magyar magyar    română română

Művelődés

közművelődési folyóirat - Kolozsvár


Orbán István: Ünnepet ültünk


…és egy század hanyatlik le, mielőtt utódaink hasonló napra virradnának.

Erdélyi Károly

 

A Sza­bad­ság (17. év­f. 265 sz.) na­pi­lap­ban rö­vid tu­dó­sí­tás ad­ta hí­rül, hogy: „A Bá­tho­ry Ist­ván Lí­ce­um több mint 100 éves zász­ló­ját si­ke­rült res­ta­u­rál­ni a pi­a­ris­ta rend tá­mo­ga­tá­sá­val. A drá­ga erek­lyét Ft. Je­sús Maria Lecefa Pi­a­ris­ta Ge­ne­rá­lis Atya szen­te­li fel 2005. no­vem­ber 13-án. Va­sár­nap délelőtt 11 óra­kor kör­me­net­ben be­vo­nul­nak a Pi­a­ris­ta temp­lom­ba, el­he­lye­zik a rend­ala­pí­tó ol­tá­ra előtt a főgimnázium zász­ló­ját, el­éne­ke­lik a pi­a­ris­ta him­nuszt, majd a gyü­le­ke­zet ün­ne­pé­lyes ma­gyar nyel­vű szent­mi­sén vesz részt. A temp­lom­ból a Bá­tho­ry­-lí­ce­um ud­­va­rá­ra vo­nul­nak, ahol fel­szen­te­lik a zász­lót.

A meg­adott időpontban va­ló­ban min­den terv­sze­rű­en zaj­lott, a Lí­ce­um nagy­ka­pu­ja tár­va-nyit­va állt, az ud­va­ron pó­di­u­mot sze­rel­tek fel és Gaudeamus igi­tur fo­gad­ta az ünneplő tö­me­get. Tőkés Elek és Schuller Haj­nal igaz­ga­tók be­szé­dét a Pi­a­ris­ta Ge­ne­rá­lis Atya olasz­ból for­dí­tott üdvözlő sza­vai és zász­ló­szen­te­lé­se kö­vet­te. A ren­dez­vényt sza­va­lat és di­ák­kó­rus éne­ke tet­te szí­ne­seb­bé. Az ünneplők kö­zött vol­tak Czirják Ár­pád pá­pai pre­lá­tus, ér­se­ki hely­nök, Urbán Jó­zsef, a ma­gyar­or­szá­gi pro­vin­cia elöl­já­ró­ja, Fo­dor György pi­a­ris­ta konfrater, a Szer­ze­tes­ren­dek és Kong­re­gá­ci­ók Legfőbb Elöl­já­rói Or­szá­gos Kon­fe­ren­ci­á­já­nak tit­ká­ra, szá­mos pi­a­ris­ta öreg­di­ák, egy­há­zi sze­mé­lyi­ség, ta­ná­rok, di­á­kok, szülők és szim­pa­ti­zán­sok. Az ud­var­ról mind­annyi­an a dísz­te­rem­be vo­nul­tak, ahol a Ge­ne­rá­lis Atya je­len­lét­ében a Ma­gyar Pi­a­ris­ta Di­ák­szö­vet­ség és a nem­rég meg­ala­kult Er­dé­lyi Pi­a­ris­ta Di­ák­szö­vet­ség együtt­mű­kö­dé­si szán­dék-nyi­lat­ko­za­tot írt alá.

Több mint 100 év­vel ezelőtt, a mil­len­ni­u­mi ün­nep­sé­gek kö­rül, ha­son­ló for­ga­tó­könyv sze­rint tör­tént a zász­ló meg­szü­le­té­se és fel­szen­te­lé­se. Idéz­zük fel en­nek rész­le­te­it is. Elöl­já­ró­ban rö­vi­den szól­junk a szá­zad­for­du­ló intézetéről is. A ko­lozs­vá­ri ró­mai ka­to­li­kus főgimnázium ek­kor egyik leg­vi­rág­zóbb kor­sza­kát éli. A di­ák­sá­got olyan je­les pi­a­ris­ta és vi­lá­gi ta­ná­rok ok­tat­ták és ne­vel­ték, mint Er­dé­lyi Kár­oly igaz­ga­tó, Lóky Bé­la, Rietly Kár­oly, Var­jas End­re, Scheitz Vil­mos, Ver­mes La­jos és má­sok. Mun­ká­juk­ban az in­té­zet gaz­dag gyűj­te­mé­nyei se­gí­tik, elsősorban a hí­res Lyceum-könyvtár, az­tán a fi­lo­ló­gi­ai-, a mű­vé­sze­ti és iro­dal­mi-, a tör­té­nel­mi és föld­raj­zi mú­ze­u­mok, úgy­szin­tén a ter­mé­szet­raj­zi-, vegy­ta­ni-, rajz-, tor­na-, egész­ség­tan- és dal­is­ko­la-szer­tá­rak, az érem- és ré­gi­ség­gyűj­te­mény vagy egy kü­lön if­jú­sá­gi könyv­tár. If­jú­sá­gi Pázmány-Önképzőkör, dal­is­ko­la, segítő-egyesület mű­kö­dik, részt vesz­nek a ko­lozs­vá­ri Nem­ze­ti Szín­ház­ban tar­tott if­jú­sá­gi előadásokon, rend­sze­re­sen meg­ün­nep­lik egy­há­zi és nem­ze­ti ün­ne­pe­in­ket, szá­mos ta­nul­má­nyi ki­rán­du­lást tesz­nek. Az in­té­zet nagy gon­dot for­dít a di­ák­ság ta­nul­má­nyi, val­lás­er­köl­csi, fe­gyel­mi és egész­sé­gi ál­la­po­tá­ra. A di­ák­lét­szám ezek­ben az évek­ben 400 kö­rül ál­lan­dó­sult, és fe­le­ke­zet sze­rin­ti össze­té­te­le elég ve­gyes; bár túl­nyo­mó­részt ró­mai ka­to­li­kus, de szép szám­ban sze­re­pel gö­rög ka­to­li­kus, gö­rög ke­le­ti (ro­mán), re­for­má­tus, lu­the­rá­nus, uni­tá­ri­us és iz­ra­e­li­ta di­ák is. Az in­té­zet­nek szá­mos ala­pít­vá­nyi, fi­ze­té­ses, ösz­tön­dí­jas vagy tan­díj­men­tes di­ák­ja van.

Eb­ben a pezsgő kör­nye­zet­ben szü­le­tett meg az in­té­ze­ti zász­ló szük­sé­ges­sé­gé­nek a gon­do­la­ta. Egyéb­­ként is, a kor szo­ká­sa sze­rint a leg­több in­téz­mény­nek, egye­sü­let­nek meg­volt a ma­ga zász­la­ja. In­té­ze­tünk­nek ad­dig csak gyász­lo­bo­gó­ja volt. Az óhaj, hogy az if­jú­ság val­lá­si és ha­za­fi­as al­kal­mak­kor egy in­té­ze­ti zász­ló alatt vo­nul­jon ki, ré­gi volt. 1897. jú­ni­us 23-án Er­dé­lyi Kár­oly igaz­ga­tó lét­re­hoz­za a zász­ló-ala­pot, és az in­té­ze­ti ma­já­lis tisz­ta jö­ve­del­mét, 94,26 ko­ro­nát itt he­lye­zi el. Azon­ban a ma­já­li­sok el­ma­ra­dá­sa mi­att az alap csak las­san nö­ve­ke­dett, 1901. jú­ni­us 30-án is csak 291,50 ko­ro­ná­ra rú­gott. Ek­kor gyűj­tő­íveket bo­csá­ta­nak ki, szá­mít­va a szülők és a nagy­kö­zön­ség ál­do­zat­kész­sé­gé­re. A gyűjtőívek szö­ve­ge: „D. a J. Kr.![Di­csér­tes­sék a Jé­zus Krisz­tus] Ad mains pietatis incrementum, az if­jú­ság jám­bor­sá­gá­nak hat­ha­tó­sabb nö­vek­vé­se vé­gett, és a ke­resz­tény­ség, va­la­mint a ma­gyar ke­resz­tény ki­rály­ság ju­bi­le­u­mi évé­nek em­lé­ke­ze­té­re in­té­ze­ti zász­lót óhajt­ván sze­rez­ni, szí­ves tisz­te­let­tel és sze­re­tet­tel kér­jük a tisz­telt szülőket és a ta­ní­tás és ne­ve­lés­ügy ba­rá­ta­it, hogy ado­má­nya­ik­kal a szent és ha­za­fi­as czélt előmozdítani ke­gyes­ked­je­nek.” A gyűjtőíveket az igaz­ga­tó és Var­jas End­re, a ta­ná­ri tanácskozmányok jegy­zője ír­ták alá, ke­ze­lé­sük­re Rietly Kár­oly ta­nár vál­lal­ko­zott. Gyűjtők a ta­nu­lók vol­tak min­den osz­tály­ból. Az ered­mény fé­nyes volt, 1901. de­cem­ber 31-én a zász­ló­alap ren­del­ke­zés­re ál­ló össze­ge 1553,20 ko­ro­na.

Az ado­má­nyo­zók név­so­rát, nagy szá­muk mi­att is, nem kö­zöl­het­jük. Sok a név­te­len ada­ko­zó vagy ki­nek ne­ve ol­vas­ha­tat­lan. Annyit azon­ban je­lez­nünk kell, hogy kép­vi­sel­ve van az er­dé­lyi püs­pök­kel kezd­ve min­den tár­sa­dal­mi osz­tály és min­den fe­le­ke­zet, je­lé­ül an­nak, hogy a zász­ló jelentőségét, nevelő ha­tá­sát mind­nyá­jan el­is­mer­ték.

A zász­ló a fővárosban ké­szült, az igaz­ga­tó uta­sí­tá­sai alap­ján. Anya­ga ne­héz kék se­lyem. Főoldalát Szent Im­re ké­pe dí­szí­ti, gyö­nyö­rű hím­zés­sel, amint tisz­ta éle­tét fel­ajánl­ja a fe­let­te megjelenő Bol­dog­sá­gos Szűz­nek. Az egész fe­lett ez ol­vas­ha­tó: Ma­gyar if­jú­ság védőszentje; alat­ta pe­dig: Kö­nyö­rögj éret­tünk! Má­sik ol­da­lán a ke­gyes­rend nagy ala­pí­tó­ja, Ca­la­san­zi Szent Jó­zsef lát­ha­tó, ke­zé­ben a ren­di constitutiókkal, amint há­rom if­jút imád­koz­ni ta­nít és ok­tat. Fe­let­te ol­vas­ha­tó: O Pater Parvulorum, alat­ta pe­dig: Ora pro nobis. Mind a két ol­dal arany­hím­zé­sű, a zász­ló szé­lei pe­dig gaz­dag arany­rojt­tal van­nak szeg­ve. A zász­ló szé­les­sé­ge 130 cm, hosszú­sá­ga 190 cm; kap­csok­kal van egy fe­hér­re fes­tett és ara­nyo­zott rúd­hoz erősítve. A rúd kö­rül ara­nyo­zott hosszú le­mez csa­va­ro­dik a következő fel­irat­tal: „A ke­gyes­ren­di­ek ve­ze­té­se alatt ál­ló ko­lozs­vá­ri r. kath. főgymnasium in­té­ze­ti zász­la­ja. Ké­szült a ko­lozs­vá­ri és vi­dé­ki kö­zön­ség ne­mes lel­kű ado­má­nya­i­ból, Szék­he­lyi Majláth G. Kár­oly dr. gróf er­dé­lyi püs­pök­sé­ge és Er­dé­lyi Kár­oly dr. piárista miséspap igaz­ga­tó­sá­ga alatt. Zász­ló­anya volt né­hai Majláth György or­szág­bí­ró öz­ve­gye, szül. Prandan Ste­fá­nia bárónő. Ké­szí­tet­ték a Jó Pász­tor in­té­zet nö­ven­dé­kei Ó-Bu­dán 1902-ben.” A zász­ló­rúd te­te­jén ara­nyo­zott pi­a­ris­ta cí­mer.

A zász­ló­szen­te­lés 1902. jú­ni­us 15-én tör­tént, és Majláth püs­pök vé­gez­te. Az idős zász­ló­anya be­teg­sé­ge mi­att nem le­he­tett je­len, de Mos­dós­ról táv­irat­ban fe­jez­te ki jó­kí­ván­sá­ga­it, és gyö­nyö­rű zász­ló­sza­la­got kül­dött. Ezen a ne­ve és a „zászlóanya” szó ol­vas­ha­tó.

A nagy nap reg­ge­lén az if­jú­ság az új zász­ló alatt vo­nult ki és gyűlt össze a pi­a­ris­ta temp­lom­ban. A nagy­mi­sét Pál Ist­ván apát­ka­no­nok, stá­tu­si re­fe­rens ce­leb­rál­ta a ta­ná­rok asszisz­ten­ci­á­já­val. Az ün­ne­pi szent­mi­se vé­gén, az er­dé­lyi püs­pök pá­pai ál­dás­ban ré­sze­sí­tet­te a kö­zön­sé­get, a ta­ná­ri kart és az if­jú­sá­got.

Ezek után a szószékről a köz­is­mer­ten szó­no­ki te­het­sé­gű Er­dé­lyi Kár­oly igaz­ga­tó szólt az egy­be­gyűl­tek­hez. Tar­tal­mas, hosszú beszédéből csak né­hány gon­do­la­tot ra­ga­dunk ki: „Ün­ne­pet ülünk, és egy szá­zad ha­nyat­lik le, mielőtt utó­da­ink ha­son­ló nap­ra vir­rad­ná­nak. Lát­ha­tó je­let kí­ván­tunk ál­lí­ta­ni hi­tünk­nek, sze­re­te­tünk­nek, a mi ha­za­fi­as ér­zé­sünk­nek.” Szá­mos pél­dá­ját ad­ja különböző har­ci zász­lók­nak, majd így foly­tat­ja: „A mi­énk is az, de egyút­tal a bé­ke jel­vé­nye. Olyan ha­di jel­vény a mi­énk, aminőt szen­telt egyik hi­va­tal­be­li elődöm, Hor­váth Pius 1848-ban Veszp­rém­ben a hon­vé­dek szá­má­ra, buz­dít­ván őket a ha­za szent vé­del­mé­re. [...] A bé­ke mű­ve­in fá­ra­dunk, val­lás és ha­za­fi­ság ád a mi éle­tünk­nek tar­tal­mat.” A to­váb­bi­ak­ban egyen­ként elem­zi a zász­lón megjelenő szereplők, Má­ria, Szent Im­re és Calasanzi Szent Jó­zsef szim­bo­li­ká­já­nak üze­ne­tét. „Íme, ezek a mi pél­da­ké­pe­ink. Tőlük ta­nu­lunk lel­ke­se­dést és hi­tet, ki­tar­tást és bá­tor­sá­got.” Az Úr­hoz fo­hász­kod­va fe­je­zi be be­szé­dét: „En­gedd nagy­ra ne­vel­nünk az if­jú ma­gyar nem­ze­dé­ke­ket. Le­gyen belőlük valamennyiből ho­mo probus et uti­lis; jó­ra­va­lók le­gye­nek és áll­ja­nak meg azon a he­lyen, aho­va Te és a ha­za ren­de­li őket. Így leszen. Bol­dog a mi édes ha­zánk, a szép Ma­gyar­or­szág, Má­ria Or­szá­ga. Ámen!

Utá­na az er­dé­lyi püs­pök lé­pett a szó­szék­re, a zász­ló kék színéről szólt az if­jú­ság­hoz, majd a zász­ló­szen­te­lés­re ke­rült a sor. A püs­pök meg­ál­dot­ta, meg­szen­tel­te és át­ad­ta azt be­széd kí­sé­re­té­ben az igaz­ga­tó­nak. Az igaz­ga­tó át­ve­szi a zász­lót, s egy rö­vi­debb köszönő be­széd után az ün­nep vé­get ér. Az egész ce­re­mó­nia rész­le­te­sebb le­írá­sát ad­tam, a szo­ká­sos ri­tu­á­lé jobb meg­ér­té­se vé­gett. Mind­ez fe­lejt­he­tet­len nap­ja volt az in­té­zet tör­té­ne­té­nek.

Az ün­nep­re hi­va­ta­lo­sak vol­tak és meg­je­len­tek: az er­dé­lyi ró­mai ka­to­li­kus stá­tus igaz­ga­tó­ta­ná­csa ré­szé­ről Jó­si­ka Sa­mu volt mi­nisz­ter és vi­lá­gi el­nök, Kornis Vik­tor al­el­nök, Béldi Ákos főispán, Far­kas La­jos egye­­te­mi ta­nár és ka­to­li­kus egy­ház­köz­sé­gi főgondnok, Sza­mo­si Já­nos dr. gim­ná­zi­u­mi gond­nok, Dorgó Al­bert, Szentkereszty Zsig­mond és Bocs­kor Lász­ló igaz­ga­tó­ta­ná­cso­sok; je­len volt még a vá­ros pol­gár­mes­te­re és főjegyzője, a hely­be­li pap­ság, a hely­be­li tan­in­té­ze­tek, a szülők. A temp­lom zsú­fo­lá­sig meg­telt.

Az ese­mény után az igaz­ga­tó köszönő nyi­lat­ko­za­tot bocsájtott ki: „Fo­gad­ja a kö­zön­ség ez úton is leg­me­le­gebb kö­szö­ne­tün­ket ne­mes ál­do­zat­kész­sé­gé­ért. Büsz­kék va­gyunk rá, hogy ne­mes cé­lun­kat ma­gá­é­vá tet­te, és kí­ván­juk, hogy fölserdülendő gyer­me­ke­i­ben lel­je meg jó­tet­te ju­tal­mát.

Az in­té­ze­ti zász­ló össze­sen 1215,70 ko­ro­ná­ba ke­rült. A fenn­ma­radt összegből 238,70 ko­ro­nát egy ki­sebb zász­ló ké­szí­té­sé­re for­dí­tot­tak, és 98,80 ko­ro­na ma­radt még a zász­ló­alap­ban.

Er­dé­lyi Kár­oly igaz­ga­tó be­szé­dé­nek első mon­da­tá­ban szin­te meg­jó­sol­ta a zász­ló több mint száz év utá­ni új­ra­szen­te­lé­sét. Ezen évek alatt a zász­ló sok min­dent át­vé­szelt: meg­ért két vi­lág­há­bo­rút, több ha­ta­lom­vál­tást, ál­la­mo­sí­tást, majd az 1989-es rend­szer­vál­tást. Hogy ez a be­cses erek­lye új­ra előkerült, azt a Ko­lozs­vá­ri Pi­a­ris­ta Öreg­di­ák­ok Ba­rá­ti Kö­ré­nek kö­szön­het­jük. Hosszú időn át la­kat alatt rejt­ve őrizték és meg­men­tet­ték. Per­sze, száz év nagy idő, a zász­ló ki­fa­kult, fosz­la­doz­ni kez­dett. Előrehaladott pusz­tu­ló ál­la­po­tá­ból új­já­va­rá­zsol­ták, res­ta­u­rál­ták a pi­a­ris­ta rend hat­ha­tós tá­mo­ga­tá­sá­val, nem utol­só­sor­ban Fo­dor György pi­a­ris­ta konfrater és Ko­csis Jú­lia, a Bá­tho­ry Szülői Szö­vet­ség el­nö­ke szervező mun­ká­já­nak köszönhetően. Kí­ván­juk, hogy zász­lónk még leg­alább száz évig szol­gál­ja in­té­ze­tün­ket!



vissza a kiadáshoz
minden cikke
FŐLAPTEST rovat összes cikke

© Művelődés 2008