magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Demény Péter: Ki látja meg a túrós csuszát?


Ha az ember egy szótárt lapozgat, legyen az akár értelmezõ, akár szinonimaszótár, akár bármilyen más hasonló jellegû kézikönyv, mintha a kultúrában lapozgatna – nem véletlen, hogy Bartos Tibornak több mint száz ívnyi, két kötetes munkát sikerült kiadnia 2002-ben (igaz, negyvenvalahány esztendei gyûjtést követõen) Magyar szótár címmel. Ha egy magyar–angol, magyar–orosz, magyar–francia stb. szótár kerül a kezünkbe, beleszédülünk a lehetõségekbe. Például az angol ’sun’ Napot jelent, ezek szerint a ’sunday’ (vasárnap) tulajdonképpen a Nap napja. És akinek ez beépül a tudatába, az most már mindig gondol arra is, hogy a magyarban az égitest és a huszonnégy órás idõtartam ugyanazt a nevet viseli, az angol viszont különbözõképpen nevezi meg õket, s ezzel érdekes tautológiát okoz a magyar nyelvben és a magyar embernek.

Azért bonyolítom a dolgot, hogy világossá váljék, mennyire bonyolult magától is, amennyiben két olyan nyelv kerül egymással szembe egy szótárban, amelynek a beszélõi furcsa, vagy ha úgy tetszik, érzékeny viszonyban vannak. És ha a szótár kulturális, vagyis nem a szavak puszta jelentését adja meg (ilyen nincs is, de ne szõrszálhasogassunk tovább), hanem a kulturális mezõk közötti eltérést próbálja felrajzolni, a helyzet csak fokozódik.

Nos, a Magyar–román kulturális szótár. Kézikönyv a jelenlegi magyar kultúrához – Dicþionar cultural maghiar–român. Ghid de orientare în cultura maghiarã cotidianã. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Sepsiszentgyörgy, 2013 – éppen ezt a nehéz célt tûzi ki maga elé. Nehéz cél, mondom, mert valószínûleg abban sincs konszenzus, mi az a magyar kultúra, mit kellene feltétlenül tartalmaznia egy ilyen kézikönyvnek, és mi az, ami kimaradhatna belõle (ezekrõl a nehézségekrõl lásd Kelemen Attila recenzióját: Diagnózist készítettünk a románoknak, magunkról – Transindex), hát még abban, mit és hogyan kell megmutatni annak az idegennek, akivel egy fedél alatt élünk.

A szerkesztõk, Benõ Attila és Péntek János, Barth István két kulturális szótárára hivatkoznak elõképként: a 2007-ben megjelent Hungary & The Hungarians (Magyar–angol kulturális szótár)-ra, illetve az egy évvel késõbbi Magyar–német kulturális szótárra (Ungarn Land und Leute), az olvasó pedig arra gondol, nagyszerû, hogy azok elkészültek, különben várhattunk volna még vagy húsz évet erre a kiadványra. Ez a bírálat természetesen nem a szerkesztõkre vonatkozik, hanem valami jóval kevésbé konkrétra: a közhangulatra.

„Sokunk tapasztalata: aki még elemi szinten sem ismeri egy másik etnikai vagy vallási csoport gondolkodásmódját, hagyományait, kultúráját, az nem törõdik vele vagy éppenséggel visszautasítja” (7.) – írják a szerkesztõk, és éppen ez a közhangulat, ez az a jelenség, amely minden biztató folyamat alatt ott tömbösül, még pontosabban az, hogy meg sem akarjuk ismerni, annyira biztosak vagyunk benne, hogy a mienk az igazi, az emberi, a természetes, a logikus, a kétségbevonhatatlan.

Nos, most már senki magyar nem mondhatja, hogy nem állíttatott össze egy kézikönyv, amely több  mint 300 szócikkben mutatja be a magyar kultúrát, és senki román, hogy nincs honnan tudnia, ki az a Mátyás király (113.), mi az a Dobos-torta (46.), vagy mi Sibiu magyar neve (124.) És ahogy román nyelvû és kultúrájú emberek megesznek egy fõtt csülköt a Kolozsvári Magyar Napokon az Egyetem utca és a Farkas utca sarkán, úgy ezt a szótárt is fellapozhatják és elhümmöghetnek rajta.

Nem véletlenül „jövök a csülökkel” – az ismerkedés, a megbarátkozás egyik legfontosabb lehetõsége az együtt evés és az együtt ivás, és nem mellesleg ezeket a süteményeket-ételeket-italokat látják és tudják máris a románok: a kürtõskalácsot (100.), a lángost (ami érthetetlen módon kimaradt a szótárból), a szilvapálinkát (l. a lángosnál), a szilvás gombócot (162.). Innen fognak néhányan (de tegyük a kezünket a szívünkre…) elindulni a betlehemezés (30.) és a világítás (181.) irányába, és mert az õ fejük is tele van közhelyekkel, Tõkés Lászlót (172.) vagy Trianont (173.) meg sem nézik, holott ez utóbbi közvetlenül a túrós csusza elõtt található, igaz, azt meg a turul követi…

Végül tehát azt akarom mondani, az egész vállalkozás mind a háromszázvalahány szócikke humorral is olvasható, amihez persze nagyvonalúságra van szükség. Remélem, lesz a román olvasók között olyan, aki meglátja azt a sort, amelyre az elõbb próbáltam felhívni a figyelmet: Tõkés, transzszilvanizmus, Trianon, túrós csusza, turul. Innen aztán elindulhat befelé.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008