasabb régiókban, igaz, minden földi sírás kétes. Ott, ahol kozmikus kétely lebeg, vagy ömlik alá zuhogva, miként ha kiebrudalt istenek elégedetlenségétõl gyúlnának ki minduntalan a kontinensek lángjai… Miközben te egy antikváriumi Márai-könyvet lapozol föl hunyorogva.

 

 

Márai

(haldoklás öt tételben)*

 

1.

Tünetek: teljes kimerültség,

több napos hallgatás (ezt van kivel);

botorkálás – bottal, kitapogatva

akkurátusan minden lépést.

Tünetek: abszurd eseménytelenség,

fizikai és szellemi magány.

 

2.

Valami meglepetést, valami

érthetetlent, ami még

marasztal. Nem úgy, mint a föld,

vagy a nemzet.

De csak a nyelv.

„Túlnépesedett” halottaimé.

 

3.

Jó lenne elaludni. Semmi több.

 

4.

Óceánpart. Taxival (egyelõre)

meglátogatni a hamvaimat

õrzõ sírhullámhantomat...

Igaz: magyar honvéd nem áll õrt! 

De hátha õrzik majd a cápák.

 

5.

L. hangja újra s újra: „Milyen lassan

halok meg.”  Neki mégis sikerült.

Nincs igazságtétel – de van hova

megszökni a valóság öntudatlan‑

kegyetlen terrorja elõl...                                        

(Egyáltalán,

tudom‑e mi a halál? Pascal,

veled nevetek. „Úriember

nem vállalkozik olyasmire, amihez

nem ért.”)

 

 

*A kassai Thália Színházban április elején megrendezett Tisztelet Márainak, tisztelet Kassának elnevezésû Márai-emléknapokon elhangzott vers.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008