magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Diószegi György Antal: Magyar zászlótartó hagyományunk


1848-49 dicsõséges szabadságharcának legékesebb jelképe a magyar nemzetiszínû zászlónk.

Zászlóhagyományunkban a magyar zászlótartók vitézi bátorsága olyan történelmi örökségünk, melynek mûveltségi üzenete máig hat. Ugyanolyan szeretettel és megbecsüléssel kell a magyar nemzeti zászlónkat tisztelni és megóvni is, mellyel elõdeink vigyázták a nemzetünknek és országunknak jelképét. A zászlótartó különleges hadtörténeti szerepe abban gyökeredzik, hogy a magyar nemzeti zászló a szülõföld, a haza jelképe: a zászló jelképi szerepét erõsítik azok a magyar szertartási rítusok, melyek a zászló magasztossági tartalmát megadják. A zászlótartó a dicsõséges küzdelem jelképét, a zászlót emeli magasra.

A zászlós kopja õsi magyar használatára jó példa a nagyszentmiklósi kincsen látható lovas katona. Szent István király ezüstpénze a zászlótartásnak is különösen fontos emléke: e pénzérmén látható kézfej a királyi hatalmat, az országot megtestesítõ zászlós lándzsát tart.

Ismert néprajzi különlegesség a magyar kegyeleti hagyományban az ún. zászlós-kopjás temetkezés. A Székelyföld gazdagon díszített, kopjafa névvel illetett fejfái tekintetében fontos, hogy az elsõ jelentõs megfigyelés és leírás Orbán Balázs nevéhez fûzõdik, aki a fejfák eredetére vonatkozóan elõször említette a kopjás (dzsidás) temetkezést. A Székelyföldön való kialakulásukat Szinte Gábor a székelyek katonáskodó életmódjával hozta kapcsolatba. A székelyek harci fegyvere, a kopja a harcost elkísérte sírjáig; szerinte, ha a vitéz békében halt is meg, sírjára feltûzték a harci jelt, a kopját. Ebbõl a harci jelbõl, a kopjából alakult ki a kopjafa.

A középkori magyar sereg katonáinak kopjáit kis zászlócskák díszítették. Ez a korszak addig tartott, amíg a puska fel nem váltotta a kopját. 

A zászló szerepe a magyar hadivállalkozások lényeges eleme volt: zászlóval lehetett hadat szervezni és ezt követõen harcba indulni. A zászló alá állás azt jelentette, hogy valaki a magyar sereg katonája lett.

A székely címer és zászló színei õsi jelképi üzenetet hordoznak: a kék szín az ég kékje, az arany szín a nap aranyló sugara értelmû. Együttes értelemben a fenti színek az Isten adta székely szülõföldet jelképezik. 

A zászlósurak kiemelt jelentõségére fontos utalni. Zászlósurak: azon magyar földbirtokosok összefoglaló neve, akik országos fõhivatalaik, birtokaik nagysága alapján és familiárisaik száma révén a 14. század elsõ felétõl bandériumot vezettek saját zászlaik alatt. A zászlósurak közé tartozott (többek között) az erdélyi vajda, a székely ispán, a temesi ispán is. A zászlósurak voltak a határvédelem legfontosabb bástyái.

A magyar szertartási rítusokra is érdemes utalni, mivel ezek a zászló magasztossági tartalmát is megadják. E rítusrend fõbb elemei a zászló alá állás, a zászlókiosztás, a zászlómentés, a zászlószerzés, a zászlóavatás, az eskü, a zászlólengetés, a zászlóemelés. A zászlótartó vitézi bátorsága és helytállása kimagasló értéket képvisel a magyar hadtörténetben. 1848-49-ben a  honvédseregben minden zászlóalj saját zászlóval rendelkezett.

Toborzások idején a zászlót nemcsak a templomtoronyra tûzhették ki, hanem a kapufélfára is. „Felütték a zászlót kapum félfájára” – emlékeztet ez a szokás arra is, hogy a székely kopjafák arról kapták nevüket, hogy a beléjük tûzött zászlós kopják tartására szolgáltak.

A magyar hagyomány szerint mindig is a nõk voltak a hadfiak zászlóinak felavatói, szalagkötõi: õk voltak a zászlóanyák. A zászló fontos része volt a zászlóanyai szalag: köztiszteletben álló hölgy lehetett csak zászlóanya. A zászló a korabeli hölgyek áldozatvállalásának is a jelképe volt: a dicsõséges magyar szabadságharc leverése után Erdélybõl három székely hölgy azért lett az Újépület foglya (10-15-20 évre ítélve), mert a székely honvédeknek zászlót készítettek 1848-ban.

A zászlómentés volt a zászlótartó egyik legfõbb feladata. A csatatereken a zászlótartó igazi hõs volt: õ az a katona, aki minden körülmény között (élete árán is) védte a zászlót!

Zárógondolatként fontos rögzíteni, hogy a magyar hadtörténeti hagyomány sajátos jelképe a zászló, letéteményese a zászlótartó, aki amikor eskütétellel kézbe veszi felmutatásra és megõrzésre a zászlót, ezzel egy egész jelképrendszert tart a kezében.

A zászlóbontás és zászlókitûzés fontos aktus: mindig is mozgatóerõt jelentett jelképi ereje miatt. A zászlóbontás alapvetõ rítust jelent a magyar zászlóhagyományban: a zászlóbontás közismert fogalom a magyar hadtörténetben, de jelen van a politikatörténetben és a mûvelõdéstörténetben is. A zászlóbontás révén egybeszervezõdik a tisztességes szándék és derekas akarat, mivel egybegyûjti mindazokat, akiknek a szíve e zászlóért dobban.

Napjaink világában milyen jövõképben bízhatunk nemzeti érzületünkben élve és cselekedve? Erre egy Rákóczi-korból való hitvallás ad biztatást. Egy vajai emlékmûvön II. Rákóczi Ferenc fejedelmünk lovassági zászlójának latin nyelvû felirata olvasható, amelynek fordítása: „Isten az igaz ügyet nem hagyja el!”



vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008