Művelődés

„Krisztusibb em­bert. Mű­vel­tebb fa­lut. Életerős né­pet. Ön­ér­ze­tes ma­gyart.” – Le­het-e tö­mö­reb­ben meg­fo­gal­maz­ni egy nemzetmegmentő és a nem­ze­tet fel­emel­ni szán­dé­ko­zó prog­ra­mot? Azt hi­szem nem. És Eu­ró­pá­nak a há­tunk mö­gött le­tűnt – he­lyen­ként és időnként vér­zi­va­ta­ros – kö­zel két év­szá­za­dá­nak tör­té­ne­te, egyút­tal a si­ke­res vagy si­ker­te­len nemzetmentő prog­ra­mok­nak a his­tó­ri­á­ja is. Hisz a 19. szá­zad de­re­kán a nagy dán nép­ta­ní­tó, a pró­fé­ta lel­kű Grundtvig ál­tal ki­dol­go­zott pa­raszt­is­ko­la-prog­ram – mely szel­le­mi fu­tó­tűz­ként népfőis­kola né­ven lep­te el Ham­let or­szá­gát – emberöltőnyi idő alatt emel­te Dá­ni­át öreg kon­ti­nen­sünk él­vo­nal­be­li or­szá­gai kö­zé. S Kerkai Jenő pá­ter is a le­ron­gyo­ló­dott, nem­ze­ti és tár­sa­dal­mi ön­tu­da­tá­tól meg­fosz­tott ma­gyar fa­lu­kö­zös­sé­gek fe­lé for­dult 1935-ben, az ál­ta­la ala­pí­tott KALOT nemzetmegmentő prog­ram­já­val. Mely­nek az imént idé­zett né­gyes jel­sza­va mind­má­ig irányjelzője ké­ne le­gyen Kár­pát-me­den­cei ma­gyar szel­le­mi éle­tünk­nek, köz­éle­tünk­nek. (De saj­nos még nem az.) Mert le­het-e más­ra ala­poz­ni egy nem­zet fel­eme­lé­sét, mint a hit­re, a művelődésre, az életerőre és az ön­ér­zet­re? És le­het-e más­hol kez­de­ni egy nem­zet fel­eme­lé­sét, mint a tár­sa­da­lom alap­já­nál, a legsebezhetőbb ré­teg­nél, a pa­raszt­tár­sa­da­lom­nál? És le­het-e más­sal kez­de­ni, mint fa­lu­kö­zös­sé­ge­i­nek ta­ní­tá­sá­val? Mint lát­tuk, ezt tet­te Grundtvig Dá­ni­á­ban, ezt tet­te Kerkai pá­ter a két vi­lág­égés köz­ti Ma­gya­ror­szá­gon és ne fe­led­jük, hogy ezt tet­te Ba­lázs Fe­renc is az Ara­nyos men­tén, a Tri­a­non után ki­sebb­sé­gi sors­ba zu­hant er­dé­lyi ma­gyar kö­zös­sé­günk meg­ma­ra­dá­sa ér­de­ké­ben.

E nagy ősök pél­dá­ját kö­ve­ti ma Cso­mós At­ti­la Ma­ros­vá­sár­he­lyen. Aki azt is tud­ja, hogy éhes gyo­mor­ral nem le­het csa­tát nyer­ni. Mert a jövő már nem azo­ké, akik minőségi fegy­ve­re­ket, ha­nem akik jó minőségű élel­mi­szert tud­nak előállítani. S ugye min­den tár­sa­da­lom élel­mi­sze­rért fellelős ré­te­ge főleg an­nak ag­rár­tár­sa­dal­ma. Ez a tár­sa­dal­mi cso­port pe­dig, kü­lö­nö­sen itt és most, és nem utol­só sor­ban az er­dé­lyi ki­sebb­sé­gi lét­ben, meg a mo­dern Eu­ró­pá­hoz iga­zo­dó gaz­da­sá­gi szer­ke­zet­vál­tás kö­ze­pet­te, ugyan­csak nagy gond­ban van. Hisz a ha­gyo­má­nyo­san er­dé­lyi ház­tá­ji gaz­da­sá­go­kat kell rö­vid időn be­lül, szin­te va­rázs­ütés­re, eu­ró­pai szab­vány sze­rint mű­kö­dő ag­rár­ipar­rá össze­ko­vá­csol­ni. Hogy ami­kor el­ér­ke­zik a nagy pil­la­nat, ver­seny­ké­pes, eurokonform mezőgazdasággal csat­la­koz­zunk öreg kon­ti­nen­sünk nyu­ga­ti ré­gi­ó­já­hoz. Nem kis fel­adat ez. De Csomós At­ti­la azt is tud­ja, hogy ah­hoz, hogy ez si­ke­rül­jön, mindenekelőtt a fe­jek­ben kell ren­det te­rem­te­ni. Elő­ször is le­bon­ta­ni a kö­zös gon­dol­ko­dást és a kö­zös cse­lek­vést gát­ló előítéletet, ki­tö­röl­ni a le­tűnt dik­ta­tú­ra kol­lek­tív gaz­da­sá­ga­i­nak rém­ké­pe­it az em­be­rek tu­da­tá­ból. Eh­hez pe­dig is­ko­lát kell te­rem­te­ni. Ezért Cso­mós At­ti­la a Ro­má­ni­ai Ma­gyar Gaz­dák Egye­sü­le­té­nek Ma­ros me­gyei szer­ve­ze­te élén az el­múlt év­ti­zed­ben, a szak­ma­be­li­ek kis csa­pa­tá­val, szám­ta­lan gaz­da­tan­fo­lya­mot, gazdasszonyképző tan­fo­lya­mot, va­la­mint vi­dé­ken a fa­lu­tu­riz­must be­in­dí­tó és éltető sze­mi­ná­ri­u­mo­kat, a me­gye ma­gyar gaz­dá­i­nak szel­le­mi gya­ra­po­dá­sát segítő szak­mai kép­zé­se­ket szer­ve­zett. S tet­te ezt er­dé­lyi ha­gyo­má­nya­ink­ra ala­poz­va, de eu­ró­pai mér­cé­vel mérhetően. Mi­köz­ben ügye­sen la­ví­ro­zott a ha­zai tör­vény­ke­zé­sek útvesztőjében – s ná­lunk a tör­vé­nyek tud­juk, amúgy sem egy­ér­tel­mű­ek –, de az­tán a ma­gyar felnőttképzés te­rü­le­tén kü­lö­nö­sen nem azok.

Is­ko­la pe­dig ott­hon nél­kül mit sem ér, ezt is jól tud­ta Cso­mós At­ti­la. No meg azt is lát­ta, hogy a szám­ta­lan pénz­osz­tó ala­pít­ványt fel­so­ra­koz­ta­tó Nyu­gat több anya­gi lehetőséggel ke­cseg­tet egy szak­mai ci­vil szer­ve­zet szá­má­ra, mint a le­tűnt né­pi de­mok­rá­cia szel­le­mi bék­lyó­it ép­pen levetkőző Ro­má­nia, vagy akár a kö­zös­sé­gün­ket tisz­tes­ség­gel tá­mo­ga­tó anya­or­szág. S pá­lyá­zott eu­ró­pai pén­zek­re, egy er­dé­lyi ma­gyar gaz­da­ott­hon és -iskola fel­ál­lí­tá­sá­ra Ma­ros­vá­sár­he­lyen. Si­ker­rel. Aki pe­dig kö­zü­lünk ki­lá­balt az uni­ós pén­zek meg­szer­zé­sé­nek nem kis bü­rok­rá­ci­á­val és idegtépő pa­pír­mun­ká­val já­ró út­vesz­tő­jéből, az emelt fővel ál­lít­hat­ja: er­dé­lyi ma­gyar­ként már meg­ve­tet­te lá­bát a mo­dern Eu­ró­pá­ban. S a Cso­mós At­ti­la ve­zet­te Ma­ros-par­ti in­téz­mény má­ra már nél­kü­löz­he­tet­len szak­mai köz­pont­já­vá vált az er­dé­lyi ma­gyar gaz­dák­nak, va­gyis nem­csak a me­gye ha­tá­ra­in be­lül, de még azon kí­vül is. Akik kö­zül na­gyon so­kan meg­ér­tet­ték, ép­pen az új in­téz­mény fel­ál­lí­tá­sá­nak pél­dá­ján ke­resz­tül: kö­zös gon­dol­ko­dás és cse­lek­vés nél­kül nem le­het ma mo­dern mezőgazdaságot mű­vel­ni. És a fal­va­kon új­ra meg­je­len­tek a jo­gi sze­mé­lyi­ség­gel rendelkező gaz­da­kö­rök. Ez­zel az előítéletek fa­la le­om­lott, s a jobb ter­més re­mé­nyé­ben szám­ta­lan he­lyen a ma­gyar gaz­dák bi­zal­mat sza­vaz­tak egy­más­nak. Ez is ben­ne van Cso­mós At­ti­la el­múlt tíz esztendőben vég­zett mun­ká­já­ban.

En­nek az élet­mű­nek az el­is­me­ré­se az Er­dé­lyi Ma­gyar Közművelődési Egye­sü­let és a Ro­má­ni­ai Ma­gyar Népfőiskolai Tár­sa­ság kö­zös ki­tün­te­té­se, az idén ne­gye­dik al­ka­lom­mal Cso­mós At­ti­lá­nak oda­ítélt Ba­lázs Fe­renc-díj.