magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Máriás József: Elek György kérdez


Mindig jó érzés, ha egy pályatárs, kolléga kilép az újság hasábjairól, csokorba köti és könyvbe foglalja azon írásait, melyek együtt sokkal többet jelentenek, mint külön-külön szétszórtan a lap elkallódó számaiban. Jó érzés, hisz tanúja voltam a kezdõ évei bátortalan lépéseinek, s most, húsz év múltán láthatom: érésbe váltott, ígéretes a termés. Másfelõl a könyv* lapjain egy olyan régió – Szatmár megye – szellemi élete tárul elém, ahol magam is évtizedekig szolgáltam. E kettõs érdeklõdés olvastatta velem Elek György könyvét, amelyben a kérdezõ és a válaszadók párbeszéde hozza reflektorfénybe azokat a személyiségeket, akik meghatározó módon járulnak hozzá a jelen és a jövõ formálásához.

A harminckilenc interjú – akár egy érettségi tabló – egymástól eltérõ alkatú, érdeklõdésû arcokat hoz elõtérbe. Szavaik mégis egy mederbe torkollnak: más–más területen, helyen és környezetben kibontakozó hivatástudattal állnak a nemzeti közösségük, a szellemi élet szolgálatába, akik hisznek abban, hogy alkotásaikkal, nevelõ munkásságukkal, mûvészi tevékenységükkel, történelmi múltunk kutatásával és ápolásával, igehirdetéssel, közéleti tevékenységükkel, gyógyító munkájukkal az igaz, a szép, a jó és a szent nemes eszményeit segítik érvényre jutni a talaját vesztett, erkölcsi válságba sodródott világunkban. Mindannyiukra vonatkoztatható a Bú Juliannával készített interjú bevezetõ soraiban Gellért Sándorról írott méltató mondatok: „Az elhivatottság tudatában élt és tanított. Tudta, hogy miként egykoron Áronnak vesszeje kivirágzott, úgy majd az õ szavai is megtermik a maguk gyümölcsét. Egyéni és közösségi gondjainkat szerette volna enyhíteni a szó erejével. A világot kereste önmagában és a világban önmagát. Önsorsunkat, közösségi sorsunkat szerette volna jobbra fordítani…” A most megszólaltatottak helyzeti elõnye, hogy túlélték – karrierjük elé nem vet gátat a letûnt kor, amikor az ideológiai terror, a gondolatõrség hiénái patkót vertek a szavakra –, a szellem szabaddá lett, az alkotás horizontja pedig kitágult a végtelen felé. A maiak hivatását Kiss Imola mûvészettörténész fogalmazta meg a legpregnánsabban: „Egy igazi értelmiségi, ha alkalma van rá, mindig elmondja véleményét, hallatja szavát a közösséget érintõ ügyekben (…) mivel valóban a köz ügyét igyekszik szolgálni.”

Elek György érdeklõdése a szellemi emberek felé fordul. Érthetõ és igazolható, hisz õk a jelen és a jövõ letéteményesei, akiket leginkább foglalkoztatnak korunk égetõ kérdései, akik nevelõ, tudatformáló, elhivatott munkásságukkal, példaéletükkel nemzedékek sorának jelölnek ki követendõ irányt, nyújtanak lelki útravalót. Nem véletlen, hogy a harminckilenc megszólaltatott interjúalany több mint fele pedagógus: tanító, tanár, mûvészeti oktató. Õk azok, akik nemcsak az osztálytermek zárt terében, nemcsak tanítási program korlátai közt találtak maguknak mozgásteret, hanem azok falain túl, a tudomány, a kutatás, az alkotás, a közmûvelõdés terén is maradandót alkottak, a közéletben is tevékeny részt vállaltak. Szatmárban ki nem ismeri Bura László, Olosz Ferenc, Muhi Sándor, Fazekas Lóránd, Fejér Kálmán, Kónya László, Mészáros Lõrinc, Kiss Kálmán… nevét, kikhez korban és idõben oda társulnak a fiatalabbak, az új lendületet, új szellemet hozó tanítók és tanárok?

Az interjúkészítõ különös érdeklõdéssel fordul a szatmári színház meghatározó személyiségei felé. A Poór Lili-díjas Kovács Éva kiragadott szavai – „játszani tanítson, hogy a nézõ játszótársunkká váljon” – a színház hivatásának lényegét fejezik ki, azt árnyalják a hivatástudattal megáldott pályatársak – Keresztes Attila, István István, Bessenyei Gedõ István – gondolatai is.

Múltunk ismerete a jövõépítés fundamentuma, identitástudatunk legfõbb letéteményese. Ez csendül ki a történészek, helytörténészek szavaiból. Szõcs Péter, Kiss Imola, Thoroczkay Sándor, Danku Pál, Bikfalvi György gondolatai, szavai a múlt példáján jelen feladatainkra intenek.

A kötet lapjain megszólaló református lelkészek – a Tasnádon szolgáló Pakulár István és Julianna – az egyházat foglalkoztató kérdéseknek adnak hangot: „mi is kérdezzük magunktól, mi az elsõ: magyar reformátusnak lenni vagy református magyarnak lenni?” Ezzel rezonálnak Kovács József szavai: „Az egyház Istent szolgálja, és jó, ha a gyülekezet hat a világra és nem a világ a gyülekezetre.” Higyed Gyöngyi karnagy a léleképítõ tevékenységet a család, az iskola, a gyülekezet és a nemzet koordinátái összefüggésében konkretizálja.

Nem maradhatnak el a kötet lapjairól a közélet, a társadalom gondjai sem – a politológus Kereskényi Sándor, Kovács Jenõ polgármester, a Madagaszkáron önkéntesként dolgozó Ilyés Ilona, Raþ Erzsébet kórházmenedzser gondolatai napi közgondok labirintusaiba engednek betekintést. E magaslatról csupán egy lépés a családi élet belsõ világa, amely Szabó Thalmeier Noémi, valamint a legszemélyesebb érzés, a szerelem, melynek titkairól Roboz Gabriella pszichológus beszél az olvasónak.

Elek György maga is költõ, drámaszerzõ. Kötetébõl nem maradhatnak ki a szépirodalom mûvelõi sem. Jánk Károly és Simonffy József költõ, Gúzs Imre prózaíró, Muhi Sándor képzõmûvész vall a vele készített beszélgetések során munkásságáról, ars poeticájáról.

Változatos témájú, a mai Szatmár megye sok-sok gondját, tennivalóját fölvetõ kötetet olvasunk. Lapjairól tartalmas életpályák tárulnak elénk, az idõsebb korosztály a nyomaiba lépõ fiatalokkal olyan virtuális tablót alkotnak, amely egy régió szellemi arculatáról ad hírt. Méltatásuk a társadalom erkölcsi elismerését szemlélteti, a megbecsülés jeleként hozza õket emberközelbe.

Az interjú lényege a megszólaltatás. A szerzõ szerepe a jelen, az olvasókat foglalkoztató problémafelvetés, a témaválasztás, az interjúalany kiválasztása, a megfelelõ kérdések megfogalmazása. Innen már a megszólaltatotté a fõ szerep. Színházi terminológiával élve: õ a rendezõ, aki a beszélgetés menetét meghatározza, õ az ügyelõ, aki biztosítja, hogy minden a kérdezõi szándék medrében haladjon. Teszi mindezt a színfalak mögött, hiszen a nézõk számára láthatatlanul kell mûködnie. Ezért nem tartjuk szerencsésnek a címválasztást: Én kérdezek.

A kötet írásai napilap – a Szatmári Friss Újság – számára készültek. Van köztük olyan, amelyben a válaszadó eluralja, majdhogynem elsodorja a kérdezõt, másokban biztos kézzel szab medret a beszélgetésnek, elmélyültebbek, átgondoltabbak, lényegre törõbbek. Ez utóbbiak közül – a megítélés nyilván szubjektív – említeném az Olosz Ferenccel, a Szabó Thalmeier Noémivel, a Thoroczkay Sándorral, a Szõcs Péterrel, a Kovács Éva színmûvésszel, a Bú Juliannával, a Kovács Józseffel készült interjúkat.

A zilahi Color Print nyomdában készült kötet címlapja Muhi Sándor képzõmûvész munkáját dicséri.  

 

 

 

 

*Elek György: Én ké rdezek. Interjúk, Szatmárnémeti, 2013



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008