magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Bálint Júlia: Örménymagyar családok Aranyosszéken


Rövid előadásomat Merza Gyulának, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület egyik alapító tagjának a 19. század végén írott versrészletével kezdem, amelynek külön időszerűséget ad az 1956-os forradalom és szabadságharc nemrég elhunyt Corvin-közi főparancsnokára, a szamosújvári születésű Pongrátz Gergelyre való emlékezés, kegyeleti főhajtás.

Magyarörmény hazafiság
Maroknyi nép él e földön
Több mint kétszáz éve,
Érzelemben annyi öltőn
Színmagyarrá érve.

Oly magyar az örmény lelke,
És a szó az ajkán,
Hogy örömét ország lelte
E derék népfajtán.
S míg oltárán örmény maradt
Kegyelet és rítus:
A szívében, lám ezalatt
Nőtt a magyar virtus…

Amint e kis versrészlet is vallja, az Erdélybe települt örmények hazára leltek itt, és mind anyagi mind szellemi erőforrásaikat arra használták, hogy e kis országot felvirágoztassák. Örménymagyar Baráti Társaságunk, az Armenia és a budapesti székhelyű Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület célja, hogy töredékekből, mozaikokból összerakja a történelmet – amely tulajdonképpen Erdély magyar történelme is –, megismerje majd megismertesse azt a ma emberével, mert egyrészt Vörösmartyval  együtt valljuk, hogy „Emlékek nélkül népeknek híre csak árnyék”, másrészt Nemeskürthy tanár úrral azt, hogy „ A múltat nem lehet tőlünk elvenni, de az csak akkor a mienk, ha ismerjük”.
Konferenciáinkon, az 1997 márciusától havi rendszerességgel megjelenő folyóiratunkban, a Füzetekben és egyéb kiadványainkban  kísérletet tettünk már eddig is arra, hogy bemutassuk egy-egy tájegység örménymagyar családjait.
Talán a mi munkánknak is köszönhető, hogy az amatőrök mellett, a történész szakemberek figyelme is e kis erdélyi népcsoport felé fordult, hisz elmondhatjuk, hogy e kutakodás napjainkban reneszánszát éli. Ezek egy része, például Száva Tibor Sándor: Szépvízi magyarörmények nyomában (Bécs, 2003) című könyve alapos kutatásokra támaszkodva módosítja az örmények Erdélybe településének idejét, módját és a betelepülő családok számát.
A szépvízi és gyergyói örmény családok mellett képet alkothattunk már a radnóti, szilágysági, kézdivásárhelyi, sóvidéki, főleg szovátai, kolozsi, marosvásárhelyi örménymagyarok egy részéről. Bajusz Istvánnak a 4. jubileumi konferenciánkon elhangzott előadásából: Két örmény botanikus, Wolff Gábor és Gyula, Aranyosvidék két neves alakjával is megismerkedhettünk. Az előadás megjelent Örménymagyarok, akik hatottak, alkottak, gyarapítottak, hogy a haza fényre derüljön, s kincses legyen című kötetünkben (Bp. 2002). Egyedül a Wolff családról több órás előadást lehetne tartani, hiszen nemcsak mint botanikusok és gyógyszerészek voltak jelentősek, hanem a közéletben is fontos szerepet vállaltak. Még Orbán Balázs is számon tartja az apát Torda jeles emberei között. A Füzetekben közöltük a tordai Darkó Aladár önéletírását – Amberboj gyökerek –, Sas Péter megemlékező írását Darkó László festőművészről, és a magyarörmény művészek sorozatban bemutattuk még a szintén tordai Albert Annamáriát.
A 2005 júniusában megrendezésre kerülő Aranyosszékről szóló konferencia arra ösztönzött bennünket, hogy egy-egy pillanatképben felvillantsuk ennek a vidéknek néhai és mai örménymagyarjait.
Mikor megkezdtem az adatgyűjtést, nem hittem, hogy a bőség zavarával kell majd megküzdenem, csak azt tudtam, hogy számíthatok barátaim, Maros Dezsőné Albert Annamária, a Kolozsvári Állami Magyar Opera örökös tagja, és Bogdánffy Botond helytörténész és lelkes örménységkutató segítségére, valamint bizonyos forrásmunkákra. E két barátomnak olyan bőséges adathalmaz, szöveg és fényképanyag van a birtokában, amelyet érdemes lenne könyv alakban is feldolgozni.
Ha örmények után kutatunk, Aranyosszéken is a római katolikus plébániák anyakönyveit kell fellapozzuk, hiszen örmény katolikus plébánia legközelebb csak Szamosujváron volt, és az örmények is legtöbbször a helyi plébániák szolgáltatásait vették igénybe, ha esküvő, keresztelő vagy temetés volt a családban.
A tordai római katolikus anyakönyvek névmutatóiban több tucat örmény családnévvel találkozunk, némelyikkel több változatban is. Ezek: Alexa, Amberboj, Ambrus, aki Szentpéteri Máriával kötött házasságot, Amirás, Babcsák, Betegh, Biluska, Bocsánczy, Bogdán, Bogdánffy, Bulbuk, Csiki, Dániel, Duha, Esztegár, Fogolyán, Gajzágó, Gogomán, Gopcsár, Hacskuj, Harmath, Iszekutz, Kapdebó, Karácsoni, Karácsonyi, Karátson, Karátsoni, Káringetz, Kazatsai, Kazatsay, Korbuly, Kovrig, Lászlóffy, Lengyel, Markula, Marosán, aki Szentpéteri Rebekát vette feleségül, Miron, Murádin, Nuridzan, Nurisán, Nurizsán, Ostián, Osztián, Ötves, Pap, Patrubán, Patrubány, Pattantyus, Placsintár, Pongrác, Retezár, Szappanos, Szentpéteri, Szentpétery, Todarffi, Tömlő, Tucsek, Tucsik, Tutsek, Tutsik, Vertán, Verzár, Wolff, Zakariás. Ezek között vannak olyanok, akiknek leszármazottai ma is élnek Tordán, pl. Amirások, Bogdánffyak, a Tömlő család, de nagyrészükkel csak az ótordai temető sírkövein találkozhatunk, és ugyanott csodálhatjuk meg idősb Szentpéteri János családi sírboltját.
Örmény családnevek olvashatók Aranyosszék majd minden helysége temetőjében. Felvincen  a Nevelits család, Várfalván Sáhin Mária tanítónő volt Nagy Domokos ref. lelkész felesége. Harasztoson Murádin Lukács kántortanítóként szolgálta a közösséget, és fiai is ezt teszik, Murádin László mint nyelvművelő – elsőként tüntették ki a nyelvápolók díjával – és Murádin Jenő mint ismert és elismert művészettörténész. És ott voltak Egerbegyen a Szentpéteriek, most is ott vannak Nagyossyék. Aranyosgyéres külön kutatást érdemelne, de legalább Péter Károly EMKE-díjas közéleti mindenes tanárt említeném, a valamikor Torockón tanító Harmath László mellett. E kis felsorolásban Torockószentgyörgy az utolsó állomás, ahol Csiki Aranka kriptája látható, rajta a felirat „Aki az Úrban hisz, örökké él.” Hozzáteszek ehhez egy sokat idézett mondatot: „Csak az hal meg, akit elfelejtenek”. Ezért emlékezünk most is rájuk, hogy ne váljanak holtakká.
Első forrásmunkám Orbán Balázs: Torda város és környéke. Bp. 1889.
Lássuk, tesz e említést az örményekről? Bizony igen! Mindjárt az előszóban köszönetet mond Szentpéteri Jánosnak a munkájához nyújtott segítségért, és a könyv lapjain később is gyakran felbukkannak az örmény családnevek.
Természetes, hogy Torda és vidéke vonzotta az örményeket, hiszen 1889-ben ez a hely nagyvárosnak, kereskedelmi központnak számított, s korábban is „igen nagy kereskedést űző, virágzó, gazdag város volt, mely egyebek mellett sójával egész keletet elárasztó világkereskedelmet űzött”. Orbán Balázs munkájának megírásakor népességben Tordát csak Kolozsvár, Brassó, Szeben, és Marosvásárhely előzte meg.
Könyvében a szerző Keleti Károly 1882-ben készült statisztikáját idézi. E szerint Tordán 16 férfi és 20 nő vallotta magát örmény anyanyelvűnek. Ebben az időben azonban az örmények integrálódása nagyon előrehaladott volt kis hazánkban. Pomogáts Béla például így ír a Petelei István válogatott elbeszéléseihez írott utószóban: „Petelei István gazdag örmény kereskedő családban született (1852-ben), és az erdélyi örmények akkor már réges-régen magyarrá váltak, a magyar kultúrát gazdagították, és öntudatos magyarként képviselték az erdélyi magyarság érdekeit”.
Bizton mondhatjuk, hogy a 16 férfin és 20 nőn kívül, számosan voltak örménymagyarok, akik házasság révén vagy másként integrálódtak, és akárcsak mi, mai örménymagyarok, csak származástudatukban, hagyományaikban tartották számon és ápolták gyökereiket.
Orbán Balázs egyébként meg is jegyzi a statisztika után, hogy „az örmények, egyéb hazai és külföldi nyelvűek az oláhok rovatának levonásával mind magyar anyanyelvűek”.
283. lap: „A Pápayak egyik házat eladták Betegh Gábornak, a kitől dr. Szentpéteri vette meg, kinek fia János most is bírja”.
286. lap: A Szaniszló család birtokai sokfelé oszlottak, az ősi curiát az 1840-es években Virág nevű örmény kereskedőnek adta el Szaniszló József.
Még van Orbán Balázsnál egy számunkra itt és most figyelemre méltó mondat. „A Szaniszlók most iparosok s leginkább a kordoványos mesterséget űzik. Márpedig köztudott, hogy a kordoványkészítés örmény titok volt. Tehát valószínűleg beházasodás történt”.
Visszatérve a Virág névre, itt jegyzem meg, hogy Virág Tamás kereskedő és Katringecz Mária fia volt az 1830 körül született Virág Benedek, a későbbi tordai orvos. Szamosújvárról nősült, sajnos fiatal felesége valószínűleg gyermekágyi lázban hunyt el, a szamosújvári örmény temetőben nyugszik, a kápolna közelében , a bejárattól jobbra.  A Benedek név az örményekre nem jellemző, tehát irodalmi műveltségre, tájékozottságra vall, hogy a kereskedő család a néhai költő nevét adta fiának, aki aztán alighanem visszatért az örmény hagyományokhoz mikor újranősült, s ha már az eredeti Flóra névből Virág lett, utóda már az örményeknél gyakori Antal nevet kapta, mert Orbán Balázsnál a 353. lapon ez áll: „Torda terjedelmes piacát mindkét oldalán csinos emeletes házak szegélyezik – az udvarházakon kívül – Wolff Gábor, Virág Antal, Bogdánffy Dániel, Nagy Miklós emeletes házai”.
Bogdánffy Dániel egyébként a piaci nagytemplom gondnoka is volt, és valószínű, hogy György Ferenc: A tordai katolikus egyház és templom történetéről szóló előadásában több szó esik róla, mint ahogy meggyőződésem szerint Bartha Katalin Ágnes: Tapsos Torda, Torda 19. századi színházi életéről szóló írásában is bőven találkozunk majd örménymagyarokkal.
Visszatérve a forrásmunkához, idézek: „Itt a vásártéren van a város három gyógyszertára, négy vas- és fűszer-, 9 fűszer- és anyag-, 9 szövet-, 1 üveg-, 1 papírkereskedése, 39 nyílt üzlete” – írja a szerző.
Hogy az első világháború idejére hány üzlet működött Tordán, nem tudom, és azt sem, hogy Trianon után mennyi maradt, de Albert Artúrné Amirás Ilona gondoskodó szeretete, majd később lánya Annamária kegyelete megőrzött számunkra egyebek mellett egy olyan dokumentumot is, amelyből képet alkothatunk az 1935-ös helyzetről.
Reklám estély
Előadva a tordai Magyar Kereskedők Egyesületének 1935. év március 2-án tartott táncestélyén. Írta és elmondta: Nagy Mihály. Volt banktisztviselő, zálogház tulaj, volt műmalom tulaj, volt hadifogoly 6 éven át Oroszországban, főkönyvelő, cégvezető, legutóbb szőrme nagy áruház tulajdonos és szűcs, jelenleg mint javíthatatlan költekező, mint „Úr és költő”.
Részletek:
1. cég: Első helyen áll a jubiláns cég Tutschek!
Vasas! Hogy mit árul?…Jaj, ne is kérdjétek!
Vasnál erősebbet! Kész ágyúcsöveket!
Amelyeket tisztán – acélból öntöttek,
Hogy a mai estén – a szép nem körében
Azoknak szívében – háborúság legyen!
Mert ágyúcsövek ők, a három Tutschekek
Akiket a lányok ma mind szeretnének
Rohammal bevenni – hálójukba fogni
S az éltükön át oltalmukban élni
Próbálják meg lányok… szép tordai lányok,
Csicseregjen nekik az Aranyos szátok,
Feri, Laji, Sanyi – mind fenegyerekek
És jó a márkájuk! Vasgyúrók! Tutschekek!
7. cég: Az Amirás cégnek kétféle gazdája
Míg itt Tordán a selymet árulja,
Addig Kolozsváron ő Layda utódja
A sok édességbe a krémet ő tolja.
Pártoljuk a céget – Vass Bandi a feje
Singes ugyan – s mégis édességgel tele.
A pultjánál áll két régi cimboránk
Amirás Bandi és Rakits Adriánkánk.
11. cég: Meglátják Uraim, a jövő csillaga
Lesz Albert Marcinak Anna Máriája
Van-e kérem ki őt eddig nem ismerte
Bemutatom tehát a reklám keretbe.
Édes kicsi lányka, édes mint a család
Édes mint a boltjuk a Wolff sikátornál.
Ha keserű élted, s édességre vágyol,
Menj be csak Marcihoz, ott minden jót kapol.
Íme bemutatjuk az élő reklámját
Anna Máriának mosolygó tatáját.
14. cég: Megtörik a napnak felkelő sugara
Amint reá süt a Harmath portára
A Harmatocskáknak drága csillogása
Büszkén fénylik. Boldog háza tája
Boldogság országa – harmatok hazája
Büszke lehet erre jó barátunk Béla.
Nála virág nyílik, virágzik a boltja
A jó Isten őket sokáig fenntartsa.
S hogy elősegítsük Harmath ragyogását
A drága Harmathok örök csillogását
Vigyük oda mindig pénzünket cserébe 
Menjünk a boltjába reggel, délbe, este.
Íme bemutatom az élő reklámját
A Harmathok drága gondos Apukáját.
A vers 30 céget mutat be. Felvillantok még egy képet Torda kereskedőinek életéből.
Részletek:
„Írta és előadta Fogolyán Sándor  a Tordai Magyar Kereskedők Egyesületének 1932 November hó 12-én tartott Gombos László, Polonyi Sándor és Miron Kajetán nagy múltú Elnökeinek képleleplezési ünnepélyén.” Az előadásból megtudjuk egyebek mellett, hogy 1908-ban megalakult a Tordai kereskedők és kereskedő ifjak társas és olvasó köre. Megalapításához nagyobb összeggel járult hozzá Miron Kajetán, és olyan népszerűségnek örvendett a főnökök és az ifjak előtt, hogy nagy lelkesedéssel egyhangúlag őt választották meg az olvasó és társas kör elnökének.
Ezen tisztséget majdnem egy negyed századig viselte, és ezen idő alatt az ő segítő munkás társaival a legmagasabb színvonalra emelte. Az egyik célja volt az ifjúságot nevelni és kultúrában fejleszteni, amit könyvtár megalapításával, lapokkal és időnkénti szakszerű előadásokkal  el is ért. Volt olyan időszak, midőn ezen olvasó és társas kör nem csak a tordai kereskedő és kereskedő ifjak, hanem Torda város középosztályának kedves találkozó és olcsó szórakozó helye lett.
A 6 oldalas „emlékbeszéd” tartalmazza a társaság himnuszát is:
„Akinek az inge gyolcs
Az nagyon sokkal adós.
Az én ingem fehér vászon,
De nincsen is adósságom.”
Miron Kajetán is bekerült abba a családba, amelyet Hacskuj-Tutsek nemzetség néven tartunk számon.
Íme egy lap a másik fontos forrásmunkából: Gudenus János József: Örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája. Bp. 2000.
Vajdahunyadi Bogdánffy Deodát fiai: 1. Dániel, sz. 1820 Torda. Első neje Hacskuj Mária, második neje Tutsek Mária, született Tordán 1825-ben. Esküvőjük ugyancsak Tordán, 1850-ben. Gyermekei: Első nejétől 1. Bogdánffy Róza, aki férjhez ment Issekutz Pálhoz. Második nejétől 2. B. Teréz, sz. Torda, 1855. Férje Csonka Lajos, 3. B. Vilma, sz. Torda, 1857. Férje Issekutz Gergely, 4. B. Mária sz. Torda, 1859. Férje Miron Kajetán 5. B. Lajos, sz. Torda, 1861. febr. 20. Részletesebben is foglalkozunk vele. Tordán élte le életét, mint ügyvéd és műfordító. Itt tartotta esküvőjét is Retezár Irénnel, 1890. május 31-én. Felesége is Tordán született 1871. december 27-én, Retezár Gerő és Tutsek Franciska lányaként. Két fiuk volt, mindkettő Tordán született: B. Géza 1893 március 23-án, utász-tüzérfőhadnagy, okl. építészmérnök, feleségül vette Tutsek Piroskát, akit mint a M. Kir. Operaház magánénekesnőjét tart számon a színháztörténet. Ő elment tehát Tordáról, akárcsak öccse Jenő, a bankár.
Végül szólok Bogdánffy Dániel 6. gyermekéről Ödönről, aki Tordán született ugyan, 1863 dec. 13-án, de életének 81. évében Budapesten hunyt el, helyettes államtitkári és műegyetemi nyilvános rendkívüli tanári pályafutás után 1944-ben.
A felsoroltak tehát, és még sokan mások, mind mind Hátskuj Tutsek József és Gajzágó Florianna leszármazottai.
Amint a rendelkezésemre álló dokumentumokból kikövetkeztettem, a családalapítónak is 6 gyermeke volt, a 6., Mária ment férjhez  a tordai Bogdánffy Dánielhez, de nemcsak ez a szál vezet Tordára.
Legnagyobb fiának, Ferencnek az unokája az a Tutsek József, aki 1867-ben született, valószínűleg Kolozsváron és a Családi Egyesületet létrehozta, Tutsek Nemzetség Családi Egyesülete néven. Ők is hatan voltak testvérek, de éppen neki nem volt gyermeke. Nővére, Tutsek Anna, akinek nevét ifjúsági regényei tették ismerté a Magyar Irodalmi Lexikon szerint 1865. március 12-én született Kolozsváron.
Tutsek József már Budapesten élt, mikor valószínűleg 1922-ben megalapította a Családi Egyesületet, tehát 55 éves korában, nyilván több éves előkészítő munka után, és majdnem tizenöt éven át volt az Egyesület szeniorja. Nem lehetetlen, hogy mint Erdély szülöttjének éppen a Trianon után Erdélyben maradt családtagok megsegítése volt a célja, hiszen egy 1940-ből fennmaradt Családi Értesítőből kitetszik, hogy volt egy tordai góc, körzet, ennek felelőse Albert Andor, és egy brassói, ahol ifj. Tutsek Jenő volt a megbízott.
Az 1928-ban Tordán a Darkó Aladárék szőlőjében megtartott családi összejövetelről fényképeink is vannak. Ezeken látszik a teljes tordai körzet, majd külön a kisgyermekek, akiket a szenior a híres Stepper cukrászdába vendégelt meg, ahová még Kolozsvárról is eljártak fiákerrel azok, akik különlegesen finom süteményekre áhítoztak, és akiknek volt pénze kocsikázni is.
A kapcsolat a Magyarországra került és a tordai családtagok között továbbra is szoros volt. Számon tartották a gyermekek teljesítményeit, legyen az sport vagy tanulmányi előmenetel, és jutalmazták őket , ezzel is ösztönzést adva a további fejlődéshez.
A kiemelkedő eredmények jutalmazása később is gyakorlat volt, amikor az alapító halála után, 1936-tól kezdődően unokaöccsét, húgának Tutsek Irmának a fiát, Zakariás Jánost  választották szeniorrá
Zakariás János postamérnök volt, lehet ezért is indított Családi Értesítő címmel egy hírlevelet, amelynek 1940-es és 1942-es számait a nagy család egy Erdélyben élő tagja, Zakariás Piroska – nem azonos az operaénekesnővel –, majd fia Oarcea Sorin Cristofor is megőrizte és másolatát nekem átadta. Érdemes idézni ebből az írásból, noha nem kimondottan csak aranyosszékiekről és aranyosszékieknek szól, mert mai érzelemszegény, anyagias világunkban sokat tanulhatunk, és kellene is tanuljunk belőle:
„Tutsek Nemzetség Családi Egyesülete. Budapest, 1942. április 27.
Családi Értesítő
Szeretett Rokonaink! Mellékelten küldjük idei évi családi gyűlésünkre szóló meghívót, és meleg szeretettel kérünk mindnyájatokat, hogy jertek el idei családi gyűlésünkre. Keressük meg egymást, s a találkozásból merítsünk erőt egy újabb esztendő terheinek leküzdésére. Szakítsatok időt magatoknak, hogy hívó szavunkra eljöhessetek, s ha kell, hozzatok áldozatot is érte. Szenteljük ezt az egy napot a családi érzés ápolásának, gondoljunk a bennünket itthagyottakra, és osszuk meg egymás bánatát, örömét…
Az újszülöttek érkezésekor szüleiknek a család nevében minden jót kívántunk. Ezúton megismételjük jókívánságainkat, és kérünk, hogy az édes csöppségeket neveljétek szeretettel, odaadással, és iparkodjatok beléjük oltani a magyar nemzeti és családi érzést, és a rokonság iránti szeretetet is. Mi a magunk részéről megígérjük, hogy az újonnan érkezett családtagokat a legnagyobb szeretettel fogadjuk és öleljük magunkhoz… Az ifjú pároknak jókívánságainkat fejeztük ki. Most pedig kérjük őket a család valamennyi tagjának nevében, hogy abból a sok-sok szeretetből, mely egymáshoz vezette őket, egy parányit tartsanak fenn a család többi tagjai, az Egyesület részére is… Albert Artúr családja, valamint Harmath Béláék Tordán maradtak. Azért említjük meg őket, mert biztosítani akarjuk, hogy állandó mélységes szeretettel és együttérzéssel gondolunk rájuk.”
Az 1940-ben keltezett családi értesítőből kitetszik, hogy 1939-ben Tordán tankönyvsegélyt kapott az Egyesülettől Harmath András, Harmath Sándor valamint Albert Sándor fejenként 10-10 pengőt, jutalmat kapott még Harmath Erzsébet 10, és Harmath Sándor 5 pengőt. A családi egyesület vagyona 1940. április 15-én 5422,34 pengő volt, és ebből segítették kölcsönökkel a rászorulókat, és kötött takarékkönyvekben kamatoztatták az alaptőkét.
A Tordáról induló Harmathok szépen kamatoztatták és megszolgálták a kapott segítséget. Mindhárman jelentős pályát futottak be. A Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban olvashatunk róluk a Keszy Harmath címszók alatt.
Tekintettel a Családi Egyesület szociográfiai jelentőségére, Neményi Ágnes tanárnő ösztönzésére a fennmaradt dokumentumok alapján ebből a témából valószínűleg államvizsga dolgozat is készül a kolozsvári Babeš–Bolyai Tudományegyetemen.
A nemzetségbe került Albert Artúrné Amirás Ilona szerteágazó áldásos tevékenységéből most csak kettőt említek: a Katolikus Misszió keretében, amelynek titkárnője volt, a Bányafürdő medencéjének északkeleti csücskén nyaralót létesítettek, ahol csoportonként 50-60 gyerek töltötte nyári vakációjának egy részét.
A téli hónapokban szövő- és varrótanfolyamokat szerveztek a tordai és környékbeli fiatal lányok részére, abban az épületben, „amelyet a semmiből teremtett itt két buzgó és áldozatkész asszony” a Katolikus Misszió minden tagjával (Magyar Lapok, 1937. szept. 28.). Egy év múlva már kápolna is állott a nyaraló mellett, amelynek felszentelését dr. Boga Alajos kanonok végezte, a szentbeszédet pedig Márton Áron – akkor még kolozsvári plébános – tartotta.
Gondja volt ennek a kitűnő asszonynak arra is, hogy Torda kulturális életét megfelelő színvonalon tartsa. Értékes embereket hívott meg és vitt ki Tordára előadásokat tartani – például Mécs Lászlót –, vagy hetekig vendégül látta Gáll Ferencet, aki François Gall néven vált európai hírű festővé, hogy a tehetséges gyermekekkel: Albert Sándorral, Darkó Lászlóval, Keszy Harmath Andrással foglalkozzék.
Lelkesedése a második világháború után sem tört meg. 1945-ben, 40 évesen iratkozott be az egyetemre, hogy meglegyen a létszáma a magyar csoportnak a jogi fakultáson. Így lett belőle dr. Amirás Ilona.
Hírt lehetne és kellene adni még az Amirás család többi tagjáról, akik Tordán élnek ma is: Amirás Éva tanárnőről és testvéréről, Andrásról, a gépészmérnökről, a Németországban élő Péterről és a szintén ott hazára lelt híres zongoraművészről, Amirás Gáborról, a tordai születésű neves grafikusról Gross Arnoldról, a Tatabányán élő Albert Éva családjáról. És ne felejtsük el, hogy Tordán született a Kossuth-díjas Lászlóffy Aladár, és a József Attila-díjas Lászlóffy Csaba is, akinek fia, Lászlóffy Zsolt már fiatalon is neves zeneszerző és karmester (igaz ő már csak gyökereiben aranyosszéki).
Beszélni kellene még a ma is ott élő Bogdánffyakról, az Osztiánokról, Pethő Miklósné Török Ilona tanítónőről, Tömlő Istvánról, vagy például a néhai Kovrig Károlyról, akiről az író Bágyoni Szabó István azt mondta, hogy szomszédja lévén Tordán, többet tanult tőle, mint négy év alatt az egyetemen.
Talán majd egyszer folytatjuk.


BÁLINT JÚLIA
 


vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008