Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Jakobovits Miklós: Novák Ildikó, Szabó Márta, Németh Júlia


Nagy örömünkre át tudtuk adni tagságunknak a Barabás Miklós Céh székházát, egy kétszáz éves épü­letet, amelyik közvetlenül a Farkas utcai református templom szomszédságában van, s mely re­mél­hetőleg az erdélyi magyar képzőművészeti élet egyik élő, vitális központja lesz.

Ez az átadás nem valósulhatott volna meg három kitűnő lelkes kolleganőnk, Novák Ildikó, Szabó Már­ta és Németh Júlia, áldozatos munkája nélkül. Ezért ebben az évben őket ajánlom Szolnay Sándor-díjra.

Novák Ildikó textilművész, aki a szervezésben és a székház restaurálási munkálatainak dinamizálásá­ban ért el nagyszerű eredményeket. Egy nagyon merész kezdeményezéssel árverést szervezett, be­gyűjtve az ország különböző részein élő művészek munkáit, több eladásos kiállítást szervezett az anyagi alap megteremtése érdekében. Támogatókat keresett fel, akik az épület belső kellékeinek beszer­zé­sé­nél segítettek.

Szabó Márta keramikus művész, aki a Céh éle­tének hatékonyabbá tétele érdekében vállalta a szi­szifuszi, pénzügyi és adminisztratív problémák nyilvántartását és lebonyolítását. Két évre félretéve mű­vészi aktivitását, teljes erővel a számlák, az elszámolások világában élt, hogy az épületet minél ha­ma­rább átadhassuk tagságunknak.

Németh Júlia művészettörténész, akinek a nagy­szerű, művészekről megjelent könyveit, cikkeit is­merjük, s aki a Barabás Miklós Céh aktivitását, a kol­legák kiállításait, valamint árverési akcióinkat, a székházunk építése érdekében folytatott erőfeszítéseinket friss újságcikkeivel támogatta, aktív segítője, hirdetője lett ügyünknek, annak az anyagi alapnak az előteremtése érdekében, ami végül is elő­se­gítette az épület rendbetevését.

A mai időkben, amikor olyan sok a széthúzás az emberek között, e három kolleganőnk, emberi, mű­vészi összefogása példamutató volt számunkra és re­mélem, meg fogja határozni a székház további éle­tét, amelynek lényege a baráti összefogás, a művészi szolidaritás és szakmai igényesség kell hogy legyen a jövőben is. Ezért az önzetlen nemes munkáért aján­lom őket, Novák Ildikót, Szabó Mártát, Németh Júliát a Szolnay Sándor-díjra.

 

       

Novák Ildikó                                      Szabó Márta                                                                                               Németh Júlia



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008