magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Kocsis Tünde: Verssel élők találkozása


A verskedvelõknek gyakran van egy-két vers a tarsolyukban, amit mindig magukkal, magukban hordanak, és amikor olyan élethelyzet adódik, akkor elmondják vagy idéznek belõle. Õket nevezhetnõk verssel élõknek. De dallal élõk is vannak: azok, akik számos (nép)dalt tudnak, és azokat magukban dúdolják vagy hangosan fújják, amint lelkiállapotuknak, hangulatuknak éppen megfelel.

Kolozsváron 2010 õszén megalakult egy versszínházi társulat, olyan fiatalokból, akik valamilyen országos versmondó versenyen díjazottak voltak. A társulat alapítója, vezetõ rendezõje (Kocsis Tünde) ÕszinTE versszínház névre keresztelte a kezdeményezést. A versszínház céljai közé tartozik, hogy élõ és minõségi módon közvetítse a verseket a közönség felé, illetve találkozásokat rendezzen költõkkel, elõadókkal, versszeretõkkel; támogassa és népszerûsítse a klasszikus és kortárs költészet képviselõit; valamint élményt nyújtson értékes költemények elõadásával.

A társulat jelenlegi tagjai többnyire huszonévesek, de a versszínház befogad más korú versmondókat is, amennyiben az érdeklõdõk is valaha díjazottak voltak egy országos versmondó megmérettetésen.

A versszínház elsõ alkotása a többnyire istenes versekbõl összeállított Lehetne ez a fordulat címû elõadás. Az elõadást mind-össze hatszor adták elõ, ötször Kolozsváron, egyszer a nyíregyházi Nemzetközi Kaleidoszkóp Versfesztiválon, ahol dicséretben részesült.

A társulat másik, ám még a közönség elõtt ismeretlen munkája: versfilmek, versvideók készítése. Az elsõ filmes alkotások 2013 õszén fejezõdnek be, a kiválasztott versek között kortárs és klasszikus mûvek is szerepelnek.

A harmadik verses kísérlet 2013 augusztusában indult Versben élõ találkozások néven, és a Kolozsvári Magyar Napok kereté-ben valósult meg a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Azért nem VersSEL élõ találkozások lett a cím, mert a versek tartalmába belekóstolva, a versek által kívántuk létrehozni a találkozásokat.

A rendezvény abból az ötletbõl született, hogy az emberek százait, ezreit megmozgató fesztiválon egy olyan alkalomnak is lennie kell, amikor közvetlen, személyes és lehetõleg tartalmas találkozások jönnek létre, tartalmas ismeretségek alakulnak. Minden részvevõnek magával kellett hoznia egy általa választott, kinyomtatott verset. A versek képezték a találkozások, ismerkedések és a tartalmasság alapját. Csak az okozott gondot, hogy a Kolozsvári Magyar Napok programfüzetébe nem írták be ezt a részvételi feltételt, így a tíz megjelent részvevõ több mint felének nem volt verse. A szervezõ páros (Kocsis Tünde és Széman Emese Rózsa) fel volt készülve erre az esetre, ezért lehetõség volt helyben verset választani.

A találkozás igazi tartalmát a jelenlevõk gondolatai, érzései, az interakciók, a választott versek (formája, hangulata és tartalma) adták. Mottóként Pilinszky János Itt és most címû verse hangzott el, amely a jelen és a jelenlét fontosságát hangsúlyozza: „A gyepet nézem, talán a gyepet. / Mozdul a fû. Szél vagy zápor talán, / Vagy egyszerûen az, hogy létezel, / Mozdítja meg itt és most a világot.”

A részvevõk között négy idõs, négy fiatal és két középkorú személy volt.

A csoportvezetõk köszöntése, bemutatkozása, a találkozás céljának felvázolása és mottójának elolvasása után közös megegyezés született az esemény kétórás idõtartamáról. Ezt követte a verssel nem rendelkezõ részvevõk versválasztása (nem volt kötelezõ, aki nem akart ad hoc módon verset választani, nem tette).

A vezetõk arra kérték a résztvevõket, hogy röviden mutatkozzanak be, mondják el azt, amit „itt és most” fontosnak tartanak magukról, és olvassák fel a magukkal hozott, vagy a helyben választott verseket. A felolvasott költemények közt volt József Attila-, Dsida Jenõ-, Áprily Lajos-vers, de két idõs résztvevõ saját verseit hozta el és osztotta meg, egy fiatalember pedig – mint egy igazi verssel élõ – kívülrõl mondta el Kányádi Sándor egyik költeményét.

A következõ körben az volt a feladat, hogy mindenki magában olvassa el újra a versét és emeljen ki belõle egy-két sort, vagy akár egyetlen szót, netán szókapcsolatot, azt, amit a vers legfontosabb részének tart. A kiemelt részletek felolvasása elõtt a vezetõk megjegyezték, hogy úgy hallgassák egymás kiemelt verssorait, hogy utána egyet választaniuk kell az elhangzott versrészletek közül.

Három csoport alakult aszerint, hogy ki melyik versrészletet választotta: két négyszemélyes és egy háromszemélyes (utólag csatlakozott a társasághoz egy középkorú férfi). A kis csoportok megalakulása után – hogy az emberek alaposabban megismerjék egymást –, mindenkinek fel kellett tennie egy-egy kérdést a csoport tagjainak. Megkérdezhette, amire éppen kíváncsi volt. Ezek után a kis csoportok tagjai megbeszélték, hogy miért azt a versrészletet választották, és kapcsolatba hozhatták a magukkal hozott vers tartalmával vagy hangulatával.

A következõ kérés arról szólt, hogy keressék meg a versrészletben és saját személyiségükben, hogy mi az, ami közös. Ezek után következett a találkozás legkreatívabb része: a kis csoportoknak kendõk és a teremben található tárgyak segítségével be kellett mutatniuk egy képben vagy egy mozgássorban, pantomimben vagy hangos jelenetben, hogy mit, milyen közöst találtak a versben és magukban. Az egyik csoport Áprily Lajos Ajánlás címû versébõl választott részletet, és egy képben azt mutatta be: „ne haragudj: nem volt virág. De puszta kézzel mégsem jöttem”.

A másik csoport vidám bevonulással, az Örömóda éneklésével, majd kendõk, kalapok magasba lendítésével fejezték ki Dsida Jenõ Az élet dicsérete címû versének „Mégis csak jó e vénhedt, lomha bolygón” sorát, és saját életérzésüket.

Megható volt hallani az idõsek csoportját. Õk József Attila (Az Isten itt állt a hátam mögött) címû versrészlete köré tömörültek. Egy néni ült a széken, szeme fekete kendõvel volt bekötve, miközben lassan és hangsúlyosan mondta: „Az Isten itt állt a hátam mögött, s én megkerültem érte a világot”. Mögötte ott tornyosult némán a szentháromság: középen az idõs bácsival.

A találkozás záróakkordjaként a közös körben mindenki elmondta, hogy mivel gazdagodott az elmúlt két órában, és hogyan érezte magát.

A visszajelzések nemcsak pozitívak voltak, de olykor meglepõen mélyek is. Sokan meglepõdésüket fejezték ki, hogy teljesen ismeretlen emberekkel ilyen rövid idõ alatt milyen szép és tartalmas dolgok jöttek létre; hogy megtalálták egymást a csoporttagok, a nagy korkülönbségek ellenére milyen összhang alakult ki.

A Versben élõ találkozások program elérte célját, a versek által õszinte gondolatok, érzések kerültek megosztásra, és közvetlen személyes találkozások, ismeretségek jöttek létre.

Az ÕszinTE versszínház céljai között szerepel, hogy ezt a „bevált kísérletet” havonta egyszer megismételje. Minden alkalom nyitott lenne új és új érdeklõdõk iránt, de a visszatérõknek is minden alkalom más és más lesz, hiszen mindig más versek hangzanak majd el, más improvizációk születnek, más találkozás történik a költészettel (ezen belül költõink gondolataival, érzéseivel) és egymással. A Versben élõ találkozások program felvázolt menetrendje ugyanakkor fenntartja a változtatás jogát, hiszen végtelenül sok tevékenységforma szolgálhatja az igazi találkozásokat.

A Versben élõ találkozón elhangzott Kányádi Sándor Majd címû verse is. A vers egyszerûsége, szépsége és mélysége legyen velünk, amíg újra találkozunk: „Nyelv nélküli / nagy harang / lesz a csönd / s valaki lassan / leborít vele”.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008