Művelődés

Ti­zen­öt esz­ten­de­je, 1991. áp­ri­lis 20-án a bras­sói köz­gyű­lé­sen negy­ven­há­rom esztendős Csip­ke­ró­zsi­ka-ál­má­ból tért ma­gá­hoz az Er­dé­lyi Ma­gyar Köz­mű­ve­lődési Egye­sü­let, az EMKE, ame­lyet a kom­mu­nis­ta ön­kény­ura­lom 1948-ban sok más ma­gyar (és nem csak ma­gyar) pol­gá­ri in­téz­ménnyel vég­le­ge­sen fel­szá­mol­ni vélt. Az EMKE új­já­szer­ve­zé­se ré­sze volt an­nak a nagy-nagy len­dü­let­nek, amely a 89-es buk­fenc, vagy ki­csit ele­gán­sab­ban: a rend/mód­szer­vál­tás után meg­pró­bál­tuk új­ra­gom­bol­ni a ro­má­ni­ai ma­gyar­ság in­téz­mény­rend­sze­ré­nek négy év­ti­zed hu­za­vo­ná­i­ban meg­té­pá­zott, folt há­tán folt, fog­hí­jas, in­kább csak em­lé­kek­ben meglevő, há­tul kis­sé szél­lel­bé­lelt öl­tö­nyét.

A ha­gyo­má­nyos évi EMKE-közgyűlés 2005 no­vem­be­ré­ben a 120 éves év­for­du­ló je­gyé­ben zaj­lott. Kül­sőségeiben nem volt pom­pá­za­to­sabb, be­szá­mo­lók, hoz­zá­szó­lá­sok, a ha­gyo­má­nyos dí­jak ki­osz­tá­sa és ta­lán az ün­ne­pé­lye­sebb mű­sor je­lez­te csu­pán, hogy nem min­den­na­pi az ese­mény. Előzőleg a test­vér­vá­ro­si kap­cso­la­tok je­gyé­ben meg­szü­le­tett és a pél­da­mu­ta­tó­an te­vé­keny pé­csi EMKE-testvérszervezet meg­hí­vá­sá­ra busz­nyi er­dé­lyi művelődésszervező si­ke­res főpróbát tar­tott a Me­csek al­ji vá­ros­ban.

     De vissza­tér­ve és a sa­ját por­tán­kon kö­rül­néz­ve nem kell túl­sá­go­san de­rű­lá­tók­nak len­nünk ah­hoz, hogy meg­ál­la­pít­suk: van még bőven ten­ni­va­lónk az er­dé­lyi ma­gyar közművelődési élet meg­szer­ve­zé­se te­rén. Ál­lam bá­csi a ko­ráb­bi mo­no­pol helyzetéről le­mon­dott ugyan, de az anya­gi for­rá­sok­ról egy­ál­ta­lán nem, vagy csak ímmel-ámmal gon­dos­ko­dik, a ko­ráb­bi kö­zös­sé­gi tu­laj­do­nú in­gat­la­no­kat na­gyon ne­he­zen ad­ja vissza jo­gos tu­laj­do­no­sa­i­nak, a jo­gi csű­rés-csa­va­rás min­den esz­kö­zé­vel igyek­szik meg­aka­dá­lyoz­ni az egyéb­ként köz­tu­dott igé­nyek ren­de­zé­sét. Pél­dá­ért sem kell messze men­nünk: az Er­dé­lyi Mú­ze­um Egye­sü­let ko­lozs­vá­ri főtéri szék­há­zá­nak – a haj­da­ni Gyu­lai-pa­lo­ta, amit Wass Otí­lia ado­má­nyo­zott az EMÉ-nek – vissza nem adá­sa is­ko­la­pél­dá­ja a hi­va­tal pac­ká­zá­sá­nak. Las­san tíz esz­ten­de­je an­nak is, hogy első he­lyen sze­re­pelt a vissza­adan­dó kö­zös­sé­gi tu­laj­do­nok­nak. Az­óta fittyet hány­va te­lek­könyv­nek, pe­rek­nek, a pol­gár­mes­te­ri hi­va­tal ingatlankezelője nem­csak a ben­ne la­kó ma­gán­sze­mé­lyek­nek, de jo­gi sze­mé­lyek­nek is el­ad­ta rossz­hi­sze­mű­en, sőt pél­dát­lan mó­don, bí­ró­sá­gi vég­zés nél­kül meg­ha­mi­sí­tot­ták a te­lek­köny­vet (nem létező új alszámokra be­je­gyez­ve ad­tak ki il­le­ték­te­le­nül tu­laj­dont igazoló ­la­po­kat). Pe­dig időközben kor­mány- és pol­gár­mes­ter­vál­tás is volt, de a po­li­ti­kai aka­rat legfennebb ar­ra ter­jedt ki, hogy a volt városvezető kép­vi­se­lői men­tel­mi jo­gai mö­gé búj­va ki­böj­töl­je, amíg elé­vül­nek gaz­tet­tei.

Töb­bek kö­zött a Művelődés is kár­val­lott­ja en­nek a fu­ra hely­zet­nek, lé­vén egye­dü­li, aki­nek ér­vé­nyes szerződése van a te­lek­köny­vi tu­laj­do­nos­sal az egy­ko­ri is­tál­ló szé­na­tar­tó­ja he­lyén ki­ala­kí­tott pad­lás­tér­ben, de hasz­ná­la­ti jo­gát is csak a te­rü­let ne­gye­dén ér­vé­nye­sít­he­ti, a töb­bit az el­múlt rend­szer egyik ke­gyen­ce bi­to­rol­ja im­már lát­szó­la­gos tu­laj­do­nos­ként.

Az el­múlt ti­zen­öt esztendő úgy lát­szik ke­vés ki­iga­zí­ta­ni negy­ven­há­rom tor­zí­tá­sa­it, de ta­lán nem fog kel­le­ni még egy ennyi rend­be ten­ni kö­zös dol­ga­in­kat. Po­li­ti­kai aka­rat is kel­le­ne hoz­zá, s úgy tű­nik, az Eu­ró­pai Uni­ó­ba va­ló be­ke­rü­lé­sünk­nek sem fel­té­te­le az ilyen és ha­son­ló jo­gi visszás­sá­gok ren­de­zé­se. Ettől még beleléphetünk esztendő ilyenkor. Ta­lán majd ha ki­hal a 89 előtti kor­szak ha­tal­mi struk­tú­rá­i­ban szo­ci­a­li­zá­ló­dott és ma is a hú­sos­fa­zék kö­rül elhelyezkedő nem­ze­dék, a vezető po­li­ti­ku­sok men­ta­li­tá­sá­ban is tet­ten érhető lesz né­mi vál­to­zás.

Ad­dig ma­rad a na­pi ap­ró­mun­ka, az er­dé­lyi ma­gyar­ság ön­össze­sze­dé­sé­nek, egész­sé­ges élet­ösz­tön­é­nek szám­ta­lan bi­zony­sá­gát fel­mu­ta­tó EMKE-te­vé­keny­ség, egyé­ni helyt­ál­lás szór­vány­ban és a tömb­ben, iga­zod­va az igé­nyek­hez, a lehetőségekhez leg­a­lább rész­ben meg­fe­lel­ni az el­vá­rá­sok­nak. A kis- és nagy­kö­zös­sé­gek épí­té­sét is fel­vál­la­ló közműve­lődési mun­ka al­kal­mi szín­te­re­ken, ma­gyar há­zak­ban, temp­lo­mok­ban Er­dély-szer­te. Ez leg­alább to­váb­bi száz­húsz év­re elegendő mun­kát je­lent még ak­kor is, ha a nap 24 órá­já­nak csak egy­har­ma­dát for­dít­juk er­re. És hátha rendbejönnek a politikai határokon átívelő kap­csolataink, kevésbé lesznek alárendelve a napi po­­­litikának. Természetesek lesznek a december elejei vi­dék­bemutató adventjeink székesfővárosunk szí­vé­ben, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amit négy éve kezdtünk. Kalotaszeg, Szi­lágyság, Csík után  leg­u­tóbb a széki minden korábbinál népszerűbb volt, bár ebben lehetett némi sze­repe nemcsak az elszár­ma­zott székieknek, a a lelkes budapesti táncházas kö­zös­ségnek is. A magyar tájegységek bemutatása is kö­zel százéves program lehet, marad tehát bőven ten­nivaló az utánunk jövő nemzedékeknek is. A centenáriumi adventi műsort is szeretnők ha társszer­ve­ző­ként szintén a Művelődés kínálná a kedves olvasónak-nézőnek. Még akkor is, ha személy szerint nem lehetünk jelen.