Művelődés

Beszélgetés Miklósik Ilona temesvári művészettörténésszel

Meg­is­mer­ke­dé­sünk egész pró­zai volt. Licista ko­runk­ban mind­ket­ten a nyá­ri szünidőkben ugyan­­an­nál a vál­la­lat­nál dol­goz­tunk. Később ő Ko­lozs­vár­ra ke­rült a Babeş–Bolyai Egye­tem tör­té­ne­lem sza­ká­ra, pár év múl­va én is e szak mel­lett dön­töt­tem. A nyá­ri fel­vé­te­li vizs­ga ide­jén ő még Ko­lozs­vá­ron tar­tóz­ko­dott, gya­kor­la­ti mun­kán, így al­kal­ma volt a ná­lá­nál fi­a­ta­labb felvételizőt el­iga­zí­ta­ni ab­ban a szá­mom­ra rej­té­lyes, tör­té­ne­lem­mel és ese­mé­nyek­kel gaz­dag kultúrvárosban. Egy es­té­be nyú­ló dél­utá­ni sé­ta al­kal­má­val be­ava­tott­ként ő hív­ta fel a fi­gyel­me­met a vá­ros cso­dá­la­tos szép­sé­ge­i­re, ér­de­kes­sé­ge­i­re és ér­té­ke­i­re. A Far­kas ut­cai temp­lo­mot is ő mu­tat­ta meg ne­kem első íz­ben, va­la­mint az er­dé­lyi ne­me­si csa­lá­dok cí­me­re­it is… A fel­vé­te­lin az ál­ta­lam el­ért jegy nem volt elegendő a be­ju­tás­hoz, így ha­za­tér­tem Te­mes­vár­ra, ő pe­dig si­ker­rel foly­tat­ta az egye­tem utol­só évét. Ez­zel a ré­gi ismerőssel és jóbaráttal, Miklósik Ilo­na mű­vé­szet­tör­té­nésszel ül­tem le be­szél­get­ni egy ál­ta­lam a mai na­pig is bál­vá­nyo­zott pá­lyá­ról va­la­mint életről, csa­lád­ról, meg­va­ló­sí­tá­sok­ról.

– Kezd­jük élet­raj­zi ada­ta­id­nak a le­jegy­zé­sé­vel – ja­va­sol­tam. Mi­kor, hol, mi­lyen csa­lád­ban szü­let­tél?

– 1951. no­vem­ber 30-án Te­mes­­vá­ron szü­let­tem ma­gyar mun­­kás­csa­lád­ban.

– Hol vé­gez­ted is­ko­lá­i­dat és mi­lyen évek kö­zött az egye­te­met? Mi­kor ke­rül­tél vissza Te­mes­vár­ra?

– Ele­mi is­ko­lá­i­mat és a gim­ná­zi­u­mot Te­mes­vá­ron vé­gez­tem, ma­gyarul. A gim­ná­zi­u­mi osz­tá­lyo­kat az ak­kor még sok­nem­ze­ti­sé­gű 10-es kö­zép­is­ko­lá­ban, ahol négy­nyel­vű osz­tá­lyok vol­tak. 1970-ben fel­vé­te­liz­tem a ko­lozs­vá­ri Babeş–Bolyai Egye­tem tör­té­ne­lem sza­ká­ra. Ezt 1974-ben vé­gez­tem el, ma­gyar al­cso­port­ban, tör­té­ne­lem­ta­ná­ri dip­lo­mát kap­tam, de szak­te­rü­le­tem a mű­vé­szet­tör­té­net volt.

Két évig egy vi­dé­ki is­ko­lá­ban ta­ní­tot­tam, nem csak tör­té­nel­met. Azu­tán ke­rül­tem a Bán­sá­gi Mú­ze­um­ba, ahol ma is dol­go­zom. Mai na­pig is gyak­ran té­rek vissza a ka­ted­rá­hoz, hi­szen vonz a ta­ní­tás. Sok egye­te­mis­tá­val dol­go­zom együtt: szak­dol­go­za­ta­ik el­ké­szí­té­se­kor ke­res­nek fel és a kap­cso­la­ta­ink több­nyi­re éve­kig meg­ma­rad­nak.

– Mi­ó­ta vagy a tör­té­ne­lem sze­rel­me­se?

– Azt hi­szem, gye­rek­ko­rom óta von­zott a tör­té­ne­lem, mint min­den­kit, en­gem is, főként a ré­gé­szet. Sok­kal később jöt­tem rá, hogy mennyi ér­de­kes­sé­ge és szép­sé­ge le­het egy ré­gi mű­al­ko­tás­nak vagy do­ku­men­tum­nak.

– Miből áll te­vé­keny­sé­ged?

– 16 évig vol­tam fém­res­ta­u­rá­tor – va­gyis a ré­gé­szek mel­lett dol­goz­tam, ása­tá­so­kon is – és csak azu­tán adó­dott al­kal­mam vissza­tér­ni a mű­vé­szet­tör­té­net­hez. Kerülőúton, mert állagmeg­őr­zőre volt szük­sé­ge a mű­vé­sze­ti rész­leg­nek, és mel­let­te meg­en­ged­ték, hogy ku­ta­tás­sal is szó­ra­koz­gas­sam. Ne­kem ad­ták a port­rék és a ma­gyar meg a bán­sá­gi (89 előtt ilyen re­gi­o­ná­lis hi­vat­ko­zás nem lé­tez­he­tett!) fest­mé­nyek ren­de­zé­sét, s ha le­het­sé­ges, pub­li­ká­lá­sát. Ma is ez­zel fog­lal­ko­zom.

Mi­ben áll a mun­kám? Mi az állagmegőrzés, vagy ahogy mi itt mond­juk: kon­zer­vá­lás? Ezt azért ta­lál­ták ki a mú­ze­u­mi dol­go­zók­nak, hogy ren­ge­te­get le­hes­sen ar­ról el­mél­ked­ni, hogy mi­ként ment­het­jük meg fi­zi­kai for­má­juk­ban a késő utó­kor­nak a ré­gi al­ko­tá­so­kat. Meg azért, hogy a sok be­széd, utá­na­já­rás, rá­be­szé­lés (a res­ta­u­rá­tor fe­lé) vé­gül has­son is. Egy­szó­val, hogy időben je­lez­zem, mit kell res­ta­u­rál­ni és mi­ért. A sok­fé­le men­té­si mun­ka vé­gén az em­ber meg­moz­gat­ja a kol­lé­gá­it, a mun­ká­so­kat, a fény­ké­pé­sze­ket és leg­alább do­ku­men­tu­mok, ala­pos le­írás, fo­tó­zás ré­vén meg­men­ti a tel­jes pusz­tu­lás­tól azo­kat a mű­vé­szi al­ko­tá­so­kat, amik­nek gon­do­zá­sá­ra a köz­gyűj­te­mény fő gond­no­ka – az ál­lam – nem tud elég ala­pot biz­to­sí­ta­ni. A ma­gán­gyűj­te­mé­nyek tu­laj­do­no­sa­i­val, ahol né­ha rá­szán­nak egy kis össze­get a megőrzésre, a kap­cso­la­tok elég­gé tá­vol­ság­tar­tó­ak, de ők leg­alább törődnek az­zal, ami­jük van (más kér­dés, hogy mennyi­re he­lye­sen). A mű­vé­szi al­ko­tá­sok (fest­mé­nyek, gra­fi­kák, szob­rok, épü­le­tek stb.) egész­sé­gé­nek len­nénk a gond­­no­kai, az­az fe­le­lek a rak­tár­ért és a ben­ne őrzött ér­té­ke­kért, hogy ott megfelelő hőmérséklet, vi­lá­gí­tás, pá­ra­tar­ta­lom va­la­mint elegendő hely le­gyen. Tu­do­má­som sze­rint na­gyon ke­ve­sen va­gyunk már or­szág­szer­te és mi­vel az állagmegőrzők felelőssége igen nagy… mind ke­ve­seb­ben le­szünk. Időm ke­vés, már ott tar­tok, hogy csak a sza­bad időmben ol­va­sok, ku­ta­tok, in­for­má­ló­dom. A pá­lya nem túl von­zó, a kezdő fi­a­ta­lok fi­ze­té­se na­gyon ke­vés, sok dol­got kell is­mer­ni: mű­vé­szet­tör­té­ne­tet, mű­vé­szi tech­ni­ká­kat, ké­mi­ai, fi­zi­kai je­len­sé­ge­ket kö­vet­ni, tisz­tá­ban len­ni a tör­vé­nyek­kel, ide­gen in­téz­mé­nyek­kel együtt­mű­köd­ni stb. És mind­eh­hez já­rul a sok, na­gyon sok fi­zi­kai mun­ka, leg­több­ször nem egész­sé­ges kö­rül­mé­nyek kö­zött. A res­ta­u­rá­to­rok és kon­zer­vá­to­rok kö­zött van a leg­több szak­má­ban szer­zett be­teg­sé­get hor­do­zó em­ber.

En­nek el­le­né­re na­gyon ér­de­kes, na­gyon szí­nes mun­ka. Ha majd az Eu­ró­pai Uni­ó­ba ke­rü­lünk és ta­lán na­gyobb össze­gek áll­nak a kul­tú­ra ren­del­ke­zé­sé­re, ak­kor a ke­res­let is na­gyobb lesz e fog­lal­ko­zás iránt. Ez a fel­adat ki­e­gé­szül a mú­ze­um tel­jes mű­vé­sze­ti gyűj­te­mé­nyé­nek rak­tá­ri ren­de­zé­sé­vel, ki­ál­lí­tás­ra ké­szí­té­sé­vel, ren­de­zé­sé­vel vagy a töb­bi ki­ál­lí­tást szer­ve­ző társ­sal va­ló együtt­mű­kö­dés­sel, a nyil­ván­tar­tás ve­ze­té­sé­vel is, a különböző gyűj­te­mé­nyek ki­ala­ku­lá­sá­nak ku­ta­tá­sá­val, le­vél­tá­ri ke­res­gé­lé­sé­vel. Emel­lett még sok más ad­mi­niszt­ra­tív te­endő, ki­mu­ta­tás, dol­go­zat és pa­pír­mun­ka egé­szí­ti ki a min­den­nap­ja­in­kat.

– Is­mer­tesd, kér­lek, mun­ka­he­lye­det, a Te­mes­vá­ri Szép­mű­vé­sze­ti Mú­ze­­u­mot. Mennyi­re gaz­dag ez a rész­leg?

– A Bán­sá­gi Mú­ze­um­nak egyik rész­le­ge a szép­mű­vé­sze­ti rész­leg. Ez az or­szág mú­ze­u­mai kö­zül az egyik leg­gaz­da­gabb. Ko­lozs­vár­nál és Nagy­vá­rad­nál jó­val gaz­da­gabb volt és most is az. A leg­na­gyobb ado­mány Or­mós Zsig­mond főispántól szár­ma­zik, aki sa­ját gyűj­te­mé­nyét hagy­ta ránk. Ezt a gyűj­te­ményt, már éle­té­ben ne­künk ado­má­nyoz­ta, az igaz­ság sze­rint ő ve­tet­te meg a mos­ta­ni szép­mű­vé­sze­ti rész­leg és az egész mú­ze­um alap­ja­it az­ál­tal, hogy már éle­té­ben kez­de­mé­nyez­te és lét­re­hoz­ta a Tör­té­ne­ti és Ré­gé­sze­ti Mú­ze­um Tár­su­la­tot. Eb­ben kezdettől fog­va a szép­mű­vé­sze­ti rész­leg önál­ló rész­leg volt. Már ak­kor két irá­nya volt: az egye­te­mes eu­ró­pai mű­vé­szet fel­gyűj­té­se és a dél-magyarországi (Bán­sá­gi) mű­vé­sze­ti al­ko­tá­sok be­gyűj­té­se és megőrzése.

Ezen a vo­na­lon fejlődött az in­téz­mény ha­lá­la után is, egé­szen 1920-ig. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zött Ioachim Miloia igaz­ga­tó szin­tén ezt a vo­na­lat kép­vi­sel­te. Emel­lett vissza­tért az Or­mós Zsig­mond ál­tal el­kez­dett or­to­dox vo­nat­ko­zá­sú val­lá­si tár­gyak (főként iko­nok) gyűj­té­sé­hez és ő te­rem­tet­te meg a mai mú­ze­umi or­to­dox gyűj­te­mény ­alap­ját. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után nagy­já­ból ezen a vo­na­lon fejlődött az in­téz­mény: en­nek a vi­dék­nek a mű­vé­sze­tét kép­vi­sel­te, in­nen gyűj­töt­te be a mű­vé­szi tár­gya­kat. Kezdettől fog­va min­den ér­té­kes­nek vélt tár­gyat meg­vá­sá­rol­tak (vagy a tu­laj­do­no­so­kat pró­bál­ták meggyőzni, hogy tár­gya­i­kat ado­má­nyoz­zák a mú­ze­um­nak). A vá­sár­lást leg­több­ször úgy tud­ták meg­va­ló­sí­ta­ni, hogy a már rossz ál­la­pot­ban levő tár­gyat ol­csób­ban vet­ték meg a res­ta­u­rá­lás re­mé­nyé­ben. Ez­ál­tal egy gaz­dag gyűj­te­mény­re tet­tek szert.

A res­ta­u­rá­lás fény­ko­ra itt, a Bán­ság­ban, a II. vi­lág­há­bo­rú vé­gé­ig tar­tott. Az­óta igen ke­ve­set res­ta­u­rá­lunk, mi­vel ez a mű­ve­let na­gyon drá­ga, időigényes, emel­lett nagy alá­za­tot és óri­á­si hoz­zá­ér­tést kí­ván a res­ta­u­rá­tor mű­vésztől. Te­hát ma­nap­ság egy­re ke­ve­sebb tár­gyat res­ta­u­rá­lunk és saj­nos, egy­re rosszabb minőségben.

Gyűj­te­mé­nyünk a 19. szá­zad vé­gén Ormós-képtárra ala­pult, amely több­nyi­re itá­li­ai kis­mes­te­rek fest­mé­nye­it fog­lal­ta ma­gá­ba, ami­hez az in­téz­mény erejétől tel­ten vá­sá­rolt azu­tán, sőt, az 1955– 1980-as évek­ben köz­pon­ti (bu­ka­res­ti mi­nisz­té­ri­u­mi vá­sár­lá­sok­ról) gaz­da­gí­tás­ról is be­szél­he­tünk. Emel­lett né­hány né­met­al­föl­di és osztrák–német szerző is fellelhető ben­ne. A bán­sá­gi mű­vé­szek kö­zül a 19. szá­zad­ból Me­legh Gá­bort, Brocky Ká­rolyt, Kons­­tan­tin Dá­ni­elt, Nicolae Po­pescut, Zaicu Iont, Wälder Já­nost, Ferenczy Jó­zse­fet mu­tat­hat­juk be a ki­ál­lí­tá­sa­in­kon, de büsz­kél­ked­he­tünk a 20. szá­za­di Var­ga Al­bert, Gallasz Nán­dor, Aurel Ciu­pe, Liuba Cornel, Bottlik Ti­bor vagy Podlipny Gyu­la szig­nó­ját vi­selő mun­kák­kal is. Egy­re gaz­dag­szik je­len­leg is – ami­kor, pénz hi­á­nyá­ban szin­te ki­zárt a vá­sár­lás – ado­má­nyok út­ján, a je­len­ko­ri bán­sá­gi művészektől ka­pott mű­vek­kel.

– Szol­gá­lat­nak fo­god fel mind­azt, amit te és tár­sa­id vé­gez­tek? Egy­faj­ta átmentése-e ez történelmi-művészeti-kulturális ha­gyo­má­nya­ink­nak?

– Hogy mennyi­ben ha­gyo­mány ez, nem tu­dom. De ko­lozs­vá­ri ta­ná­ra­im is ezt tet­ték, ben­nün­ket er­re ne­vel­tek, az én mú­ze­u­mom ré­gi custosai is ezt tet­ték – és jól tet­ték. Eb­ben, min­dent csak tessék-lássék mó­don össze­kap­ko­dó vi­lág­ban, ma már ke­ve­seb­ben gon­dol­koz­nak így. Ku­tat­ni kell, ol­vas­ni, utá­na­jár­ni a dol­gok­nak, hogy meg­is­mer­jük, mi van a ke­zünk­re bíz­va, vi­gyáz­ni rá­juk, meg­­őrizni őket (ez egy­re ne­he­zebb) és a vi­lág­nak be­mu­tat­ni tár­gyi for­má­juk­ban meg dol­go­za­tok alak­já­ban is, hogy meg­is­mer­jék és hogy ne fe­lejt­sék el őket. Ez bi­zony szol­gá­lat. Aki nem így vég­zi, an­nak csak mun­ka­he­lyi 8 órás (né­ha annyi sem) ro­bot­mun­ka, minősége: sem­mi.

Leg­in­kább a Bán­ság 19. szá­za­di mű­vé­sze­te és kul­tú­rá­ja fog­lal­koz­tat, ebből si­ke­rült kisebb-na­gyobb dol­go­za­to­kat meg­fo­gal­maz­nom. Na­gyon sok anyag van fel­dol­go­zat­la­nul, rosszul publi­kál­va, ta­lán ezt tu­dom majd egy­szer va­la­mennyi­re rend­be szed­ni. Na­gyon szép lenne…