Művelődés

Rend­ha­gyó al­ka­lom az idei díj át­adá­sa: első íz­ben nyúj­tunk át dí­jat olyan ki­tün­te­tett­nek, aki út­le­vél­lel ér­ke­zik kö­zénk. Pe­dig ma­gyar és ma­gyar nyelvterületről ér­ke­zik. Mai na­pon dí­junk­nak ezt az üze­ne­tét kell hang­sú­lyoz­nunk: a tör­té­ne­lem torz mo­so­lya­ként út­le­vél­lel kell meg­ér­kez­nünk ott­hon­ról ha­za. Min­den tisz­te­le­tün­ket meg­ér­dem­lik azok, akik ilyen ka­lan­dos uta­zá­so­kat vál­lal­nak, s meg­tesz­nek min­dent, hogy le­mos­sák a tör­té­ne­lem tab­ló­já­ról ezt a torz fin­tort.

Ki ez a jó­sá­gos ar­cú, ha csu­hát vi­sel­ne, kö­zép­ko­ri jó szol­gá­la­tot végző ván­dor ba­rát­hoz ha­son­la­tos hős, akit itt, ma ki­tün­te­tünk? Nem rend­kí­vü­li em­ber, csak te­szi a dol­gát. (Az más kér­dés, hogy ér­ték­rend­jét vesz­tett vi­lá­gunk­ban már az rend­kí­vü­li em­ber­nek szá­mít, aki te­szi a dol­gát.) Var­ga Fe­renc, az éssze­rű­ség je­gyé­ben vé­gig­gon­dol­ta az ér­tel­mes tét moz­gás­te­rét. Hall­ga­tott a már gye­rek­kor­ban hal­lott ma­gyar­ság-mon­dák üze­ne­té­re: a Kár­pát-me­den­ce ál­tal kö­rül ölelt Pan­non sík­ság szü­lött­je­ként test­vér­nek érez­te az öve­zet min­den te­remt­mé­nyét, élet­elv­vé té­ve az itt él­ned-hal­nod kell pa­ran­cso­la­tát, kül­de­té­sé­nek érez­te, hogy hoz­zá­já­rul­jon a tör­té­ne­lem torz fin­to­rá­nak le­tör­lé­sé­hez.

Fe­ri, hány­szor utaz­hat­tad vol­na kö­rül a Föld­göm­böt, ha össze­ad­nánk az el­sza­kí­tott nem­zet­ré­szek új­bó­li össze­kap­cso­lá­sá­nak ér­de­ké­ben meg­tett szám­ta­lan utad ki­lo­mé­te­re­it? Szó­no­ki kér­dés, sok­szor. Per­sze vi­lág­út­le­vél­lel utaz­ni könnyű, sok­szor még él­ve­ze­tes is, mondanák egye­sek. Csak­hogy Var­ga Fe­renc min­dig ha­tal­mas te­her­rel uta­zott, amit rá­forrt pán­cél­ként ci­pelt, nem te­het­te sem a vo­nat, sem ko­csi­ja cso­mag­tar­tó­já­ba: a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok sor­sa irán­ti felelősséget hor­doz­ta ma­gá­val. Ha tér­ké­pen akar­nám be­je­löl­ni a te­le­pü­lé­se­ket, ahol meg­for­dult, csu­pa pi­ros ka­ri­kák­kal len­ne te­le a kép­ze­let­be­li tér­kép. Ha mind­azo­kat ide­utaz­tat­tuk vol­na, akik ál­dá­sos mun­kás­sá­gá­nak gyümölcseiből ré­sze­sül­tek, ak­kor az épü­let előtt au­tó­busz-osz­lop so­ra­koz­na.

Ha ma, a Kár­pát-me­den­cé­ben sok száz és ezer fi­a­tal tud­ja, hogy mit ál­mo­dott Eme­se; ha ma a Kár­pát-me­den­cé­ben ön­azo­nos­sá­gunk meg­tar­tá­sá­ban sze­­re­­pet vál­la­ló szá­mos in­téz­mény mű­kö­dik – az Var­ga Fe­renc­nek is köszönhető. De van a díj­nak még más üze­ne­te is. A ma­gyar–ma­gyar kap­cso­la­tok ápo­lá­sát nem sza­bad po­li­ti­kai sar­la­tá­nok­ra bíz­ni, nem sza­bad vá­lasz­tá­si kam­pá­nyok mar­ta­lé­ká­vá ten­ni, hisz év­ti­ze­dek­re szó­ló­an sé­rül­het­nek azok, felelőtlen em­be­rek ke­zén. Ezt a szent ügyet olyan tisz­ta em­be­rek­re kell bíz­ni, mint Var­ga Fe­renc. A bol­dog­ság ma­da­rát olyan em­be­rek te­nye­ré­ben kell me­len­get­ni, akik nem a ma­gyar­ság­ból, ha­nem a ma­gyar­sá­gért él­nek. Mind­ezen esz­mék ki­fe­je­zé­se­kép­pen – s ezt kü­lön kell hang­sú­lyoz­nunk az EMKE 120. év­for­du­ló­ján – lét­re­hoz­ta Pécs–Baranya me­gyei test­vér­szer­ve­ze­tün­ket, az ot­ta­ni EMKÉ-t. Így kap­csol­ja egy­be ez a be­tű­szó szá­mos ma­gyar test­vé­rün­ket. Úgy gon­do­lom te­hát, mél­tó ke­zek­be ke­rül idén Kun Kocsárd-díjunk.