Művelődés

Balla Zol­tán nem kis do­log­ra vál­lal­ko­zott. Sem több­re, sem ke­ve­sebb­re, csak ar­ra, hogy meg­re­for­mál­ja az em­be­re­ket. Va­gyis hogy meg­vált­ja ma­ga kö­rül a vi­lá­got. Azt is mond­hat­nánk, hogy a szel­lem, az em­be­ri gon­dol­ko­dás meg­új­ho­dá­sát éle­te fő cél­já­nak és ál­lan­dó prog­ram­já­nak te­kin­tet­te. S mi­vel is­mer­te azt a ré­gi jó böl­cses­sé­get, hogy ha meg­vál­ta­ni aka­rod a vi­lá­got, ak­kor kezdd el ön­ma­ga­don, Balla Zol­tán bő év­ti­zed­nél is több, hogy testnevelő ta­ná­ri ké­pe­sí­té­se mel­lett új­ra be­le­vá­gott a ta­nu­lás­ba. Mert más­fél év­ti­zed­del ezelőtt a Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pá­ba be­kö­szön­tött de­mok­rá­ci­á­ban ha­mar ki­de­rült, hogy a ré­gi is­me­re­te­ink vaj­mi ke­ve­set ér­nek a hir­te­len ránk sza­kadt in­for­má­ci­ós tár­sa­da­lom­ban. Új tu­dás­ra lesz szük­ség, s a ta­nu­lás fo­lya­ma­tá­nak ho­gyan­ját és mi­ként­jét is át kell gon­dol­ni, s tet­szik, nem tet­szik, de felnőtt fej­jel ne­ki kell kez­de­ni ta­nul­ni. Szó­val ép­pen ezt tet­te Zol­tán ba­rá­tom is. Kül­föld­ön és ide­ha­za pal­lé­roz­ta ma­gát, hogy az „új időknek új sze­lei” ne­hogy fel­kap­ják, mint a pely­vát és ki­so­dor­ják Erdélyből, akár­csak annyi más hon­fi­tár­sun­kat az el­múlt ti­zen­öt év­ben, akik jobb sors­ban re­mény­ked­ve vál­tak sok­szor boly­gó hol­lan­di­vá öreg kon­ti­nen­sünk tőlünk nyu­ga­tabb­ra eső ré­gi­ó­i­ban. De mit ér a tu­dás, ha azt nem oszt­juk, meg má­sok­kal? Ezért Balla Zol­tán in­téz­ményt ala­pí­tott és is­ko­lát te­rem­tett a felnőtteknek Székelyudvarhelyen. S mint már szól­tam ró­la, szel­le­mi meg­új­ho­dást hir­det­ve, in­téz­mé­nyét, mely­nek az élé­re állt, el­ne­vez­te Hu­mán Re­form Ala­pít­vány­nak.

A HuRe pe­dig ha­mar is­mer­té vált nem­csak Szé­kely­udvarhelyen és kör­nyé­kén, va­la­mint kül­föld­ön, de a különböző bu­ka­res­ti mi­nisz­té­ri­u­mok­ban is, ahol az in­téz­mény az el­múlt esztendőkben szak­mai tan­fo­lya­mai ré­szé­re akreditációért ki­lin­cselt. S a felnőtteknek ez az is­ko­lá­ja az évek so­rán szám­ta­lan ma­gyar em­ber­nek adott – a gaz­da­sá­gi éle­tünk új ki­hí­vá­sa­i­nak megfelelő, vagy a ré­gi szak­mát mo­dern ke­re­tek kö­zött el­sa­já­tít­ha­tó – is­me­re­te­ket, ter­mé­sze­te­sen dip­lo­má­val együtt. A HuRe ok­ta­tó prog­ram­já­ban sze­re­pel cuk­rász- és fa­ipa­ri mun­kás kép­zés, szá­mí­tó­gép kezelő, könyvelő és különböző ide­gen­nyelv-tan­fo­lyam­ok. No meg éven­te szer­vez bá­bos ta­lál­ko­zót, közösségfejlesztő tan­fo­lya­mo­kat, sőt az el­múlt esztendőben egy hosszabb tá­vú köz­mű­velődés-szervező kép­zést is le­bo­nyo­lí­tott. Ez utób­bi­ra nagy szük­ség van er­re mi­fe­lénk, hisz amíg az anya­or­szág­ban még a kom­mu­nis­ta rend­szer ide­jén is volt fő­is­kolai szin­tű népművelő kép­zés, ami ma már a kul­tu­rá­lis me­nedzs­ment ok­ta­tá­sá­nak kü­lön­böző for­má­i­ként mű­kö­dik oda­át, ad­dig ide­ha­za, a ro­mán tan­ügy a kul­tu­rá­lis, a közművelődési élet szer­ve­zé­sé­nek a ma­ga­sabb szin­tű szak­mai ta­ní­tá­sát tel­je­sen el­ha­nya­gol­ja. Ugyan­ak­kor a Balla Zol­tán ve­zet­te HuRe Ala­pít­vány éleszt­ge­ti Szé­kely­föld különböző ré­gi­ót, ösz­tön­zi társadalmi-gazdasági-szociális szer­vez­ke­dés­re az ér­de­kelt kö­zös­sé­ge­ket, ter­mé­sze­te­sen ok­ta­tó prog­ra­mok­kal áll­va mel­lé­jük, ké­pez­ve, új gon­dol­ko­dás­ra kész­tet­ve az em­be­re­ket.

De saj­nos még min­dig na­gyon ke­ve­sen van­nak Eu­ró­pá­nak eb­ben a tér­sé­gé­ben, akik­ben tu­da­to­sult vol­na az in­for­má­ci­ós tár­sa­da­lom­nak, s ben­ne a tu­dás­nak, az egész éle­ten át tar­tó ta­nu­lás­nak a fon­tos­sá­ga. So­kan egy kéz­le­gyin­tés­sel, „a jó pap hol­tig ta­nul” né­pi böl­cses­ség fel­em­lí­té­sé­vel in­té­zik el, ha ezek a fo­gal­mak elé­bük ke­rül­nek. Vagy mun­ká­juk so­rán el­ta­szít­ják ma­guk­tól az új, a mo­dern tu­dás el­sa­já­tí­tá­sá­nak lehetőségeit, ha azok ép­pen lét­jo­go­sult­sá­got kö­ve­tel­nek ná­luk. És cso­dál­koz­nak, hogy las­san a tár­sa­da­lom pe­ri­fé­ri­á­já­ra szo­rul­nak, rosszabb eset­ben an­nak le­sza­kadt ré­te­gét gaz­da­gít­ják. A jó pap pe­dig hol­tig ta­nít is. Ezt tet­te Ba­lázs Fe­renc uni­tá­ri­us lel­kész a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött az Ara­nyos-men­ti kis fa­lu­ban, Mészkőn, ahol is­ko­lát, népfőis­kolát te­re­me­tett a felnőtteknek. Mi­köz­ben a kor nem ép­pen klériusi di­vat­ját kö­vet­ve ki­haj­tott ing­gal­lér­ral és hajdonfővel járt, s gyak­ran tu­do­má­nyos ismeret­terjesztő előadásokat tar­tott pré­di­ká­ció gya­nánt a szószékről. Szór­ta a tu­dást is­ko­lá­ban és temp­lom­ban, élő szó­val, és mint író, a tol­lá­val, egy­aránt. Ta­lán emberöltőnyivel járt kor­tár­sai előtt, rö­vid éle­té­ben min­dig űz­ve, ker­get­ve a jövőt. Azt a jövőt, amely az ál­ta­la is meg­ál­mo­dott, az embertől egy­re több tu­dást követelő je­len.

Szó­val, ked­ves Zol­tán! Fo­gadd sze­re­tet­tel az EMKE és a Ro­má­ni­ai Ma­gyar Népfőiskolai Tár­sa­ság Ba­lázs Fe­renc-dí­ját, amit im­már ne­gye­dik al­ka­lom­mal nyúj­tunk át, az idén ne­ked, de az elkövetkező esztendőkben is majd min­dig olyan sze­mély­nek, aki so­kat tesz Er­dély­ben a ma­gyar felnőttképzés in­téz­mé­nye­sü­lé­sé­ért, a népfőiskola szel­le­mi­sé­gé­nek ter­jesz­té­sé­ért. Is­ten él­tes­sen Ba­rá­tom!