magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kónya-Hamar Sándor: Közművelődésről a közművelődésért


A Kolozsvári Magyar Napok keretében lezajlott Hogyan tovább, Mûvelõdés? címû közbeszélgetéshez szeretném magam is hozzáfûzni a lap történetéhez kapcsolódó emlékeimet és vitatott szerepéhez kapcsolható véleményemet.

Sorsom úgy hozta, hogy 1970-ben is jelen lehettem azon az árkosi megbeszélésen, melyre a Mûvelõdés akkori fõszerkesztõje, V. András János toborzott össze belsõ és külsõ munkatársakat, kórusszervezõket és karnagyokat, irodalmi és színjátszó körök vezetõit, népmûvelõket, szakmai tekintélyeket és mûkedvelõket. S a közös megbeszélés és munkaleosztás eredménye lett a késõbbiekben mindaz, amit közmûvelõdésként szoktunk emlegetni az elkövetkezõ idõkben, s lehetett annak tükre, szorgalmazója, értesítõje, értelmi támogatója, s mellékleteiben kórusmûvek és színmûvek stb. szállítója a Mûvelõdés; V. András János rövidnek bizonyuló vezetése alatt teljes gõzzel, majd egyre fogyó lehetõségek közepette a Kovács János idejében.

1990 januárjában Kolozsvárott, a Korunk szerkesztõségében,  Mezei József megbízott fõszerkesztõ kérésére gyûlt össze az a grénium, melynek feladata volt megvitatni, hogy a Megéneklünk Románia szócsövének szintjére leromlott Mûvelõdés becsületét miként lehetne visszaadni, s a V. András János-korszak szintjére visszaemelni. Az érvelések és javaslatok iramából és kavargásából (közmûvelõdés, de ne csak vidéki-falusi szinten, hanem a városi, tehát az urbánus mûkedvelés, de akár a magasabb kultúrkörök érdekeit is szem elõtt tartva, formálni és irányítani a közvéleményt, a részvételt és feladatvállalást) számomra a vidéki, azaz a paraszti kultúra fõtéma elleni hangulat volt a legelfogadhatatlanabb. Az a szándék és elképzelés viszont fölöttébb biztató volt, hogy a hamvaiból éledõ EMKE majd szárnyai alá vonja, és saját orgánumaként fogja éltetni a lapot. Ez 1991 tavaszán az EMKE brassói újraalakuló ülésén külön napirendi pont is volt.

Még 1990 januárjában, az említett vita hevében és szellemében azonmód megírtam a magam véleményét Kórustoborzó és a Közmûvelõdésrõl – közmûvelõdésért címû cikkeimben, és azokat közlésre ajánlottam fel Mezei Józsefnek. Ám elõbbi csak a nevét váltó Romániai Magyar Szóban, míg utóbbi az éppen Utunkról Helikon névre átkeresztelkedõ kolozsvári irodalmi hetilapban jelenhetett meg, igaz hogy mindkettõnek elsõ oldalán. Visszhangjukkal vagy hatásukkal a politikai közéletbe tévedt tollforgatóként már nem foglalkozhattam.

Viszont, hogy az azóta eltelt több mint húsz évben miben vergõdhetett aztán a Mûvelõdés és az ügyét szívén viselõ, kitartó, de egyre elkeseredettebb, s a menedzseri kínokat-teendõket is felvállaló soros fõszerkesztõ és kis csapata, azt a lap 2013. júniusi hattyú-számában, Szabó Zsolt „obsitos dalában” már megírta.

És megírta a 2013. júliusi számban az új fõszerkesztõ, Dáné Tibor Kálmán is beköszöntõjében, a „hogyan tovább?” kérdésére körvonalazott válaszvázlatban, elképzeléseit és vízióit. Majd összeférhetetlenség címén lemondott EMKE-elnöki tisztségérõl.

Ilyen fejlemények után került sor az említett megbeszélésre a Minerva pinceklubjában, egy elõre és jól megbeszélt forgatókönyv alapján. Ahol ismételten szó esett a V. András János nevével fémjelzett hõskorszakról és követendõ példájáról, úgyszintén a falusi tanítók vállára hajított közmûvelõdési feladatokról. S hogy ne csak az õ lelkiismeretük legyen terhelt, de ideje jött a feladatvállalásnak az erdélyi magyar értelmiség minden rétege számára, s hogy a szükséges pénz hiánya nem akadálya a jól végzett munkának, ám jobb, ha ezentúl most már mindenre jut, s bizony ezért is tenni kell.

Nem várhattam ki a vita, a megbeszélés végét, így hozzá sem szólhattam. Írott hozzászólásként viszont megismételném negyedszázaddal ezelõtt megfogalmazott véleményemet, hiszen a helyzet azóta sem változott. „A közmûvelõdés szintje népek és korszakok történelmi sorsát döntötte el. Mûveltség nélkül kiszolgáltatott az ember, és ami még ennél is veszélyesebb: alatta marad önnön lehetõségeinek. Az emberi kultúra nem fényûzés és nem szórakozás. A kultúra emberré válásunk, öntudatosulásunk iskolája, s akik ezt az iskolát elmulasztják, vagy félig végzik el, vagy akiket megfosztanak attól, hogy részesülhessenek benne, kívül rekednek az emberi élet egyik nagy lehetõségén.

A mûveltség az, ha valaki képes tapasztalatait, ismereteit szemléleti egységbe foglalni, történelmi-társadalmi összefüggésekben értékelni, tehát a dolgokat nem önmagukban s nem pillanatnyi állapotukban ítélni meg, eltekintve változásaiktól, társadalmi vonatkozásaiktól, természeti meghatározóiktól. Másrészt a mûveltség jele, ha valaki tudását alkalmazni képes, elsõsorban a fejlõdést gátló gondok megoldására. A mûvelt ember magatartása szükségszerûen társadalmi és történelmi felelõsséggel élõ, a társadalmi fejlõdés megoldására váró, nehézségeivel azonosuló, azokban másokkal együtt kötelezettséget is vállaló magatartást jelent. És mert a folyamatos történelmi-társadalmi jelenség újabb és újabb gondokat vet fel, a mûvelõdésnek is állandóan megújulónak kell lennie. Aszerint, hogy kinek milyen tevékenységi köre és felelõssége van. Végeredményben mindenkiben él a mûvelõdés és a mûveltség értéktudata, ezért elsõsorban máshol keresem a közmûvelõdést akadályozó tudat- és szemléletbeli tényezõket. Manapság nem elsõsorban a mûveltség, a kultúra, hanem a mûvelés, a közmûvelés társadalmi rangján kellene változtatni. (...) Mindenekelõtt egységben kellene látni a kulturális értékek, alkotások megismertetését, valamint a munkához, az emberekhez és önmagunkhoz való viszony alakítását, az emberi kapcsolatok kultúrájának elsajátítását. A hányan mûvelõdnek? kérdésérõl sürgõsen át kell térnünk arra, hogy miképp élnek az emberek?! S eredményeink kritériumának azt kell tartanunk, hogy eszméink mennyire válnak, váltak bensõvé a mûvelõdés terén, hogyan változik az emberek életvitele, hogyan alakulnak életszokásaik, miként illeszkednek a kisebb-nagyobb közösségekbe, mozdulnak-e afelé, hogy értelmesebben éljenek.(...)

Közmûvelõdésrõl valójában csak akkor beszélhetünk, ha eltüntetjük a mûvelõ-mûvelõdõ viszonyt, és helyébe az egymás mûvelését helyezzük. E folyamatban kapnának igazi szerepet a mûvelt emberek, az értelmiség. Ha képesek és hajlandóak egyenrangúként kapcsolódni a tömegekhez, és mûveltségükkel csakis így hatni. Mert szerepük nem a mazsoláé, hanem az élesztõé a közmûvelõdés kalácsában!”

Való és igaz! Ahogy az is igaz, hogy újat sem kérdezhetek és mégis: több mint húsz éven át az EMKE (vagy soros három elnöke?) miért hagyta ebek harmincadjára jutni a Mûvelõdést? Ahelyett, hogy a közmûvelõdésnek valóban szerves, ügyvivõ orgánumává tette és vállalta volna. A mindenható pénz vagy a megfelelõ akarat hiányzott? Vagy a mindenben kanál, romboló-megosztó politikum önzõ és kiszorító képviselete érvényesítette akaratát s érvényesíti ma is?

 



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008