magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Bicsok Zoltán: Torda Nemes Várossának Historiája. Csipkés Elek kézirata 1823-ból


Csipkés Elek kéziratos munkája 1823-ban íródott és a szerző adományaként 1839-ben került Kemény József történetíró-műgyűjtő birtokába, majd innen az Erdélyi Múzeum levéltárába. Ma eredetije a Román Akadémia kolozsvári könyvtárának kézirattárában található, egy másolattal együtt.
2001-ben az Erdélyi Múzeum Egyesület kiadásában, az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat 229. füzeteként jelent meg Aranyosrákosi Csipkés Elek származásáról dolgozat.
Csipkés Elek egy igen népes aranyosszéki család leszármazottja. A család különböző ágait Aranyosrákoson, Várfalván, Bágyonban, Túron, Torockón, Felsőszentmihályfalván, Kövenden és Tordán is említik a források.
A rákosi Csipkések közül az első igazán jelentős tisztséggel bíró személy Csipkés István volt, akit 1652-ben Aranyosszék főkirálybírájaként említenek (Orbán Balázs: Torda város és környéke 184.), majd 1664-ben aranyosszéki assessorként tűnik fel (Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár I. Szerk. Szabó T. Attila, Bukarest 1976. 461.). A 18. század elejéig egyéb információ nincs a családról.
1702. szeptember 25-én I. Lipót királytól András, János, Albert és Ferenc, továbbá Albert fiai, Boldizsár és István címeres nemeslevelet nyernek. Nemességüket Gyulafehérváron, következő év április 4-én hirdették ki. Címerükön egy térdelő törökre lesújtani készülő lovas látható. (Az aranyosrákosi Csipkés család címere – Alapy Gyula nyomán.)
A 18. század második felében a család több tagját találjuk a kolozsvári unitárius kollégium diákjai között, innen hazatérve majd mindenikük jelentős városi, vármegyei tisztségeket tölt be. Találunk közöttük vármegyei ügyvédet, guberniumi jegyzőt, derékszéki ülnököt és kincstári ügyészt, gimnáziumi tanítót és Csipkés Sándor személyében bécsi diákot – ugyanakkor majd mindenikük az ótordai unitárius egyházközség oszlopos tagja (az említett családtagok tisztségeire vonatkozóan a tiszti névsorokat használtam: Calendarium. Cibin–Claudiopolis 1770–1841; Schematismus. Cibin–Claudiopolis 1780–1841). 
A Csipkés Elekre vonatkozó első adat 1786-ból való, ekkor a kolozsvári unitárius kollégium diákja (Benczédi Gergely: Adatok a kolozsvári unitárius kollégium történelméhez – kézirat), ebből következtetve 1770 körül születhetett, feltehetőleg Aranyosrákoson. Az ótordai unitáriusok 1790-es összeírása (A tordai unitárius egyházközség kimutatása 1765-től) még nem említi, tehát ez után költözhetett Tordára, de 1798-ban már az említett egyházközség nótáriusa (Konzisztóriumi jegyzőkönyv 1794–1818). Ettől kezdve, évről-évre különböző tisztségeket vállal az ótordai unitárius egyházközségben: két évig jegyzőként működik, aztán 1807-ben a betegeskedő Gálfi József helyett főkurátorrá választják, mely tisztséget 1810-ig viseli, majd 1811-től konzisztóriumi tag. 1808-ban Gálfi József mellé nevezik ki az unitárius gimnázium helyettes gondnokává (Varga Dénes: A tordai unitárius gimnázium története. Torda 1907. 221.), aztán 1810–1824 között ugyanitt felügyelő gondnok (Varga D., 218; Schematismus. Cibin–Claudiopolis 1810–1824).
Az egyházi tisztségek mellett igen jelentős szerepet töltött be a város vezetésében is. Közhivatalnoki minőségben először 1800-ban tűnik fel, ekkor a Torda vármegyei tanács levéltárosa, majd 1804-től, mondhatni egy életen át, a városi tanács tagja: 1804– 1825, 1829–1841 között assessor és egyben árvaszéki ülnök.
Az 1826–1829 közötti időszak jelentette pályája csúcsát, ekkor került a tordai városi tanács élére, főhadnagyi minőségben, ugyanakkor a tanácsban a városrendezési bizottságot is ő elnökölte.
Halála időpontját (1841) a tiszti névsorokból való hirtelen eltűnése és a kézirati munkájára Kemény József által írt utólagos bejegyzés árulja el. 

A História

A munka első harmadát a történeti bevezető képezi, amely tulajdonképpen Torda város történetének megírására tett első kísérlet. Ilyen kísérlet nem is igen történt azután sem, hisz igen kevesen, és csupán érintőlegesen foglalkoztak a város történetével, „a legnagyobb székely” nagylélegzetű munkája (Orbán Balázs: Torda város és környéke. Bp. 1889.) pedig jóval később, a század végén született és egyben mindmáig a legkimerítőbb, bár sok helyen kiigazításra szoruló Torda-történet. Csipkés Elek a történeti bevezető megírásánál a források három nagy csoportját használta: történeti munkákat, okleveleket és a köztudat, a hagyomány egyes elemeit. A nyomtatott munkák közül leginkább Huszti András 1791-ben megjelent Ó és Ujj Dacia című könyvére hivatkozik, kizárólag a honfoglalásig terjedő időszakot illetően – nyilvánvalóan ez számára a legkevésbé ismert periódus. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy Husztitól jelentősebb változtatások, sőt kritika nélkül vesz át passzusokat. A közép- és újkori részeknél inkább Bethlen Farkas Históriáját használja. A Csipkés-kézirat erősségét az adja, hogy a szerző nagy számban használ fel okleveles anyagot (határjárási oklevelek, birtokmegosztó levelek) – teheti, hiszen 1800-tól néhány évig Torda vármegye tanácsának levéltárosa volt.
A történeti bevezetőt olvasva néhol pontatlanságokkal, tárgyi tévedésekkel találkozunk, a szerzőnek azonban mentségére szolgál, hogy munkáját nem várostörténetnek szánta, nem a teljesség és a tudományosság igényével írta, sokkal inkább történeti érvnek szánta a megtépázott tekintélyű nemes város védelmében. A 19. század elején a város és a vármegye között hosszan tartó vita zajlott az első- és másodfokú bíróságok hatásköréről – Torda város igazságszolgáltatási önállóságának védelmében születik a História, mint a nemes város évszázados kiváltságainak összegzése.
Csipkés Elek Históriája a 18. század első feléig vázolja Torda város történetét, de az 1665. évi nemesítés körülményeinek bemutatásával mintegy bevezeti a második részt, mely a város jogi helyzetét hivatott ismertetni. 
Az írás második része egy jogtörténeti értekezés a nemes város intézményéről. A leginkább idézett forrás a három alapvető törvénygyűjtemény: Werbőczy Tripartituma, az Approbaták és a Compilaták. A szerző Torda városának 1665. évi nemesítése utáni jogállását, a vármegyéhez fűződő viszonyát mutatja be egy igen fontos dokumentum, a vármegye előtt 1666. április 9-én felolvasott és jóváhagyott statútum segítségével. E helyhatósági szabályzat – ugyan Orbán Balázs kivonatosan ismerteti a tartalmát – 2001-ig, a Tudományos Füzetek sorozatban való publikálásig, teljes terjedelmében nem jelent meg nyomtatásban, mi több sem eredetije, sem hivatalos másolata nem hozzáférhető a kutatás számára. (Orbán Balázs szerint másolata megvolt a főkormányszéki levéltárban 5574/785 leltárszám alatt, jelenleg azonban a budapesti Magyar Országos Levéltárban nem található. A jelzett állományban megvan viszont Dés városának 1669-ben keletkezett, hasonló tartalmú helyhatósági szabályzata, mely közvetett adat a tordai statútum egykori meglétére). 

A nemes város intézménye

Az 1600 körüli időszakban, a császári csapatok és az erdélyi nemesség közötti harcokat a város igencsak megszenvedte (Náprágyi Demeter erdélyi püspök emlékirata az erdélyi viszonyokról s Erdély szervezéséről – 1602. Erdélyi Országgyűlési Emlékek V. 167). A városfalak hiánya miatt 1601-ben Újtorda teljesen elpusztult, de a város másik része is jelentős károkat szenvedett. Noha Tordának menlevele volt Bastatól, hajdúi mégis megostromolták az újtordai vártemplomot és a Csipkés György főbíró vezetésével oda visszavonult városlakók közt nagy öldöklést rendeztek. Szamosközy István 326 férfi áldozatról tesz említést ([Szamosközy István]: Függelék Enyedi Pál énekéhez. = Erdélyi Történelmi Adatok I. 205–206). Ugyancsak ebben az időszakban az ótordai (ma katolikus) nagytemplom a környékbeli 70 házzal együtt le is égett. Ez a nagymértékű pusztulás csak tovább fokozta a 16. század folyamán elindult hanyatlást: a népesség egy része elpusztul, más része pedig elszegényedett, így a város elveszítette korábban jelentős pozícióját.
A központi hatalom egy sor intézkedéssel igyekszik segíteni Tordán. Báthory Zsigmond 1602-ben a városnak adományozza a Rákos-pataktól nyugatra elterülő Egyházfalvát (Kemény József: Regestra Archivorum fol. 157), Bethlen Gábor pedig 1614-ben a sóvágóknak adományozza az újtordai vártemplomot. Valószínű azonban, hogy ez utóbbi intézkedés nem járt kellő eredménnyel, mivel a szintén tőle származó 1619. évi oklevél Újtordát néptelennek említi. Ez utóbbi oklevelével, mely Gyulafehérváron kelt 1619. augusztus 25-én (Kemény József: Diplomatarii Transilvanici. Appendix XVI. 228. sz.), a fejedelem egykori gyalogkatonáit, az ún. kék darabontokat telepíti le Újtordán, fiátfalvi Geréb András hadnagysága alatt; ugyanakkor katonai szolgálat ellenében nemességet is adományoz nekik.
1658–1661 között újabb megrázkódtatások érik a várost: II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata nyomán az Erdélybe betörő török–tatár csapatok égetik fel több rendben. Az ismételten megfogyatkozott lakosság pótlására telepíti a fejedelem a török által elfoglalt Lugos, Karánsebes és Várad nemeseit és polgári rendű lakosait.
Hogy a városlakók jogállása közötti különbségekből fakadó konfliktusoknak elejét vegye, a gyulafehérvári országgyűlés 1665-ben Ótorda, Újtorda és Egyházfalva összes lakóját megnemesítette (Erdélyi Országgyűlési Emlékek XIV. Szerk. Szilágyi Sándor. Bp. 1889. 125), mely döntést 1668. január 25-én Apafi Mihály fejedelem egy ünnepélyes oklevéllel szentesített (Kemény József: Diplomatarium Transilvanicum IX. fol. 121–128). Ezzel az egykor szebb napokat megért mezővárosból egy különleges jogállású, ún. nemes város lett. 
A szabad királyi városok és a mezővárosok mellett egy harmadik csoportot képeznek a nemes városok – rangsor szerint a két típus között helyezkednek el. Erdélyben két ilyen város ismeretes: Torda és Dés, korábban mezővárosok – mindkettő nemesítése Várad 1660. évi elfoglalása nyomán következik be. (Várad eleste után Kolozsvár is hasonló jogállásba került – mindössze három évtizedig –, míg végvári feladatokat volt kénytelen ellátni.)
A Torda vármegye által 1666-ban, illetve a Belső-Szolnok vármegyében 1669-ben elfogadott tordai illetve dési statútumok önállóságot biztosítottak a két nemes város részére az igazságszolgáltatás területén, ugyanakkor lakói adómentességet kaptak. Az utóbbi kiváltságot az erdélyi törvényhozás 1667-ben is elismerte, mikor a tordai lakosokat a kapuadó alól felmentette, viszont fejenkénti egy talléros adó fizetésére kötelezte, egy kategóriába sorolva az egytelkes nemesekkel (Magyar Törvénytár. Compilatae Constitutiones. V. rész, 45. cikk). Az adómentességért cserébe a város megnemesített lakossága a vármegye zászlaja alatt volt köteles hadba menni, mivel az itteni nemességet a vármegyei nemesség részének tekintették (Dósa Elek: Erdélyhoni jogtudomány. Kolozsvár 1861. 75). 
A szatmári béke után a Habsburgok jelentősen csorbították Torda város kiváltságait, nevében ugyan nemes város maradt, de kiváltságait rendre elveszítette: 1711-ig a város lakói nem tartoztak adót fizetni, egyedüli kötelezettségük a katonáskodás lévén. 1711 után azonban a Habsburg-kormányzat nem tartott igényt az erdélyiek személyes részvételére a Birodalom védelmében – erdélyi tisztek szolgálnak ugyan a Birodalom hadseregében, de a hagyományos hadfelkelés szükségességétől eltekintenek. 1715-ben születik az a döntés, hogy mindazok az egytelkes nemesek – tehát az 1665. évi nemesítés alanyai is – akik nem tudnak két szolgáló jobbágyot vagy zsellért és megfelelő birtokot felmutatni, adó alá iratnak. 
Valamikor a 18. század első felében, 1735 és 1742 között veszítik el pallosjogukat is, mint a források említik főhadnagyuk hanyagsága miatt. A század második felében a másik sarkalatos kiváltság, az igazságszolgáltatást illető különállóság csorbult azáltal, hogy a városban vagy annak határán birtokos, de nem Tordán lakó nemesek tordai polgárokkal folytatott pereiket mindinkább a vármegye előtt indították, mellőzve a város elsőfokú bíróságát, és sértve ezáltal Torda város kiváltságait. Több ilyen esetet említ Csipkés Elek és Orbán Balázs is. A jogvédelem terén 1791-ben történt egy jelentősebb próbálkozás, a nemes város közössége II. Lipóthoz nyújt be emlékiratot, és ebben egyéb sérelmeik mellett az adózás kérdését teszik szóvá: az adófizetés mellett katonát is kell kiállítaniuk és beszállásolniuk. Hivatkozva az 1665. évi nemesítésre és a Compilatae Constitutiones V. rész 45. cikkelyére, kérik az adómentesség visszaállítását – siker nélkül (Orbán i. m. 135). 

Az 1666. évi tordai statútum

Az 1665. évi gyulafehérvári országgyűlést követően alkották meg a tordai városatyák azt a vármegye által 1666. április 9-én elfogadott statútumot, melyet Csipkés Elek teljes terjedelmében közöl, és amelynek elemzését munkája második részében adja.
Az 1. és 2. pont a hadnagy- és assessor-választást szabályozza.
§ I. Torda Várossának… semper temporibus légyen Nemes Hadnagya Biro helyett, annuatim per Universitatem Nobilium Thordensium communi suffragio új esztendő napján légyen választása.
§ II. A Nemes Hadnagy mellé törvény tételre a Város közönséges javára tartozó dolgoknak hasznos, és Istenes igazgatására a Városi Nemes Rendből, az Universitas 10 avagy 12 személyt Haza szabadságát szerető és Ország törvényét értő, jó lelkű emberek választassanak azon napon, sine discretione religionis választassanak pedig mindennémű tisztek.
Az országgyűlési határozat nyomán az önkormányzat szervezetében változások történnek. A korábbi 22-25 tagú tanács szerepét átveszi a 15-18 assessorból álló nemesi universitas, melynek élén a korábbi főbíró helyett most már a főhadnagy áll. Az 1665 utáni közvetlen időszakban a főhadnagyot az universitas választotta, de Szaniszló Zsigmond feljegyzése szerint (Szaniszló Zsigmond naplói 1682– 1711. Történelmi Tár 1889. 249–250, 259) az 1680-as évekre már kialakult az a gyakorlat, hogy az universitas felterjeszti két jelöltjét a főispánoknak, akik döntenek a főhadnagy személye felől.
A város vezetését, belső életét szabályozó intézkedés után a statútum a bíráskodás kérdésével foglalkozik a megváltozott körülmények között, pontosan meghatározva a peres ügyek lebonyolításának módozatát, elhatárolva a különböző bírósági fórumokat és hatáskörüket. 
A statútum 3–25. pontja betekintést ad a 17. század második felének igazságszolgáltatási mechanizmusába. A statútumból kiderül, hogy a tordai főhadnagy ülnök társaival a város lakóinak peres ügyeiben elsőfokú bíróságként ül törvényt és hoz ítéletet, mely másodfokon Torda vármegye törvényszékére fellebbezhető. (3.)
§ III. A Nemes Hadnagy minden héten kedd napokon una cum juratis co adsessoribus öszve gyüllyön ’s törvényt celebrállyon a Város Házánál, minden városi örökségekről, ép és puszta házakról, fundusakról, puszta telkekről, szőlőkről, elhagyott puszta szőlőkről, és pallagokról, szántó földekről, széna rétekről, halastók, malam, és malamhelyekről, in territorio Tordensi de omnibus bonis immobilibus, rebus que haereditariis appellatioban bocsáttassanak ad sedem Judiciariam Superiorem Comitatus Tordensis, és ezekben az Országnak minden Törvényes Remediumi megengedtessenek.
A kisebb ügyek, úm. osztozás, adósság, hitbér, jegyajándék, lopás, becsületsértés kérdései és minden 10 forintot meg nem haladó ügy a város törvényszékének kizárólagos hatáskörébe tartozik, felsőbb fórumra való fellebbezés lehetősége nélkül (4, 12). 
§ IV. Pénz ezüstről, aranyköves aranymarhákról, osztásról, adosságról, dosrol, paraphernumról, quartalitiumrol, lopásrol, injuriákrol, kártételekről, diffamatiokrol, szidalmazásról, egy szóval minden dolgokról … minden nemes emberek egymásnak azon Város Törvényes Székén törvényt állani tartozzanak, azon Széken is légyen finalis decisioja, és az után executioja is. 
Az 50 forintig terjedő ügyek első fokon a városi széken tárgyalandók, fellebbezés lehetőségével a vármegyéhez, vagy a Táblára (6.). 
§ VI. De ha az Actorea pars azon ötven forint summáig akar a Tordai széken perelni, perelhessen szabadosan, az Inctus pedig ad Actionem Actoris megfelelni tartozzék a’ Summáig, de fellyebb nem.
Az 50 forintot meghaladó ügyek a városi és vármegyei széken vagy a Táblán egyaránt elkezdhetők (5.). 
§ V. … Ha valamely Actorea Pars a Tordai széken ily Processussal nem akar perelni, a’ summát keveselvén, mely ötven f[orin]tot tészen, felsőbb széken nagyobbat nyerni remélvén, minden városi Nemes Rendeknek arbitrumába légyen, keresse a Nemes Vármegyén, vagy M[é]l[tosá]gos Táblán actioját. 
A nagyobb hatalmaskodás öt esetében a városi szék előtt kezdődik a per (7.), akárcsak emberölési ügyben (9.). Ugyanitt megjegyzik, hogy a tetten ért gyilkos elítélése és kivégzése is ugyanezen szék határozata alapján történik. Erre volt is lehetőség, hisz Torda már korábbról pallosjoggal rendelkezett. 
§ IX. Deliberatum homicidiumat és defensivumat is a Tordai Széken … szabadságos légyen keresni az Actorea parsnak, az Inctus is compareálni tartozzék, ha in loco delicti comprehendáltatik a homicida juxta leges regni légyen annak törvénye, annak utána executioja is.
A nemesség cselédei, zsellérei stb. szintén a városi szék előtt felelnek tetteikért. Súlyos bűntettek esetén ők megfoghatók (11.). 
§ XI. A nemesség cselédje, mindazonáltal szolgák, béresek, szolgálók, dajkák akár szegődött, vagy szegődetlenek légyenek; itten lakók, sellérek … törvényt állani tartozzanak, cum honesta requisitione Dominorum et Dominarum, ha pedig nagy Excessust, um. házásást, gyilkosságot, tolvajságot cselekednének – uraknak ’s asszonyaknak honn nem létekben, kiket nem requirálhatna a’ megbántódott fél, csak megfogattathassanak [:az aprolékos Excessusért nem:] mert őket nemesi szabadsággal élőknek, annál inkább magunkhoz hasonlóknak semmi képpen nem agnoscálhattyuk.
Az ügyek a bejegyzés sorrendjében kapnak jogorvoslatot, azonban a szék fenntartja magának azt a jogot, hogy egyes „szegények és miserabilisek” ügyeit soron kívül tárgyalja (20.).
E jogszabály csak a városban lakókra érvényes, nem vonatkozik a vármegyei nemességre és más idegen személyekre (24.) – kivételt képeznek azok az idegen gonosztevők vagy törvénytelenséget pártolók, akiket Torda határán fogtak el (10.). Az idegen, nem Tordán lakó személyek itteni nemesek elleni keresete megkezdhető a városi széken is, ha az idegen úgy akarja, de ilyen ügyek kompetens fóruma a vármegyei törvényszék (25.).
Végül a statútum szerzői felsorolják a leggyakoribb bírságokat, illetve néhány perorvoslat díját. 
Talán nem járok messze a valóságtól, amikor úgy vélem, hogy a História tulajdonképpen a „város kontra vármegye” hatáskör-vita hatására született, folytatása azon 18. századi kísérleteknek, amelyek során a tordaiak minden eszközt megragadtak igencsak megkurtított kiváltságaik visszaszerzéséért, illetve önkormányzatuk megszilárdításáért a vármegyével szemben. A História történeti érv kívánt lenni a város közigazgatási és igazságszolgáltatást illető önállósága mellett, a vármegyei tisztség egyre bővülő hatáskörével szemben.
A kézirat egészét tekintve nyilvánvaló, hogy a várostörténeti bevezető a témára való ráhangolás céljával íródott és úgy is kell olvasni. Hibái, pontatlanságai bizonyos fokig érthetőek, hisz a szerző egy 19. század eleji műkedvelő történetíró, elsősorban városa érdekeit féltő, azokért tenni akaró elöljáró.
Csipkés Elek Históriája – elsősorban az 1666. évi statútum közlése miatt – értékes forrás az erdélyi intézménytörténet, várostörténet iránt érdeklődők részére, segít képet alkotni a kevéssé kutatott erdélyi nemes város intézményéről. 

BICSOK ZOLTÁN
 


vissza a kiadáshoz
minden cikke
ENCIKLOPÉDIA rovat összes cikke

© Művelődés 2008