magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Bakó Botond: Szász Károly, a reformkor sokoldalú személyisége (1798–1853)


Mottó: „Emlékek nélkül, nemzetnek híre csak árnyék.”

Vörösmarty Mihály

 

Az elmúlt év október 25-én volt 160 éve annak, hogy elhunyt id. Szász Károly, a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanára, jogtudós és politikus. A feledés határmezsgyéjérõl elõkívánkozó példaértékû személyiség egyike a „hajnal embereinek” Berde Mária regényébõl. Ma ott tartunk, hogy az egyre silányuló politikai pályán mind kevesebb az élõ, legalább megközelítõen makulátlan eszménykép az ifjúság elõtt. Ritka az olyan politikus, aki közéleti szereplése mellett eredményes szakmai teljesítményt is felmutathat. Id. Szász Károly több területen is maradandót alkotott. Nem kerülte meg a válságos pillanatokat, vállalta szerepét az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban. Élete végén, bujdosóként, majd újból tanárként, súlyos betegen, állandó zaklatásoknak kitéve meghasonlott és már csak nyugalmat keresett.

 

Egy korhű pillanatkép

Szász Károly villanásnyi bemutatását arra az „idegenre”, John Pagetre (1808–1892) bízzuk, aki egy magyar fõrangú asszonnyal, Wesselényi Polixénával kötött házassága révén az erdélyi sors nagyszerû értõjévé, magyarrá és a szabadságharc aktív részvevõjévé vált. Paget 1847-ben nyerte el a magyar állampolgárságot, és tagja volt a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társaságának, a szabadságharc idején angol kapcsolatait is felhasználta a forradalom érdekében. 1849 januárjában részt vett a Nagyenyed feldúlása utáni mentésben. Erdélyi utazásai, ismerkedései során, a nemzeti ellenállási mozgalom kibontakozása idején Paget János rövid idõre Nagyenyedre is eljutott. Ezt vetette papírra id. Szász Károlyról: „Kolozsvárra visszatérõben megálltunk kis idõre Nagyenyeden, hogy meglátogassuk Szász professzort, a helybeli nagy protestáns kollégium egyik tanárát, ki mind irodalmi, mind politikai téren Erdély egyik legkiválóbb embere. (…) A professzort könyvei közt találtuk, paszomántos, katonai uniformisra emlékeztetõ kabátot viselt, igen tekintélyes méretû bajuszt. Ruhája, mint utóbb kiderült, az enyedi kollégium hagyományos öltözéke volt, ott ugyanis a diákok és professzorok atillában jártak. (…) Kis ideig beszélgettünk, a professzor ismertette az enyedi kollégium történetét és jelenlegi állapotát, majd felajánlotta, hogy körülvezet az épületben.”

 

A népszerű újító tanár

Szász Károly munkásságát enyedi tanárként kezdte, az 1792-ben felállított jogtudományi katedrán. Életpályáján a tanári munka foglalja el a legnagyobb idõszakot, hiszen több mint három évtizedet tanított. Elõször helyettesként, majd rendes jogtanárként dolgozott a Bethlen Fõiskolán, végül a matematika–fizika tanszéken. 1822-ben Enyeden megtartotta székfoglaló beszédét.

Tanártársa, Vajda Dániel a következõképpen jellemzi feljegyzéseiben Szász munkáját: „Tanítási elõadása oly kedves és vonzó volt, hogy tanítványai nem mulasztottak el csak egy órát is. Hangja szépen csengõ és nagy, anélkül, hogy terhére lett volna a hallónak. Közönséges beszéd közben is, de fõként tanításkor az egyes szavakat úgy hangoztatta és nyomta meg, ahol kellett, hogy e sajátságos és csaknem páratlan beszédmódja már magában is elõsegítette az érthetést, de azért a szükséges magyarázatokat sem mellõzte, temérdek sokaság és változatban hozván fel a világosító példákat, melyek mindig találóak, elmések, kedvesek és néha nevettetõk is voltak, de póriasak vagy szemétrõl szedettek sohasem. Bánásmódja tanítványaival rendkívül szerencsés, hatékony volt. Az ifjúnak becsületérzését tudta õ nagyon ügyesen felébreszteni, nevelni.” Kemény Zsigmond, volt tanítványa emlékbeszédében így összegezi véleményét: „Majd minden enyedi tanuló mintaképe Szász Károly volt”.

Hamar népszerûvé vált a tanulók elõtt, ami nem mindennapi elõadói tehetsége mellett annak is köszönhetõ, hogy órákon kívül is sokat foglalkozott tanítványaival. Ekkor merült fel egy ifjúsági olvasókör létesítésének gondolata, amely végül 1830-ban alakult meg Enyedi Diákok Olvasó Társulata néven. Ez lényegében a hosszú pályát befutó, máig élõ önképzési mozgalom csírája volt az akkor 208 éves kollégiumban.

Akkoriban megindult a régi, kiemelkedõ tanári személyiségek nyugalomba vonulása, vagy haláluk okozta személycsere a kollégiumban. Az újításokat ellenzõ, konzervatív szellemû tanárok kerültek a helyükbe. Ezek nem nézték jó szemmel Szász Károly reformszellemû megvalósításait. 1832-ben indul meg a vádaskodások sorozata, ellenfelei a fiatal tanárt a tisztelet hiányával, a tanulók ingerlésével, lázításával, hazaárulással, antiklerikális hírveréssel, az önképzõkörben titkos szabadkõmûvesi eszmék terjesztésével vádolták. A diákok kiálltak tanáruk mellett. Egy Katona Sándor nevû diák nyilatkozata szerint „nem mi, nem prof. Szász, hanem az idõ van Claritástok ellen”. Szász Károlyt az egyházi fõtanács kezdetben felmentette a vádak alól, a diákok ellen azonban bûnpert indított, amely „az enyedi diákok jakobinus pere” néven vált ismertté. Az önképzõkör 28 tagját részesítették dorgálásban, kedvezmények megvonásában, sõt szabadságvesztésben és kizárásban. A történtek miatt Szász maga kérte a matematika–fizika tanszékre való áthelyezését.

 

A jogtudós

és pedagógiai szakíró

Szász Károly tudományos tevékenysége az 1831 és 1841 közötti idõszakban volt a legtermékenyebb. Az 1831. esztendõ történetei címû tanulmánya kortörténeti szempontból kiemelkedõ munka. Megjegyzi, hogy „a történetek vezérfonala az 1830. júliusi francia revolúcióból indul ki, s mégis a váratlan kiütött nagy változás méltó nyughatatlanságba hozta az európai kabineteket”. Legfontosabb jogtörténeti munkája a Silloge tractatum, amely a leopoldi diploma keletkezésérõl, történetérõl és alkalmazásáról szól.

Másik jelentõs alkotása a „szerzett törvények eredeti kútfejérõl” szóló akadémiai székfoglaló értekezése (Pest, 1836). Ebben kiderül, hogy a demokratikus, alkotmányos monarchia híve. Ennek gyakorlati kivitelezése az államhatalom strukturális szétválasztása, az emberi szabadságjogok tiszteletben tartása, az erre szolgáló intézmények kiépítése. Mindezt békés, törvényes megoldásokkal képzelte el. Aztán 1849-ben az egykori „fontolva haladó” a Habsburgok trónfosztását is megszavazta. Tény, hogy a bécsi abszolutizmus elleni erdélyi küzdelemben Szász a legfontosabb jogi szakértõként szerepelt, de jogelméleti szempontból is sikerült újat alkotnia. Valóságos élõ könyvtárnak tartották.

Bécsi tartózkodása idején jelentõs személyiségekkel tartott fenn kapcsolatot, ami késõbb tudományos tevékenykedését is jótékonyan befolyásolta. Megismerkedett például az ifjú Bolyai Jánossal. Kettõjük kapcsolata érdekesen alakult. Új ismerõse a bécsi hadmérnöki akadémia hallgatója volt. A késõbbi neves matematikus jegyzeteiben így örökítette meg ismeretségüket: „Az akadémián létemkor Szász Károllyal gyakran társalogva beszélgettünk, inkább könnyûszerûleg, minthogy alaposan s apróra véve sokat találtunk volna nekem hõn és hõsön kedvelt tárgyamról. Egyszer s legelébb õ említette meg az eszmét, amit én alaposan kifejtvén szilárd épületet raktam rá.” Ez az eszme – Bolyai szavai szerint – „az euklideszi XI. axióma okmutatványa, vagyis inkább megbizonyíthatása”. Ösztönösen sejtették mind a ketten a megoldás módját, de akkor nem jutottak tovább. 1820-ban Szász elhagyta Bécset, és megegyeztek Bolyaival, hogy ha a megkezdett együttes vizsgálódásban valamelyikük valamikor célt érne, az érdem közös legyen. Nos, ez utóbbi Bolyainak jutott, aki nem feledkezett meg a Szásszal történt gyümölcsözõ beszélgetéseikrõl.

Tanári székfoglaló beszédé-ben a magyar nyelv használatát elsõrangú feladatának tekintette a kozmopolita hatásokkal szemben. Pedagógiai elvei a mai napig megszívlelendõk. Károsnak tartotta a túlzott követelményeket, az enciklopédizmusra törekvést. Fellépett a magoltatás ellen. Az „akadozva felelõk” mellett érvelt, akik az értelmet keresik a tanulásban. Érvelése szerint a szakosodással társadalmi igényt kell kielégíteni, hiszen több szaktanár jobban és elmélyültebben taníthat egy osztályt, mint egyetlen tanító.

1839-ben Parthenon címmel fõiskolai kurzusokat valamint középiskolai tankönyveket írt, amelyeknek célja az egyelvû és egyszellemû oktatás megvalósítása. A tudomány akkori fontosabb eredményeit felölelõ vállalkozást hatkötetnyire tervezte. A bevezetõ tanulmányban egy új természettudományos felfogást hirdetett: „Minden, ami a természetben emberi tudás tárgya, változhatatlan törvényeknek hódol”. A róla szóló átfogó könyvben Turnovszky és Kiss így jellemzi kurzusait: „Színvonaluk emelkedettsége, elõadási módjuk világossága, szabatossága magas didaktikai értékrõl tanúskodik”.

Az 1841-ben megjelent az Oskoláról címû tanulmányában (cikksorozatában) kifejti, hogy az iskoláztatás elsõdleges célja az életre nevelés. Szerinte a népmûvelés csak szervezett iskolahálózat kiépítésével lehetséges, amelynek elsõ s mindeddig elhanyagolt láncszeme a kisdedóvás, mert ez készíti elõ a késõbbi nevelõi hatások számára a talajt. Ki akarta szorítani az elavult nevelési módszereket és a latint mint tanítási nyelvet.

Magyar nyelvtudomány címû könyvét sok kritika érte, de akadt pozitív méltatás is. Kemény Zsigmond megállapítja, hogy Szász magyar nyelvtana „sajátságos felfogású és eredeti eszmékben gazdag mû”.

Egy kisebb, enyedi tanár korában írt matematikai könyvében azt írta: „Elsõrangú egyenletek föloldásának új kezelési módszere, akárhány ismeretlenre nézve”. Evvel próbálta segíteni a matematika jobb megértését. A logikai részt Szász a „matematika nyelvtanának” nevezte.

 

A politikus

Gazdag tanári, alkotói tevékenysége közepette is fel-felvillan benne a politikusi alkat. Wesselényi Miklóssal még diákkorában ismerkedett meg és politikai célkitûzéseivel azonosult. A fokozódó szembenállás közepette az alkotmányosság mellett és az abszolutizmus ellen tette le a voksát. Az 1834. évi országgyûlésen id. Szász Károly Vizakna követeként vett részt. Jogi tudása miatt rövidesen nélkülözhetetlenné vált, és felajánlották neki a kolozsvári konzisztoriumi (egyháztanácsi) titkári állást, azért, hogy állandóan Kolozsváron lehessen. A gazdag enyedi tanári juttatások ellensúlyozására fizetéskülönbséget is felajánlottak számára, de a diéta feloszlatása e terveket szertefoszlatta.

Az 1848. március 15-i események hatására az enyedi emberek 19-én Szász Károly lakásán gyülekeztek. Népgyûlés összehívását határozzák el, ahol kifejezõdik akaratuk az országgyûlés összehívására és az Unióhoz való csatlakozásra. Az elsõ szabad országgyûlésben újra jelen volt, ezúttal is Vizakna képviseletében. Felszólalásaiban a „népelemre” alapozott politikát támogatta, és ellenezte az arisztokratikus szerkezetek megtartását. Javasolta, hogy a felállítandó hadsereg román ezredeinél a tisztek ne csak magyarul, hanem románul is tudjanak. Támogatta az erdélyi románok nemzeti jogainak elismerését. Ebben a kérdésben egy külön megbeszélésen egyedül maradt nézetével, amely azonban a történelem tanúsága szerint a legelõremutatóbbnak bizonyult.

Az elsõ felelõs magyar kormány id. Szász Károlyt Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter mellé államtitkárnak nevezte ki. A miniszter távozásával õ vezette tovább a minisztériumot. A tervezett iskolai reformok kapcsán anyanyelvû iskolát akart állami támogatással minden községnek, majd középiskolás reformot a szaktanítás rendszerével és szabad universitast. Vitába keveredett a jogait féltõ katolikus egyházzal. A kormányzat felbomlása és az önvédelmi háború miatt az iskolareformot már nem sikerült bevezetni. Fia, dr. Szász Károly püspök érdekes naplójegyzeteiben olvasható: „Egy honvéd naplójegyzetei címmel azokat a szakaszokat adtam ki, amelyek boldogult édesapámnak 1849-i katonai szereplésére vonatkoznak, káplárként történõ bevonulásától addig, míg mint bujdosó honvédtiszt, sok viszontagság után a tiszaroffi Borbély családnál talált menedéket.”

Id. Szász Károlyt Marosvásárhelyen érte a halál, amit a nyugdíjas Bolyai Farkas ezekkel a szavakkal közölt tanítványaival: „Megnémult a harminckilenc évig fáradhatatlanul tanító nyelv, mely a természet örök igazságait oly elragadón s oly kristálytisztaságban hirdeté”.

 

Id. Szász Károly életének

kronológiája

1798-ban született a dél-erdélyi Vizaknán székely eredetû szülõktõl. Édesapja, Szász Károly királybíró, mûvelt ember, aki fia taníttatásáról messzemenõen gondoskodott.

1805–1813: nyolc évig tanult a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban, Erdély akkori vezetõ iskolájában. 1811-ben bölcseleti tanfolyamot hallgatott a fõiskolai tagozaton. 

1813: a Kolozsvári Katolikus Líceum jogi tanfolyama után jogi vizsgát, majd 1816-ban ügyvédi vizsgát tett Marosvásárhelyen.

1817: csaknem egykorú növendékeivel Bécsbe ment tanulmányútra, ahol megismerkedett Bolyai Jánossal.

1820: a marosvásárhelyi királyi táblánál írnokként dolgozott.

1821: 23 éves korában meghívják Nagyenyedre a jogi katedrára.

1825. augusztus 15-én nõsült. Felesége a kolozsvári Münstermann Franciska, akinek apja osztrák, anyja délnémet volt, de miután szüleit korán elvesztette, a kolozsvári Gyõrfi család vette magához és magyarként nevelte fel. A Szász családban kilenc gyermek született, hat érte meg a felnõttkort.

1833-34: a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ, majd rendes tagjává avatta.

1834-35: Alsó-Fehér vármegye táblabírója, szülõvárosa, Vizakna díszpolgára, országgyûlési követ.

1848: ismét Vizakna követe az elsõ nemzetgyûlésben. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára.

1849: a szabadságharcban vállalt szerepéért halálra ítélték, bujdosott, de késõbb több társával együtt kegyelmet kapott.

1850: az erdélyi fõegyháztanács visszahelyezte tanári állásába.

1853: másfél évig tanított helyettesként Marosvásárhelyen, majd munkáját egészségi állapota miatt félbeszakította. Ugyanezen év októberében hunyt el.



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008