Művelődés

A Babeş–Bolyai Tu­do­mány­egye­tem Ma­gyar Iro­da­lom­tu­do­má­nyi Tan­szék­ének nyu­gal­ma­zott, kon­zul­táns pro­fesszo­ra nyolc­van év­vel ezelőtt, 1925. jú­li­us 24-én a há­rom­szé­ki Nyúj­tó­don szü­le­tett. Ele­mi is­ko­lá­it szülőfalujában vé­gez­te, majd Kézdivásárhelyen a kan­tai ró­mai ka­to­li­kus gim­ná­zi­um­ban érett­sé­gi­zett 1944-ben. Egye­te­mi ta­nul­má­nya­it a ko­lozs­vá­ri Bo­lyai Tu­do­mány­egye­te­men vé­gez­te 1948-ban, ahol ki­vá­ló pro­fesszo­rok, Gun­da Bé­la, Lász­ló Gyu­la előadásait hall­gat­ta.

Di­ák­ko­rá­ban cselekvő tag­ja és egyik vezetője volt a Mó­ricz Zsig­mond Kol­lé­gi­u­mi­ak, mely ak­kor nagy sze­re­pet ját­szott az er­dé­lyi ma­gyar kö­zös­ség sor­sa iránt el­kö­te­le­zett, mély hi­va­tás­ér­zet­tel rendelkező új ér­tel­mi­sé­gi nem­ze­dék ki­ne­ve­lé­sé­ben.

Már di­ák­ko­rá­ban be­kap­cso­ló­dott ab­ba a mun­ka­kö­zös­ség­be, mely előbb lét­re­hoz­ta a Ma­gyar Né­pi Szö­vet­ség mold­vai tag­szer­ve­ze­te­it, elő­ké­szítette a ma­­gyar nyel­vű ok­ta­tás be­in­dí­tá­sát. 1946. au­gusz­tus 15–19. kö­zött Czikó Nán­dor­ral együtt be­jár­ta a mold­­vai csán­gó ma­gyar fal­va­kat, ahol gon­do­san elő­készítették a ma­gyar nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mény­há­ló­zat ki­épí­té­sét. A Ma­gyar Né­pi Szö­vet­ség vezetőinek ké­szí­tett be­szá­mo­ló­ju­kat a Kolozs me­gyei titkosren­dőrség őrizte meg az utó­kor szá­má­ra.

1950–1987 kö­zött a ma­gyar iro­dal­mi tan­szék ok­ta­tó­ja, ti­zen­öt éven át pe­dig a ha­ta­lom ál­tal erőszakosan össze­vont, el­sor­vasz­tás­ra ítélt ma­gyar tan­szék vezetője volt. Az 1989-es vál­to­zá­sok után doktorátusvezető, kon­zul­táns pro­fesszor. Ok­ta­tó­ként jelen­tős sze­re­pe ját­szott olyan ma­gyar sza­kos ta­nárnem­ze­dé­kek ki­ne­ve­lé­sé­ben, akik alapvető fele­lősséget érez­tek nem­ze­ti kö­zös­sé­gük iránt. A 20. szá­zad má­so­dik fe­lén átívelő, mél­tó­ság­gal és mély hu­má­num­mal vég­zett ta­ná­ri mun­ká­ja so­rán elsősorban a 19. szá­za­di, azon be­lül pe­dig a re­form­ko­ri ma­gyar iro­da­lom­tör­té­ne­tet, az iro­dal­mi né­pi­es­ség ki­ala­ku­lá­sát, sze­re­pét ku­tat­ta és ok­tat­ta. A Szentiváni Mi­hály mun­­kás­­sá­gá­ról ké­szí­tett mo­nog­rá­fi­á­ja (1958) elsőként ér­té­kel­te és he­lyez­te el a költő élet­mű­vét a ma­gyar né­pi­es­ség ke­re­té­ben és tör­té­ne­té­ben. Mi­vel Nagy­sza­lon­tán a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ide­jén jelentős károk ér­ték az Arany Já­nos Em­lék­mú­ze­u­mot, cselekvő sze­re­pet ját­szott ál­la­ga­i­nak kibővítésében, ki­ál­lí­tá­sa­i­nak új­ra­ren­de­zé­sé­ben, ne­ki is köszönhető, hogy 1957-ben, a költő szü­le­té­sé­nek 140. év­for­du­ló­ja al­kal­má­val az in­téz­mény új­ra meg­nyit­hat­ta ka­pu­it az érdeklődő lá­to­ga­tók előtt.

Szak­mai pá­lyá­já­nak első fe­lé­ben jelentős nép­köl­té­sze­ti ku­ta­tó­mun­kát fej­tett ki. Első ta­nul­má­nya (A tár­sa­dal­mi szer­ve­zet be­fo­lyá­sa egy szé­kely fa­lu bet­le­he­mes já­té­ká­ra) még egye­te­mi hall­ga­tó ko­rá­ban, 1947-ben je­lent meg a Miscellenae Ethnographica I. kö­te­té­ben. Sza­bó T. At­ti­lá­val és Fa­ra­gó Jó­zsef­fel együtt ta­nul­mány­kö­te­tet szen­telt Kri­za Já­nos­nak (1965, 1971), mely­ben pon­tos kor- és élet­raj­zi össze­fog­la­lót, ár­nyalt pá­lya­ké­pet ké­szí­tett a Vad­ró­zsák al­ko­tó­já­ról. A ma­gyar folk­lór­ral kap­cso­la­tos ta­nul­má­nyai, dol­go­za­tai, re­cen­zi­ói ran­gos pe­ri­o­di­kák­ban je­len­tek meg. Később a NyIrK szerkesztőbizottsági tag­ja­ként rend­sze­res pub­li­ká­lá­si lehetőséget, fó­ru­mot te­rem­tett az er­dé­lyi és a mold­vai ma­gyar­ság né­pi kul­tú­rá­já­val, nép­köl­té­sze­té­vel kap­cso­la­tos ku­ta­tá­si ered­mé­nyek meg­je­len­te­té­sé­re.

Mi­vel a ma­gyar nép­raj­zos kép­zés a ko­lozs­vá­ri tu­do­mány­egye­te­men 1947–1989 kö­zött szü­ne­telt, An­tal Ár­pád pro­fesszor szak­sze­rű előadásaival, sze­mi­ná­ri­u­ma­i­val, disszer­tá­ci­ók irá­nyí­tá­sá­val cselekvő részt vál­lalt egy új folk­lo­ris­ta nem­ze­dék ki­ne­ve­lé­sé­ben. Ön­zet­len mun­ká­val irá­nyí­tot­ta, gon­doz­ta szám­ta­lan fi­a­tal egye­te­mis­ta nép­köl­té­szet­tel kap­cso­la­tos szak­dol­go­za­tá­nak el­ké­szí­té­sét, me­lyek később nagy si­kert ara­tó kö­te­tek alak­já­ban je­len­tek meg.

An­tal Ár­pád egye­te­mi pro­fesszor a 20. szá­zad má­so­dik fe­lé­nek em­ber­pró­bá­ló év­ti­ze­de­i­ben meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szott az er­dé­lyi ma­gyar­ság mű­ve­lődési, ok­ta­tá­si és tu­do­má­nyos éle­té­ben. 1989 után pe­dig cselekvő részt vál­lalt az Er­dé­lyi Múzeum Egyesület új­ra­in­dí­tá­sá­ban, a böl­csé­szet­tu­do­má­nyi szak­osz­tály mű­kö­dé­sé­ben és ve­ze­té­sé­ben.

Ki­vá­ló szak­mai ered­mé­nye­i­ért, em­ber­ség­gel vég­zett ta­ná­ri mun­ká­já­ért nép­raj­zos ta­nít­vá­nyai azt aján­­lot­ták az EMKE vá­laszt­má­nyá­nak, hogy 2005-ben An­tal Ár­pád pro­fesszor­nak ítél­jék a Bá­nyai Já­nos­ról el­ne­ve­zett dí­jat.