magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Tóth Tibor: Országod gyűlése. Képzőművészeti kiállítás Nagyenyeden Bethlen Gábor fejedelemmé választása 400. évfordulóján


Rajtunk a sor, kései rendek, ünneplõbe öltözve jövünk jelentést tenni, négyszer száz év tartalmával a szívünkben. Hogy kezdjük, mit mondjunk? De segít rajtunk Áprily, vele együtt megállunk, fejet hajtunk, mégis felfele tekintünk, lélegzetet veszünk, és jelentjük a Fejedelemnek, igen Uram, a fundamentum áll.

Fejedelemségednek ma is élõ hatalma, abból az élõ fundamentumból táplálkozik, melybõl a templomépítõ Salamon, és Te is, Nagy Fejedelem, kértél és kaptál erõt. Ti, régiek, olyan nagy hittel tudtatok indulni és indulás elõtt kérni: adj Uram bölcsességet és tudományt néped kormányzásához. 16 év kormányzás, 16 év hadba szállás. Hadba szálltál, fegyvert forgattál, hogy országodnak békessége és függetlensége legyen, hadba szálltál, hogy a vallásnak szabadsága legyen. A szellem fegyverét felemelted a tudatlanság ellen, megnyitottad szíved és zsebed, és életre hoztad a Collegium Academicumot, a Könyvtárat, hogy néped ne a tudatlanságban vesszen el, hanem gyõzedelmeskedjék a tudományban. Isten megadta a bölcsességet és tudományt, nemes harcod megszentelte, építkezésed megáldotta.

Kormányzásod 16 év, uralkodásod idõtálló – miért? Mert hagytad diadalmaskodni az Örökkévalót, mert tudtad, hogy az élõ fundamentum tartja az élõ köveket.

Nagy Fejedelem, Te, aki pártoltad a tudományt és a mûvészetet, és ennek érdekében várat építettél, hogy katonákat nevelj és küldj az Õrhegy tövébõl, szellemiséged fegyverével, hogy küzdve alkossanak, és alkotva védjenek mindent, ami közösséget szolgáló, maradandó érték.

Illõ méltósággal mondjuk, jelentjük és jelentésünket átveszik országod, Erdélyország hegyei-völgyei, hogy visszhangdalban tovább zengjék: ha pusztított is vad indulat, csak a falakat döntötte le, a fundamentum áll. Rajta seregszemle, felvonulnak szellemezredek, és itt, most, ecsetet forgató katonáid jelentése ez. Vászonra vitte, kõbe véste, ércbe öntötte, vagy fába metszette mindegyik kora harcának sikerét, kudarcát, áll a tárlat, négyszer száz év mûvészi szorgalma, töredék csupán, amit csodál mindenki.

Akik eljöttek Országod Gyûlésébe, szám szerint 21-en, néhaiak és jelenben valók, alkotásaik gyümölcsében teszik jelentésüket.

BARABÁS MIKLÓS jelentem: iskoládból indulva igyekeztem életmûvemmel megalkotni népünk nagyjainak arcképcsarnokát, Reviczky Gyula minõsítése szerint: együtt küzdöttem a hazával, kezemben ecsettel, szívemben lánggal. Az 1849-ben porig alázott és gyalázott, de a század végére újjáépített kollégiumnak megfestettem és elküldtem portrédat, legyen koronája az új kezdetnek, dísze a teremnek, ahol derûs tekintettel szembenézel és õrködsz a mindenkori ifjú sereg felett.

HALMÁGYI ANTAL jelentem: 1897-ben jöttem váradba, és székfoglaló beszédemben 1901-ben megfogalmaztam Mûvészeti oktatás a gimnáziumban cím alatt, hogy kollégiumodban mint rajz- és szépírástanár mit akarok megvalósítani. Az elméletiségbõl kinõtt tanári szolgálatom gyümölcse a tanítás mellett az a rajzszertár, amelynek felszereltsége felülmúlta a kolozsvári képzõmûvészeti intézet szertárát, benne fotólaboratóriumot hoztam létre, hogy a kollégium nagy eseményeit megörökítsük. Emlékszel-e ugye, Nagy Fejedelem, várad fennállása 300. ünnepén (1922-ben) megterveztem várad déli falára a dombormûves emléktáblát, és várad udvarát valóságos szabadtéri díszteremmé varázsoltam, ünnepi pompába öltöztetve, hogy méltó legyen az ünnepre, méltó legyen urához. És tettem mindezt szolgáló örömmel, kötelességbõl.

FOLYOVICH ENDRE jelentem: mint enyedi születésû, én is várad katonája voltam, hogy az itt elsajátítottakkal, mint életre és továbbtanulásra érett katonád, felsõfokú tanulmányaim befejeztével építészmérnöki pályát fussak meg. Építettem a szakmában, és alkottam mint akvarellmûvész, mert nem tudtam megállni, hogy ne örökítsem meg, ami környezetemben megragadó szépségû. Ódon várbástya, sokszínû enyedi piaci jelenet, késõbb kolozsvári városképeim által nemcsak a pillanat hangulatát, hanem egyben kordokumentumot alkottam és hagytam az utókornak.

GRUZDA JÁNOS jelentem: a rajzolás és festés iránti hajlamom elsõ felfedezõje és bátorítója édesanyám volt, ami azután már tudott volt nyolcra terjedõ enyedi diákéveim alatt.

Hálásan gondolok vissza diákkoromból Fogarasi Béla és Halmágyi Antal tanáraimra, akik az elsõ rajzoktatásban részesítettek. Pályafutásom két síkon szaladt: református lelkipásztor és okleveles festõmûvész, egyik sem károsította a másikat, hanem közös célt szolgálva. Lelkipásztorként elmondtam szóban az isteni szépet, és mint festõmûvész, megalkottam a táj lenyûgözõ szépét. Így volt az én szolgálatom kétszer szép. Magyarbecében szolgáltam mint lelkipásztor tíz évig, a nyári sártenger és a téli hórengeteg katlanában, mert Isten rám bízta az örök szó továbbadását és a táj megörökítését. Innen Zalatnára kerültem a havasi sziklák világába, a küldetés ugyanaz maradt, csak a hely változott. Szakosodtam a téli tájak megfestésére, igen én ezt vállaltam, a természet téli arcát jöttem megörökíteni és képeimmel igazolni, hogy a fehér szín nem egyhangú és nem félelmetes, hanem fény és színárnyalataiban rendkívül gazdag és sokatmondó, kifejezõ és varázslatos. Murádin Jenõ megfogalmazásában, így lettem én a tél festõje.

FOGARASSY ENDRE jelentem: várad valamikori rektorprofesszorának, Fogarassy Albertnek vagyok a fia. Apám filológus történészként oly sokat tett a kollégiumért és a városért, emlékirataiban és majd minden mûvében igyekezett átörökíteni azt a szépet és jót, ami itt fogant a kollégiumban és az azt körbeölelõ városban. Szellemed vonzó ereje engem is magával sodort, munkába állított, hogy ecsetet fogva megfessem azt a tájat, melynek ölében ott él a Kollégium és a város.

DÓCZYNÉ BERDE AMÁL jelentem: itt születtem, tanítói oklevelem megszerzése után ide tértem vissza rajzot tanítani kollégiumodba. Münchent és Párizst megjárt festõmûvészként kiharcoltam magamnak az impresszionista minõsítést. Nyaranta ellátogattam az európai hírû nagybányai mûvésztelepre, hogy annak forma- és bátor színvilágával, a nagybányai iskola festészetet forradalmasító stílusával megörökítettem Enyed és környéke, a Maros-kanyar, Farkas-patak, a temetõ és a Várszeg utca, az Õrhegy, a Bethlen utca és a miriszlói szõlõshegy egy-egy magával ragadó részét. Késõbb az erdélyi táj és Kalotaszeg népviselete festõvászonra vitelével szolgáltam népem.

VASS ALBERT jelentem: a város szülötte vagyok, aki a nagybányai mûvésztelepen, a budapesti és párizsi Julian Akadémián folytatott festészeti tanulmányaim után, 1933-ban végleg letelepedtem Enyeden, az erdélyi Alma Mater eleven katlanába, az Õrhegy alá, az erdélyi táj itteni szépségébe.  Kollégiumi rajztanárként, Enyed és környékének halálomig elkötelezett festõjeként alkottam. Mint impresszionista festõ kimentem a tájba, hogy alkotásaimban visszaadjam a színek élõ elevenségét, éreztessem a levegõ illatát és bebizonyítsam, hogy a mesebeli színek a távolság perspektívájában valós díszei e világnak. A fény-árnyék hatások, csak ott, a természet kebelén tudnak lelket mozdító és ecsetet vezetõ varázzsal bírni és hatni. Torockó volt a nagy és élõ mûterem, ahol a táj és a benne élõ ember a pompás népviseletével elválaszthatatlan egységet alkot az etnografizáló piktúra nem másodrendû, mert a hagyomány értéke és a táj szépsége mesteri párosításban csakis magasabb rendû. Nemcsak ecsettel, hanem tollal is kifejeztem hálámat, 1941 kopogó  januárjában megálltam az Õrhegyen és írtam: keresem a varázslót, hogy megköszönjem neki e különös világot.

BARCSAY JENÕ jelentem: a mezõségi Katonán születtem. Szülõfalumbeli, kolozsvári, majd szamos-újvári tanulóéveim után, 1914-ben érkeztem a kollégiumba, hogy tanítói oklevéllel a birtokomban népem napszámosaként szolgáljak. De Istennek más terve volt velem, a szépen rajzoló, festésre hajlamos gyermekkel. 1919-ben, nehéz idõk elõestéjén Budapestre menekültem. A Képzõmûvészeti Fõiskola elvégzése után, tudásom tovább érlelõdött Párizsban, majd Olaszországban. Harminc éven át megadatott a lehetõség a tanításra, de nem tanítóként, hanem a budapesti Képzõmûvészeti Fõiskola anatómia- és tárgyábrázolás professzoraként. A magyar konstruktivista festészet legjelentõsebb képviselõjeként letettem a mûvészoktatás asztalára a nemzetközileg elismert Forma és tér, valamint a Mûvészeti anatómia címû tudományos szakkönyvem. Életmûvem koronázzák a díjak és elismerések.

MAJTHÉNYI ZOLTÁN jelentem: tanítóvá formált iskolád, és megadatott a faragás tálentuma is. Több más alkotásom mellett kifaragtam Apáczai Csere János mellszobrát, ugyanis a filozófus teológusnak a nagy tudós-pedagógusnak ott a helye a könyvtár patinás világában. Hogy mi indított Apáczai megörökítésére, a szellem ereje, vagy talán Áprily Lajos Tavasz a Házsongárdi temetõben c. versének három sora: „nagyon dalolt a név zenéje bennem / s amíg dalolt, a századokba néztem / s a holt professzor szellemét idéztem”.

INCZE JÁNOS DÉS jelentem: az élettõl megedzve érkeztem 1929-ben a nagyenyedi tanítóképzõbe. Gyermekkoromtól festõnek készültem, ugyanis festettem az enyedi évek elõtt is és azután is szüntelen. Voltam órabéres munkás, kertész, boltos inas, tanító, tanár, politikailag megbélyegzett, tanügybõl eltávolított. Voltam a nagybányai mûvésztelepet örömmel látogató ifjú, aki az ottani nagy mesterektõl sokat tanultam, kiemelten Ziffer Sándortól, aki elõre megmondta, hogy csak akkor lehet jó a kép, ha senki máséra nem hasonlít. Jártam tanulmányúton Svájcban, Franciaországban, Ausztriában, több alkalommal Olaszországban. Így nõtte ki magát egyéni és egyedi stílusom. Tragikomikus módon ábrázoltam a kisvárosi utcajelenetekben, a groteszk hangulatában, a testileg-lelkileg döcögõ embert. Így lettem az erdélyi kisvárosi ember mindennapi életének eredeti ábrázolója. Vagyok mûvészetemben a senki mással össze nem téveszthetõ, talán utánozhatatlan Incze János Dés.

SZÉKELY MIHÁLY jelentem: mint elsõ világháborús hadiárva lettem iskoládba javasolt, aki szorongó szívvel léptem át várad küszöbét. Önéletírásomban is megírtam, mint kisgyermek sokat barangoltam a marosgombási tájakon, és gyönyörködtem a természet szépségeiben, megszerettem rajzfüzetembe húzott vonalaimat, és ebbõl szenvedély lett. Köszönöm nagy Fejedelem, hogy iskolád lelkes tanáraitól annyi bátorítást, emberséget és szeretetet kaptam. Az 1938-as enyedi kiállításom katalógusának mottója, a közismert Madách idézet: Ember küzdj, és bízva bízzál… Én valóban megküzdöttem a festészetért. Utamnak sok állomása volt, laktunk Marosdécsén, voltam Magyarbecében kántor, Kajántón kántor-tanító, Kolozsváron népiskolai igazgató, Magyarvistán kántor-tanító, újból Kolozsváron tanító és 1953-tól a kollégium geológia-földrajz szakos tanára, mindvégig rajzot is tanítottam. 21 bérlakást váltva szegény vándor, festészetbõl soha meg nem gazdagodó, de festészetem által határon innen és túl sokakat gazdagító festõmûvész. Így voltam a táj megkötözöttje, szerelmese, aki hozzánõttem, belegyökereztem, õ pedig táplált engem 90 éven át, a nehéz 20. század annyi embertelen próbatételében.

LÕRINCZ LEHEL jelentem: apám is iskoládból indult, hogy református lelkipásztorként szolgálja népét, akinek Magyarlapádra való megválasztása után lettem én is enyedi, negyedik osztályos diák, 13 évesen, 1946-ban. A kitûnõ rajztanár, Vass Albert ismerte fel bennem az amúgy anyai örökséget, a rajzkészséget, aki pártfogolt, bátorított és elindított. Az ólomnehéz 20. századdal kellett megküzdjek fõiskolán és egész mûvészi pályámon. Az alaposan alkotó természetem tett szobrásszá, mert igazán alkotni nem lehet idõre szabott parancs alatt. Voltam, mint papfiú osztályellenség, indultam, mint szabadfoglalkozású mûvész, közben lettem tanársegéd, jól keresõ restaurátor, reklámgrafikus, a képzõmûvészeti szövetség kitiltottja, ha kizsûriztek is, mindvégig voltam és vagyok szobrász. Szívós kitartással dolgoztam rendületlenül, legnagyobb komolysággal és jól beosztott pontossággal. Mert tudta már József Attila is, hogy dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy csillag megy az égen, úgy érdemes. Szobraimmal a modernség és tiszta hagyományõrzés kettõsségére törekedtem, igyekeztem lépést tartani a korral, de úgy, hogy legyen ott a történelmi, õsi jelleg is, mondavilági alakok, történelmünk õsei-hõsei, a paraszti élet alakjai, el egészen az absztraktig. Így lett mûvészetem értékmentõ és értékteremtõ. Minden tárlatomra elvittem pasztellképeimben az erdélyi tájat, templomaival, mûemlékeivel. Fejedelem, nem vagyok a nagy szavak embere. Mennyire vagyok hû iskoládhoz? Nézz szét váradban és találkozol Apafi Mihállyal, Pápai Páriz Ferenccel, Kõrösi Csoma Sándorral, Barabás Miklóssal, Bakó Árpáddal, vagy lépj át a vártemplom udvarába, ahol Hermányi Dienes Józseffel, Áprily Lajossal, Berde Máriával találkozol, gránit, fa, bronz, mûkõalkotásaimban, ezek nem meggazdagodásom, hanem hûségem és hálám valós jelei.

JÁNOSSY D. LÁSZLÓ jelentem: szerény polgári család fiaként fogadott be iskolád, hogy falai közt kibontakozó tehetségem mûvészetté érlelõdjék. Mint rendkívül szerény, bársonyos szavú mûvészember, pályám kibontakozásának városában, Kolozsváron éltem és alkottam. A nap elsõ felében, a múzeumban mint restaurátor mentettem a régit, a sérültet, a nap második felében alkottam az újat modern akvarelltechnikámmal. A táj, mûvészi lelkemen átlényegülve az elõreáztatott papíron (angol módszer) a szétfolyó festékfoltok találkozásában, ott helyben születõ új színek lenyûgözõ szépségével alkotott képeim igazolják igényességem, aki minden délelõtt a másokét, a régieket mentettem, délután az újakat, a magamét alkottam.

HOLÁNYI JULIANNA jelentem: édesapám, Molnár Árpád iskolád elismert tanára volt, akinek sokoldalú mûvészi tehetségébõl én is örököltem, igazolja ezt festõmûvészetem kibontakozása. Édesapám tanár lévén ott laktunk, benne éltünk váradban, ahol szellemed átjárt mindent, ahol a tudomány és a mûvészet vérkeringése mindenkiben dolgozott. Okleveles mérnökként vagyok festõmûvész, mert a belülrõl jövõ erõ ki kell hogy csapódjék, nálam papírra, vászonra, ecsettel, pasztellkrétával, húzni a vonalakat, felvinni a foltokat és ezeket úgy egyberendezni, hogy a kész alkotásban, a mûvész lelkének tükrében meglátszódjék, amit sokszor egy rövid szóval elintézünk,  rámondjuk, hogy szép. A Balaton mellett élek, meghitt õszinteséggel vallom, természetimádatom erdélyi eredetû. Kedvenc idézetem egyben mindig lendítõ erõt ad: minden mûvész saját lelkébe mártja ecsetét és saját szívét viszi vászonra (Henry Ward Beecher). Így látogatok haza, Erdélybe, évente többször is, ecsetet mártani, szívem örömét vászonra vinni, és megállni a két csengõ alatt, Áprily szavaival megköszönni: „Gyümölcseim sárgára benned értek / s benned fakadtak friss virágaim”.

HORHÁT MIKLÓS jelentem: iskoládat elhagyva nehéz idõben indultam a lelkészi pályára, de a festészet világába való menekülésem mindig megnyugtatott, ahol egyedi színvilágommal, sajátos átképzésben alkotom annak a tájnak szépségét, melynek ölén élek és szolgálok.

BALOG ISTVÁN jelentem: iskoládból elballagva a mûvészet világa vonzott, és a jelenben mint festõ, grafikus és szobrász tevékenykedem. Leginkább absztrakt stílusban munkálom alkotásaim és viszem a mûvészetkedvelõ közönség elé határon innen és túl, Indiától az Egyesült Államokig, ugyanakkor jelen vagyok Európa kiállítótermeiben is. 18 éve nemzetközi mûvésztábort vezetek, 8 éve pedig gyermek-alkotótábort. Ha Nagybányának volt nemzetközileg elismert festõiskolája, miért ne lenne egykor Enyednek is.

SZÕCS ANDREA jelentem: engem is az Alma Mater indított, kerámiamûvész vagyok. Magyarországon élek és alkotok, részt vállalok a mûvészoktatásban, mûvészettörténetet elõadva. Alkotásaimmal jelen vagyok a nemzetközi tárlatokon.

DEÁK ALPÁR jelentem: vagyok véndiákod, voltam iskolád rajztanára, jelenleg Kuvaitban élek, alkotom realista olajképeim, melyeken ott van a modern formajegy is. A torockói tájat elevenítve vagyok jelen.

HORVÁTH ATTILA jelentem: jó kezû rajzoló diák voltam, ezért lettem a mûvészetek világában reklámgrafikus. Magyarországon élek és alkotom szürrealista és absztrakt mûveim. Így vagyok jelen a nagy ünnepen.

MURÁDIN LOVÁSZ NOÉMI jelentem: itt a világ közepén, Enyeden, kollégiumodban érlelõdött mûvésztehetségem, vagyok a kincses városban rajztanár, absztrakt képeimmel lépek a közönség elé. Így teszem most is.

ANDRÁS ANDREA jelentem: nyolc évig fogadtál be mint diák, divattervezés szakon végeztem, visszakerülve voltam egy évig helyettes rajztanár. A szakmámban, a divattervezésben jeleskedem. Dekoratív kompozícióban teszem hálámat, Fejedelem.

 

Most én mondok köszönetet testvéreim, köszönöm a négyszer száz éves csodát, régóta mondom, most is mondom, és mindaddig mondani fogom, amíg lesz, aki hallja: Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet. Ti, mûvész testvéreim, megtettétek és teszitek, amihez az Isten tálentumot adott, amit a tudomány bölcsõjében belétek ringatott a nemes szellem. Ti is segítségül hívtátok Áprilyt, én is õt hívom segítségül:

„szálljon a hála óriási dallama

mert az újrakezdés vakmerõ reménye

legyõzte itt az ostromló halált

s daccal vágott mindig az új jövõnek”.

Uraim, éppen eleget dicsértük egymást, kulcsoljuk imára kezünk, tekintetünket emeljük a minden csodák Urára, Õ nem a bõ beszédben gyönyörködik, de annyit mindenképp elvár, a négyszer száz éves csoda után, mondjuk együtt:

Soli Deo Gloria – Egyedül Istené a dicsõség.

A nagy ünnep margójára még csak annyit: ez nem halotti beszéd, Fejedelem, te élsz, és hisszük: élni fog néped, hisszük, hogy majd az ötször századik országod gyûlésébe, elvisznek majd minket is, akkor rajtuk lesz a sor, mert szellemed új fiakat sarjaszt. Fejedelem, te is katona vagy, a Krisztus katonája, aki hiszed és tudod a fõvezér szavát: én élek, ti is élni fogtok.

 

Elhangzott Nagyenyeden 2013. október 25-én



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008