magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Lászlóffy Csaba: Jelenések – Jékely Zoltán


Magamba zárkózottan, becsukom az ajtót – nem óhajtok személyt, se híreket; õrá gondolok. Ama bizonyos értelem arra jó, hogy bármikor jelenlévõvé tehessük a vágyat legalább – valaki, valami után. Van rá lehetõség, hogy elhitessük magunkkal, miszerint értelem és hit kölcsönösen megfelelt egymásnak, s egy ilyen örökség a szakadatlan aránytalanság, a szûnni nem akaró katasztrófák dacára is: megtalálta-megtalálja benne az Arányt.

Elolvastam elõbb külön-külön („Az erdõn járt, ruhája tüske-tépett, mohát tiport, vágott egy jó botot”), majd összegyûjtött verseit – már az én lábam is „támolyog, édes teher alatt roskadva lépked” –; kiolvastam Jékelyt(!).

Borzongató elégiával jön az éjszaka... Megannyi élõ és halott társammal ülök a kõpadon. A mélybõl nyirkos levegõ száll ránk.

És Õ? Száz év múltán megtérhet-e végképp haza?...

Menekülés volt? Vagy sötét kaland a rögtönzött rövidzárlatok a szétszóratás és szétszakadás (szétszakítottság) elõl.

Ma is érthetetlen, hogy megúsztad (!)... Hírneved, verseid hangulata friss és tiszta, akár emlékeid – s az emlékezõé.

Mikor a tartósított õrület, mikor csak az araszoló óvatosság; amikor nem volt választási lehetõség, csupán egy véletlenszerû vak villámlással kettészakított eszmélet; midõn csak nemzettöredék-esély, csak nagyapai hagyomány, krónikus kedvetlenségbe veszõn.

Midõn az árulással felérõ homály... Te kérded, Uram, vagy teszed is?

(Egyes teóriák, morbid korok tükörelmélete szerint az emberagyat a jólét tette tönkre.)

De hát a lélek?...

Valaki más vagy, egy csont és bõr alak a fotel fél felében ül el-elmélázva, tenyerébe ejtett fejjel... Zuhanok feléd, hisz annyi minden köt Hozzád, csak apróságokból szõtt semmi választ el egymástól.

(Sekélyes sorsképleteket kreált mesterségesen – Kassán is ezt láttam utoljára: az együtt-élés bizonytalansága! –, mint semmitmondó tárgyak, vadhajtások a kivágott egészséges törzsekhez képest.)

Ki sejtené: elég egy szélütésnyi bántás – hogyha már sehol a fejseb?

*

Örökös búcsú és visszatérés az övé... Hova? Ugyanoda(!) Póz és mesterkéltség nélküli líra. Formai tökély, mondogatjuk. Habár a nyugatosok utódja, de eredeti benne minden zarándoklás egy elveszett birodalom felé – (mielõtt aktualizálást gyanítana valaki, olvassa el Szerb Antal telitalálatát az ifjú poétáról).

Kolozsvár és Nagyenyed! Szín és veretesség harmóniája; elégiák a néhai diák álomkertjérõl, a megtartó Kúria- vagy templomrom árnyékában.

De hová lettek a sérülések?... (Költõnek lenni ma is kalandorság; normálisnak kinyilvánított közegben némelykor elmarasztaló diagnózis.)

Hajdani derék férfiak pazarló ifjúsága, ereje, õrjöngõ vággyal, vérrel itatott föld.

Bölcsõdalként zsong a levegõ, jó hallgatni; ilyenkor a föld alatti fortyogás, a puszta látóhatár moccanása is kivehetõ üzenet. Egy véletlenen múlik – a természet éppolyan könyörületes, mint amilyen könyörtelen –, ha netalán jelentéktelenebb marad valaki, mint bármelyik elem.

Tiszta és céltalan természet – a Tiéd! (mint amikor megszülettél). Csupasz szõlõkarója megélt, szüret utáni borzongás! A lélekben még idõnként nyár van...

Utak térben s idõben –

meg nem áll soha kétely s gondolat

(a halál is azt környékezi meg,

ki végképp magára maradt).

Pirkadatig még õriz mostoha

kedvünkben is e ház – esküdj reá,

hogy mandarin-méreg nem hatol a

repedezett, vén mennyezet alá.

Megannyi megrettent, tönkresilányított emberpéldány ma is. Persze, kockázatos lehet közöttük élve, ha végletes sejtelem élt benned – miként Jékelyben a második nagy háború idején is: hogy az a repülõgép, egy idegen város fölé érve, le fog zuhanni. Keze a magasban, már intene feléje!

Csak lent, a szülõföldben zsúfolódó sírhantokra ne kelljen gondolnia – lám, akiket felültettek volt a halál szárnyaira, jó korán!



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008